ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hét keddjén a Létminimum Alatt Élők Társasága bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a Parlament feloszlatására. Az ezt követő időszakban a parlamenti pártoktól és képviselőktől is meglehetősen ellentmondásos nyilatkozatok jelentek meg; és látván azt a zűrzavart, ami ez ügyben kibontakozott, úgy gondolta a FIDESZ, hogy szükséges az álláspontját leszögeznie. És miután ez a sajtóban sajnos nem kapott helyet, ezért indokoltnak tartottuk, hogy napirend előtt röviden összefoglaljuk a véleményünket ebben az ügyben itt, a tisztelt Ház előtt.
Az érveink, amik ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatosak, két csoportba sorolhatók. Az érvek egy része jogi természetű, a másik része pedig politikai. Lássuk először a jogi érveket.
Nem értünk egyet a kezdeményezéssel, és nem értünk egyet azzal, hogy alkotmányos eszközzel, ilyen alkotmányos eszközzel, népszavazással a Parlament feloszlatását lehetne kérni. Miért nem? Azért, mert ha valaki figyelmesen elolvassa a népszavazási törvényt, és annak nemcsak egyes passzusaira figyel, hanem a szövegére, a szóhasználatára és a preambulumára, akkor annak számára világosan kiderül, hogy a népszavazási törvényt nem erre alkották meg, nem erre alkotta meg az előző Országgyűlés. Konkrét ügyek eldöntéséről van szó, még akkor is, hogyha meghatározza a népszavazási törvény azoknak a kérdéseknek a körét, amelyek népszavazásra nem bocsáthatók. Nagyon szűk körben határozza meg ezt a kört az igaz, és nagyon szűk körben nevesíti ezeket a kérdéseket, azonban nyilvánvaló, hogy ezen a körön kívül is bőségesen vannak olyan kérdések, amelyek népszavazásra nem bocsáthatók. Hogy csak egy példát mondjak, nem bocsátható népszavazásra az – megítélésem szerint –, hogy megszüntethető-e valamelyik alkotmányos intézmény, uram bocsá' megszüntethető-e például az Alkotmánybíróság. Ilyen kérdést, azt hiszem, alkotmányosan feltenni népszavazásra nem lehetne.
A jogi érvek második csoportja az Alkotmányhoz kötődik. Nagyon sokan, akik ez ügyben véleményt mondtak, csak a népszavazási törvényt idézték, és elfelejtették az Alkotmány rendelkezéseit is megnézni, illetve idézni. Márpedig – én azt hiszem – az Alkotmány rendelkezései ez ügyben meglehetősen világosak. Világosak abból a szempontból, hogy az Alkotmány 28. §-a meghatározza a Parlament mandátuma megszűnésének eseteit. Ez három esetben fordulhat elő. A legtipikusabb, amikor a parlamenti ciklusidő lejár, tehát letelik a négyéves ciklusidő; a második, amikor a Parlament feloszlatja önmagát; a harmadik – ez ugye két esetben fordulhat elő –, amikor a köztársasági elnök feloszlathatja a Parlamentet. Az Alkotmány semmilyen pozitív rendelkezést nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy népszavazással a Parlamentet fel lehetne oszlatni.
És végül van egy harmadik jogi érv, ami tulajdonképpen közvetett bizonyíték arra, amit mondok, ez a választójogi törvénynek a korábbi módosítása, hiszen a választójogi törvény korábbi módosításakor az egyéni képviselők visszahívását megszüntette a törvényalkotó, és tulajdonképpen, ha ez az intézmény így működne, ahogy itt a kezdeményezők szándéka ezt megfogalmazza, akkor ez nem jelentene mást, mint a Parlament kollektív visszahívását. Márpedig ez a korábbi törvényalkotásokkal ellentétes.
Ez a harmadik jogi érv tulajdonképpen átvezet a politikai érvek, a második nagy érvcsoport kategóriájába. Miért nem szerencsés politikai szempontból ez a kezdeményezés, és miért viselnek felelősséget azok, akik ezt a kezdeményezést a parlamenti pártok és a politikusok közül támogatják? Részint azért – de talán ez az érveknek a leggyengébbike –, mert ez a megoldás Nyugat-Európában nem ismeretes. Ilyen módon megkérdőjelezni a Parlament mandátumát nem lehet, nem szokás.
Talán sokkal súlyosabb és fontosabb érv, hogyha ez a lehetőség biztosított lenne, akkor egy romló életszínvonalú, egy gazdasági recesszióban lévő országban soha, sehol, semmikor nem lehetne a folyamatos kormányzás feltételeit biztosítani. Az is biztos, hogy ez egy állandóan bizonytalankodó, a népszerűtlen intézkedéseket elodázó kormányt juttatna hatalomra, miközben a kisebbségben maradók folyamatosan kétségbe vonhatnák a Kormány legitimitását és a választói többség akaratát. Az is bizonyos, hogy egy ilyen rendelkezés – és ha ez a precedens általánossá válna és rögzülne a magyar joggyakorlatban – a felelőtlenül ígérgető pártoknak a számát szaporítaná, és azt hiszem, hogy ez – miután a gazdasági csődöt rövid távon természetesen ők sem tudnák megoldani – először csak a parlamenti pártokból, majd ezt követően a parlamenti demokráciából ábrándítanák ki a választókat. Ezért is van felelőssége mindenkinek, minden parlamenti pártnak és minden politikusnak akkor, amikor ezt a kezdeményezést támogatja.
De nemcsak akkor, amikor ezt a konkrét kezdeményezést támogatja, hanem akkor is, amikor az egyéni kerületi képviselők visszahívásának visszaállításáról beszél, miként ezt az utóbbi időben néhány párt soraiból hallhattuk. Ez közvetve tulajdonképpen ugyanezt a célt szolgálja, és ugyanúgy nem helyeselhető, én azt hiszem, mint ahogy maga ez a kezdeményezés sem.
Természetesen megértjük a kezdeményezők elkeseredését, azonban azt hiszem, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a Kormány esetleges rossz működéséért – most itt sajnos erről van szó, hogy a Kormány nem működik jól és kielégítően –, tehát a Kormány rossz működéséért nem feltétlenül a Parlamenten kell elverni a port, a Kormány változása és leváltása nem feltétlenül kell hogy megelőzze a Parlament leváltását.
Igaz, hogy könnyebb lenne ma a helyzetünk akkor, ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány nem bénítaná meg a kezünket, és egy egyszerű döntéssel lehetne bizalmat nyilvánítani, a bizalomról szavazni; a bizalom megvonásáról vagy a bizalom megadásáról dönteni a Kormány esetében.
Tisztelt Ház! A FIDESZ-nek tulajdonképpen – ha nagyon rövid távú politikai érdekeket mérlegelne csak – nem lenne érdeke, hogy ezt a kérdést ilyen módon fölvesse, hiszen egyrészt belekeveredhet a kormánypártiság gyanújába, és ezt a bélyeget rásüthetik, másrészt a FIDESZ talán azon parlamenti pártok közé tartozik, amelynek a legkevesebb félnivalója van egy következő, akár előrehozott választástól is. Azt talán szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy legalábbis a mandátumainak a megőrzésére jó esély mutatkozik. Ennek ellenére mindenképpen fontosnak tartottuk, hogy ezt a kérdést itt a Ház előtt megemlítsük.
Még két dolgot feltétlenül szükséges elmondani. Az egyik: én azt hiszem, minden ilyen kihívás azzal a veszéllyel jár, hogy a parlamenti képviselők és a parlamenti pártok egy része elkezd kapkodni, és olyan intézkedéseken töri a fejét, amikkel a kezdeményezés kivédhető. Én azt hiszem, hogy jó erre a lehetőségre is felkészülni. Mindjárt javasolnám, hogy lehetőség szerint senki ne mérlegelje azt, hogy egy országgyűlési döntéssel értelmeznénk akként – még ha egyetértenek is velem az okfejtésemben – a népszavazási törvényt vagy az Alkotmányt, hogy egy ilyen döntés nem hozható meg, tehát egy népszavazás is tartható.
Ugyancsak óvnám a Parlamentet attól, hogy egy korábban benyújtott módosító indítványt most hirtelen napirendre tűzve ötszázezerre emelje fel a népszavazás kezdeményezésére jogosultaknak a körét. Ehelyett – már csak azért is, hogy ne érje az a vád a Parlamentet, hogy a képviselők a saját székeikhez ragaszkodnak – célszerűnek mutatkozik, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljunk. Ebben az esetben – miután alkotmányértelmezésről van szó – a parlamenti bizottságok közül valamelyik teheti meg azt, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, és kér az Alkotmánybíróságtól egy olyan értelmezést, amely az Alkotmány és a népszavazási törvény passzusaira hivatkozva arra a kérdésre választ adna, hogy népszavazás útján a Parlament lemondatható-e, feloszlatható-e vagy sem. Ilyen természetű kezdeményezéssel fordulunk majd az alkotmányügyi bizottsághoz, és kérjük az alkotmányügyi bizottságot, hogy forduljon majd az Alkotmánybírósághoz. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
