JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF)
JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF)
JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Míg Palotás János általánosságban beszélt a költségvetés egészéről, addig én a költségvetésnek pusztán egy területével, de azt gondolom, hogy nagyon fontos területével szeretnék foglalkozni: az önkormányzatokra vonatkozó költségvetési tételekkel.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Két évvel vagyunk az önkormányzatok megalakulása után. Gyakorlatilag működésük felezőidejéhez érkeztünk, és azt gondolom, hogy az a fajta stabilitás, amely ennek a két évnek a során az önkormányzatok működését jellemezte Magyarországon, nemcsak a közjogi viszonyok stabilitásának köszönhető, hanem annak a kiegyensúlyozottságnak is, amely az egész önkormányzati működés finanszírozásában az elmúlt két esztendőben megnyilvánult.
(11.50)
Az 1993-as költségvetési tervezet, amelyet a kormányzat előterjesztett, azt gondolom, hogy igaz, súlyos körülmények között, igaz, egy relatív visszaépülés állapotában, de továbbra is ennek a kiegyensúlyozott finanszírozásnak a kísérletét tartalmazza. Ezt próbálja megvalósítani az egész önkormányzati szférában és az önkormányzatokon keresztül az egész intézményi ellátó szférában, éppen ezért, mint ilyen lehetséges megoldást, megítélésem szerint üdvözölnünk kell.
Az 1993. évi költségvetési tervezetben az önkormányzatok pénzügyi pozícióinak, az állami támogatásnak és a saját bevételeinek a növekedése mintegy 10%-os mértékűre van prognosztizálva. Ezzel szemben az infláció növekedési üteme várhatóan mintegy 16-18%. Ebből az következik, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy igen jelentős mértékű, 6-8%-os pozícióromlásról van szó, ezt fehéren feketén ki kell mondani, ezt nem lehet takargatni. Itt igenis az önkormányzatoknak az előző évihez képest a jövedelempozíciója, a kondicionáltsága jelentős mértékben romlik.
Szerény vigasz ebben a kérdésben, hogyha az önkormányzatok helyzetét összevetjük az egész állami szférával, és ezen belül is különösen a központi költségvetési szervekkel, akkor azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok pozíciója lényegesen kisebb mértékben romlik és csökken a támogatottsága, mint az állami költségvetési szerveké.
Mik az összetevői ennek a pozícióromlásnak? Három fő okot szoktak itt felsorolni. Az első és talán a legjelentősebb mértékű az szja átengedett mértékének a korábbi 50%-ról 30%-ra történő mérséklése, amire a költségvetési törvényjavaslat javaslatot tesz, és amely tulajdonképpen az 1992. évi szja-bevételekhez képest egy 14 milliárd forintos csökkenést mutat, azonban az 1993. évi lehetséges bevételekhez képest, abban az esetben, hogyha az átengedettség mértéke továbbra is 50% alatt van, akkor mintegy 32,8 milliárd forintos pozíciócsökkenést, pozícióromlást eredményez.
A másik nagyon fontos tétel az, hogy az idén, illetőleg a '93-as költségvetési évben elmaradnak azok a dologi és bérautomatizmusok, amelyek a korábbi költségvetéseket jellemezték, és amelyek tulajdonképpen egy szerény mértékű, de azért a köztisztviselői, közalkalmazotti szférában mégis reális, előremutató tervezést lehetővé tettek.
Végül a harmadik tényező, ami ugyancsak nagyon súlyos, és ami nagyon jelentős, az, hogy a tervek szerint belép a kétkulcsos áfa-törvény, és ez a kétkulcsos áfa-törvény mind a beruházásokban, mind pedig az ellátó-szolgáltató intézmények működésében igen súlyos többletkiadásokat fog eredményezni.
Mi ellensúlyozza ezeket a tételeket? A költségvetési törvénytervezetben mintegy 41,7 milliárd forint állami támogatásnövekedés van előirányozva, ez az állami támogatás nagyobbrészt a különböző normatív támogatások körébe van beépítve, kisebbrészt a címzett és céltámogatások számára irányoz elő.
Ezt azért figyelemre méltónak tartom, és nagyon kérem képviselőtársaimat, hogy ezt így kezeljék, hogy bár általánosságban szűkül a források köre, általánosságban ösztönöznie kell ezeknek a számoknak az önkormányzatokat a takarékosságra, a spórolásra, ugyanakkor mégis fenn kívánja tartani, és továbbra is biztosítani kívánja azt, hogy a településeken a fejlesztési tevékenység ne álljon le, hogy a településeken az alapvető infrastruktúrák, az oktatási, szociális alapellátási intézmények továbbra is épüljenek és gyarapodjanak.
Azt gondolom, hogy az egész önkormányzati költségvetési kérdéskör alfája és omegája az kérdés, illetőleg az arra adandó válasz, hogy különösen az szja-bevételeknél megmutatkozó változást tekintve – amely az állam jövedelem-központosításának egy nagyobb mértékét tartalmazza a korábbinál – mi késztette, mi kényszerítette rá a kormányzatot arra, hogy ezt a központosítást elvégezze, és a központosított jövedelmeket maga ossza el újra, maga terítse vissza az önkormányzatok számára.
Ennek a kérdésnek a megválaszolására van egy divatos műszó, amit úgy hívnak, hogy allokáció, s általában erre szoktak hivatkozni. Hogy ez mennyire nem üres hivatkozás, engedjék meg, hogy néhány gondolatot ebben a kérdéskörben kifejtsek.
Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy az ország területén, az ország különböző településein nem egyenlő mértékben képződnek jövedelmek. A településeknek az önfenntartó képessége, intézményfenntartó képessége nem azonos mértékű, és tulajdonképpen a fokozottabb elvonás egy területileg aránytalanul képződő jövedelmet oszt vissza területileg arányosan az ország egész területére a normatívákon keresztül. Ennek a legérzékenyebb és legsúlyosabb pontja az szja-központosítás mértéke, ahol 50%-ról 30%-ra történik a mérséklés, illetőleg a korábbi 50% helyett 70% mértékűvé válik a központosítás és az állami újraelosztás. Elmondtam, hogy ez milliárdokban kb. milyen nagyságrendű tétel.
Nemcsak az szja kérdésköre tartozik azonban ide. Az szjá-ra nézve alább majd néhány számadatot ismertetni fogok arra vonatkozóan, hogy milyen településtípusokban milyen mértékű szja képződik, hogy oszlik ez meg a főváros és a vidék viszonylatában. Vannak itt azonban más tételek is, tisztelt képviselőtársaim, ilyenek pl. – ami a területi allokációban szerepet játszik, és ugyanakkor nem kerül központosításra, de azért meghatározó vagy meghatározó lehet – a privatizációs bevételek.
Engedjék meg, hogy felmutassak önöknek egy listát (Felmutatja.) amelyet az Állami Vagyonügynökség készített, és amely az 1991. évi önkormányzati privatizációs jövedelmeket tartalmazza, amelyeket a Vagyonügynökség utalt át az önkormányzatok részére. Ebben a listában 198 tétel szerepel, és a 198 tétel között én magam 10 olyan tételt találtam, amelyik város, az összes többi tétel vagy megyei jogú város, vagy megye, vagy fővárosi kerület, vagy fővárosi önkormányzat. Község egyetlenegy sem található ebben a tételsorban. Ebből az következik, tisztelt képviselőtársaim, hogy az így képződő jövedelmek túlnyomó része a fővárosban, a megyékben, a megyei jogú városokban, illetve a fővárosi kerületekben képződik, a kisvárosokban szinte elenyésző része képződik, a községekben pedig egyáltalán nem beszélhetünk ilyen típusú bevételekről.
Ami még nagyon fontos tényező, azt gondolom, hogy az önkormányzatok saját vagyonával történő gazdálkodás. Ezen belül különösen fontosnak tartom az ingatlanvagyon hasznosítását, a telekértékesítéseket, a telekértékesítésből származó bevételeket, a lakásértékesítést, a lakásbérleti díjakból származó bevételeket. S talán különösen a fővárosban meg a nagyobb városokban a legnagyobb tétel lehet a helyiséghasznosításból származó jövedelmeknek a köre. Ezekre vonatkozóan pontos információink és pontos adataink ma sincsenek. Különböző becslések vannak, de tény az, hogy jelentős mértékűek ezek a jövedelmek akkor is, hogyha azt kell mondanom, hogy nem meghatározóak az egész önkormányzati költségvetés szempontjából, de jelentős mértékűek, és ugyancsak a nagyobb településeken képződnek ezek a jövedelmek.
Parancsoló szükségszerűség volt, tisztelt képviselőtársaim, abban a költségvetési helyzetben, amelyben ma Magyarország áll, és amellyel a Kormánynak szembe kellett néznie, hogy a területi aránytalanságok felszámolása, országosan megközelítőleg azonos színvonalú alapellátás, egy szerény mértékű beruházási tevékenység biztosítása érdekében – fokozottabb mértékben vonja el a jövedelmeket onnan, ahol nagyobb mértékben képződnek, és fokozottabb mértékben terítse vissza oda, ahol kisebb mértékben vagy egyáltalán nem képződnek.
Engedjék meg, hogy az szja alakulásáról, illetőleg a normatív állami támogatás alakulásáról – mert ez a két kérdés megítélésem szerint, részben az elhangzottakból is kitűnően, szorosan összefügg egymással – néhány adatot ismertessek önökkel.
