SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ, DR. (MDF) Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány szóban a Fáklya Csaba által felvetett kérdésekre szeretnék válaszolni, de azt hiszem, hogy nem kerülhetem meg Csehák Judit képviselőtársam egynémely aggodalmát, amely a társadalombiztosítás költségvetésének akár az összeomlását is jelezte.
Fáklya Csaba jelezte, hogy a társadalombiztosítás ingyenes vagyonhoz juttatása egy OGY-határozat alapján történt, és az igaz, hogy ez az OGY-határozat nem tartalmazza a vagyonátadás ütemét, csak egyszerűen meghatározza a 300 milliárd forintos vagyon hozamának hároméves megfizetését a társadalombiztosítás számára. Az Állami Vagyonügynökség és a szociális bizottság, valamint az OTF nyugdíj-biztosítási, egészségbiztosítási alap által felállított bizottság közötti tárgyalásokból ma már világos, hogy az ez évre megtervezett 1,8 milliárd forintos, majd '93-ra a 6 milliárd forintos hozam ebből a vagyonátadásból így nem folyhat be. De úgy gondolom, hogy a társadalombiztosítás ezt akár készpénzben is elfogadhatja az Állami Vagyonügynökségtől, és így tulajdonképpen erre a betervezett bevételre sor kerülhetne. Tehát ebben, hogy a vagyonátadás ilyen körülmények között zajlik, nem a Kormány a felelős, hanem mi mindanynyian, képviselőtársaim, hiszen – mint mondottam – az országgyűlési határozatból hiányzik a vagyonátadásnak a pontos ütemezése.
Szeretném elmondani, hogy a pénzügyminiszter az expozéjában, vagy legalábbis a költségvetési vita lezárását követően az érdekegyeztető tárgyaláson létrejött megállapodásról beszámolva elmondta, hogy a társadalombiztosítás számára bizonyos forrásokat is találtak. Ilyen forrás többek között éppen a társadalombiztosítás tervezett székháza összegének szűkítése, valamint a közalkalmazottak már említett béremelésének 10 milliárdjából származó tb.-járulék.
(17.00)
Az Állami Vagyonügynökség figyelmének a felhívása, miszerint a társadalombiztosítás azt a 6,8 milliárdot a privatizációs bevételből készpénzből is elfogadhatja, úgy gondolom, hogy a most elmondott forrás, a székházra fordítható összeg szűkítése, valamint a béremelések tb.-járuléka, valamint valóban a minimálbérek emelkedéséből és egyéb emelkedő keresetek tervezettnél magasabb járulékaiból számítva az a hiány nem lesz olyan mértékű, mint amit Fáklya Csaba képviselőtársam prognosztizált, aki ezt a hiányt, ezt a deficitet 25%-osnak jelölte meg.
Meg kívánom jegyezni, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban létrejött megállapodás a társadalmi béke érdekében történt a szociális partnerek és a Kormány között. Úgy gondolom, hogy ennek a fontosságát és szükségességét senki nem kérdőjelezheti meg, aki felelős ennek az országnak a további ellátásáért és működtetéséért.
Ami a nyugdíjak emelését illeti: elmondta a pénzügyminiszter, hogy éppen az áfa-val kapcsolatos ellentételezések miatt az infláció emelkedése 14-16%-ot ha elér a korábban tervezett 16-18% helyett, így a 14%-os emelés mindenképpen azt az ígéretet teljesítheti, amelyet a Parlament ebben az évben – ha talán más módon is – meghatározott.
Mindezeket együttvéve, az Állami Vagyonügynökség intézkedéseitől – azoktól a forrásoktól, amelyeket elmondtam, amelyeket a pénzügyminiszter megjelölt – várható, hogy a társadalombiztosítás deficitje nem emelkedik olyan mértékre, mint ahogy az előttem szólók ezt prognosztizálták.
Szeretném, ha emlékeznének arra, hogy a népjóléti miniszter amikor elővezette a társadalombiztosítás 1993. évi költségvetését, válságkezelő költségvetésről beszélt. Azt hiszem, hogy mind ellenzéki oldalról, mind pedig kormánypárti oldalról elhangzott észrevételek igazolják a miniszternek ezt a minősítését. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem