GREZSA FERENC, DR. (MDF)
GREZSA FERENC, DR. (MDF)
GREZSA FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem szerint eddigi törvényhozói munkánk legnagyobb kihívásához érkeztünk a magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat tárgyalásával. E kérdés, illetve jogi szabályozása a világ minden országában éles társadalmi viták kereszttüzében van. Mi sem fogunk olyan törvényt alkotni, amelynek jelentős társadalmi csoportok ne lennének majd ellenzői.
A Parlamentet ért kihívás elsősorban azért rendkívüli, mert tudományos szempontból vitathatatlan, hogy a magzat fogantatása pillanatától emberi lény, nem kevésbé, mint bármelyikünk. Orvosként is meg vagyok erről győződve, és ezért számomra a törvényjavaslat alapkérdése nem az, hogy ember-e a magzat, hanem, hogy lehetnek-e olyan esetek, amikor szabad embert ölni. Ilyen világosan kell fogalmazni, mert minden egyéb kérdésfelvetés félrevezető. Pusztán valamilyen tudománytalan öncélú, materialista felfogás szabhat az emberi életnek olyan, minden felnőttre is érvényes feltételt, aminek a magzat ne felelne meg. Ha azt próbáljuk megokolni, hogy miért nem tekinthető embernek a magzat, tudatosan vagy tudattalanul csupán elhárítjuk a problémát. Ez tükröződik például a magzatelhajtás különböző elterjedt, az aktus lényegét elfedő, tapintatos elnevezéseiben, mint például esemény, műtét, beavatkozás, megszakítás és így tovább.
Természetesen az elhárító mechanizmus működése nem a nők és a társadalom e probléma iránti érzéketlenségére utal, ellenkezőleg. Különösen az abortuszt vállaló nők nagyon is megszenvedik a terhességmegszakítást. Legtöbbjük azt lélektani válságként éli meg, átmenetileg depressziós tüneteket mutat. Az elhárító mechanizmusok tudat alatt az egyébként talán elviselhetetlen lelki szenvedés csökkentését célozzák. Csak így lehet elfogadni, pontosabban elfedni az abortusz aktusának nagyon is keserű valóságát, az elaltatott nő kiszolgáltatottságát, az alkalmazott műszerek zaját, az emberélet megszakadása jeleinek szörnyű látványát, amelyek részletezésétől most természetesen eltekintek.
Tisztelt Országgyűlés!
A sajtóban és a közvéleményben nemritkán tapasztalhatók olyan vélemények, miszerint valaminő bigott, kereszténykurzusos politikai és kormányzati filozófia miatt került egyáltalán tárgysorozatunkba a magzati élet védelméről szóló javaslat. A valóság más. Az újraszabályozást, a magzati élet fokozott védelmét nemcsak a zsidó-keresztény valláserkölcs ősi parancsa diktálja. Az emberi jogokra oly érzékeny, a személyiség felelősségvállalási és döntési szabadságát hangsúlyozó szabadelvű felfogás is oka, hogy a terhességmegszakítás problémája világszerte előtérbe került. Éppen abból kiindulva, hogy megfosztható-e valaki emberi jogainak gyakorlásától pusztán azért, mert érdekeit nem tudja kinyilvánítani, azokért nem tud síkraszállni. A magzatvédelem kérdésében elfoglalt álláspont tehát nem attól függ, hogy valaki milyen eszmetörténeti irányzathoz tartozónak vallja magát. Az értékőrző konzervatív és a szabadságjogokat hangsúlyozó szabadelvű felfogásnak egyaránt sajátja a magzati jogok fokozott védelme. Persze nem arra az úgynevezett liberális megközelítésre gondolok, amelyik az egyén jogait és lehetőségeit elméletieskedőn abszolutizálja, amely véleményét megfellebbezhetetlen igazságként tálalja.
A szabadelvűség olyan megközelítésére gondolok, amelyben a személyiség szabadsága az önérvényesítés és önkorlátozás egyensúlyaként jelenik meg, amelyik inkább kérdez, mintsem kinyilatkoztat. E felfogásnak volt számomra szép példája Mécs Imre képviselő úr két héttel ezelőtti beszéde a magzati jogok védelmében.
Tisztelt Országgyűlés! A magzatvédelem számomra mindenekelőtt erkölcsi kérdés, noha tisztában vagyok az egészségügyi, szociológiai, szociálpolitikai és egyéb társadalmi vonatkozások fontosságával is. Erkölcsi kötelezettséget viszont nem csupán a meg nem születésre ítéltek, hanem a már megszületettek iránt is érzek. Erre intenek pszichiáterként szerzett tapasztalataim is.
Hivatásom ismeri a nem kívánt gyermek, illetőleg a megvert gyermek tünetcsoportjait. Munkám közben sok szenvedő, szeretet nélkül nevelkedő gyermekkel, serdülővel foglalkoztam. Számosan közülük állami gondozásban nőttek, nőnek föl. Evilági életünk bizony nem csupán a boldogság, hanem a mérhetetlen szenvedés, a következményes lelki kiüresedés, eldurvulás lehetőségét is magában rejti.
Felszólalásom kezdetén azt a kérdést tettem fel, hogy lehetnek-e olyan körülmények, amikor szabad embert ölni. Ha az orvosként megtapasztalt sok nyomorúságra gondolok, óhatatlanul módosíthatom kérdésemet: vajon az élet önmagában való értéke avagy az emberélet minősége a legfőbb érték? Ha pedig az önmagában való életet kevésbé tekintjük értéknek, jelentheti-e ez azt, hogy bárkit is megfoszthatunk a minőségi élet lehetőségétől?
(17.10)
Hol húzódnak a minőségi életet lehetetlenné tévő kockázati tényezők hatásai, határai? Ki illetékes ezek megfellebbezhetetlen megállapítására? Súlyos, az egyéni lelkiismeret körébe tartozó kérdések ezek. Toleráns ember számára a reájuk adott ellentétes válaszok egyaránt megérthetők és elfogadhatók.
Tisztelt Képviselőtársak! Ha magáról a terhességmegszakításról eltérő is az egyes képviselők véleménye, abban bizonyára teljes az egyetértés, hogy a nem kívánt terhességet sokkal emberibb és célszerűbb megelőzni, mint megszakítani. Nagyon fontos tehát, hogy a felnövekvő korosztályok tisztában legyenek a családtervezés különböző módszereivel, a fogamzóképességet hátrányosan befolyásoló tényezőkkel. Sajnálatos, hogy az ellenzék néhány képviselője részéről valóságos kampány bontakozott ki azt bizonyítandó, hogy a kormánykoalíció ellenzi az úgynevezett szexuális felvilágosítást, annak iskolai bevezetését. Pedig mi éppenséggel azt hangsúlyoztuk, hogy nagyon fontos kérdésről van szó, olyannyira, hogy a megoldás különféle módozatait alaposan meg kell tervezni, mégpedig mindenekelőtt a magzatvédelemmel és az oktatásüggyel kapcsolatos jogszabályokban.
Az előttünk lévő javaslat foglalkozik is ezzel a kérdéssel. Nyilvánvaló, hogy a részletesebb szabályozásra az oktatási törvény tárgyalásakor kell visszatérnünk. De már ehelyütt jelezni kívánom, hogy a puszta szexuális ismeretátadás mellett a szexuális nevelés legalább annyira szükséges iskoláinkban. A gyermekeknek nem inkább a szexuális viselkedés technológiáját kell megtanulniuk, hanem a családi értékeket elsajátítaniuk.
A lélektani vizsgálatok tanúsága szerint a serdülők – különösen a leányok – a testi kapcsolaton túlmenően mindenekelőtt szeretetre, illetve szerelemre vágynak. Ily módon szexuális fantáziájukban az – idézem – titoknak is szerepe van. Nagy károkat okozna a szexuális nevelés olyan fajtája, amely nem alkalmazkodna a gyermekek és serdülők természetes szexuális éréséhez, fejlődéséhez, az életkori sajátosságokhoz. Egyre több adat mutatja, hogy például az Egyesült Államokban milyen káros következményei lettek az átgondolatlan iskolai szexuális felvilágosító programoknak. Ugrásszerűen megnőtt a leszbikus serdülők, az iskoláskorú várandósok, a nemi életben örömet nem lelő fiatalok száma. Újólag hangsúlyozom, hogy a harmonikus szexuális fejlődésben, a nem kívánt terhesség megelőzésében nagy jelentőségűek lehetnek az iskolai szexuális nevelő programok. De csak azok, amelyek az adott iskolás-korcsoport sajátosságaihoz igazodnak, s amelyekben a családi értékeknek is kitüntetett szerepe van.
Tisztelt Országgyűlés! A tárgyalt törvényjavaslat az úgynevezett családvédelmi szolgálat feladataira is utal. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kívánom, hogy a nem kívánt terhességét elvetetni szándékozó, így a javaslat szerint a szolgálathoz forduló nő mindenekelőtt érzelmi támogatásra szorul. Messze nem mindegy, milyen készségekkel rendelkeznek majd azok a munkatársak, akikkel a javaslat B változatának elfogadása esetén az abortuszt igénylő nők a családvédelmi szolgálatokban találkoznak. A tolerancia, a beleérző- és megértőképesség, a kommunikáció hitelessége igen magas fokán kell álljanak majd azok, akik a terhes anyákat fogadják.
Anélkül, hogy bármely orvosi szakágat minősíteni szeretném, mégis jelzem azt a véleményemet, hogy a segítő hivatásúak közül nem az átlagos nőgyógyász van leginkább birtokában ezeknek a képességeknek. Fontos megemlíteni, hogy a szükséges készségek megfelelő tréninggel fejleszthetők, ugyanakkor pedig kizárólagosan nem kötődnek egyetlen foglalkozási ághoz sem. Így kifejezetten előnyös lenne, ha a családvédelmi szolgálatokban orvosok és védőnők mellett pszichológusok, lelkészek, illetve más, humán segítő hivatásúak is dolgozhatnának. Rendkívüli körültekintést igényel tehát a szolgálat munkatársainak kiképzése. Óriási hiba volna, ha ez megmaradna a hagyományos egészségügyi ismeretátadás szintjén.
Tisztelt Országgyűlés! Itt némi megelégedéssel kell nyugtázzam azt, hogy a törvényjavaslat eddigi szociális egészségügyi bizottságbeli vitája alapján nyert tapasztalatom az, hogy a tárca tisztában van e szempontok fontosságával, és éppenséggel az államtitkár asszony a bizottsági vitában azonosulni vélt az itt általam elmondottakkal.
Tisztelt Országgyűlés! Megnyugtató, hogy a törvényjavaslat eddigi vitája – néhány könnyen feledhető kivételtől eltekintve – mentes maradt a demagóg megnyilvánulásoktól. Örvendetes az is, hogy a sajtó döntő többsége mértéktartóan, kiegyensúlyozottan tudósít a javaslat parlamenti vitájáról. A sajtóvisszhang áttekintésekor mindössze két kivételt találtam, itt vannak másolatban a dossziémban, de most nem kívánok ezekre utalni.
Viszont szeretnék hivatkozni a Népességtudományi Kutató Intézet nyári felmérésére, amely itt a kérdés sajtóban történő kezelésére vonatkozóan is nyújt néhány információt. A Népességtudományi Kutató Intézet jelentése szerint a magyar társadalom 93%-a tud arról, hogy az Országgyűlés magzatvédelemmel, illetve ezzel összefüggésben az abortusszal kapcsolatos jogszabályt alkot. Az erről tudomást szerzett népesség – tehát lényegében majdnem az egész magyar társadalom, mert 93%-ról van szó – 84%-a az elektronikus sajtóból szerzett erről tudomást, tehát a rádióból és a televízióból; 60%-uk a televízióból, 24%-uk pedig a rádióból. Mindenképpen dicséretes az elektronikus sajtó részvétele ebben a tájékoztatásban.
Ugyanakkor ezzel összefüggésben azt is meg kell említenem, hogy a törvényjavaslat tárgyalásáról tudomással bíró népességnek mindössze 14%-a tudja azt, hogy az Alkotmánybíróság állásfoglalása teszi számunkra kötelezővé ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását. Tehát miközben az elektronikus sajtó megfelelően gondoskodott arról, hogy tudomást szerezzen a népesség arról, hogy mi ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, véleményem szerint hiányosságok vannak ebben a tájékoztatásban, mert nem tudják az emberek azt, hogy erre elsősorban miért került sor, és ily módon mindenféle, a valóságnak nem megfelelő értelmezés számára nyílik tág terep.
Tisztelt Országgyűlés! A magzatvédelem kapcsán a nem kívánt terhesség elkerülésének fontosságát mindenki hangsúlyozza. Aligha vitatható, hogy mindez összefügg a családi értékek meglétével, azok hiteles képviseletével. Ha most gondolunk minderre, csak azt kívánhatom, hogy a Ház ezzel kapcsolatos érzékenysége ne csökkenjen majd akkor sem, ha a hitoktatás, az egyházi ingatlanok, a média, az oktatás, a nemzeti kultúra, a honvédelem kérdései kerülnek elénk. Mert ahogyan minden mindennel összefügg, akkor sem tárgyalunk majd másról, mint az élet, illetve az élet értelmének védelméről. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
