ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül nehéz feladat előtt állok. Egy olyan törvényjavaslathoz kell hozzászólnom, amely bizonyos szempontból tükrözi a Kormány szociális politikájának pozitív vonásait.
(16.30)
Ilyen mindenekelőtt az, hogy ez a törvényjavaslat és a Kormány szociálpolitikája a szociális ellátás terén olyan pozitív intézkedéseket tervez, amelyekre a korábbi évtizedekben nem volt példa, és ezek közül külön kiemelném azt, hogy a nyugdíjak inflációt követő emelkedése messze meghaladja a korábbi évtizedek gyakorlatát.
Ennek ellenére sem hallgathatom el kritikai észrevételeimet és bírálatomat az elénk beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban.
Az egyik kérdés és az egyik alapvető kritikai észrevétel az, hogy a törvényjavaslatban két olyan, egymástól jellegében eltérő szabályozás kerül egy törvényben megfogalmazásra, mint amilyen a társadalombiztosítás pénzügyi alapjának az általános kérdésköre, a másik pedig az 1993. évi költségvetése. Ez jogpolitikailag elfogadhatatlan, hogy egy általános rendezési elvet és egy konkrét éves költségvetést egyazon jogszabályon belül szabályozzon az Országgyűlés.
Egy analógiával tudok csak ennek az elfogadhatatlanságára utalni: ez olyan, mintha az államháztartási törvényt és egyéves költségvetést egy törvényben kívánnánk megszavazni. Ez jogpolitikailag egy nonszensz, és nem tudom megérteni, hogy ez hogy kerülhette el a törvény-előkészítők és végső soron a Kormány figyelmét.
A másik az, hogy ennek a két egymáshoz nem illő szabályozásnak a keretébe vagy gyűjtőcsomagjába még olyan fejezeteket is belefoglaltak, mint például az egészségügyi szakellátás problematikája. Ebben az utóbbi kérdéskörben olyan fogalmak szerepelnek, például azt hiszen a 27.§-ban, hogy mi az aktív ellátás és mi a krónikus ellátás.
Egy alkalmazható jogszabály elképzelhetetlen anélkül, hogy ilyen alapvető szakkifejezéseknek a tartalmát meghatározná. A törvényjavaslat nagyon fontos következményeket fűz ahhoz, hogy aktív ellátás keretében így kell eljárni, krónikus ellátás esetében így kell eljárni. Hol történik ennek a meghatározása?
Ez teljesen labilissá, alkalmazhatatlanná teszi a törvényjavaslatot, mert a benne használt speciális orvosi szakkifejezések magyarázata hiányzik belőle. Az alkalmazók honnét fogják tudni eldönteni, vagy hogyan fogják tudni eldönteni, hogy ez most krónikus eset, akkor így kell eljárni, vagy nem krónikus eset, és akkor egy más módszerrel kell eljárni?
Ezek olyan bizonytalansági elemek, nem kellően definiált meghatározások, amelyek beleépültek ebbe a törvénybe, ami szerintem a jogalkalmazás oldaláról teljesen elfogadhatatlan. Nem is értem, hogy amikor ezt az ismert eljárási mód szerint az igazságügyi tárcának is véleményeznie kellett volna, hogy ez hogy kerülhette el a figyelmüket. Ezek egyszerűen jogtechnikai kérdésnek tűnnek, de valójában nagyon érdemi kérdések.
Továbbmegyek a törvényjavaslat kritikájában. Az E-alapról az egészségügyi szakellátás keretében – idézem, elnézést, azért tartom kézben a törvényt, mert kénytelen vagyok szó szerint idézni – azt mondja a 24.§: "Az E-alap által finanszírozott intézmények kötelesek 1993. évi alap-előirányzatukat az E-alap kezelője által legkésőbb 1993. február 15-éig megadott útmutató szerint, az új finanszírozási rendnek megfelelő bontásban megállapítani, és erről az útmutató kézhezvételét követő 30 napon belül az E-alap kezelőjét írásban értesíteni."
Ebben a törvényjavaslatban olyan keretszabályt határozunk meg, amelynek a tartalmát maga a törvény szövege csak majd valamikor a jövő év első negyedében próbálja meghatározni és rendezni.
Ismét kizárólag jogpolitikai szempontból elfogadhatatlannak tartok egy olyan jogszabályt, amelynek fontos tartalmi elemeit – a jogszabályon kívül – egy későbbi időpontban lehet csak tisztázni. Ilyen példákat sorra tudnék ebből a jogszabályból idézni, ez csak egy kiragadott példa volt, de egyszerűen elképzelhetetlennek tartom ezt.
Külön fel kell hívnom az Országgyűlés figyelmét arra, hogy mindezen jogpolitikai, jogalkotás-technikai anomáliák mögött egy sokkal súlyosabb probléma is meghúzódik. És ez az, ami a törvényjavaslattal szemben a legsúlyosabb észrevételeket támaszthatja. Nevezetesen arra gondolok, hogy az egész társadalombiztosítás finanszírozása egy olyan kölcsönfelvétellel oldható csak meg, amelyet ugyan az állam fog szavatolni, pontosabban állami garanciát kell ehhez a finanszírozáshoz vállalni, de valójában ezek a források teljesen bizonytalanok.
Egy olyan hitelfelvételi kényszerbe került bele a társadalombiztosítás, amelynek a garanciáját a Kormánynak, végső soron ennek az Országgyűlésnek kell vállalnia.
Felhívom az igen tisztelt képviselőtársaim és az Országgyűlés figyelmét arra, hogy itt nagy viták folytak ebben a Házban, itt ebben a teremben, az itt jelen lévő képviselőkkel együtt a költségvetés hiányának a finanszírozási megoldásairól. A költségvetés hiányának nagyságrendileg és a társadalombiztosítás méreteihez mérten legalább ekkora hiánya van a társadalombiztosításnak jelenleg is. Ennek a finanszírozása állami szavatosság mellett hitelből, kölcsönből kell, hogy történjék.
(16.40)
Egy rendkívül súlyos belső ellentmondása az elénk terjesztett törvényjavaslatnak, hogy ennek a hitelnek, ennek az állami garanciának a letörlesztéséhez semmiféle garancia nincs ebben a törvényjavaslatban, tulajdonképpen ez ráterhelődik az állami költségvetésre, és így akarva-akaratlanul, amikor a Ház ezt a törvényjavaslatot fogja megszavazni, akkor egyben olyan költségvetési terheket fog megszavazni, amelyeket végső soron az államnak kell fedeznie.
A költségvetés előterjesztésekor fölmerült az a kifogás, hogy egy bizonyos költségvetési hiányon túl elfogadhatatlan, nemcsak nemzetközi fórumok szempontjából, és nem is ezt tartanám a legfontosabbnak: az Országgyűlés szempontjából is elfogadhatatlan a költségvetés.
Fölteszem a kérdést: egy ekkora fedezethiány mellett hogyan és miért tudja majd elfogadni a társadalombiztosítás költségvetését az Országgyűlés? A kérdés látszólag kizárólag pénzügyi, financiális és bizonyos mértékig államháztartási, államköltségvetési kérdés – valójában azonban ennél többről van szó. Igazából a nyugdíjasoknak és a beteg embereknek az ellátásáról, a róluk való állami gondoskodásról és a szociális hálónak erről a részéről van szó. Nem tartom megnyugtatónak – kifejezetten aggályosnak tartom –, hogy olyan súlyos kérdésekről, mint a nyugdíjak inflációkövetése, ilyen, pénzügyileg, financiálisan nagyon lazán és nagyon felületesen megalapozott körülmények között kell döntenünk.
A Kereszténydemokrata Néppárt fölvállalta a választásokon azt, hogy a legszegényebb rétegeknek, a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek az érdekeit fogja védeni – amit nagyon kevesen védenek ebben az országban. És ebből a szempontból tartom rendkívül aggályosnak a törvényjavaslatnak ezt a bizonytalanságát, ezt a pénzügyi alátámasztatlanságát, és meg kell mondanom önöknek, hogy nagyon nagy aggodalmaim vannak ennek a törvényjavaslatnak a szociális, társadalmi következményeit illetőleg. A napokban olvastam a társadalombiztosítási főigazgató nyilatkozatát az újságban, hogy az eredetileg szándékoltnál csak kisebb mértékben tudják a nyugdíjak követni az inflációt, mert ez a törvény nem biztosít rá kellő fedezetet. Ilyen körülmények között én csak azt tudom javasolni az Országgyűlésnek, hogy nagyon alaposan, nagyon mélyrehatóan és nagyon kritikusan értelmezze, vitassa ennek a költségvetésnek a tartalmát, mert rendkívül aggályosnak tartom, és jelenlegi formájában nem is tartom megfelelőnek ahhoz, hogy azokat a szociális elvárásokat, amelyekkel nekünk szembe kell néznünk, kielégítse a törvény.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
