BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Szeretném biztosítani az Országgyűlést arról, hogy a szocialisták soha nem tekintették politikai vagy pláne érzelmi kérdésnek az expo ügyét. Erről akarom megnyugtatni Takácsy Gyula urat is, és azokat a gazdasági érdekképviseleti szerveket, amelyeknek az aggódó nyilatkozatát ő itt fölolvasta. Mindig is gazdasági kérdésnek tekintettük, ma is annak tekintjük. Nem osztozunk a szélsőséges nézetekben, ma sem osztozunk ezekben. Nem tekintjük csodaszernek az expót, amely önmagában képes arra, hogy a magyar gazdaságot kiragadja a válságból, és nem tekintettük olyan ördögnek, amely önmagában alkalmas arra, hogy romba döntse az egyébben is romokban heverő magyar államháztartást.
Veszélyekről beszéltünk a világkiállításról szóló törvény vitájában is. Úgy látjuk, hogy a most beterjesztett, világkiállítási alapról szóló törvénytervezet ezeket a veszélyeket néhány ponton – sajnos – fölerősíti. Ez az, ami miatt aggályainkat fejeztük ki a vitában.
Mi változatlanul azon a véleményen vagyunk, hogy egy addicionális erőforrás-bevonásra, üzleti vállalkozásra épülő, és minimális, a világkiállításról szóló törvényben itt a Parlamentben elhatározott, '90-es áron 17 milliárdos költségvetési tehervállalással együtt járó, jól előkészített expo hasznos az országnak. Ezt meg kell rendezni, ezt érdemes megrendezni. De egy olyan expót, amelynek a finanszírozása nagyrészt vagy majdnem kizárólag az államháztartás ismert erőforrásaira, illetve garanciavállalására épül, valószínűleg már az eredeti, világkiállításról szóló törvényjavaslat szellemétől is eltérőnek kell ítélnünk.
(18.10)
Az aggályaink pedig nem megalapozatlanok, nem egyszerűen az itt beterjesztett törvényjavaslat hiányosságai – amelyekről majd szeretnék szólni részletesen is – utalnak erre, és támasztják alá ezt az aggodalmat, hanem az azóta megjelent nyilatkozatok is, amelyek arra a finanszírozási tervre épülnek, amelyeket ugyan a Parlament nem ismert meg, de amelynek a tartalmát azért az elmúlt héten megkezdett vita utáni nyilatkozatokból volt alkalmunk megismerni, és amelynek röviden az a lényege, hogy a tervezett öszszes finanszírozási fedezetnek mindössze egyetlen eleme van, amely nem államháztartási pénz, ez pedig az expo belépőjegyeiből származó bevétel. Ezenkívül van az állami tulajdon értékesítéséből származó bevétel, de azt éppúgy olyannak kell tekintenünk, hiszen az állami vagyon része, mintha az az államháztartás szerves alkotórésze lenne.
Sajnos, egy árva szó nincs, egyetlen tétel nincs, amely valódi addicionális erőforrás-bevonásra, akár külföldi, akár hazai tőkebefektetésre utalna. Az aggályt valójában ez jelenti. S akkor nézzük meg egy kicsit részletesebben, most már a benyújtott törvénytervezet alapján.
Mekkora lesz az államháztartás terhe a világkiállítás finanszírozásában? Valóban csak az a 17 milliárdos költségvetési előirányzat, amit itt jóváhagytunk?
Nem, tisztelt Ház, mert ha igaz az, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel, akkor a 17 milliárdon kívül még az alap bevételeit képezi a költségvetésből nagyrészt finanszírozott alapokból elnyert támogatás – és mint tudjuk, ebben a pillanatban több mint 30 alap működik nagyrészt költségvetési támogatásból –, az úgynevezett fejezetek támogatása és hozzájárulása, nem tudni, hogy ez hol fedi át a 17 milliárdot, és hol van azon kívül; költségvetési szervek önálló hozzájárulása, amely ugyanúgy része a költségvetésnek, önkormányzatok hozzájárulása, amelyből nyilvánvalóan az oroszlánrészt a főváros jelenti.
Meg kellene pontosan mondani, hogyha ezek az erőforrások együtt vannak és összeadódnak, akkor valójában mennyi az államháztartás tehervállalása ahhoz képest, amit itt a Parlament jóváhagyott. Ha ezek után is azt lehet bizonyítani – de érdemlegesen és nem érzelmi alapon, meg reméljük és jó lenne –, hogy itt valójában egy üzleti alapon készülő expo szervezéséhez szükséges finanszírozási konstrukcióról van szó, nem pedig arról, hogy valójában ez adott garanciát a BIE számára is, és ezért fogadta a BIE olyan lelkesen ezt az előkészítést, mert hiszen a BIE számára mi a legkényelmesebb? Az, hogyha minden finanszírozási feltételt az állam garantál.
Ebben semmi labilitás nincs. A BIE persze, hogy örül egy ilyenfajta garanciavállalásnak, csakhogy a Parlamentben nem ezt fogadtuk el annak idején.
További kérdések, tisztelt Ház. Egy árva szó nincs arról, hogyha a világkiállítási alaphoz óriási felhatalmazással hitelt vesz igénybe a főbiztos – vagy 10 millió forint felett pénzügyminiszteri ellenjegyzéssel –, ki vállalja a hitelekért a garanciát? Nyilvánvalóan az állami költségvetés.
Mi lesz, hogyha kötvényt bocsátanak ki a világkiállítási alap finanszírozásához, ami elkerülhetetlen? A kötvénykibocsátás garanciáját ki vállalja? Üzleti konzorcium, külföldi befektető? Nem, az államháztartás fogja vállalni.
Ezekre a kérdésekre nem lehet nem válaszolni akkor, amikor arról beszélünk, hogy istenigazából a finanszírozás feltételei mennyiben megteremtettek, megteremthetők-e? Egy árva szó nincs az alapban a koncessziós díjakról és a koncessziót elnyerők befektetéseiről. Hová fog ez a pénz kerülni?
Vagy netán azok, akik elnyerték a koncesszió valamilyen formáját, és hajlandók befektetni, a pénzüket ők is beteszik abba az alapba, amelyből voltaképpen egyszemélyben a főbiztos gazdálkodik? Miért nincs előírva, hogy minden egyes alapvető tendernél a versenytárgyalás kötelezettség? Miért lehet nagyvonalúan eltekinteni ettől?
Ezek mind olyan kérdések – tisztelt Ház –, amelyekre vagy rossz választ ad ez az előterjesztés, vagy egyáltalán nem ad választ. Én nem állítom, nem állítjuk egyetlen pillantig sem, hogy nem lehet megnyugtató válaszokat találni és adni ezekre a kérdésekre, de akkor ezt meg kell tenni.
Egyébként emlékeztetném a tisztelt Házat, hogy a világkiállításról szóló törvényjavaslatnál is nagyon világos hat szakmai kérdést tettünk fel. Akkor az előterjesztő miniszter ezekre többnyire olyan válaszokat adott, amelyek később kerülnek majd megnyugtató módon rendezésre. Istenigazából a hat kérdésből ötre ma sincs válasz.
Ez az oka annak, amiért igazán nőttek az aggodalmaink, és nem csökkentek. És nem arról van szó, hogy a Csépe Béla által idézett pálfordulás azt jelentené, hogy mi egy eredeti céloknak megfelelő expót nem akarunk támogatni. Erről szó nincs. Azt az expót szeretnénk látni, megvalósulva látni, és azt tudjuk támogatni. De egy államháztartásra épített, a költségvetés terheit tovább növelő és voltaképpen így finanszírozott expót nem támogathatunk. Ez nem a törvénytiszteletnek valamiféle megsértése, ellenkezőleg: pont a Parlament által elfogadott törvény tisztelete. (Szórványos taps.)
Egyébiránt ilyen típusú módosító indítványokat terjesztünk be, ami, azt gondolom, demonstrálni fogja, hogy nem arról van szó, hogy egy valóban hasznot hozó expo ellen lennénk. Ez azonban, ami most itt a kezünkben van, azt sejteti, hogy nem erről lesz szó. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)