Elnézést kérek, hogy számokkal fogom terhelni a tisztelt Házat.
Az szja és az szja-kiegészítés mértéke 1993-ban településtípusonként a következő lesz az 1992. évihez viszonyítva. Község, nagyközség esetén az szja és kiegészítésének a mértéke – 4 milliárd 075 millió 900 ezer forint. Egyébként minden tételnél csökkenés van, tehát 4 milliárd forinttal csökken a képződő szja a község, nagyközség kategóriában. A városoknál ez az összeg 3 milliárd 557 millió 500 ezer forint, ennyivel csökken.
(12.00)
A megyei jogú városoknál 2 milliárd 684,2 millió forint, és a fővárosnál 4 milliárd 580,2 millió forint a csökkenés összege.
Hogyan alakul ezekben a településtípusokban a normatív állami támogatások aránya? A községeknél, nagyközségeknél mindegyik tételnél növekedés van. A növekedés mértéke 13 milliárd 448 millió 600 ezer forint, a városoknál 9 milliárd 572,5 a megyei jogú városoknál 6 milliárd 483,5 és a fővárosnál 5 milliárd 942,2 millió forint.
Ha összeadjuk a két tételsort, akkor azt látjuk, hogy valójában minden egyes településtípusnál van egy növekedés, ennek a növekedési mértéknek a tekintetében azonban már jelentős különbözőségek vannak. Most hátulról kezdem: a fővárosnál a növekedés, tehát az szja és a normatívák együttese esetében 1 milliárd 362 millió forint, a megyei jogú városoknál 3 milliárd 799,3 millió forint, a kisvárosoknál és középvárosoknál 6 milliárd 15 millió forint, és a községeknél, nagyközségeknél pedig már 9 milliárd 372,7 millió forint.
Ezek a számok – igen tisztelt képviselőtársaim – azt mutatják, hogy a két tételsor együttesen jelentős elmozdulást mutat az előző évi arányokhoz képest is, nevezetesen a kisebb települések irányába tolódik el ezeknek a jövedelmeknek az aránya a nagyobb települések rovására.
A helyzet azonban korántsem ennyire kétségbeejtő. Engedjék meg, hogy két további adatsort is ismertessek önökkel. Hogyan alakul az egy főre jutó személyi jövedelemadó és a személyi jövedelemadó-kiegészítés településtípusonként?
Amíg a községeknél az egy főre jutó személyi jövedelemadó 3600 forint 1993-ban, a kis- és középvárosoknál 4947 forint, a megyeszékhelyvárosoknál 5654 forint, addig a fővárosnál már 8741 forint. Tehát a fővárosnál van egy 8700 forintos egy főre jutó személyi jövedelemadó, a vidék átlaga 1993-ban 4469 forint, tehát alig több, mint a fele a fővárosi egy főre jutó átlagnak.
És ha megvizsgáljuk, hogy a két tételnek, a személyi jövedelemadónak és a normatív állami támogatásnak hogyan alakul az egy főre jutó mértéke településtípusonként, akkor azt látjuk, hogy meglehetősen kiegyenlítettekké válnak az arányok: községben, nagyközségben 18 857 forint, városban, középvárosban 24 438 forint, megyeszékhelyeknél 26 522 forint, és a fővárosban 26 481 forint.
A fővárosi 26 481 forinttal szemben a vidéki átlag 24 405 forint. Tehát ezek a különböző tételsorok azt mutatják – igen tisztelt képviselőtársaim –, hogy ezzel a normatív állami támogatásban történő jelentős mértékű növekménnyel a kistelepüléseknél, és egy jelentős csökkenéssel a fővárosnál sikerül azt elérni, hogy egy főre körülbelül kiegyenlített arányok jöjjenek létre az országban a különböző településtípusokban – hozzáteszem: szerény fővárosi előnnyel!
Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam máskor is elmondtam már az Országházban, most is csak megismételni tudom azt, hogy mindezek ellenére, nem tartjuk szerencsés és jó megoldásnak, ha az önkormányzatok saját bevételeit drasztikusan csökkentjük és ezeken keresztül próbáljuk meg az állami támogatások mértékét növelni. Különösen igaz ez a személyi jövedelemadóra, mert minél nagyobb az elvonás mértéke, annál kisebb a lehetőség arra, hogy tulajdonképpen a településen ki tudjon fejeződni a település lakosságának jövedelemtermelő képessége, a település lakóközösségének az eltartóképessége, intézményeinek fejlesztésére irányuló tevékenysége, a település attraktivitása, az egész önkormányzatnak a gazdasági mozgástere.
Meggyőződésem, hogy ez a folyamat csak átmeneti folyamat, és a magam részéről mindig azon leszek, hogy ezt az átmeneti folyamatot belátható időn belül vissza tudjuk fordítani, mert az önkormányzatok gazdasági autonómiájának a helyben képződött jövedelmek szerves részét képezik, és elemi érdekük az – ezt velem együtt, azt hiszem, a legtöbben vallják ebben a Házban –, hogy közvetlenül maguk használhassák fel ezeket a jövedelmeket.
Említettem azt, hogy 6-8%-os pozícióromlás következik be az önkormányzatoknál. Az a kérdés, hogyan lehet ebből a helyzetből elmozdulni, a különböző lyukakat, a különböző réseket hogyan lehet eltömni, és hogyan lehet védekezni ez ellen a pozícióromlás ellen? Én azt gondolom, hogy az önkormányzatok kezében is jelentős eszközök vannak.
Ha az európai modelleket vesszük, akkor azt látjuk, hogy tulajdonképpen a magyar önkormányzatok azok, amelyek a legszélesebb körű intézményhálózattal rendelkeznek, az alapellátásnak, középfokú ellátásnak a legszélesebb körét biztosítják. Különösen igaz ez a települési önkormányzatokra, és én azt gondolom, hogy ez az intézményhálózat – akár a szociálpolitikára, akár az egészségügyi ellátás különböző formáira, akár az oktatásra gondolunk – hordoz, rejt magában tartalékokat. Biztos, hogy vannak olyan lehetőségek, amelyek megtakarításra lehetőségeket adnak, és amelyek alkalmazásával tulajdonképpen az önkormányzat racionális intézményhálózat fenntartása mellett még mindig képes és mindig alkalmas lesz arra, hogy okosan gazdálkodjon.
Azt gondolom, hogy a szociálpolitikának rengeteg tartaléka van. Vegyesek az ellátási formák, és nem biztos az, hogy a legdrágább megoldás – a legpolgárközelibb megoldás; nem biztos, hogy a legköltségesebb megoldás – egyben a legszociálisabb megoldás! Én azt gondolom, hogy például a házigondozói hálózat kiterjesztésével, jelentős költségmegtakarításokat lehetne elérni az önkormányzati, illetőleg a szociális otthoni ellátással szemben.
Azt gondolom tehát, hogy az önkormányzatoknak minden eddiginél sokkal szorosabb, szigorúbb költségvetéseket kell majd készíteniük, minden eddiginél sokkal inkább törekedniük kell arra, hogy pénzeszközeiket a leghatékonyabban használják fel, és minden eddiginél sokkal inkább rá vannak kényszerülve arra, hogy a saját ellátó-szolgáltató intézményhálózatukat a lehető legteljesebb mértékben racionalizálják.
A kérdésnek azonban van egy másik oldala is: mit tehetünk mi – parlamenti képviselők? –, igen tisztelt képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ennek a költségvetési vitának a során nagyon sok érv és nagyon sok olyan indítvány fog elhangzani, amely konstruktív, amely hasznosítható, amelynek az elemeire építeni lehet, amelyet a költségvetés végleges formába öntése során hasznosítani lehet!
Maguk az önkormányzati szövetségek is szolgálhatnak ilyen megoldási javaslatokkal; én azt gondolom, hogy ezeket is nagyon konstruktívaknak kell tekintenünk, és azt hiszem, nagyon előremutatóak ezek a javaslatok. Többféle út, többféle megoldás lehetséges. Lehetséges például az, hogy a személyi jövedelemadónak az átengedett körét az előterjesztésnél magasabb mértékben húzzuk meg.
Lehetséges egy olyan megoldás, hogy növeljük a költségvetésbe egyébként már beépített, de nem teljes körű áfa-kompenzációnak a körét. Lehetséges megoldás az, hogy növeljük a különböző normatívákat éppen a legfeszítettebb területeken. Gondolok itt különösen a köztisztviselői-közalkalmazotti törvényből fakadó többletköltségekre, többletkiadásokra.
Lehetséges megoldás, vagy elképzelhető az is – bár én magam személy szerint nem tudnám támogatni –, hogy a beruházási tevékenységet fogjuk vissza, tehát a cél- és címzett-támogatásoknak a körét csökkentjük, vagy a támogatottságok mértékét vesszük kisebbre.
Mindezek a megoldások egyaránt járható utat képeznek, tisztelt képviselőtársaim! Tudjuk, hogy valamennyi terület, valamennyi ágazat képviselői, reprezentánsai itt a Házban mind arra törekednek és igyekeznek, hogy a saját ágazatuk, a saját területük számára harcoljanak ki többletforrásokat, többletpénzeszközöket. Azt gondolom azonban, hogy ezen a pozícióromláson – még ha a determináció által körülhatároltan is, még ha relatíve szerény körülmények között is – összefogással, közös gondolkodással segíteni, változtatni tudunk! – Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps.)
(12.10)
Rita Süssmuth, a Bundestag elnöke és kísérete köszöntése
