MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az adótörvényekhez hasonlóan az adózás rendjéről szóló törvény is évente visszaköszön ránk a Parlament napirendjén. Eddig két dolgot állapítottunk meg az elmúlt két esztendőben a viták során erről a törvényről. Az első ilyen dolog az volt, amikor azt kifogásoltuk, hogy az adózás rendjéről szóló törvény ésszerűtlenül nagy adminisztrációs terheket ró az adózók jelentős hányadára, és ezzel a bürokráciát is hízlalja. A másik ilyen megállapításunk az volt, hogy aránytalanul durván beavatkozik a magánszférába, néhány esetben alkotmányos jogokat is veszélyeztetve vagy megsértve.
A fő kérdés ennek a módosításnak a kapcsán, hogy a módosítás révén megváltozik-e ez a helyzet. Erre a választ röviden tudnám megadni: szerintünk nem változik meg a helyzet. S itt már szeretném jelezni, hogy alapvető problémáink nem magával a módosítással vannak, hanem az alaptörvénnyel vannak alapvető problémáink.
Beszédem első részében azzal a problémával kívánnék foglalkozni, amelyet az adminisztrációs terhek jelentenek. Bizonyára mindenki emlékszik rá tisztelt képviselőtársaim közül, akiket ez a téma érdekel, hogy a kacifántos adóelőleg-fizetési és -bejelentési kötelezettségek között is mekkora feltűnést keltett a várható adó intézménye. Ezt az intézményt egy jogi "gyöngyszemnek" is hívhatnám, ugyanis jogászok számára – gondolom, a jogászok érzik, hogy mennyire – megragadhatatlan fogalomról van szó a várható adó intézményében. Ezt annak idején az állami mohóság egyik szimbólumaként jelöltük meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a módosítás – amely előttünk fekszik – a mohóság további erősödését mutatja. Azt is mondhatnám, hogy evés közben jön meg az étvágy. Ésszerűtlen mértékben bővíti ki ugyanis a havi adóbevallásra kötelezettek körét, és ezzel tovább növeli az amúgy is tetemes adminisztrációs terheket. Ezt pedig, tisztelt Képviselőtársaim, már csak egy hajszál választja el attól, hogy az adófizetők már szinte naponta a nyakukban érezzék az állam lihegését.
Arról a görcsös erőlködésről, tisztelt Ház, ahogy az állam már csírájában meg akarja ragadni a jövedelmeket, akaratlanul is egy olyan ember esete jut eszembe, aki hosszú éhezés után betéved egy konyhába, ahol éppen főznek. Az illatok hatására ez az ember nem bírja magát türtőztetni, és mielőtt még az ebéd elkészülne, teletömi a gyomrát félkész és nyers ételekkel. Tisztelt Képviselőtársaim, szerintem hasonlóan cselekszik jövedelemtermelőivel az állam is, pedig éhenkórásznak nem lehet az államot nevezni, hiszen folytatva a "jó" szocialista hagyományokat – a jót idézőjelben mondom a jegyzőkönyvíró kedvéért –, tehát folytatva ezeket a hagyományokat, jelenleg is körülbelül a megtermelt jövedelem kétharmadát vonja el; azaz, hogy jobban érthető legyen, minden 3 forintból 2 forintot különböző jogcímeken. Ezért is mondtam a múlt évben, tisztelt Képviselőtársaim, hogy a szocialista rendszerhez hasonlóan az ellenfél továbbra is az állami túlköltekezés, a központosító etatizmus, a természetes folyamatokba való tudálékos állami belenyúlás, az intézményi gyámkodás és a burjánzó bürokrácia.
Látva a jelenlegi költségvetési tervezetet és az adótörvények módosítási irányait, meg kell, hogy jegyezzem azt, hogy semmilyen alapját nem látom, hogy az előző évhez képest a véleményemet megváltoztassam. Viszont nem szeretnék csupa negatívumot mondani, mert üdvözölni szeretném azt az intézkedést, hogy a törvényjavaslat kapcsán megszűnne azok adóbevallási kötelezettsége, akiknek összjövedelme amúgy sem éri el az adóköteles mértéket. Kupa miniszter úr ezt az intézkedést – amely valóban csökkenti valamelyest az adminisztrációs terheket – kiemelkedőnek nevezte expozéjában. Van azonban ennek az ügynek, tisztelt Képviselőtársaim, egy szépséghibája. Ugyanis ezt a most elhagyni javasolt kötelezettséget éppen a Kormány vezette be múlt decemberben. De mindenesetre üdvözöljük azt, hogy egy év után belátta: tévedett. És csak remélni merjük, hogy Kupa miniszter úr nem egy új kormányzati filozófiát fogalmazott meg, mármint a kormányzati siker egy új filozófiáját abban, hogy először bakot kell lőni, utána pedig visszavonulni a rossz intézkedésből, és ezt kell feltünteni sikernek. (Derültség.)
Beszédem második részében szeretnék foglalkozni a magánszféra kérdésével, hogy mennyiben változik a magánszférába való beavatkozás ennek a javaslatnak a kapcsán. Nem változik semmiben, tisztelt Képviselőtársaim, ezért ennek a javaslatnak a kapcsán arról érdemes beszélni, ami ebben nincs benne. Nyilván azért nincs benne, mert a Kormány jónak tartja az eredeti rendelkezéseket.
És az első téma ezen a területen a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség és a magántitok kérdése, egymáshoz való viszonya. Tisztelt Képviselőtársaim, én megdöbbentőnek tartom azt, hogy a pénzügyminiszter úr egyetlen szóval nem tér ki a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség sokakat érdeklő kérdésére. Megjegyzem, hogy körülbelül 6-7 millió állampolgárt érintene ennek a kötelezettségnek a teljesítése a jelenlegi szabályok alapján.
Furcsállom azt, hogy nem tért ki arra a pénzügyminiszter úr, hogy miért nem tartja érdemesnek felülvizsgálni ezt a kérdést, ha már úgyis alkalmat adna erre az adózás rendjéről szóló törvény módosításra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság a személyes vagyonról egy régebbi döntésében kimondta, hogy ezek a magántitok körébe tartoznak. Ebből pedig két dolog következik. Minthogy a magántitokhoz való jog alkotmányos jog, ezt csak alkotmányos cél érdekében lehet korlátozni, és csakis olyan mértékben lehet korlátozni, amit az alkotmányos cél elérése elengedhetetlenül szükségessé tesz. Na most, ami az alkotmányos célt illeti, ezt még elő lehet keresni, ugyanis a közteherviselést tartalmazza az alkotmány.
A fő probléma a második kérdéssel, az arányossággal van, hogy vajon arányos-e a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség előírása. Ez az az elem, amelyen keresztül az állampolgárok információs önrendelkezési joga vagy a magántitokhoz való joga sérül. Nem áll arányban az elérni kívánt céllal.
(15.00)
Ezzel kapcsolatosan le kell szögezni azt, hogy ismereteim szerint ahol jelenleg vagyonnyilatkozat-téleli kötelezettség létezik, ott az azért létezik, mert vagyonadót vetnek ki ennek alapján. Márpedig vagyonadót kivetni nyilván nem lehet vagyonnyilatkozat-tétel nélkül, tehát megállapítható, hogy ilyen esetben, bizony, arányos a beavatkozás. Na de, tisztelt Ház, itt a Kormány deklaráltan, állandóan arra hivatkozik, hogy nem ebből a célból kívánja a vagyonnyilatkozatokat begyűjteni – és ha tényleg erről van szó, akkor viszont álláspontom szerint aránytalanul avatkozik be a magánszférába ezzel a nyilatkozattételi kötelezettséggel az állam. Ugyanolyan aránytalan ez a beavatkozás, mint például az az intézkedés lenne, ha a bűnözés csökkentése érdekében békeidőben általános kijárási tilalmat rendelnének el. A cél nemes, a beavatkozás viszont aránytalan.
Ezért szerintem a jelenlegi formájában – és hangsúlyozom, nem önmagában és szükségképpen, hanem a jelenlegi formájában, a jelenlegi jogi környezetében – a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alkotmányellenes, sérti az állampolgárok információs önrendelkezési jogát.
Ha viszont, tisztelt Képviselőtársaim, a Kormány ezeket a nyilatkozatokat egy későbbi vagyonadóztatás céljából gyűjti, akkor más okból alkotmányellenes a gyűjtés, akkor ugyanis megtévesztés okából alkotmányellenes – szakkifejezéssel élve: hiányzik a célhoz kötöttség, tehát nem jelölte meg a célt.
Szerintünk – és szeretnénk ezt javasolni a kormányzatnak – jobb lenne, hogyha ezt a kötelezettséget a Parlament ennek a vitának a keretében esetleg felülbírálná, felülvizsgálná, és ezzel elébe menne az Alkotmánybíróság várható döntésének. Az adózási morálra ugyanis álláspontunk szerint nem lenne előnyös kihatása annak, hogyha egy adózással kapcsolatos törvényről mondaná ki az Alkotmánybíróság az alkotmányellenességet.
És ha már az adómorálnál tartok, azt is meg kell jegyezni, hogy ez a drasztikus beavatkozás morális szempontból is kétségbe vonható, tudniillik még azokban is elbizonytalaníthatja az adózási kedvet, akik egyébként nem ragadtatnák magukat engedetlenségre.
Még egy kérdéssel szeretnék a magánszférával kapcsolatban foglalkozni, és ez a banktitkok köre. Tisztelt Képviselőtársaim, a pénzintézetekről szóló törvény megfelelő módosítása nélkül továbbra is fennáll a banktitok megsértésének lehetősége. Ezt a lehetőséget éppen ennek a törvénynek, az adózás rendjéről szóló törvénynek a módosítása során, tavaly decemberben teremtették meg kormánypárti képviselőtársaim. Mégpedig azzal teremtették meg, hogy följogosították az adó- és vámhatóságokat a pénzforgalmi jellegű bankszámlákba való betekintésre.
Hogy ezek a beavatkozást jelentő intézmények, intézkedések nem kerülnek felülvizsgálatra a jelenlegi törvénymódosítás kapcsán, azt jelenti, hogy újra idézhetek a múlt évben elmondott beszédemből, azaz… (Olvassa:) "Antall miniszterelnök úr kormányát is olthatatlan kíváncsiság fűti a magánélet és az üzleti élet adatai után – mondtam múlt decemberben, majd folytattam –, az olyan társadalmat, ahol üzleti, magán- és banktitkok nem létezhetnek, ezek veszélybe kerülhetnek, nem modern polgári, hanem inkább a totalitárius szemlélet jellemzi."
Ez a szemlélet egyébként a gyakorlatban sem változott meg. Hadd hívjam fel tisztelt képviselőtársaim figyelmét Szabó Tamás privatizációs miniszter úr esetére a bankokkal, noha – még mielőtt nemtetszésüket fejeznék ki – tudom, hogy a miniszter úr kimagyarázta magát: azt mondta, ugye, hogy ő a tulajdonosi jogokat gyakorolta. Mindenesetre rendkívül gyanús volt ez az intézkedés, és ez is rávilágít arra a fontos kérdésre, hogy egyszer illene már az állam és a gazdaság szétválasztásának a kérdését alaposan megvitatni, megbeszélni.
Hozzátenném még az előzőekhez, hogy amint az az emberünk, aki a konyhába betévedt – akiről beszéltem –, ha mérték és válogatás nélkül eszik, elronthatja a gyomrát, ugye, de nemcsak az emberünk ronthatja el a gyomrát, hanem az állam is 'belebetegedhet" a mértéktelen 'táplálkozásba", elvonásokba, illetőleg abba, hogy olyan területekre téved, amelyek nem az ő számára vannak fönntartva.
Végezetül, tisztelt Ház, le szeretném tehát szögezni, hogy alapvető bajunk nem a jelenlegi módosításokkal van, hanem az alaptörvénnyel magával. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy mi támogatunk minden olyan intézkedést, amely az adómorál javítását célozza, de ugyanakkor ezt az ésszerűség és az alkotmányosság figyelembevételével teszi.
És ki kell hangsúlyozni itt azt is, hogy az adózási fegyelmet leginkább az állampolgárok számára érthető és elfogadható, valamint az általuk ellenőrizhető adófelhasználási célok és módok megteremtésével lehetne javítani. Ehhez viszont szükséges lenne az államháztartási reform és az állami feladatvállalás újragondolása. Mindannyian tudjuk, hogy ezzel a Kormány mind a mai napig adós maradt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
