ANTALL JÓZSEF, DR. miniszterelnök:

Teljes szövegű keresés

ANTALL JÓZSEF, DR. miniszterelnök:
ANTALL JÓZSEF, DR. miniszterelnök: Röviden. Tisztelt Ház! A Kormányt érte a vád, bármely fórumon. És nem hiszem, hogy amennyiben ez így hangzott el, ahogy kérdeztem, a sajtóban – ezek szerint így hangzott el – egy nemzetközi, államközi megállapodást és tárgyalást tett kritika tárgyává, és azt hamisan mutatta be a magyar közvéleménynek és a magyar társadalomnak – és ezt a leghatározottabban vissza kell utasítanom.
Ami pedig a pártrendezvényeken vagy egyéb helyen történteket illeti: tudtommal ebben a Házban nem olvasta fel például Csurka István a dolgozatát, és mégis kifejezésre juttattam, hogy nem azonosítom magamat annak bizonyos tételeivel – és a Ház számos képviselője és csoportja kifejezett elhatárolódást kívánt. Úgyhogy azt hiszem, hogy a Házban elhangzanak olyan dolgok, amelyek a Ház falain kívül hangzanak el, ha azok alapvető politikai kérdéseket érintenek. Úgyhogy én javaslom, hogy pártrendezvényeken is azt mondjuk, ami igaz… (Derültség, taps a jobb oldalon és középen.) …, és akkor nem kerül sor ehhez hasonló megkülönböztetésekre.
Egyébként, függetlenül mindentől, én kívánom, hogy Horn Gyula elnök úr sokáig álljon az önök pártja élén. Köszönöm szépen. (Derültség, nagy taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem