KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az 1993. évi költségvetési tervezetnek az oktatást, ezen belül különösen a szakképzést érintő kérdéseiről kívánom elmondani észrevételeimet.
Minden politikai rendszernek megvoltak a maga unalomig hangoztatott, éppen ezért elkoptatott jelszavai. Így van ez jelenleg is. A Kormány nemzeti megújhodás programjában az oktatás című fejezet első mondata így hangzik: "A Kormány a gazdasági növekedés megalapozásában, a jövő építésében a tudásnak stratégiai fontosságot tulajdonít." E stratégiai fontosságot az elmúlt két és fél év alatt számtalanszor hallottuk hangoztatni, de mivel az oktatáspolitikában, a különböző törvények meghozatalában e szándék megvalósulása nem tükröződött, ezért e jelszó ma már hiteltelenné vált.
Harmadik esetben tárgyalja ez a Parlament az ország következő évi költségvetését. Az oktatást ez a költségvetés is – csakúgy, mint az eddigiek – elég mostohán kezeli. Pénzügyminiszter úr a költségvetési prioritások között megemlítette a felsőoktatást is. A felsőoktatás kiemelt kezelése ugyan elég szerény mértékű – hiszen a szociálpolitikával együtt összesen 18 milliárd forintot jelent, míg a honvédelem, az igazgatás finanszírozására 20 milliárd forint jut –, ennek ellenére figyelemre méltónak tartom, hogy a kormányzat az igazgatási kiadások növelése mellett számba veszi a felsőoktatás gondjait is.
Ugyanakkor megvan a veszélye annak is, hogy míg a költségvetés a közoktatást és a szakképzést továbbra is mostohán kezeli, addig a felsőoktatást előnyben részesíti velük szemben. Így ugyanis szembeállítja őket egymással. Ehelyett együtt kellett volna kiemelten kezelni a magyar oktatás egészét.
Nagyon szép a Kormánynak "A magyar felsőoktatás fejlesztése 2000-ig" című terve, de kérdezem: e csodálatos felsőoktatási programot majd olyan gyerekekkel akarják megvalósítani, akik egy tönkrement közoktatási rendszerből kerülnek ki?
A költségvetési terv első kötetének 46. oldalán a következőket olvashatjuk: az oktatás a központi költségvetésből mintegy 150 milliárd forintnyi támogatást kap, 18 milliárd forinttal – azaz 14%-kal – többet az előző évinél. Ha ez így is lenne, már ez a 14%-os növekedés is jelentősen elmaradna a Kormány által jövőre előrejelzett, legoptimálisabb esetben is bekövetkező 18%-os inflációtól. De ha figyelembe veszszük, hogy a költségvetés megállapítása szerint az oktatásban dolgozók ez évi béremelésének jövő évi áthúzódó hatása 7,2 milliárd forint, akkor az előbb említett 18 milliárd forintos többlettámogatásból már csak 10,8 milliárd forint marad. Ez mindössze 8,4% növekedést jelent 1992-höz képest, ami a jelzett infláció mértékének a felénél is kevesebb.
Ez tükröződik a helyi önkormányzatok számára tervezett normatív állami hozzájárulások mértékénél is. A Művelődési Minisztérium képviselője az oktatási bizottság ülésén el is ismerte, hogy a normatívák megállapítása nem előzetes számítások alapján készült, nincs tervezés arra vonatkozólag, hogy a normatív támogatásnak mit kell fedezni. A gimnáziumi tanulók utáni normatív támogatás növekedése az ez évihez képest 17,6%-os, ami nagyjából megfelel az infláció várható mértékének. Ugyanakkor a legnagyobb létszámú általános iskolás tanulóknál a normatívaemelés már csak 13%-os.
Nem vall túl nagy szociális érzékenységre a fogyatékos gyermekek oktatására fordítható mindössze 8,7%-os emelés sem.
Különösen mostohán bánik a költségvetés a szakképzéssel. A szakképzés elméleti oktatása 7,9, a tanműhelyi oktatás 9,7, a szakközépiskola mindössze 4,7% támogatásnövelést kap a 18%-os inflációval szemben. Miután az elmúlt 10 évben a maradékelvnek köszönhetően fejlesztés nem volt, a szakképzés területén további állagromlás és a technikai háttér – tanműhelyek, műszerek, egyéb eszközök – további romlása várható.
(18.30)
Ily módon elképzelhetetlen, hogy korszerűen képzett technikusok, illetve szakmunkások kerüljenek ki a szakképzés iskoláiból.
A gyakorlati oktatás eszközigényei – szerszámok, műszerek – mind nehezebben biztosíthatók, hiszen ezek ára az utóbbi években az átlagos inflációt jelentősen meghaladó mértékben emelkedett.
Ha mindezeket még 25%-os áfa is terheli, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a gyakorlati oktatás keretében eszközhiány miatt nem teljesíthetők a tantervi követelmények, ami veszélyezteti a jövő szakember-generáció képzését.
Ugyancsak az oktatási bizottság ülésén hangzott el a minisztérium képviselője szájából, hogy a szakképzés jelenlegi helyzetében nem elegendő az állami támogatás, a dologi költségek fedezete nincs biztosítva. Pedig az intézmények többsége leromlott állapotban van, s folyamatos felújításra szorul. Így az önkormányzatok számára az állagmegóvás és a felújítások fedezetének biztosítása megoldhatatlan feladatot jelent. S akkor még nem beszéltem arról, hogy a technika állandó fejlődése újabb és újabb, egyre korszerűbb taneszközök alkalmazását tenné szükségessé. Ezek beszerzéséről már szó sem lehet.
Hivatkozik a költségvetés a készülő szakképzési törvényre is. Teszi ezt annak ellenére, hogy itt a Parlamentben éppen a Kormány tagjai tiltakoztak több esetben is az ellen, hogy egyes ellenzéki képviselők egy még készülőben lévő, s a Parlament elé be sem nyújtott törvénytervezetről szólnak.
A költségvetési hivatkozásban az szerepel, hogy az állam csökkenteni fogja részvételét a szakképzés finanszírozásában, s a gazdaságra kívánja azt nagyobb mértékben hárítani. Semmiképp se vonatkozhat ez a megállapítás az iskolai szakképzés költségeire, mert annak fedezetét teljes egészében az államnak kell állnia, ahogy egész Európában van.
Köztudomású ugyanakkor, hogy az elmúlt két évben a gazdaság szerkezetváltása és privatizációja következtében egyre nagyobb számban vonulnak ki vállalatok a szakképzésből. A vállalati gyakorlati oktatási helyek rohamos csökkenése ma a szakmunkásképzés legnagyobb gondja, hisz korábban a tanulók 84%-ának gyakorlati oktatása üzemekre épült. Az elmúlt egy év alatt az üzemi képzési helyek száma 52 ezerről 46 ezerre csökkent. A gyakorlati képzés biztosítása érdekében így nagymértékben megnövekedett az iskolai tanműhelyek fontossága. Sajnos, a gondot tetézi az a körülmény, hogy az ország 317 iskolája közül 114 iskolának egyáltalán nincs saját tanműhelye.
E gondon kívánna enyhíteni a feleslegessé vált vállalati szakmunkásképző tanműhelyek átvételéhez nyújtandó egyszeri költségvetési támogatás, melyet az önkormányzatok igényelhetnek. Érthetetlen viszont, hogy míg 1992-ben a költségvetés e célra 310 millió forintot biztosított, a jövő évi költségvetésben már csak 200 millió forint szerepel e célra.
Ez a támogatáscsökkentés tovább fogja növelni az önkormányzatok, s a szakképző iskolák gyakorlati oktatási gondjait. Az e célra biztosított támogatási összeg növelésén kívül fontosnak tartanám, hogy ezt a támogatást az üzemek felszámolása, megszűnése esetén az önkormányzatok ne csak korábbi tanműhelyek, hanem egyéb műhelyek, üzemrészek átvételére is fordíthassák. Ezekből ugyanúgy kialakíthatók lennének iskolai tanműhelyek, ami elősegítené a tanulók gyakorlati oktatásának biztosítását.
Erre vonatkozó módosító indítványomat benyújtottam.
Külön szeretnék szólni a szakiskolák részére biztosított normatív támogatásról. Ez az összeg a költségvetésben idén tanulónként 63 ezer forint volt. Az 1993-as költségvetésben e támogatás mértéke nemhogy nem követi a várható inflációt, hanem az ideihez képest 5%-kal, tanulónként 3 ezer forinttal csökken.
Az általános iskolából kikerülő gyerekek továbbtanulási problémái közismertek. Különösen magas azoknak a száma, akik tanulmányi eredményeik miatt gimnáziumba nem kívánnak menni, a szakképző iskolák viszont elsősorban gyakorlati oktatási helyek hiánya miatt nem tudják őket felvenni. Ezért elterjedőben van az elsősorban szolgáltató jellegű speciális szakiskolai oktatási forma, mely várhatóan tovább fejlődik a vendéglátás, kereskedelem fejlődésével párhuzamosan.
Igen sok szakmunkásképző iskola igyekszik ily módon elősegíteni azt, hogy az általános iskolából kikerülő, zömükben hátrányos helyzetű gyerekek ne maradjanak továbbtanulási lehetőség nélkül.
Ennél az oktatási formánál az elméleti és gyakorlati oktatás egyaránt az iskolában zajlik. Így az oktatási intézménynek kell biztosítania a nyersanyagot, s a felhasználáshoz, feldolgozáshoz szükséges gépeket, eszközöket. Már 1992-ben is csak a szakképzési hozzájárulás felhasználásával lehetett ezeket a kiadásokat fedezni. A normatív támogatás csökkentése a jelzett infláció mértéke mellett ezt a képzési formát, s vele együtt sok ezer gyereket igen hátrányos helyzetbe hozza.
Nem segíti elő, sőt rontja az oktatás színvonalának emelését a pedagógusok intenzív továbbképzésére tervezett állami fedezet drasztikus csökkentése. Ez évben e célra a Belügyminisztérium költségvetésében állami hozzájárulásként a központosított előirányzatok között 34 millió forint, a Művelődési Minisztérium költségvetésében pedig címzett támogatásként 48,8 millió forint szerepel.
Az 1993-as költségvetésben már a Belügyminisztérium költségvetéséből eltűnt ez a támogatás, s a Művelődési Minisztérium költségvetésében is csak 44,3 millió szerepel e célra. A különbözet így 36,5 millió forint, ami 46%-kal kevesebb támogatást jelent.
Talán nem kell különösebben bizonyítanom, hogy például a szakképzés korszerűsítése elképzelhetetlen a műszaki pedagógusok, tanárok, szakoktatók intenzív továbbképzése és átképzése nélkül.
Felmerül a kérdés, hogy az oktatásnál jelentkező költséghiányokat honnan tudná biztosítani a költségvetés. Bár ennek a gondnak a megoldása nem az ellenzék feladata, azért szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét az igazgatási költségek között található néhány kiadástervezetre, a teljesség igénye nélkül. Például a Miniszterelnökség című fejezetben a tárca nélküli miniszterek igazgatási kiadásainál a béralap és a tb.-járulék növelésére 33,2 millió forinttal, azaz a béralap 116%-os emelését tervezi a költségvetés. Az Országos Kárrendezési Kárpótlási Hivatal alkalmazottainak bértömegét 63,2 millió forinttal kívánja növelni, ami 73%-os bértömegemelésnek felel meg. Ugyancsak az országos kárpótlási hivatalok dologi kiadásai 202,4 millió forinttal nőnek, ami 64%-os kiadástöbbletet jelent az ideihez képest.
Kedves Képviselőtársak! Vessük össze ezeket az adatokat az oktatásnál beígért nullaszázalékos bér- és dologi automatizmussal. De kivételes helyzetben lesznek a megyei kárpótlási hivatalok is, ahol a béralap a tb.-járulékkal 415,4 millió forinttal nő, ami 118%-os bértömegemelésnek felel meg.
A sort lehetne tovább folytatni, ezek csak a kiragadott példák voltak arra, hogy a kormányzat a hivataloknak elsőbbséget kíván biztosítani.
Jellemző ellenpéldaként hadd mondjam, hogy a kultúra területén az országos könyvtárak dologi kiadásait 32,5 millió forinttal, az országos múzeumok dologi kiadásait 77,9 millió forinttal kívánja a költségvetés csökkenteni.
Külön szeretnék szólni a regionális átképző központokról.
A Munkaügyi Minisztérium költségvetésén belül a regionális átképző központokra az idei évben 190,2 millió forintot irányzott elő a költségvetés. A jövő évi költségvetés már 745,3 millió forintot kíván erre fordítani, 555,1 millióval, tehát félmilliárd forinttal többet, mint ez évben. Ha ehhez hozzáadjuk még azt a 213,4 millió forintot, amit az új belépő átképző központok kiadásaira kíván fordítani a költségvetés, akkor az ez évihez képest a különbözet már 768,5 millió forint.
Ezt a csaknem egymilliárd forint kiadást átgondolatlannak és feleslegesnek tartom.
Köztudott, hogy nagy erővel folyik a regionális átképző központok hálózatának kiépítése. Ebből idén a miskolci mellé már három újabb belépett, de még nem működnek. Jövőre viszont további tízet kívánnak létesíteni. Ugyanakkor a szakképzési intézmények kapacitása egyre nő, mivel az ezredfordulóig körülbelül 30%-kal fog csökkenni a gyereklétszám.
Ebből következően az iskolák bázisán is érdemben lehet átképzési kapacitásokat kiépíteni, s valószínű, hogy finomabb elosztásban, mint 14 regionális központban. Emellett a személyi feltételek sem lennének rosszabbak. Ha a regionális átképző központokat régiónként a már működő szakmunkásképző vagy szakközépiskolákra alapoznák, ez esetben mind a dologi kiadások, mind a felújítási költségek csökkenthetők, illetve átcsoportosíthatók lehetnek, sőt a béralap a tb.-járulékkal együtt is kevesebb lenne, hiszen a feladatok egy részét az oktatási intézmények dolgozói is elláthatnák illetmény fejében, ami kevesebb költséget jelent, mint a főállású dolgozóké.
Végezetül néhány gondolatot a regionális oktatási központokról, a híres, hírhedt, sok vitát kiváltó ROK-okról. A még működő fővárosi és megyei pedagógiai intézetek a költségvetésben nem szerepelnek, így azokat nyilván el fogják sorvasztani. Ugyanakkor a rok jövő évi költségvetése 212,3 millió forint. Ebből 104 fő figyelembevételével 77 millió forint béralapot tervez a költségvetés, külön számolva a 33,9 millió forint tb-járulékot. Ez egy főre vetítve 62 ezer forint bruttó jövedelemnek felel meg. Figyelembe véve a 22-23 ezer forintos pedagógus bruttó átlagkereseteket, egyszerűen erkölcstelen, hogy a ROK-alkalmazottak ennek a háromszorosát kapják. Azok a ROK-alkalmazottak, akiket a minisztérium választ ki, de akik még a területen semmit sem bizonyítottak. Nem tudom, hogy a jövő évi nullaszázalékos pedagógus bérautomatizmus mellett hogy fogja ezt a minisztérium a pedagógusoknak megmagyarázni.
Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az 1990. évi országgyűlési választási kampány során a legnagyobb – jelenlegi legnagyobb – kormányzópárt, a Magyar Demokrata Fórum oktatáspolitikai célkitűzései, választási ígéretei között az alábbiak olvashatók, idézem:
"A költségvetési maradványgyakorlattal szemben a mindenkori kormányzat a legolcsóbb és a legnagyobb hatásfokkal megtérülő beruházásnak tekintse a közoktatást."
(18.40)
Tisztelt Képviselőtársak! Az előttünk fekvő jövő évi költségvetési terv azt bizonyítja, hogy a kormányzat már rég elfelejtette ezt a választási ígéretét. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
