ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján indítványozom az önálló javaslat napirendre tűzését. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm.
Az indítványt 190 szavazattal, 28 ellenében, 16 tartózkodás mellett az Országgyűlés napirendjére tűzte.
Az előterjesztők megfelelő támogatással kérték sürgős tárgyalásbavételét. Most erről kell határoznunk. Most kérem szavazatukat a sürgősség kérdésében! (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés az indítványra 157 szavazattal, 38 ellenében, 41 tartózkodás mellett kimondta a sürgősséget.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim kézhez kapták a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról rendelkező kormány-előterjesztést a kapcsolódó mellékletekkel együtt 8327-es számon. Kormányunk ugyancsak benyújtotta a 8367-es számon a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosítására irányuló javaslatát. Ezt is kézhez kapták az ülést megelőzően. A Kormány mindkét javaslat sürgős megtárgyalását kéri.
Figyelemmel arra, hogy az egyes frakciók kialakíthassák álláspontjukat minderről, a holnapi ülésnap kezdetén határozunk.
Bejelentem továbbá, hogy Kormányunk benyújtotta az állategészségügyről szóló 1981. évi 3. törvényerejű rendelet kiegészítéséről intézkedő javaslatát 8257-es számon.
(16.00)
Bejelentem továbbá, hogy a Kormány ugyancsak benyújtotta a Magyar Köztársaság és a Spanyol Királyság közötti barátsági és együttműködési szerződés megerősítéséről szóló határozati javaslatát, továbbá az Európa Tanács keretében elfogadott kiadatási és egyéb bűnügyi egyezmények megerősítéséről rendelkező határozati javaslatát. Mindkét előterjesztést a hét végén kapják kézhez képviselőtársaim.
A hét végi postával már megkapták képviselőtársaim Balás István és képviselőtársai 8301-es számú indítványát, mely az Országgyűlés privatizációs különbizottságának létrehozására irányul. Az előterjesztés napirendre tűzéséről a házbizottság ajánlásának megfelelően a jövő heti ülésünk kezdetén határoz a Országgyűlés.
Az egyes előterjesztések bizottsági tárgyalási rendjéről a bizottsági elnökök holnap reggeli ülését követően tájékoztatom az Országgyűlést.
Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy júniusban a Magyar Autó Klub vezetőitől úgynevezett népi kezdeményezést vettem át, amely a gépjármű-tulajdonosok közteherviselésével foglalkozik. Az Országos Választási Bizottság elnöke értesített annak idején, hogy a hitelesített aláírások száma 45 ezer, tehát nem érte el az 50 ezret. Azonban az Országos Választási Bizottság újólag megvizsgálta a benyújott aláírásokat, és további 5276 aláírásról meg tudta állapítani, hogy az megfelelő. Tehát a hitelesíthető aláírások száma így már meghaladja a szükséges 50 ezret. A népszavazásról, illetve népi kezdeményezésről rendelkező 1989. évi XVII. törvény 18. §-ának (4) bekezdése kimondja: "Az Országgyűlés köteles napirendjére tűzni a népi kezdeményezésben meghatározott tárgykör meghatározását, ha azt legalább 50 ezer állampolgár kéri."
Erre figyelemmel felkérem az alkotmányügyi és a költségvetési bizottságot, hogy a népi kezdeményezés tartalmának tanulmányozását követően terjesszenek elő lehetőleg egyeztetett bizottsági önálló indítványt, amely tárgyalásunk alapját képezheti.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim újabb interpellációkat és kérdéseket nyújtottak be. Mielőtt átadom jegyzőtársunknak ismertetésre ezeknek sorrendjét, kérem figyelmüket a határozatképesség megőrzésére, tekintettel arra, hogy tárgysorozati ügyben sorozatos szavazásra lesz szükség. Tessék! Szabó Lajos jegyző úr ismerteti az interpellációk és kérdések rendjét.
Interpellációk és kérdések ismertetése: Dr. Szabó Lajos jegyző

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem