VARGA MIHÁLY (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szóban reagáljak a pénzügyminiszter úr által elmondottakra.
Frakciónk is úgy véli: nagyon fontos, hogy mind a tárgyalás eljárását, mind a tárgyalás eredményeit valamilyen módon összegezzük, ezeknek az eredményeit, konzekvenciáit levonjuk. Itt két kérdésre szeretnék elsősorban kitérni.
Elsősorban arra, hogy honnan eredeztethető ez a válság vagy ez az állapot, amihez egy hétvégi megegyezés nyújtott valamilyen módon segítséget. Mindenképpen szólni kell a költségvetés irányelveinek vitájáról. Mi történt az ősz folyamán?
Elsőként is nem egyeztetett az Érdekegyeztető Tanáccsal a Kormány, másodsorban pedig nem egyeztetett a Parlamenttel, a parlamenti pártokkal. Hadd tegyem hozzá, itt nem elsősorban az ellenzéki pártokról van szó, a Kormány a saját koalíciós partnereivel sem egyeztetett ebben a kérdésben, hiszen legélesebben – azt lehet mondani – majdhogynem a kisgazda 36-os frakció és a Kereszténydemokrata Néppárt támadta ezeket a költségvetési irányelveket.
Ezzel kapcsolatban tehát elmondhatjuk, hogy a mai, kialakult zavaros helyzetért elsősorban önöket, a szemben lévő oldalt terheli a felelősség, hiszen ez az eredmény vezethetett oda, hogy a Parlament érdemben nem is szavazott az irányelvekről. Erről nem történt szavazás, és ez valamilyen módon elvezethetett oda, hogy egy külső megállapodásra kellett ebben a kérdésben törekedni.
A másik kérdés: milyen komolysággal került beterjesztésre ez a költségvetés? Az ellenzéki pártok elmondták ebben a kérdésben az álláspontjukat. Nem tartottuk sem megalapozottnak, sem komolynak ezt a költségvetési előkészítést és tervezetet, hiszen oly kérdések nem voltak benne tisztázva, mint az áfa-kulcsok kérdése.
Emlékezzenek rá, tisztelt képviselőtársaink, hogy a vita menetében kaptunk teljesen más áfa-kulcsokkal egy előterjesztést, és ahhoz semmilyen számadatokat, számításokat nem mellékelt nekünk a Kormány.
A komolyságra még egy példát hadd említsek fel: egy héttel ezelőtt a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott, hogy a Kormány fontolgatja a költségvetés sarokszámainak a megváltoztatását, hiszen minek tekinthetjük azokat, amikor alapvető, bevételi oldalt meghatározó számokat módosítani kell. Ha ezeket a Kormány meg kívánja változtatni, komoly eljárásnak azt hiszem nem lehet nevezni.
Tehát én úgy vélem, hogy bár formailag eleget tett a Kormány az államháztartási törvényben előírtaknak, de azt a lehetőséget, ami benne volt ebben a költségvetésben; hogy ennek a költségvetésnek a gerince igenis eltörhető, ezt november végére sikerült eltörni.
Másik része a költségvetésünknek a számszaki rész. Most itt nem akarok a megállapodás számszaki részével foglalkozni, de mi úgy érezzük, hogy továbbra sem megalapozott ez a költségvetés. Ez a számszaki rész teljesen felborult. A bevételi oldal, szerintünk, abszolút mértékben nem tartható.
Tehát úgy ítéljük meg, hogy semmivel sem vagyunk könnyebb helyzetben, mint tavaly. Itt, a részleges vita megnyitása előtt és az általános vita lezárása után, kaptunk egy teljesen új koncepciót. Úgy ítéljük meg, szerencsésebb és célszerűbb lett volna, ha a Kormány ezeket a módosításokat benyújtja és valamilyen módon sor kerül az általános vita újramegnyitására, hiszen – mint ahogy elmondtam – nem tarthatók azok a sarokszámok, amelyek jelenleg ebben a költségvetésben összegezve szerepet kapnak.
Összegezve: úgy gondolom, hogy most valóban eredményesnek és pozitívnak tarthatjuk a hétvégi megállapodásokat, ám úgy gondolom, hogy a Kormány számára ez az öröm átmeneti lesz. Én nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni, mint 1992-ben, hogy már februárban interpellálni kell a pénzügyminiszter úrhoz a hiány tarthatatlansága tárgyában. Úgy véljük tehát, hogy a helyzet gyakorlatilag azonos az 1991 végivel. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem