KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha a társasági adóról beszélünk, akkor először érdemes néhány számot fölidézni, amely a beterjesztésben megtalálható, és valószínűleg mindenki elolvasta. De ezek nagyon jellemző számok, tehát érdemes fölidézni őket.
1990-ben a társasági adóból a bevétel 151 milliárd forint volt. Ez a bevétel 1993-ra tervezetten reálértékben csak 47 milliárd forintot fog kitenni. Ugyanígy csökkent a társasági adónak a költségvetési bevételek közötti aránya, hiszen 1990-ben még 19,2% volt, és a tervezetben 1993-ra ennek alig több mint negyede, 5,9%. Úgy látszik, hogy ez egy teljesen természetes folyamat, ahogy épül a piacgazdaság, egyre kevésbé lehet számítani ebből az adónemből jelentős bevételre. A törvényjavaslat szöveges részében és az előterjesztésben a miniszter szóban is megerősítette, hogy látja ezt a folyamatot a Kormány is.
A valóság azonban azt mutatja, hogy nem teljes mértékben veszi tudomásul, hiszen tavaly is túltervezték ezt az adóbevételt, kevesebb jött be a társasági adóból, mint amennyi a költségvetésben szerepel, és az idei tervben megint a tavalyinál is magasabb érték szerepel a társasági adóbevételek rovatán.
Az a véleményem, hogy ez azért alakult így, mert a Kormány két dolgot igazából még nem vett tudomásul, csak elkezdte ezeknek a megemésztését.
Az egyik az, hogy egy magánvállalkozó számára nem a nyereség a legfőbb mutató. Egy magánvállalkozó számára, egy igazi kapitalista számára a vagyon az igazi mutató, ő arra törekszik, hogy a saját vállalatának a vagyona legyen minél nagyobb, és nem manipulatív eszközökkel mutatja ki a kis nyereséget, hanem egyszerűen nem célja nagy nyereség elérése, hiszen nyilvánvaló, hogy a részvény értékének emelkedésével sokkal többet nyerhet, mint egy-két éven keresztül kapott néhány százalékkal magasabb osztalékkal.
Ki kell gyógyulnia a Kormánynak a vállalatok fő céljai között a nyereségnek mint elemnek a nyilvántartásából, mert ez az óriási nyereségre való törekvés adott esetben a vállalati vagyon kárára megy. S ez a szocialista nagyvállalatoknak volt a tipikus jelensége, hiszen egyrészt ettől függött annak idején a vállalati vezetőknek a prémiuma, másrészt pedig ezért lehetett gyönyörű szép minisztertanácsi vörös vándorzászlókat nyerni. Ezt a szokást, hála istennek, a magánvállalkozók nem vették át.
A másik, amit a Kormánynak tudomásul kellene vennie az az, hogy recesszió idején nem nő a vállalatok nyeresége. Egy olyan gazdaságban, amely folyamatosan visszaeső termelést produkál immár több éve, teljesen világos, hogy a vállalatok össznyeresége is egyre csökkenő mértéket fog kiadni. Természetesen itt nagyon nehéz mindig a Kormánynak a dolga, mert a tavalyi költségvetés beterjesztésekor is azt mondta, hogy a visszaesés megállt, sőt enyhe emelkedés is bekövetkezhet. Nem mondhatta tehát azt, hogy csökkenni fog a vállalatok nyeresége, mert ezzel elismerte volna a másik állításának a hibáját, s az idei költségvetés beterjesztésekor ugyanezt feltételezi, nevezetesen azt, hogy enyhe emelkedés indul meg a termelésben.
(14.40)
Hibás az alapszámítás, hibásan épült fel a társasági adónak a bevétele, ez ugyanolyan gondokhoz vezethet – remélhetőleg kisebb mértékben –, mint amit ebben az évben a költségvetés hiányánál tapasztaltunk. Mivel ezt a Kormány nem veszi igazán figyelembe, ezért nem is intézkedik ennek megfelelően.
Először is, nem csökkenti a társasági adónak az igen magas százalékát.
Másodszor: a bevételkiesés ellensúlyozására egyre több fiktív nyereséget próbál megadóztatni, olyat, amely a valóságban kézzel foghatóan a gazdasági társaságoknál nem is jelentkezik.
Harmadrészt pedig egy olyan, úgynevezett nyomon követő adózási változtatási rendszert készít elő, és olyan módosításokat hajt végre minden évben, amely bizonytalanságban tartja a vállalkozókat, egyszerűen nem engedi meg azt, hogy egy stabil adórendszerhez igazodva kiépítsék a saját, hosszú távú gazdasági elképzeléseiket is.
A tavalyi adóvitában, a társasági adó vitájában igen komoly kifogások merültek fel az akkori változtatásokkal szemben.
Az egyik ilyen kifogás a korábban megalkotott számviteli törvényben igen rugalmasan, európai mértékkel meghatározott amortizációs leírások és az adótörvényben szereplő, elszámolható amortizációs lehetőségek közötti különbséggel kapcsolatban volt. Ezt nagyon sokan kifogásolták, többek között mi is.
Úgy gondoljuk, hogy ennek változatlanul hagyása nagyon rövid távú szemléletet tükröz. Hiszen ha egy vállalkozó, egy tulajdonos gyorsabban leírhatja beszerzett, modern gépeinek az értékét amortizáció formájában, akkor – mondjuk – két év múlva, ha ugyanezekkel a gépekkel dolgozik, akkor automatikusan magasabb nyereségadót fog fizetni. Ha pedig nem ugyanezekkel a gépekkel dolgozik, hanem még modernebb gépeket fog beszerezni, az pedig a magyar gazdaság fejlődését segíti elő, és – azt hiszem – ezek lennének azok az elemek, amelyek a sokak által kívánt gazdasági fellendülést megalapozhatnák.
Ugyanilyen problémás volt a tavalyi adóvitában a céltartalékok képzésének a behatárolása. Biztos visszaemlékeznek azok, akik részt vettek a vitában: a vita lényege arról szólt, hogy olyan időszakban, amikor rengeteg a fizetésképtelen vállalat, amikor nagyon nehéz behajtani az adósságokat, akkor ugyancsak a számviteli törvény lehetőséget adott volna arra, hogy megfelelő nagyságú céltartalékokat képezzenek erre a vállalkozók, és amennyiben az adósaik nem fizetnek, ebből a tartalékból fedezhessék az elmaradt hasznukat vagy a veszteségüket.
A számviteli törvény által megadott tisztességes lehetőséget az adótörvények megint csak behatárolták, és az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy szűken határolták be, és ez további gondokat okozott a gazdaság szereplőinek.
A harmadik olyan elem, amely tavaly nagy vitát váltott ki: gyakorlatilag az összes adókedvezmény megszüntetése volt. Akkor mi ezzel egyetértettünk, egyetlenegy kivétellel: nevezetesen azt mondtuk, hogy a munkahelyteremtő beruházásokra az adókedvezményt fenn kell tartani, mert egy, már akkor láthatóan, igen gyors mértékben növekvő munkanélküliség ellensúlyozásának ez is egy hatékony eszköze lehet.
Ezt a javaslatunkat akkor a Kormány nem fogadta el. Én azt hiszem, ha nem is egyedül, de jelentős mértékben ennek az adókedvezménynek a megszüntetése is hozzájárulhatott a magyarországi munkanélküliség elleni aktív eszközök igen kis mértékű használatához. Ezek a tények a Kormányt nem indították arra, hogy az elmúlt évben elkövetett hibáit az idei beterjesztésnél kijavítsa. Tulajdonképpen azt kell mondjam, hogy az idei módosító javaslataik nem igazán nagy jelentőségűek. Egyszerre érhető tetten bennük egy tisztes javítási szándék, bizonyos kisebb hibáknak a korrigálása, és ugyanakkor tetten érhető bennük a Pénzügyminisztériumnak a kapzsisága, az a kapzsisága, hogy minden áron növelni szeretné az adóbevételeket.
Én három elemet emelnék ki a módosítások közül, mind a háromban ez a kettősség tulajdonképpen megtalálható.
Az egyik a kapcsolt vállalkozások kérdése. A kapcsolt vállalkozásokra a világon mindenütt speciális szabályozórendszerek születnek, hogy ne lehessen az egyik vállalkozásból a másikba való pénzátvitellel jogtalan előnyökhöz jutni.
A világon mindenütt ezeket az előírásokat kijátsszák, mert igazából a kapcsolt vállalkozások közötti manipulációkat akkor lehet csak megállapítani, akkor lehet elkerülni őket, hogyha a különböző társasági formák nagyjából egyforma adózási rendszerben vannak, és nem érdemes ezeket a manipulációkat megtenni.
Sajnos, ez a rendszer, amely a mostani módosítási javaslatokban jelentkezik, ez sem lesz igazán hatékony, ugyanis több hibája van. Egyrészt a kapcsolt vállalkozásokat a tőkerészesedések alapján akarja megállapítani, holott itt nyilvánvalóan nem a tőke részesedése az érdekes, hanem az egyes társaságban a meglévő szavazati arány, és ez nem mindig azonos a tőkerészesedéssel.
A másik: csak arra koncentrál, hogy a különböző kapcsolt vállalkozások egymás között szabálytalan árakkal ne tudjanak manipulálni. Szeretném elmondani a Parlamentnek – de kérdezzék meg bármelyik, gyakorlatban vállalkozással foglalkozó ismerősüket – ezenkívül még rengeteg lehetőség van arra, hogy kapcsolt vállalkozásokból hogyan lehet jogtalan anyagi előnyökhöz jutni.
A harmadik pedig, hogy a különböző egymáshoz kapcsolódó szervezetek helyett személyekre koncentrál, és a személyeken keresztül a jogtalan előnyszerzések nagyon nehezen lesznek tetten érhetők. Ugyanilyen, tulajdonképpen indíttatásában jó szándékú, de a megoldás rossz módja szerint valószínűleg csak látszatintézkedés lesz, amikor arról beszél a törvényjavaslat, hogy a tulajdonos a saját vállalatának nem adhat kölcsön pénzt, csak az ott lévő saját tőkéjének négyszeres nagyságrendjéig.
Én úgy gondolom: nem az a döntő, hogy mennyi pénzt ad kölcsön a tulajdonos a saját vállalatának, hanem az a döntő, hogy milyen feltételek mellett és milyen kamatra adja. Tehát nyilvánvaló, akkor tisztességtelen ez az üzlet, hogyha a tulajdonos a saját cégének az átlagosnál magasabb kamatszinten vagy az átlagosnál jobb feltételekkel adja kölcsön a pénzt. Ezt kellene ennek a törvénynek megakadályoznia, mert egyébként teljesen mindegy, hogy kitől kapja a vállalkozás a működéséhez szükséges különböző tőkehozzájárulást, az a lényeg, hogy megfelelő feltételek mellett, ellenőrzötten tehesse ezt.
A harmadik ilyen elem az előterjesztett javaslatok között: egy évek óta látható, tetten érhető rossz szándékot tükröz. Nevezetesen: ebben az országban mindenki arról beszél, hogy a láthatatlan jövedelmeket meg kellene adóztatni. A pénzügyi kormányzatnak nemcsak az elmúlt két évben, korábban sem volt igazán eszköze arra, nem tudta megtalálni a megfelelő eszközöket, hogy a valóban jelentős jövedelmekhez jutó láthatatlanjövedelem-tulajdonosokat megadóztassa. Ezért amikor a láthatatlan jövedelmekről szó volt, akkor mindig oda nyúlt, ahova a legegyszerűbb: a bérből és fizetésből élőkhöz, a munkavállalók és a munkáltatók kapcsolatából próbálta még megkeresni azokat az igen pici lyukakat, amelyek különböző, eddig még adózatlan jövedelmeket jelentettek.
Szeretném elmondani: mi ezzel nem tudunk egyetérteni. Akkor, amikor a természetbeni juttatásokat – amelyek adómentesek – olyan szűken határozza meg ez a törvényjavaslat, hogy – mondjuk – még egy munkahelyi öltöző vagy fürdő sem fér bele, akkor úgy hiszem, hogy a láthatatlan jövedelmek megadóztatásának nem az igazán megfelelő formáját találtuk meg.
Tisztelt Ház! Elnök Úr! Nem igazán a most beterjesztett módosítások azok, amelyek ezt a törvényt rosszá teszik. Ez a törvény így, együtt lesz rossz, a tavaly elfogadott állapotával s az idén hozzátett módosításokkal együtt. Ez a törvény ugyanis együttesen továbbra is azt sugallja, hogy az adónak semmiféle szerepe nincsen a gazdaság alakításában, s az adónak egyetlen szerepe az, hogy minél több pénzt bevegyen a költségvetés hiányának finanszírozása érdekében.
Mi ezzel az alapelvvel eddig sem tudtunk egyetérteni, és ha nem történnek jelentős módosítások a részletes vita és a bizottsági ülések során a törvényben, akkor most sem fogunk egyetérteni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
(14.50)
