MARKÓ ISTVÁN (MDF)

Teljes szövegű keresés

MARKÓ ISTVÁN (MDF)
MARKÓ ISTVÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az államháztartási törvény IV. fejezetében foglalt alapelveknek megfelelően '93. január 1-jétől csak törvényi szinten szabályozott elkülönített állami pénzalapok működtethetők. Ezen törvényi rendelkezésnek megfelelően került a tisztelt Ház elé a 7491-es számú törvényjavaslat az Egyes elkülönített állami pénzalapokról címmel.
Amint az a törvényjavaslatból világosan kitűnik, a tárgyalt hét alap felett négy minisztérium rendelkezik.
A befektetésösztönzési alappal és a kereskedelemfejlesztési alappal az NGKM, az idegenforgalmi alappal és a piaci intervenciós alappal az IKM, a központi környezetvédelmi alappal és a területfejlesztési alappal a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, a vízügyi alappal a KHVM van megbízva rendelkezési joggal.
A fenti minisztériumok az alapok kezelői is, egy esetet kivéve: a területfejlesztési alapot az ÁFI – az Állami Fejlesztési Intézet – kezeli.
A törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályukat vesztik azok a kormányrendeletek, amelyek az érintett alapok működtetésének jogszabályai voltak. Egy helyen módosul a '91. évi XXXIII. törvény 51. §-ának (5) bekezdése, és módosul az államháztartásról szóló törvény, '92.évi XXXVIII. törvény 59. §-ának (1) bekezdése, melynek helyébe új rendelkezés lép.
Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat megkísérli a tárgyalt alapok egységes törvényi szerkezetbe való összefogását. Ez részben sikerült, részben pedig az alapok tartalmából adódóan jelentős különbségek miatt jogtechnikailag megoldhatatlannak bizonyult.
Ugyanakkor feltétlenül indokolt a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében egy olyan törvény megalkotása, amely egy gondolatkör, nevezetesen a piacgazdasági környezet minél előbbi megteremtése szellemében forrásokat hordozó állami pénzalapokat az optimális felhasználás reményében összefogja. Erre akkor is szükség lett volna, és már előbb, ha a Kormányt az államháztartási törvény végrehajtása nem kötelezi.
Tisztában vagyok azzal, hogy a korszerű államháztartási felfogás szerint az alapok számát csökkenteni kellene. De én, aki Békés megyében élek, és nap mint nap tapasztalom a gazdaság átalakításának, az infrastrukturális elmaradottságnak, a területfejlesztési koncepció hiányának, az ivóvíz szennyezettségéből adódó problémáknak, a sertéspestis okozta piacvesztés miatti elkeseredésnek következményeit, úgy gondolom, hogy még jó ideig kísérője lesz gazdasági életünknek az ilyesfajta állami beavatkozás.
Röviden vegyük sorra az egyes alapokat.
Befektetésösztönzési alap. A magyarországi külföldi befektetések ösztönzését hivatott szolgálni. A pályázattal elnyerhető támogatás kétirányú lehet: az érintett területek önkormányzatának érdekével egyezően a megvalósuló beruházás telekhatárán kívül megépített infrastruktúra, út, víz, villany, gáz, iparvágány, telefon stb. – támogatása egyrészről, közműfejlesztési hozzájáruláshoz való támogatás másrészről. Lehetőség van nemzetgazdasági szempontból kiemelkedően fontos beruházásnál állami tulajdonosi részesedés megszerzésének finanszírozására is. Ebben az esetben a törvény előírja az állami rész három éven belüli kötelező elidegenítését. Az ebből származó bevétel az alap anyagi lehetőségeit növeli.
Hogy egy Békés megyei példát hozzak: az alap segítségével készült el az Orosházát Szentessel összekötő út szélesítése, korszerűsítése, amely lehetővé tette, hogy az Orosházán épült amerikai üveggyári nagyberuházás üvegtáblái összetörés nélkül eljuthassanak a már jó minőségű főközlekedési útig. Ez a támogatási forma nem ismeretlen nálunknál fejlettebb országokban sem.
Idegenforgalmi alap: A magyarországi idegenforgalmi infrastruktúra a nemzeti reklám, propaganda eszközrendszerének kiszolgálója. Bevételi forrásként az állami támogatás mellett megjelenik az idegenforgalmi hozzájárulás mint befizetési kötelezettség.
A befizetési kötelezettség a törvényjavaslat 11.§-ának (1) bekezdésében felsorolt tevékenységi körök gyakorlását folytató jogi személyre, jogi személy nélküli társaságra, és – fontos – egyéni vállalkozóra terjed ki. Ezt az adó jellegű hozzájárulást az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseinek figyelembevételével előlegfizetési kötelezettség mellett kell önként bevallani és megfizetni.
A törvény ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ezentúl az idegenforgalom területén leginkább érintett önkrományzatok és egyéni vállalkozók is adhassanak be pályázatot a nemzeti propaganda és reklám megvalósítását segítő elképzeléseik kivitelezésének előmozdítására.
Az alap működése és felhasználása igényli az Országos Idegenforgalmi Tanács hathatós segítségét is.
A következő nagyon fontos fejezet a kereskedelemfejlesztési alapról szól.
Az alap célja, hogy hathatósan segítse a magyar áruk, szellemi termékek exportját, úgy, hogy támogatja a külpiaci körülmények minél hatékonyabb feltételeinek megteremtését szolgáló nemzetközi kiállítások, vásárok költségeit. Erről már szólt miniszter úr is az expozéjában.
