KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Én igyekszem megszívlelni Varga képviselőtársam intelmét. Valóban két megoldás lehet. Az egyik az, hogy a szónokok megpróbálják rövidebbre fogni a mondandójukat; a másik az, hogy csak olyan előterjesztések kerülnek a Ház elé, amelyeknek a megvitatása ebben az évben feltétlenül szükséges, és a következő évi gazdasági és költségvetési pozíciók megvitatását segíti elő. E vonatkozásban azt hiszem, a kormánypártoktól is lehetne önmérsékletet kérni.
(12.40)
Többen szóltak már előttem a költségvetési törvénynek a munkanélkülieket, a munkanélküli-ellátást érintő szakaszairól. Akik ezt érintették, szinte kivétel nélkül azzal a dilemmával küzdöttek, hogy nem tudták mondanivalójukat szervesen a költségvetési előterjesztéshez kapcsolni – és ez nem is csoda, hiszen aligha kell azt indokolni, hogy a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliek ellátása nem költségvetési kérdés.
Én magam arról szeretnék először szólni, hogy ez a módosítási tervezet olyan jogszabályi összefüggéseket érint, amelyek egyszerűen nem zsúfolhatók, nem gyömöszölhetők be a költségvetési előterjesztés kereteibe, amelyek érintik a munkavállalás, a munka megválasztásának alkotmányos, nemzetközi egyezségokmányokban rögzített jogosultságait, és amelyek sértik a Munka Törvénykönyve eredeti jogalkotói szándékát is.
A múlt héten ezzel kapcsolatban feltettem egy kérdést Kiss Gyula miniszter úrnak, aki nem egészen értette a kérdésem indokoltságát. Sajnos, nincsen jelen a munkaügyi tárcának képviselője, ezért arra kérem a Kormány – igen gyér számban jelen lévő – képviselőit, hogy aki hallja, adja át… (Derültség.)
Kiss Gyula miniszter úr a Munka Törvénykönyve előterjesztése során ugyanis a következőket mondta: "Meg kell teremteni az úgynevezett piackonform Munka Törvénykönyvét, ami praktikusan azt jelenti, hogy az eddigi közigazgatási jellegű szabályozást egy magánjogias, a felek autonómiájára épülő jogi rendelkezésnek kell felváltania."
A költségvetési törvény keretei között benyújtott módosítás praktikusan azt jelenti, hogy a munka világában csak a munkaadó szabad. A munkaadó szabad, hiszen még arra sincsen szankció, hogyha a privatizációs vagy átalakulási folyamatban foglalkoztatási kötelezettségeit nem teljesíti. A munkavállaló viszont – a beterjesztett módosítás szerint – röghöz kötötté válik, és elveszíti szabad munkahelyválasztási jogát, hiszen a költségvetési törvény II. részének 67. § (4) bekezdése ezt a munkavállalási szabadságot drasztikusan korlátozza; gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a munkavállaló a próbaidő alatt megszüntesse a munkaviszonyát, márpedig eléggé közismert, hogy a próbaidő jogintézménye arra van kitalálva, hogy munkaadó és munkavállaló, jogkövetkezmény nélkül, a munkaviszonyt megszüntethesse. Ez a módosítás kimondja, hogy ha valaki mint munkavállaló próbaidőn belül megszünteti a munkaviszonyát, még a következő munkahelyén is elveszíti a munkanélküli-ellátásra való jogosultságát, tehát ha egy előnyösebb ajánlat reményében új állást vállal, de ez az új munkaadó megbukik, vagy létszámleépítést hajt végre, a munkavállaló munkanélküli-ellátásra jogosulatlan lesz.
Hasonlóképpen értelmezhetetlen az a megszorítás, hogy ha a munkaadó a rendkívüli felmondás lehetőségével él, akkor a munkavállaló nem lesz munkanélküli-ellátásra jogosult. Nem hiszem, hogy a költségvetési törvénynek joga lenne megelőlegezni bírósági döntéseket, hiszen hogy a munkaadó rendkívüli felmondása jogos volt-e vagy sem, azt csak a munkaügyi bíróság döntheti el.
Nem fér bele ez a módosítás a költségvetési törvénybe azért sem, mert érinti a szociális törvényt és a társadalombiztosítási ellátásról szóló törvényt is. Egyszerű és világos összefüggés: hogyha minél többen lépnek ki a munkanélküli-ellátás rendszeréből, akkor megnő a szociális ellátás feladata.
Azt hiszem, Gaál Gyula képviselőtársam félreértette Kovács Pált, és talán összekeveri egymással az érdemesültség és a rászorultság elveit. A Szocialista Pártnak nem az a baja, hogy bizonyos ellátásokat az érdemesültség feltételéhez kötnénk, ugyanakkor rendkívüli módon kifogásoljuk, hogy a rászorultságot ez a tervezet olyan hihetetlenül alacsony életszínvonalon és életminőségben köti meg, hogy gyakorlatilag a létminimum alatti egyharmad egy személyre eső jövedelem esetén már a munkanélküli-ellátásból kiszorultat a szociális ellátásra sem tekinti rászorultnak. Ezen a nívón, azt hiszem, nem lehet elfogadni semmiféle rászorultsági mérlegelést.
A beterjesztett javaslat furcsa ellentmondásban van a társadalombiztosítási törvénnyel is. Az előbb említettem azt a rendkívül sajátos megszorítást, amelyben a munkaviszony megszüntetését a törvény szankcionálja, és teljes fél esztendőre, 180 napra elcsúsztatja a munkanélküli-járadékra való jogosultságot.
Nagyon sajnálom, hogy a népjóléti tárca képviselője sincs jelen, hiszen akkor, amikor a társadalombiztosítási törvény módosítására sor került, az államtitkár asszony hangsúlyozta azt, hogy nincs és nem lehet Magyarországon olyan állampolgár, akinek munkaviszonya van, vagy rendszeres ellátásban részesül, és ne lenne egyben biztosított is, legalábbis a passzív biztosítás jogán. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a társadalombiztosítási törvényben a passzív biztosítottság joga 90 napra terjed ki – ez a csúsztatás pedig 180 napig teszi ellátatlanná a munkanélkülit.
Mi történik vele ez alatt az idő alatt, ha beteg lesz, ha összeesik az utcán, ha bármilyen egészségügyi ellátásra szorul? – hiszen ismereteim szerint párhuzamosan nem kívánja a népjóléti tárca a társadalombiztosítási törvényt módosítani.
Természetesen van egy lehetőség, hogy a szolidaritási alap fizeti majd a késleltetési időre utána a járulékot, mint ahogy teszi ezt a végkielégítés miatti késleltetés esetén. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a végkielégítés miatti késleltetés idejére fizetett tb.-járulék közel 2 milliárd forintba kerül a szolidaritási alapnak. Tessenek már eldönteni, hogy érdemes-e a munkavállaló drasztikus szankcionálásáért milliárdokat költeni a szolidaritási alapból!
Végül, harmadszor: úgy érzem, hogy nem fér bele ez a kérdéskör a költségvetési törvénybe azért sem, mert a foglalkoztatás egész kérdésköre komplex gazdaságpolitikai kérdés, és foglalkoztatási koncepció nélkül a foglalkoztatás elősegítését költségvetési kérdésnek tekinteni: rendkívül szűk látókörű kormányzati politikára utal.
Most megpróbálok egy sajátos logikai bukfenccel belehelyezkedni abba a helyzetbe, hogy mégis a költségvetési törvényen belül kell a munkanélküli-ellátással és a foglalkoztatással foglalkoznunk, és azt kell mondanom, hogy védhetetlen ez a tervezet a költségvetés logikáján belül is. Tartalmaz ugyanis a költségvetés egy előirányzatot arra, hogy mennyivel járul hozzá a költségvetés a szolidaritási alaphoz. Hogyha ebből leszámolom azt a költségvetési kötelezettséget, amelyet a költségvetési területen dolgozók utáni járulékfizetés kötelezettsége jelent, akkor ez valamivel több mint 40 milliárd forint. A beterjesztésből nem derül ki, hogy az előterjesztők milyen adatsorokkal számolnak; nem tudjuk, hogy milyen belépő és milyen kilépő létszámmal számolnak a rendszerben, de – és ez már tényleg elképesztő – még azt sem tudjuk, hogy milyen minimális bérhez viszonyítva számították ki a szolidaritási alap ráfordítási igényeit. Őszintén szólva azt kell mondanom, hogy remélem, a Kormány sem tudja. Tudniillik ha a Kormány tudja, akkor azt a kérdést kell feltennem, hogy miért és miről tárgyalnak a szakszervezetekkel, és miért 20-án fognak megállapodni. Hiszen, ha ki tudták számolni a szolidaritási alap költségvetési igényét, akkor azt is tudniuk kellene, hogy milyen minimális bérrel számoltak két-három hónappal a szakszervezetekkel való tárgyalás és megegyezés előtt, amely megegyezés egyébként a Kormánynak a Munka Törvénykönyvében előírt törvényi kötelezettsége.
Védhetetlen a tervezet a költségvetés logikáján belül azért is, mert megnöveli a járulékfizetés kötelezettségét, ugyanakkor csökkenti a járadékfolyósítás idejét. Nem tudjuk értékelni a járulékfizetés nagyságát, hiszen nem tudjuk, hogy milyen kiadásokhoz kell viszonyítani a megemelt bevételeket. Nem vitatjuk azt, hogy egy robbanásszerű munkanélküliség esetén a korábbi folyósítási elveket valószínűleg át kell tekinteni, de ezt csupán egy foglalkoztatási koncepció komplex megvitatásának a keretén belül lehet megtenni.
(12.50)
Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a járadékfolyósítási idő csökkentése 1993-ra nem könnyíteni, hanem tovább fogja terhelni a költségvetést, hiszen nyilvánvalóan, mint eddig mindig történt, a járadékfizetési idő csökkentésekor előrehozott felmondásokkal próbálják meg a munkaadók kedvezőbb helyzetbe hozni a munkavállalókat, és akinek felmondtak volna januárban, annak fel fognak mondani novemberben és decemberben.
Mit javasol a Szocialista Párt? Elsősorban azt javasoljuk, hogy a foglalkoztatás kérdését ne tekintsük költségvetési kérdésnek, vegye ki az előterjesztő a foglalkoztatási törvény módosítását szolgáló néhány paragrafust a költségvetési törvényből, és tárgyalja külön a Parlament.
Másodsorban azt javasoljuk, hogy ez a külön tárgyalás a foglalkoztatási koncepció megvitatása előtt csak a feltétlenül szükséges módosításokra terjedjen ki, és ezek valóban a foglalkoztatás elősegítését és a munkanélküliek ellátását szolgálják.
Harmadszor azt javasoljuk, hogy korábbi javaslatunkat megismételve, tekintsük át a munkanélküli-ellátás rendszerét, és legyen egy háromelemes munkanélküli-ellátási rendszer, amelyiknek az első szakasza őrzi még – egyre kevésbé, én tudom – a biztosítási elemeket, amelyik valamilyen módon a járulékfizetéssel arányos járadékot biztosít a munkanélkülieknek, ezt mi két szakaszban képzeljük el, a módosító indítványunkban le fogjuk írni.
A második eleme pedig: vezesse át a hosszabb, tartósan munka nélküli jövővel szembenézőket a szociális ellátás rendszerébe, tehát érvényesüljön a rendszerben a szolidaritás elve is.
Feltétlenül fontos célnak tartjuk, hogy minél tovább maradjon benn a munkanélküli a munkanélküli-ellátási rendszerben, hiszen csak addig van esélye arra, hogy alkalmazkodni tudjon, és újra munkahelyhez jusson, amíg a munkanélküli-ellátási rendszerben van, a munkaügyi központok gondoskodása és ellenőrzése alatt.
A harmadik eleme ennek a rendszernek a szociális ellátás eleme, hogy ezt másképp és más nagyságrendben képzeljük el, erről Kovács Pál képviselőtársam szólt.
Végül negyedszer: azt kívánjuk nagyon határozottan, hogy a törvényhozás ne tekintse a munkanélkülit deviánsnak. Ha ellenőrizni akar, akkor ellenőrizze a munkaadót, aki a feketemunkával juttatja meg nem engedett jövedelemhez a munkavállalót, és ne csupán a munkanélkülit szankcionálja, aki erre a feketemunkára vállalkozik.
Különösen nem értünk egyet az önkormányzatok ellenőrző szerepének törvényi rögzítésével, brechti vízió merül fel az ember előtt, amikor az ellenőrzést közelebb akarjuk vinni a lakóhelyhez.
Kedves Előterjesztők!
Még közelebb lehet vinni, mint az önkormányzat! Fel lehet kérni árulkodásra a szomszédot és a családtagot is, és esetleg nekik is át lehetne utalni a megspórolt munkanélküli-járadékot.
Végül tiltakozunk a munkanélküli-járadékra való folyósítási idő további csúsztatása, a 180 napos csúsztatás ellen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Leginkább ellenzéki szolidaritásból, azért, hogy FIDESZ-es képviselőtársam még szót kaphasson, a magam részéről azzal szeretném lezárni, hogy a munkanélküli-probléma megoldása csak egy folyamatos iterációval oldható meg kormány és érdekképviseletek között, valahogy úgy, ahogy a hajót tervezik, és hogyha ez a folyamatos iteráció megvalósul, akkor talán nem borul fel a jövő évi költségvetés. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
