KOCSENDA ANTAL (FKgP)
KOCSENDA ANTAL (FKgP)
KOCSENDA ANTAL (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A világkiállításról, az Expo '96-ról még a múlt évben döntöttünk. A világkiállítás megrendezése ma már törvény, melyet végre kell hajtani. Most az előttünk lévő világkiállítási és a hozzá kapcsolódó fejlesztési alapról kell döntenünk, mely a végrehajtáshoz szükséges anyagi feltételeket hivatott biztosítani.
Ezek után természetes, hogy a világkiállítás infrastrukturális fejlesztésének finanszírozásához, megvalósításához, az azt követő utóhasznosításhoz szükséges költségek fedezetének biztosításától sem zárkózhatunk el.
A jelenlegi gazdasági válságból való kilábalás egyik eszköze lehet a világkiállítás, mint a közelmúltban tárgyalt Európai Közösséghez való társulási szerződésünk is. Ez a '96-os Expo olyan eseménye lehet a magyarság történelmének, mely nemcsak a honfoglalás 1100 éves évfordulóját jelentheti, hanem olyan fejlesztéseket is kikényszeríthet, melyek megvalósítása a forráshiányra való hivatkozással évekkel későbbre tolódott volna.
Ez a világkiállítás Magyarország új időszámításának a kezdete is lehet. Az expo alapvető funkcióján túlmenően azért is fontos a magyar gazdaság számára, mivel mind az előkészítése, mind a megvalósítása olyan pótlólagos belső piacot teremthet, mely csökkentheti a munkanélküliséget azáltal, hogy új munkahelyek teremtődnek, elősegítheti a külföldi tőke hazánkba történő beáramlását, még azoknak a befektetőknek az érdeklődését is felkeltheti, akiknek egyébként nem állt szándékában Magyarországon befektetéseket eszközölni.
Egy olyan vállalkozásba fogunk, mely éveken keresztül komoly anyagi áldozatokat követel tőlünk anélkül, hogy biztosak lehetnénk a magas haszonban, de összességében az expo mégis üzlet lehet számunkra. Ugyanis a világkiállítás előkészítése során olyan infrastrukturális fejlesztéseket kell megvalósítani, melyek egyrészt az expo területén létesítendő tartós és ideiglenes beruházások, másfelől pedig országszerte hazánk nemzetközi infrastrukturális kapcsolati rendszerét emeli magasabb színvonalra. Meggyorsítva ezzel az országos és helyi infrastrukturális hálózatok és szolgáltatások fejlesztését.
A világkiállítás hatása ugyanis nemcsak Budapestre, hanem az egész országra kiterjed. E feladatok teljesíthetősége alapelvként követeli meg, hogy a világkiállítás előkészítésében a kormányzati, az önkormányzati és a világkiállítás kivitelezéséért felelős szervezetek között a lehető legszorosabb együttműködés alakuljon ki. Rendkívül fontos, hogy az expo megvalósítása valóban nemzeti üggyé váljon, nemzeti vállalkozás legyen.
Súlyos és megoldásra váró problémának tartjuk, hogy a Kormány és a fővárosi önkormányzat eltérően közelíti meg a világkiállítás előkészítésének, megvalósításának sok fontos mozzanatát. Az expo csak akkor lehet össznemzeti vállalkozás, ha szervezésében, lebonyolításában nem a kirekesztés, hanem a társadalom különböző rétegeinek alkotóerői is érvényesülnek.
Ehhez viszont félre kell tenni a politikai hovatartozás kérdését, és itt e Ház falai között összefogásunkkal kell példát mutatnunk, hogy a világkiállítás valóban a mi ügyünk, valóban mindannyian azt szeretnénk, ha az expo méltóképpen reprezentálná a magyarságot, a nemzet életképességét igazolná, hogy képesek vagyunk az Európához való csatlakozásra.
Be kell bizonyítani a világnak, hogy Magyarország mind gazdaságilag, mind politikailag stabil, bizonyítsuk be, hogy nemcsak pusztába kiáltott szó mindaz, ami terveinkben szerepel, amit hangoztatunk, és ennek a bizonyításnak ad kiváló lehetőséget a világkiállítás.
(18.20)
Természetesen ahhoz, hogy mindezt elérhessük, komoly áldozatokat kell hoznunk – és ennek egyik formája a költségvetési hozzájárulás. Tudomásul kell vennünk, hogy egyelőre állami feladat a szükséges források biztosítása.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a világkiállítás megrendezését állami garanciavállalás mellett át kell helyezni vállalkozási alapokra – több okból is. Tehermentesíteni kell a legnagyobb mértékben a költségvetést – ennek indokaira, azt hiszem, nem kell külön kitérnem. Már ma sem látszik biztosítottnak, hogy az állam 1996-ig folyamatosan, az igényeknek megfelelően tudja biztosítani a szükséges forrásokat. A világkiállítás javára jótékonysági alapon történő befizetéseknek – akár a lakosság, akár a vállalkozói szféra részéről – a mai terhek mellett nem sok esélye van.