Fontos céljai közt kell említeni még a több tízezer, külkereskedelemmel foglalkozó cég, egyéni vállalkozó szakmai ismereteinek bővítését. Például az EK-csatlakozással kapcsolatos információk átadásának szervezéséhez való hozzájárulást stb.
Az alap fontos, ha nem a legfontosabb célja, hogy az új, nem rég működő vállalkozások külpiacra jutásának kockázati költségeiből jelentős részt átvállalhat.
(19.30)
Ezzel nagymértékben hozzájárulhat a piacra jutás lehetőségeinek megteremtéséhez.
A támogatás igényléséhez eljárási díjat kell fizetni. A törvénytervezet, nagyon helyesen, az alappal való rendelkezés jogával a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumát ruházta fel.
Központi környezetvédelmi alap: célja a környezetvédelmi szemlélet, a környezetkímélő gazdasági szerkezet, a környezeti károk kialakulásának megelőzése, a már sérült természeti értékek rehabilitációjának elősegítése érdekében pénzügyi források előteremtése. Az alap a kormányzati költségvetés mellett kiegészítő forrása a környezetvédelemnek, és mint stabil pénzügyi lehetőség, megbízhatóbbá és kiszámíthatóbbá teszi a többéves távlatban előre tervező környezetvédelmi politika megvalósítását.
Ha jól bánunk vele, az alap a korszerű környezetvédelmi gondolkodás elősegítésének komplex, törvény által biztosított bázisa lehet.
Egy nagyon fontos alap a piaci intervenciós alap. A belpiaci zavarok megelőzésére és elhárítására szolgáló közvetlen eszköz, melynek felhasználása azonnali és hathatós segítséget jelent. Az alapból finanszírozható az ipari és mezőgazdasági termelésben váratlanul keletkező, a lakosság alapvető fogyasztási ellátását érintő problémák megoldása. Ide tartozik még a kistelepülések lakossága alapvető ellátásának elősegítése, ha azt a piaci zavarok indokolttá teszik. Ez az alap a forráshordozója az Alkotmányban rögzített minősített időszakokban, valamint egyéb rendkívüli helyzetekben szükségessé váló, az alap rendeltetésével összefüggő intézkedéseknek. Az alapból jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, valamint egyéni vállalkozók is kaphatnak támogatást. Egy konkrét példa, szintén szűkebb pátriámból: Békés megyében a sertéspestis, valószínű, hogy ezen alap hathatós segítségével oldhatja meg átmeneti piaci zavarait.
Területfejlesztési alap: az alap rendeltetése rendkívül sokrétű. Gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott területeken a szerkezetváltást segítő hatékony munkahelyteremtés, a munkanélküliek elhelyezkedését szolgáló foglalkoztatási feltételek bővítése, a regionális és kistérségi jellegű válságkezelő programok kidolgozásának elősegítése, a regionális fejlesztési társaságok – erről szintén szólt miniszter úr – által kezdeményezett programok megvalósításának előmozdítása, és sorolhatnám tovább, például – és megint Békés megye – szűkebb pátriám lakóinak mindennapjait érintő problémák özönét.
A válságtérségek kezelésének elsődleges feladatán túl a területfejlesztési támogatással, főképp az infrastrukturális beruházások ösztönzésével elérhető a hagyományosan mindig is elmaradott, gazdasági, társadalmi szempontból hátrányos területek további leszakadásának megakadályozása. Ne legyenek illúzióink, ez nem megy egyik napról a másikra. Ehhez hosszú távú, az adott térségek lehetőségeinek maximális kihasználását figyelembe vevő, komplex térségi programok kidolgozására van szükség. Ehhez is hathatós segítséget nyújthat a területfejlesztési alap.
Végül, de nem utolsósorban, röviden a törvénytervezetben szereplő vízügyi alapról. Az alap célja jogi és financiális garanciákkal elősegíteni az országos regionális és helyi jelentőségű vízügyi közfeladatok részbeni finanszírozását, az önkormányzati források közvetlen kiegészítését és ezzel közcélú kiadások csökkentését. Az alapelv, hogy a vízkészletek védelme kizárólag jogi eszközökkel nem valósítható meg.
Éppen ezért a törvényjavaslat tulajdonformától, gazdasági ágazattól és gazdasági formától függetlenül, egységesen javasolja bevezetni a vízkészletjárulék fizetését. Ezen járulék bevezetésének fő célja, hogy a vízkészletek értéke, kellő ösztönzőrendszerként működve, védje az ország vízbázisát. A vízkészletjárulék befizetésére vonatkozó rendelkezések illeszkednek az adózás rendjéről szóló törvényben az adókra vonatkozó szabályokhoz, azokkal az eltérésekkel, amelyek az alap jellegéből fakadnak.
Tisztelt Ház! Mint már a bevezetőben elmondottam, a törvényjavaslat az ország gazdasági rendszerváltozásának szempontjából nagyon lényeges kérdéseket tárgyal és próbál meg egységes keretbe foglalni. Ezek a kérdések egytől-egyig stratégiai szintűek, fontosságukat nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Kérem a tisztelt Házat, a törvényjavaslat tárgyalásakor mindezek maximális figyelembevételével, felelősen vitázva, a törvényjavaslatot apróbb módosítások után fogadja el. A 8360-as számon érkezett kiegészítést, amely az alapok törvény által szabályozott működésének időpontját hivatott módosítani, szintén elfogadásra javaslom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem