KIRÁLY BÉLA (SZDSZ)
KIRÁLY BÉLA (SZDSZ)
KIRÁLY BÉLA (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelemről szeretnék néhány gondolatot felvetni a szabaddemokrata frakció nevében. Itt a politikai kulturánknak két furcsa negatívuma dolgozik együtt és nehezíti a honvédség fejlődését abba az irányba, amelybe szeretnénk.
Ez a két negatívuma az, hogy az Országgyűlés a honvédséget mostohagyerekének tekinti. Gondoljunk vissza a két évre, amikor az oktatástól a társadalombiztosításig, a külpolitikáig annyi értékes vita folyt itt, hányszor vitatkoztunk a honvédségről. Mostohagyerekünk a honvédség. Az Országgyűlésnek ezt a negatívumát a honvéd igazgatásnak egy másik negatívuma – azt mondhatnám – kihasználja és párhuzamosan megduplázzák a negatív hatást, amikor a honvédelmi igazgatás bólogatójánosnak tekint bennünket. Ez a két negatívum jön ki ebből a költségvetésből, és ez a költségvetés messziről sem biztosítja azt, amit a szabaddemokraták szeretnének.
Mi egy olyan honvédséget szeretnénk látni, amelynek tagjai – a tábornoktól az újoncig – elkötelezettek a haza védelmére. Amelynek a személyi állománya büszke arra, hogy a honvédség tagja. A sorkatona az év leteltével nem úgy megy el, hogy na végre ennek a kötelességemnek is eleget tettem, s örökre elfeledkezem róla, hanem úgy érzi, hogy hozzájárult valamihez, és az élete gazdagabb lett.
Olyan technikát szeretnénk e személyi állomány kezében látni, amit csak ez a "koldus" költségvetés meg tud engedni. S mivel a technika csak eszköz, mögötte kitűnően képzett olyan katonákat szeretnénk, hogy ez a fényes kis csapat figyelmeztető legyen a kalandoroknak arra, hogy csak saját veszteségükre és kárukra sérthetik meg a magyar állam szuverenitását a földön vagy a légtérben.
A költségvetés honvédségre szánt összegét mi nem vitatjuk. Ha ennyit tud az állam erre fordítani, azt mi semmiképpen nem kívánnánk csökkenteni.
Nagyjából egyetértünk azzal a következtetéssel is, amit a költségvetés szerkesztői levontak: nevezetesen a 6,5 milliárd forint kiadási főösszeg biztosítja a védelem napi feladataival összefüggő kiadásainak fedezetét, de nem teszi lehetővé a hadrafoghatóság, a működőképesség színvonalának megőrzését, azaz a költségvetés szerkesztői úgy vélik, hogy romlani fog a hadrafoghatóságunk, a honvédségnek a használhatósága. Márpedig ha valahol a romlás elkezdődik, az hatványozott mértékben fokozódik az idő elteltével.
Mi arra gondolunk, ha ezt a költségvetést alaposan átvizsgálnánk és újraszerkesztenénk, talán nem lenne ennyi negatívum ebben a költségvetésben. Van itt egy rövid távú cél és tennivaló, és van sok hosszú távú cél és tennivaló.
Nagyon ritka eset, hogy egy honvédelemben oly pontosan ki lehet mutatni azt a kulcskérdést, amelynek megoldásával sok minden más is megoldódik.
Honvédelmünknek ma egy olyan kulcskérdése van, amit ha megoldunk, ha ezt tesszük abszolút prioritássá, a honvédség elrettentő hatása hatványozottan emelkedne, és ez a honvédségnek egy kis nagyszerű csoportjára vonatkozik: a légvédelmi erőkön belül a vadászrepülőkre.
A honvédelmi bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai már nagy energiát fordítottak arra, hogy felderítsék: hogy lehetne a légterünket, amit a legkönnyebb megsérteni – emlékezzünk arra, amikor Barcs környékén bombák estek; ez az a terület, amely a kalandorokat leginkább vonzza –, ezt kell a lehető legbiztonsabbá tenni, s ennek két alapvető előfeltétele van.
Már pontosan tudjuk, miféle technológiára van szükség, hogy a ma vak vadászrepülőinknek a látótávolságát úgyszólván határtalanná tegyük, és hogy tudjuk őket úgy felszerelni, hogy könnyen felismerhessék: ki a barát és ki az ellenség. Erre a technológiára a pénz is megvan, ezt be kellene "szerelni" a repülőgépekbe is, hogy a nagyszerű vadászrepülő katonáink azt jól kezelhessék. A repülőóráik számát – amely ma rendkívül szegényes – alapvetően fel kellene emelni – ezt majd a részletes vitában konkrétan is meg fogjuk említeni.
Hosszú távlatban van ebben a költségvetésben sok olyan hiba, amire ma reggel Palotás János hivatkozott azt említve, hogy nem is fog hasonlítani az élet ahhoz, amit ma ezzel a költségvetéssel elképzelünk. Ez az első Achilles-sarka ennek a költségvetésnek: annyira bizonytalan, annyira nem precíz, annyira nem világos a honvédség szervezése, kiképzése, ellátása tekintetében, hogy a honvédelmi igazgatás nagyon könnyen csoportosíthatna át pénzösszegeket egyik tarsolyból a másikba az Országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül.
A második – és ez egy nagyon súlyos hiba –, hogy a honvédelmi igazgatás egész sor intézményt létesített már a saját hatáskörében, olyanokat, amit egy magas politikai kultúrában érezni kellene, hogy ezt nem lehet a végrehajtó hatalomnak megtenni, ehhez országgyűlési határozat vagy talán törvény is szükséges lenne.
A költségvetés törvény. Ha most a költségvetésben ezek az intézmények fel vannak sorolva mint olyanok, akiket pénzelünk, akkor törvényesen létező szervekké válnak. Hátsó kapun, a költségvetés kapuján kúsznak be a honvédség szervezetébe.
(18.50)
Ez olyan kérdés, ami ellen – azt mondhatnám – tiltakoznunk kell.
Itt fölsorolok egy-két ilyen intézményt. Ez nem azt jelenti, hogy a szabaddemokrata frakció egyet is, vagy az egészet ellenezné. Nem erről van szó. Itt csak arról van szó, hogy minden egyes intézményt, amit most említek – s majd a részletes vitában egész listát fogunk adni –, csak úgy lehet véglegesen a honvédség részévé tenni, ha az Országgyűlés megvitatta, határozatot vagy törvényt hozott arra, hogy ezek a honvédség részei legyenek.
Ilyen például a humán szolgálat. Nem azt mondom, hogy erre nincs szükség, de szeretném tudni, hányan vagyunk itt, akik pontosan tudják, miről van szó. Ha ezt mi megvitathatnánk, határozatot hoznánk, mi, az Országgyűlés létesítenénk, az Országgyűlés tekintélye állna e mögött az intézmény mögött, mi lennénk a protektorai, és mi hárítanánk el azokat a már jelentkező vádakat vagy rágalmakat, hogy ez semmi más, mint a levitézlett politikai intézménynek a visszaállítása.
Vagy itt van a katonai lelkészi szolgálat. Én a magam részéről megszavaznám ezt az intézményt. Az Amerikai Egyesült Államokban a kongresszus, a törvényhozás egy ünnepélyes törvénnyel rendszeresítette a fegyveres erőkön belül a lelkészi szolgálatot, s ezzel protektorává vált ennek az intézménynek, az erkölcsi presztízsét állítva az intézmény mögé. Miért kell a katonai lelkészi hivatalt az Országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül bevezetni? Miért kell ezt a költségvetés hátsó ajtaján legalizálni? Hozzuk ide, vitassuk meg és határozzuk el, hogy kell – én legalábbis arra szavaznék –, persze olyan értelemben, hogy a vallás gyakorlata egyénileg és kollektíven is minden katonának joga, de ugyanígy joga kell annak is lenni, hogy ne vegye igénybe a lelkészi szolgálatot, ha ezt akarja.
Itt van a köztársasági megbízottaknál már kinevezett tisztek ügye. Miért vannak ott, mi a missziójuk? Ezt csakis országgyűlési határozati javaslat alapján lehetne megtenni.
Van azután még egy intézmény: a katonai gimnáziumok. Az Amerikai Egyesült Államok nem olyan gazdag, hogy katonai gimnáziumokat tarthatna fenn. De bízik is annyira a civil közoktatásban, hogy a közoktatás középiskoláiból veszi a személyi állományát a katonai főiskolákra.
Ez csak egy pár, de jellemző olyan intézmény, amit most ez a költségvetés a hátsó ajtón akar legalizálni. Ez ellen tiltakozni kell, megmondom őszintén, ezt a demokráciának a politikai kultúrája nem fogadná el.
A harmadik ilyen kérdés pedig a duplikáció. Ez természetesen főleg a magasabb parancsnokságok régiójában található. Én most arról nem beszélek, hogy van-e szükség a honvédség parancsnokára is és vezérkari főnökre is. Ezt majd eldönti a honvédelmi törvény, ha azt megvitatjuk és elfogadjuk. Megmondom őszintén, ez valahogy úgy néz ki, hogy már régen azt kellett volna megtárgyalni és elfogadni, és annak a szellemében kellene azután a költségvetésről beszélnünk. Mert ismétlem, hogy a vezérkar főnöke vagy a honvédség főnöke; vagy mind a kettő. Egy ilyen kis hadsereg, mint a mienk, ami békében három kerület, háborúban három hadtest – ezt a vezérkar főnöke tudja parancsnokolni. A szárazföldi csapatok parancsnokságára semmi szükség nincs. Ez a varsói paktum stratégiai szervezetének visszamaradt dinoszaurusza, és tiltakoznék az ellen, hogy valaki ezt úgy értelmezze, hogy ennek személyi vonatkozása van, mert a szárazföldi csapatok parancsnoka a honvédség egyik legkitűnőbb tábornoka, akinek remélhetőleg hosszú karrierje lesz még a honvédségben, nem őróla van szó. Nem a törzsében lévő, kitűnően képzett tisztjeiről van szó. Itt csak arról van szó, hogy a vezérkar főnöke és a szárazföldi csapatok parancsnoka az egy duplikáció, amit nem engedhetünk meg sem költségvetési szempontból, de a vezetést is konfundálja szerintem.
Egy másik példát szeretnék mondani, ami szintén abból adódik, hogy még nincs honvédelmi törvényünk, mégpedig az, hogy van egy vezérkari főnök, aki a honvédség irányítására és parancsnoklására is szolgál, és külön van a Honvédelmi Minisztériumban egy katonai főosztály. Tipikus duplikációról van itt szó.
Végül a harmadik – vagy már a negyedik? – az az, hogy egy nagy aránytalanság van az első látásra, amit szintén majd a részletes vitánál még pontosan dokumentálni fogunk, a legfelsőbb parancsnokság és hadtáp és ilyen szolgálat, és amit úgy neveznénk, hogy a harcoló csapatok között.
Tisztelt Ház! A honvédségnek két nagy egysége van, ami a honvédelem gyakorlati végrehajtásául szolgál, hogy úgy mondjam, a harcoló csapatok. Ez a szárazföldi csapatok és a légvédelem, ami a repülőket is magába foglalja. Ez nagyon logikusan a sorkatonák 74%-át foglalja magában. De ha az ember megnézi, hogy milyen százaléka van itt a hivatásos tiszteknek, tiszthelyetteseknek, a közalkalmazottaknak, akkor az ember haja az égnek áll. Ebben a részben, amelyik a honvédelmet gyakorlatilag végrehajtja, abban 47%-a van csak a hivatásos állománynak és 50%-a van fönt. Tehát ha valaki olyan vulgáris jelzőt használ, hogy itt valami vízfejet lehet gyanítani, nagyon nehéz volna ezt a költségvetést ilyen gyanúsítás ellen megvédeni.
Még van egy nagyon furcsa statisztikai adat – mondom, ezekre a részletes vitánál még mindig viszszatérünk –, a hivatásos állomány 55 ezer s pár száz, ebből 25 ezer s pár száz a civil. Én azt hiszem, hogy a világon nem lehetne még egy olyan hadsereget találni, ahol a hivatásos állománynak körülbelül a fele civil. Azaz nem olyan személyek, akikre a védelemnek az aktív részét bízhatják.
Nekünk az a benyomásunk, hogy ilyen jelenségek – amelyek közül csak a legkirívóbbakat említettem – azt indikálják, hogy ezt a költségvetést radikálisan át kellene vizsgálni. Ennek a két negatívumnak meg kellene szűnni. Az Országgyűlésnek nem volna szabad tovább is mostohagyerekként kezelni, hanem édesgyerekeként kellene kezelni; az Országgyűlésnek bele kellene nézni, nem azért, hogy kritizáljon a kritizálásért magáért, hanem azért, hogy segítsen, és a honvédelmi vezetésnek meg kellene szüntetni azt a véleményét, hogy akármit csinálhatnak, az Országgyűlés úgyis bólogatójánosként ráteszi a pecsétjét. Ha ennek a két negatívumnak véget vetünk, konszenzusra törekszünk, összehajolunk – a végrehajtás és a törvényhozás –, és végigmegy ezeken, amit említettem, és még egy soron, amit említeni fogunk, akkor pár hónapon keresztül meglenne az a fényes kis csapat, amire hivatkoztunk, elkötelezett személyi állománynyal, kitűnő képzettséggel, a maximális technikával, amit a nyomorult költségvetés megengedhet, és a földön is és a légben is elrettentő lehetne a kalandorok számára, hogy tudhassák, csakis a saját veszélyükre sérthetik meg a magyar nemzet szuverenitását.
Köszönöm. (Taps.)
