IZSÓ MIHÁLY (FKgP)

Teljes szövegű keresés

IZSÓ MIHÁLY (FKgP)
IZSÓ MIHÁLY (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! Csatlakozva a 7381-es javaslathoz, módosítást adtam be, amely módosítást most szeretném indokolni, részben a szándékot megvilágítani.
Azzal a javaslattal fordulok önökhöz, hogy az 1993. évi pénzügyi költségvetésben az áfa-részt az 1992. évre vonatkozó szabályokkal változatlanul hagyjuk meg, tehát ne módosítsuk. Indokaim.
Jelenleg az országban olyan nagyméretű érzelmi ellenállás alakult ki az áfa-módosítással kapcsolatban, hogy annak bevezetése nem időszerű, módosítása jelentős népi ellenállást gerjeszt. Vajon ki meri vállalni azt az erkölcsi, politikai, gazdasági terhet, amely pont a leghátrányosabb helyzetben levők terheit tovább növelné? Ki meri kimondani azt, hogy az éhségsztrájkot tartóknak nincs igazuk, pedig ők a pénzügyi kormányzatnak a figyelmét kívánják felkelteni, s ha kell, életük veszélyeztetésével is.
A lakosság tűrése kritikussá vált, mivel jogosan érzik a tárca tehetetlenségét, tudják, a sok rosszul prognosztizált intézkedés, rendelet miatt öngerjesztővé vált a pénzügyi mérleghiány.
Uraim! Ami nem megy, nem kell erőltetni, vagy talán a kritikát a kormányzat nem képes elviselni? Ha nem lenne éhségsztrájk, akkor sem lenne szabad ilyen előtervezetlen tervezetet elfogadni, tárgyalni, hiszen az Állami Számvevőszék is megállapította a hiányosságokat. Nem szabad, mert az alacsony keresetűeket érinti súlyosan, azt igazságosan kompenzálni nem lehet, ezért csökken az életszínvonaluk. Az újabb jelentős intézkedések nem érik el a kívánt hatást, sőt, a támogatás pofapénzzé változik. Mert jelenleg az adómorál rossz, amit a kormányzat is elismer, mert fokozódni fog az adócsalás, mert kialakul a bartellalapon működő családi cserekereskedelem, a batyuzás, mert csökken az élelmiszer-felvásárlás, a lakásépítés, a beruházás, ami tovább növeli a munkanélküliséget. Mert sok kis tétel miatt – például két liba, pár liter tej, kosár gyümölcs stb. – nem lehet ellenőrizni az adók befizetését.
(9.40)
Mert a belépő adóalanyok képesítése adminisztratív vonalon nem olyan színvonalú, hogy a rendszeres befizetést garantálja. Mert sok esetben a forgalmazók között lesznek olyanok, akik az árképzést áfá-s vételárral indítják, pedig azt nem úgy vásárolják. Mert igazán mindegy, hogy mennyit tér el év közben a költségvetés, hiszen utólag úgyis korrigáljuk. Mert az 1993-as költségvetés összeállítása követhetetlen.
Az egyszerű képviselő, de a szakember is olyan helyzetbe kerül, mintha atomerőművet menne szakvéleményezni, de az ott lévő biciklitárolót tudja kritizálni, mivel az atomerőmű technikai részeihez nem ért. Például kb. 3 milliárd dollárt, 240 milliárd forintot fizetünk adósságszolgáltatás, törlesztés címén és kamat címén. Hol jelenik ez meg a költségvetésben? Vagy hogy lehet az, hogy a nem termelő részben a létszám nő, be van állítva, a termelő részben pedig képződik a munkanélküliség? Hogy lehet az, miszerint a bérből és fizetésből élők bére a különféle elvonásokkal be van fagyasztva, de az árak mennek felfelé? Hová tűnik el az árnövekmény? Szégyen és gyalázat, hogy agrárország létünkre nincs olcsó kenyér, tej, tojás, cukor stb.
A kiadási oldal sok apró tételből áll, áttekinthetetlen. A tételek mögött jelentős túlbiztosítás, túlbiztosított igények jelennek meg. A lobbyk érdekei a minél nagyobb rész kikanyarítása a költségvetésből, a sok költségvetési hely az össztársadalom terhére szeretne eredményeket felmutatni, s nem a saját önkezdeményező munkáját helyezi előtérbe. Magyarul: a költségvetés kiadási oldala 10-12%-os túlbiztosítást, pazarlást takar, amit ha megtakarítanánk, úgy máris meglenne a hiányzó rész.
Tudom, a kritikának a legkellemetlenebb formája az ellenzék jobbítási javaslata, mert azt még illik is megköszönni – akkor is, ha semmire sem használható. Az ilyen észrevételcsomag összeállítása jelenti a legtöbb munkát, mert döntően formai feltevésekből kell összeállítani úgy, hogy a kívánt tartalmi változások elfogadása elől ne lehessen kitérni.
Milyennek kell lennie az áfá-nak? Olyan, amely igazságos, ösztönző, nem rontja az életszínvonalat, elősegíti a lakásépítést, ösztönzi az új munkahelyek kialakítását. A csomag a következő: az adómorált rendbe kell hozni, a második adósságból is be kell szedni az adót, vállalkozásbarát adózást kell kialakítani, új munkahelyeket kell teremteni – ha kell, közmunkával is –, ha lehet, ne a munkanélkülieket támogassuk, hanem azt, aki a meglévő munkahelyek megtartásával munkanélkülit is tud foglalkoztatni.
A meglévő termelőmunkát el kell osztani – például 6 órás műszak –, a hiányzó két órát munkásrészvényekkel kell kifizetni. A termelői és nem termelői létszámarányokat vissza kell állítani. A külföldi adósságszolgálatot felül kell vizsgálni – egy lerongyolódott adóstól nem lehet mit behajtani. A bankvilágban lévő anomáliákat ki kell vizsgálni, a dolgokat helyére tenni. Törvénytelenül szerzett vagy etikátlan vagyonfelhalmozást meg kell vizsgálni. Piacot kell teremteni, mert ahol nincs piac, ott nem forog a tőke és kevesebb lesz az adó stb.
Végül szeretném megjegyezni: nem mindegy, hogy az éhségsztrájk az elesettek, alacsony keresetűek, kisnyugdíjasok érdekében történik, vagy egy termelői részleg költségvetésének védelme érdekében. Az utóbbinál az ésszerűséget, az új termelői munkahelyeket, a gazdaságosságot kellene előtérbe helyezni.
Kérem a t. Ház támogatását, hogy az áfa-módosítástól álljon el, és utasítsa a pénzügyi tárcát a költségvetés takarékossági szempontok figyelembevételével történő összeállítására. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem