KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
KIS GYULA JÓZSEF, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Tisztelt Ház! A szociális bizottság megtárgyalta a költségvetés rá vonatkozó részét, azonban véleményt még nem tudott kialakítani, tekintettel arra, hogy csak tegnap reggel kapta meg azt az anyagot, amely az Érdekegyeztető Tanácson történt megállapodások következményeit tartalmazta. Ez azonban érinti a költségvetés általános, és érinti a népjóléti tárcát érintő fejezeteit.
Abban az ügyrendi kérdésben, amelyet Deutsch Tamás úr felvetett, nem tudok állást foglalni, hogy az mennyiben tenné lehetetlenné a részletes vitát. Tegnap reggel megkapott anyagról nem várható, hogy a bizottság ma reggelre álláspontot kialakítson, de azt hiszem, hogy a Házban volt egy olyan szóbeli konszenzus, hogy a költségvetési vita során – a kialakult új helyzetre tekintettel – igyekszünk maximális toleranciát tanúsítani, és igyekszünk a lehetőségekkel úgy élni, hogy ne akadályozzuk a költségvetési vita további folytatását. Úgyhogy erről nem az én dolgom állást foglalni.
A helyzet valóban nehéz. Új tételek, teljesen új összegek kerültek elénk, és erről összefüggéseiben megpróbált a bizottság valamiféle véleményt kialakítani – nehezen. Azóta a helyzet tovább bonyolódott, mert most az egyes felszólalók véleményéből kiderült, hogy lassacskán az Érdekegyeztető Tanács egyetlenegy oldala sem tartja magára nézve kötelezőnek a megállapodás minden pontját. Mindenki igyekszik kimazsolázni azt, ami számára kedvező, és elutasítani azt, ami számára kedvezőtlen. Ez vonatkozik a tegnap átadott, 90 ezer aláírást tartalmazó petícióra, amit azóta megkapott a bizottságunk véleményezésre, és amely, ugye, alapvetően megkérdőjelezi az egyik oldal véleményét – már annak a további fenntartását. Vonatkozik arra, hogy az egyes tárcák és az államháztartás két ága – a költségvetés és a társadalombiztosítási alapok – közti tehermegosztás ügyében igen különböző vélemények vannak.
Különösen érinti a bizottságunkat a társadalombiztosítási alapok helyzete. Ezért a szokásos, tárcánkénti néhány száz milliós elvonáson túl itt még a társadalombiztosítás egészét érintő milliárdos nagyságrendű elvonásokról is szó van.
Erre tekintettel is kérem azt, hogy tekintsenek el attól, hogy a bizottság kialakított álláspontot ismertessen, mert ez nemcsak a költségvetés konkrét fejezeteit, hanem a társadalombiztosítási költségvetést is érinti, amely ugyan nincs most napirenden, de az összefüggések miatt, az arra való hatások elemzése nélkül ez a bizottság nem tud felelősen állást foglalni.
Ennyit bizottsági elnökként, és engedje meg, tisztelt elnök úr, hogy – szónál lévén, az idő rövidsége miatt – most jelentsem be, hogy a kialakult helyzetre tekintettel – tehát arra, hogy mindenki saját érdekei szerint kívánja értelmezni az egységes csomagnak tekinthető megállapodást –, az ennek következtében beadott módosítóindítvány-csomagot, amelyet hat képviselő jegyzett, a magam részéről a továbbiakban ne tudjam fenntartani. Tehát visszavonom minden, a költségvetéshez beterjesztett módosító javaslatomat. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem