ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP) Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1993. évi költségvetés törvényjavaslata egy válságköltségvetés és egy hosszú évek óta elhúzódó gazdasági válság egyik periódusának az átvészelését szolgálja. Én azt hiszem, hogy a költségvetési vitában idáig nem kapott elég hangsúlyt az a tény, hogy egy hosszan elhúzódó, rendkívül súlyos gazdasági válságon megy keresztül az ország.
Ez a válság az 1980-as évek végén kezdődött, és elfedték, legalábbis megpróbálták elodázni a válság mélypontjának a bekövetkeztét, és ellepleződött az a tény az 1980-as évek végén, hogy itt egy mély, nagyon mély, nagyon hosszú válságperiódusnak megyünk neki.
(10.40)
A válság a rendszerváltozással, 1990-nel kezdett nyilvánvalóvá válni, mint sok egyéb addig eltakart, elleplezett, elhazudott szomorú ténye ennek az országnak, és 1991-ben egy hirtelen, robbanásszerű jelenségtömeggel ez a válság elérte – reményeink szerint – a mélypontját, bár még 1992-ben is egyes válságjelenségek tovább fokozódtak: elsősorban a munkanélküliség, a nemzeti jövedelemnek és a GDP-nek, az ipari termelésnek a súlyos visszaesése.
És azzal is tisztában kell lennünk, hogy az 1993-as évben ez a válság talán – reményeink szerint – enyhülni fog, és talán meg fognak jelenni a kibontakozásnak bizonyos csírái, bizonyos kezdeményezései. Ennek ellenére még '93 is válságév lesz, következésképp ez egy válság-költségvetés, amelynek a feladata a túlélés, a gazdaság és mindenekelőtt az állam működőképességének a fenntartása.
Én azt hiszem, hogy ezt a tényt nem hangsúlyoztuk eléggé, pedig tisztában kell lennünk, reálisan szembe kell néznünk ezzel a ránk nehezedő rendkívül súlyos helyzettel. Ilyen körülmények között nincs olyan párt és nincs olyan pénzügyminisztérium, amely ennél lényegesen jobb, alapvetően jobb költségvetést és átélési-pénzügyi lehetőségeket tudott volna produkálni. A nagy kérdés az, hogy 1993-ban a válságnak az országra nehezedő és a lakosságra nehezedő terheit milyen arányban és kik viseljék, és e tekintetben van véleménykülönbség közöttünk és a költségvetés előterjesztői között.
A költségvetésnek azzal a megoldásával, hogy azt a növekvő hiányt, amelyet ez a válsághelyzet szükségessé tesz, az áfa-rendszeren keresztül a széles fogyasztói tömegekre hárítsuk, a Kereszténydemokrata Néppárt nem tud egyetérteni. Megengedhetetlennek tartjuk és számunkra elfogadhatatlan, hogy a tagadhatatlanul jelentkező és elháríthatatlan többletterhek oly módon teríttessenek szét a társadalomra, hogy a legszegényebb rétegeket, a kisfizetésűeket, a családosokat és a nyugdíjasokat sújtsák a kétkulcsos áfá-n keresztül a nulla kulcsnak a megszüntetésével.
Ezért mi ahhoz fogunk ragaszkodni és azt a megoldást kívánjuk támogatni, hogy a nulla kulcs ne szűnjön meg, hanem a létfenntartási cikkek eléggé széles tömegére érvényben maradjon, következésképp a legalacsonyabb jövedelműeket, a nyugdíjasokat, a gyermekes családokat mentesítsük attól a többlettehertől, amelynek elviselésére szerintünk egyszerűen képtelenek.
Nem lehet további terheket róni azokra az alacsony jövedelmű rétegekre, amelyek már ma is a létminimum határán, sajnos, sok esetben a létminimum alatt tengetik életüket. A kompenzációt nem tartjuk a legjobb megoldásnak. Nem láttunk még idáig olyan kompenzációs elképzelést, amely ezekben a rétegekben ellentételezné, ellensúlyozná az áfa miatti többletköltségeket.
Meg kell mondanom, hogy megítélésem szerint rendkívül nehéz is olyan kompenzációs rendszert kialakítani – technikailag is nagyon bonyolult –, amely figyelembe venné az alacsony nyugdíjat, az alacsony keresetet, a gyermekek számát, a kort, tehát annyira differenciáltan kellene a kompenzációt megoldani, amire egy költségvetési törvény keretében nemigen van lehetőség, és technikailag is nagyon bonyolult.
Ezért mi azt a megoldást tartanánk jobbnak, hogyha a létfenntartási cikkek körére fennmaradna a nullás áfa-kulcs, de ugyanakkor tekintetbe vesszük azt is, hogy a költségvetésnek erre a kieső pénzre is szüksége van ahhoz, hogy az ország egyáltalán életben tudjon maradni, hogy az állam, a közigazgatás működőképes maradjon. Ezért mi azt a megoldást javasoljuk, hogy a 8% helyett 10% legyen ennek az alsó áfa-kulcsnak a mértéke, és ugyanakkor bizonyos, sajnos, ma már luxusnak tekintendő szolgáltatások kerüljenek át a magasabb áfa-kulcsba, így a nulla kulcsnak egy szűkebb körben való fenntartása nem idézné elő azt a veszélyt, hogy a költségvetésből a szükséges bevételek oly mértékű kiesése következzék be, ami a költségvetést működőképtelenné tenné.
Ezeken a gazdaságpolitikai célkitűzéseken és a költségvetésnek ezen az átfogó gazdaságpolitikai-társadalompolitikai kritikáján túl néhány általános kérdéssel – hogy úgy mondjam –, inkább technikai kérdéssel is kénytelen vagyok foglalkozni. Már az elmúlt évi költségvetés kapcsán is felvetettük, hogy az ez évre vonatkozó, tehát az 1992. évi költségvetésből hiányzott a külföldi támogatások megjelenítése. Örömmel tapasztaltuk, hogy az ez évi költségvetésben megjelentek a külföldi támogatások. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, mert megítélésünk szerint egy jogállamban az államnak nem lehet egy fillér olyan jövedelme – még akkor sem, ha ez külföldi ajándék –, amelyről nem számol be a költségvetésben, hogy mire szándékozik felhasználni, és később a zárszámadásban, hogy mire használta fel. Ez a világ demokráciáiban mindenütt alapelv, ezért nagyon örvendetesnek tartjuk, hogy ebben a költségvetésben már megjelent, és nem szeretnék magunknak hízelegni, de talán a mi kezdeményezésünknek is van némi szerepe ebben.
Más kérdés, hogy ez egy komoly, számszerű beszámolónak csak egy csírája, – a komoly, számszerű beszámolás, illetőleg előterjesztés még hiányzik.
Egy másik ilyen technikai, de azon túlmenően jogpolitikai, meg törvényhozás-metodikai probléma, tehát egy szűkebb értelemben szakmai kérdés, de nagyon hozzátartozik a törvényalkotási munkához, és azért annál talán többet érdemelne: ez a költségvetés szerkezete!
(10.50)
Utánanéztem: a költségvetéssel együtt beterjesztett adó-törvényjavaslatok önmagukban nem tartalmaznak számszerű tételeket. A költségvetésben pedig legalább két helyen fordulnak elő azok a számszerű adatok, amelyekkel a benyújtott adótörvények közgazdasági tartalma, mértéke egyáltalán meghatározható. Ezek egyszer előfordulnak magában a költségvetési törvényben és annak mellékleteiben, de ugyanígy előfordulnak az egyes fejezetek indoklásában is.
Következésképpen: ahhoz, hogy egy jogalkotó állást tudjon foglalni egy adótörvény kapcsán, legalább három helyen kell – elnézést a kifejezésért – átbogarásznia ezeket a vaskos köteteket, hogy megtalálja. Szét van szabdalva három helyre az indoklás; egyszer az 1. kötetben az általános részben, de ugyanígy valamelyik 2. vagy 3. kötetben is. Ráadásul – ez is látszólag technikai kérdés – még az utalás is hiányzik, hogy hol lehet ennek a logikus és számszerű folytatását megtalálni.
Ez annyira megnehezíti a törvényhozás munkáját, hogy nagyon jó lenne, ha a pénzügyi kormányzat megtalálná az olyan egységes elveket, amelyek ezeket a logikai átfedéseket megkönnyítenék. Ebből maguknak a jogszabály-előkészítőknek a számára is súlyos nehézségek adódnak. Így fordult elő például, hogy a helyi önkormányzatok a címzett és céltámogatási törvényjavaslatának egyik paragrafusa benne szerepel a költségvetési törvényjavaslatban is. Az a furcsa helyzet fog előállni, hogy ugyanabban a tárgykörben – ha nem fogunk a továbbiakban odafigyelni – két törvényt fogunk hozni. Egyiket a céltámogatásokról szóló törvényben, a másikat pedig az 1993. évi költségvetési törvényben. Ez csak egy paragrafus, de amikor még engem tanítottak az egyetemen, akkor azt mondták, hogy ilyennek nem szabad előfordulni. Ráadásul a szöveg értelmileg teljesen azonos. A két szöveg között azonban differenciák is vannak.
Tehát az előterjesztett költségvetési törvényen és adótörvényeken belül nincs meg az a szükséges konzisztencia, az a szükséges összhang, ami egy jogalkotásnak nélkülözhetetlen eleme.
Egy további, technikainak tűnő kérdés az, hogy jelenleg – és most már évek óta ismétlődő formájában – a költségvetési törvény mellékletei részben teljesen felesleges adatokat tartalmaznak. Ezeket azt hiszem, ahányan vagyunk – de akkor is, ha telt a Ház – senki nem veszi figyelembe, mert nincs egyszerűen értelmük. Minden egyes intézménynél, minden egyes tárcánál ilyen adatok szerepelnek. Például a reprezentációs költség. Amikor milliárdos nagyságrendekről kell dönteni, kiderül, hogy ez néhány százezer forintos egy adott intézménynél. A reprezentációs költségeket rendelet szabályozza. Az bizonyos összegnek valamekkora százalékat lehet. Esküszöm önöknek, hogy ez több száz sor, valószínűleg több ezer sor ezekben a kötetekben. De hasonlóképpen olyan, teljesen irreleváns adatok fordulnak elő, mint például a postaköltségek. Azt hiszem, nem törvényhozási szintre tartozó annak a részletezése, hogy egy szervezetnek, egy adott gazdálkodási részlegnek mekkora a postaköltsége. Ezekben a könyvekben pedig sok ezer adat van. A képviselő urak munkáját ismerve – és figyelembe véve a szakértőik munkáját is – ki fogja azt végigbogarászni, hogy az egyik szervezetnél a postaköltség most aránytalanul sok vagy kevés?
Tehát ezeknek az itt közölt adatoknak legalább a fele, de inkább a háromnegyed része teljesen felesleges, csak papírköltséget okoz, és a jogalkotás munkáját semmivel nem segíti elő, viszont áttekinthetetlenné teszi magát az elénk terjesztett anyagot. Ez rendkívül súlyos hiba!
Befejezésként még egy másik ilyen látszólag technikai kérdésre, de ismét csak a törvényhozás munkájához nagyon szorosan kapcsolódó dologra szeretném felhívni a figyelmet.
A költségvetési törvény mellékleteiben egy súlyos aránytalanság tapasztalható. Vannak olyan néhány milliós tételek vagy néhány milliárdos tételek, amelyekre rendkívül sok időt és teret veszteget ez a törvényjavaslat és a melléklete. Egy példát mondok. Az egyik tárca – nem akarom néven nevezni, mert egyébként mindegy – 3 és fél milliárdos előirányzatára 50 oldalt szentel ez a három kötet. Hárommilliárd – ötven oldal! Ugyanakkor van egy 40 milliárdos kiadási csomag, amelynek a részletezéséről egy szó nincs a költségvetésben.
Tehát a kiadások nagyságrendje és az indoklás, a magyarázat teljesen elválik logikailag, tartalmilag és megalapozásbelileg egymástól. Azt hiszem, ahhoz hogy a törvényhozási munkánkat eredményesebbé tegyük, az is szükséges, hogy ezeket a belső inkonzisztenciákat, az összhanghiányokat, ezeket a technikai megoldásbeli anomáliákat sikerüljön kiküszöbölnünk.
Remélem, hogy a költségvetési szervek és elsősorban a pénzügyminiszter úr és apparátusa figyelembe fogja venni és nagyobb gondot fog fordítani ezekre a kérdésekre, mert nagyban elősegítheti a törvényhozás munkáját. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