Végül, de nem utolsósorban, mind a hazai, mind a külföldi vállalkozók, befektetők lehetnek azok, akik a szükséges beruházásokat, fejlesztéseket – a rendelkezésükre álló tőke nagyságánál, tehetségüknél, rugalmasságuknál fogva – meg tudják valósítani. Ez utóbbihoz természetesen esélyegyenlőséget kell biztosítani a hazai és külföldi vállalkozók számára, és olyan politikát, olyan eszköztárat kialakítani – gondolok itt többek között a koncesszióra –, amely vonzó a befektetők részére, amely garantálja a szükséges fejlesztések, beruházások megfelelő színvonalú megvalósítását, és garanciát ad az expo utáni utóhasznosításra is.
Remélem, hogy ezzel a módszerrel, ha nem is az összes terhet, de a terhek zömét le lehet venni az állami költségvetés válláról. Addig is, amíg ez megvalósul, szükség van a világkiállítási és a hozzá kapcsolódó fejlesztési alapra.
Utalni szeretnék az expo alapvető célján túl azokra a járulékos előnyökre is, mint például a műszaki színvonal emelkedése, az infrastrukturális fejlődés, nagy volumenű információcsere, kapcsolatteremtés; az ország megismerésén keresztül megalapozhatjuk a turistaforgalom hosszú távú, dinamikus fejlődését – és még sorolhatnám. Az expo a magyar gazdaság és társadalom szinte minden szféráját érinti – az eredmény arányos lesz a befektetett előkészítési és szervezési munka minőségével. Kérdés többek között az is, hogy a Világkiállítási Tanács és a Programiroda képes lesz-e e cél érdekében a magyar társadalom erőit mozgósítani.
A törvényjavaslat vitája során elhangzott felszólalásokban nem a pesszimizmust, hanem a problémák őszinte feltárásának szándékát szeretnénk érzékelni, azt a törekvést, amelyet az a gondolat hat át, hogy az expo nem egy párt ügye, nem egy kormány ügye, hanem a nemzet ügye. Nem hiszem, hogy az ellenzék, amely az 1994-es választások megnyerésére számít, elkövesse azt a súlyos hibát, hogy ma csak bírálja, akadályozza azt a világkiállítást, amelyet egy esetleges kormányváltás után talán éppen neki kell megvalósítani. (Mádai Péter: Ne fenyegess!)
Amit ugyanis az expo érdekében 1993-ban meg kell valósítani, az 1994-ben már elkésett. Az expóba bele lehet bukni – de ez nem egy párt, nem a Kormány bukása lesz, hanem a nemzeté. És valószínűtlennek tartom, hogy a bukás kockázatát az ellenzék vállalná, mert ezzel a saját bukásának a feltételeit is megteremtené – különös tekintettel a '94-es választásokra, valamint arra, hogy miután az expo megrendezési kötelezettségét törvény írja elő, lehetőségeink determináltak.
Nagyon remélem, hogy az MSZMP – MSZP! Bocsánatot kérek! – a törvényjavaslat vitájában a múlt héten megfogalmazott álláspontját fölül fogja vizsgálni – és e reményemet alátámasztja Békesi képviselő úr mai felszólalása is. (Zaj.)
A Világkiállítási Tanács és Programiroda a segítő szándék előtti nyitottságát bizonyította volna, ha e törvénytervezet benyújtásával egyidejűleg információt adott volna a Parlamentnek, hogy az előkészületi munkák hol tartanak, azok készültségi foka megfelel-e annak az ütemezésnek, amelyet az 1996-os nyitás megkövetel. Több információt vártunk el, mint amennyi a sajtótájékoztatókból kihámozható, ezért nyújtjuk be módosító javaslatunkat, hogy a Programiroda évente kétszer adjon számot az alap felhasználásáról.
Arról sem kaptunk megbízható tájékoztatást, hogy miért kellett ez év elején az előkészítő munkákat elölről kezdeni – a megfogalmazás szerint: nulláról –, amikor ezt megelőzően már évekkel korábban megkezdték az előkészítési munkákat nem kevés anyagi ráfordítással. Ha a Parlamenttől elvárható, hogy az expo megvalósításához anyagi forrásokat biztosítson, akkor úgy hiszem, a Parlament is jogosan várja el az eddigieknél részletesebb információkat és a szervezők részéről a nagyobb nyitottságot.
Befejezésként – tekintve, hogy ma már senki előtt nem lehet kétséges, hogy az expo sikere nemzeti érdekünk –, úgy vélem, a gondok felvetése és az elhangzó kritikák nem az expo ellen, hanem az expóért hangzanak el.
Ebből a meggondolásból kiindulva a Független Kisgazdapárt 36-os képviselőcsoportja elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak, és köszönöm a türelmüket. (Taps.)
