ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) (Mikrofonja még nem működik.) Elnök Úr! Tisztelt Ház!… Valami baj van a mikrofonommal! (E mondata után a technikai probléma megoldódik, szavai az egész Ház számára hallhatóak.)
Tehát Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A FIDESZ-frakció álláspontját szeretném kifejteni a következő néhány percben. Először is azt kell leszögeznem, hogy sajnálatosnak tartjuk, hogy ennek a javaslatnak a tárgyalása, illetve ennek időzítése meglehetősen szerencsétlen. Nem először találkozunk azzal a jelenséggel, hogy amikor besűrűsödik a költségvetési vita, amikor az a veszély fenyeget, hogy a Parlament rendes munkarendje felborul, akkor ideológiai viták kirobbantására alkalmas politikai javaslatok kerülnek a Ház elé.
Semmi sem indokolja megítélésünk szerint azt, hogy ezt a törvényjavaslatot éppen itt és most, és nem 2-3 hónappal később, a költségvetési vita befejezését követően kelljen tárgyalni a magyar Országgyűlésnek.
Élünk a gyanúperrel, hogy valójában ismét a költségvetési vitáról való figyelemelterelési akcióról van szó. (Zaj. – Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Jaj!)
Szokás azt mondani és azt írni manapság, hogy ennek a törvényjavaslatnak a közvetlen kiváltó oka az október 23-a és az azt övező politikai vita. Szokás azt mondani, hogy október 23-án a Kormány abba a gyanúba keverte magát, hogy segítette a szélsőjobboldali csoportok megmozdulását, és ez a beterjesztés kormánypárti oldalról valamelyest ellensúlyozni kívánja ezt a gyanút.
Valójában azonban tudnunk kell, hogy nem október 23-a volt az első olyan megmozdulás, ahol kormánypárti tüntetésen részt vettek szélsőjobboldali csoportokhoz tartozó tüntetők is.
Tartunk tőle, hogy sokan vannak ebben a Házban olyanok, akik azért támogatják majd ezt a törvényjavaslatot, hogy valamelyest megpróbálják ellensúlyozni vagy feledtetni azt a meglehetősen szégyenteljes tényt, hogy a kormánykoalíció egyes politikusai ideológiai munícióval és erkölcsi támogatással próbálták és próbálják saját zsoldjukba állítani a magyar politikai térkép legszélsőségesebb jobboldalát.
Szokás azt is gondolni manapság erről a törvényjavaslatról – tisztelt hölgyeim és uraim –, hogy azért van szükség a benyújtására és elfogadására, mert október 23-a nem lett volna, hogyha lett volna jogalap arra, hogy a rendőrség ott fellépjen, és egy ilyen törvény erre esetleg jogalapot teremthetett volna.
Ez, mint már az október 23-át követő vitában elmondtuk, tévedés, a mai magyar alkotmányos rend és Büntető Törvénykönyv lehetőséget teremt most is a rendőrségnek az október 23-ához hasonló események alkalmából a legkeményebb és a leghatározottabb fellépésre is.
A törvényről összességében azt kívánom elmondani, hogy jogi szempontból gyengének minősítjük ezt a törvényjavaslatot, ezért lényegében teljes egészében újraírtuk és be is adjuk módosító indítvány formájában, terjedelmileg nem hosszabb formában a saját szövegünket.
Úgy gondoljuk, hogy módosító indítványokkal talán lehet valamit segíteni ezen a szövegen, ugyanakkor azonban nagyon komoly alkotmányos kifogásaink is vannak. Ez a törvény így, ebben a formájában szabad teret hagy a jogbizonytalanságnak, sérti az alkotmányos büntetőjog elvét. Arra kényszeríti a bíróságokat – ha elfogadjuk – ez a törvényjavaslat, hogy politikai értékeléseket végezzenek, ami sohasem szerencsés egy bírói kar működése szempontjából.
Javaslataink lényege arra utal, hogy ezt a törvényi tényállást subsidiárius jellegűvé kívánjuk tenni, taxációt kívánunk alkalmazni, szemben azzal, amit Kónya Imre elmondott.
(11.40)
Mi fel kívánjuk sorolni azt, hogy mely jelképek viselése és milyen körülmények közötti viselése az, ami ütközik a mi jogalkotási szándékunkkal.
Úgy látjuk, hogy azokban az országokban, ahol nem csupán a betiltott és alkotmányellenes szervezeteknek a jelképeit rendelik tiltani, és annak viselését tiltják el, ott mindenhol taxációt alkalmaznak – nem kerülhetjük meg. Kónya Imre előadása engem ebben meggyőzött. Azok a dilemmák, amiket felvetett, azok mind a jogbizonytalanság felé mutatnak.
Mi úgy látjuk, hogy a taxációnak a lehető legszűkebbnek kell lenni. Mi három olyan jelképet sorolunk föl, amiről úgy gondoljuk, hogy Magyarországon van olyan jelentése, amely indokolttá teszi, hogy viselését tiltsuk: ez a horogkereszt, a nyilaskereszt és a sarló és kalapács. Nagy vita lesz feltehetően arról, hogy mit csináljunk a vörös csillaggal. Ebben az ügyben a nyilatkozásunkkal meg szeretnénk várni a Külügyminisztériumnak az álláspontját, tekintve, hogy ez felvet néhány külpolitikai kérdést is, mivel jó néhány nemzetközi szervezetnek és külföldi országnak a zászlajában ez a jelkép szerepel. Tehát ebben majd akkor nyilatkozunk, ha a külügyminiszter elmondja az álláspontját.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szerintem eléggé egyértelmű ebben az esetben, hogy a Büntető Törvénykönyvnek egy politikai célú módosításával állunk szemben. Az ilyen sohasem szerencsés, és lehetőleg ehhez nem kell folyamodni. Vannak azonban olyan esetek, amikor ez indokolható.
A FIDESZ parlamenti frakció álláspontja ebben a kérdésben nem egységes. A többség úgy gondolja a frakciónkban, hogy szükséges a Btk. módosítása egy ilyen természetű, de a beterjesztettnél jobb minőségű jogi szöveggel. Frakciónk kisebbik része pedig úgy gondolja, hogy semmilyen tiltásra nincsen szükség, ez a javaslat politikai értelemben nem fogja elérni a célját, jogi szempontból pedig kifejezetten káros az egész magyar jogrendszer szempontjából – az erre vonatkozó álláspontot majd Szájer József fogja kifejteni.
A többség azonban úgy ítéli meg, hogy Magyarországon az elmúlt két esztendőben mind a jobboldali, mind pedig a baloldali pártok elfelejtették meglehetős bizonyossággal elhatárolni saját magukat a szélsőjobb- és a szélsőbaloldali erőktől, és ezért a magyar lakosság köreiben meglehetős bizonytalanság alakult ki a magyar Parlament demokratikus elkötelezettségét illetően.
Fontos, hogy megerősítsük a magyar lakosságot abban a meggyőződésében, hogy ebben a Parlamentben demokratikus pártok ülnek, amelyek mind jobb, mind bal irányban határozottan elhatárolják magukat, megkülönböztetik magukat tőlünk jobbra és balra eső politikai erőktől. Ilyen értelemben tehát egy politikai célú törvényjavaslatról van szó, de ennek a politikai célnak ebben az esetben lehet értelme. Értelme azonban csak akkor lesz, akkor teljesül, akkor válik valósággá, hogyha nem üres gesztus marad ez a törvényjavaslat, hanem a pártok a szimbólumok betiltásában kifejeződő politikai akaratot saját pártjuk politikájában is érvényesíteni fogják, és minden szélsőjobb- és szélsőbaloldali rezdülésre megfelelő erővel fognak reagálni.
Végezetül pedig szeretnék még néhány szót szólni arról – a magyar politikai közgondolkodást nem különösebben segítő – jelenségről, hogy egyfajta licitálás indult meg ma Magyarországon a politikai pártok között. Licitálás abban az ügyben, hogy honnan fenyegeti a magyar demokratikus rendszert nagyobb veszély: vajon a szélsőbalról, vagy inkább a szélsőjobbról? Ez egy érdekes vita.
A jobboldal egyfolytában a szélsőbaloldali veszélyre mutogat, a baloldal pedig állandóan a szélsőjobboldalnak a veszélyét idézi fel. Ez némileg érthető, máshol sincsen ez sokkal különb módon. A jobboldali pártok számítanak így-úgy szélsőjobboldali szavazatokra is, a baloldali pártok pedig számítanak szélsőbaloldali szavazatokra is – ez tehát nem ismeretlen jelenség. Azonban, ami figyelemre méltó – szemben magával a jelenséggel –, azok az indokok.
Az egyik oldalon az az indok szokott elhangozni – a jobboldali pártoknak szokása ezt mondani –, hogy Magyarországon ma a baloldal és a baloldalon kívül még a liberális ellenzék is néhány tucat, gazdátlan lelkű gyermekkel riogatja a közvéleményt, őket próbálja abban a helyzetben feltüntetni, mintha veszélyeztetnék a demokratikus magyar intézményrendszert. Vagy – mondják – esetleg néhány '56-os utcai harcost próbálnak olyan színben feltüntetni baloldali erők, miszerint ők fenyegetnék Magyarországon jobboldali irányból a demokratikus berendezkedést.
Azt is szokás mondani: jobb lenne, hogyha a baloldal és a liberális ellenzék azzal törődne, hogy a csendben megbúvó, magukat ma demokratának átfestő, kapcsolataikat, pozíciójukat és esetleg fegyvereiket is átmentő régi elvtársakra mutogatnánk.
A másik oldalon az érvrendszer a következőképpen néz ki – ez baloldalról szokott elhangozni –, a tisztelt jobboldal vagy a kevésbé tisztelt jobboldal – a vita stílusa válogatja – néhány fogatlan, öreg, igazából már az aktív korból régen kihaladt, idős párttagra, a mai MSZP aktivistáira mutogat, akiket abban a színben próbál feltüntetni, mintha a szélsőbalról fenyegetné Magyarországot valamifajta erőszakos fordulat, miközben – mondja ez az érvelés – itt állunk szemben egy olyan Kormánnyal, amely nyilvánvalóan együttműködik szélsőjobboldali csoportokkal, és felvetődik az a gyanú, hogy nem az elvesztett '94-es választásokra készülődik-e, és nem akar-e magának esetleg már most szélsőjobboldali rohamcsapatokat szervezni.
Imígyen folyik ma Magyarországon a vita jobb- és baloldal között. Ezek jó érvek, és van egy nagyon nagy hasznuk a vitatkozó felek szempontjából: ezek az érvek sohasem találkoznak egymással, hanem szépen elmennek egymás mellett, és így mind a két fél megmaradhat a maga igazának boldog tudatában, és nem is jutunk előrébb.
Szeretném világosan leszögezni ezzel kapcsolatban a FIDESZ álláspontját, ami úgy hangzik: úgy véljük, hogy Magyarországon ma sem jobboldalról, sem baloldalról nem fenyegeti a magyar demokráciát erőszakos fordulat veszélye. Ugyanakkor azonban nem szabad elfeledkezni arról a tényről, arról a történelmi tapasztalatról, hogy Európában szélsőséges csoportocskák, sőt tömegtámogatással rendelkező szélsőséges pártok sem voltak képesek sohasem arra, hogy önerőből szerezzék meg a demokratikus intézményektől a politikai hatalmat. Ilyen fordulat mindig csak akkor történt meg, ha a polgári erők jobb- és baloldala valamilyen okból, saját érdekből vagy idealizmusból, valamely szélsőséget maga mellé emelte és megpróbálta szalonképessé tenni.
Ez az igazi veszedelem, és a FIDESZ a maga részéről ezért volt mindig is könyörtelen azokkal szemben, akik megpróbálták szalonképessé tenni, megpróbálták mentegetni akár a szélsőbal-, akár a szélsőjobboldali jelenségeket. A jövőben ezekkel szemben továbbra is ilyen határozottsággal kívánunk fellépni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
