BÜKY DOROTTYA (SZDSZ)
BÜKY DOROTTYA (SZDSZ)
BÜKY DOROTTYA (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban két igen lényeges dologról fogok beszélni.
Először arról a szemléletről, amely a Kormány előterjesztését jellemzi, majd arról, hogy az előterjesztés milyen gyakorlatot eredményez a hézköznapokban. Beszédemben ki fogom mutatni, hogy szemlélet és gyakorlat összefügg. Hogy a Kormány a terhességmegszakításra jelentkező nőt bűnösnek tartja, és az eljárás, amelyet kitalált, ennek megfelelő.
Első gondolatom igazolásához elég néhány idézet a miniszteri expozéból: "A Büntető Törvénykönyv a magzatelhajtás büntetéséről rendelkezik. A tervezet nem helyezi hatályon kívül ezt a rendelkezést. Az ellentmondásnak, amely a büntetendő magzatelhajtás és az azt olykor mégis lehetővé tevő jelen tervezet között található, az a feloldása, hogy a törvénytervezet megengedő részeit olyan esetek felsorolásának tekintjük, amely esetekben a Btk. alapján járó büntetést nem hajtják végre. Ebben az értelemben tervezetünk nem engedélyezi, hanem tűri bizonyos meghatározott esetekben az abortusz végrehajtását."
És egy másik helyről: "Már volt szó arról, hogy a fenti felfogás él társadalmunkban, de nem általános. Ahhoz, hogy ennek a felfogásnak törvényhozási úton valóban érvényt lehessen szerezni, sok ember gondolkodásának kell átalakulnia. Nem elsősorban itt a Parlamentben, hanem az egész országban." Mindezek az idézetek – tisztelt Ház! – azt bizonyítják, hogy nem mi értettük félre, amikor miniszter úr kemény szívű nemzetről beszélt a sajtóban, amikor államtitkár asszony a nőket az abortusz előtt kívánja tanítani, amikor a koalíciós partner képviselője egy felszólalásban – igaz, más témában – az agymosás szükségességét emlegette.
A kormánykoalíció a sokat emlegetett nép gondolkodását helytelennek tartja, s olyan megoldást keres, amely megnyitja a lehetőségét annak, hogy hosszú és nehéz munkával ez a gondolkodás megváltozhassék – ismét miniszter úr beszédéből idéztem.
Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Asszony és Kormánypárti Képviselők! Ennél azért kicsit több tiszteletet érdemel a sokat emlegetett nép. S több tiszteletet érdemelnek a nők, akik sokszor mostoha körülmények ellenére is vállalják a gyermekszülést. Mert – tisztelt kormánypárti képviselők! – a magyar nők szeretnek szülni. Szeretik gyerekeiket, boldogan szülnek, boldogan szoptatnak és babáznak. És kétségbe vannak esve, ha mindezt nem tehetik. Tudják önök, hogy mi mindenre képes egy nő azért, hogy gyereke legyen? (Rajkai Zsolt: És hogy ne legyen?) Tudják egyáltalán, hogy mennyi szeretet van a nőkben? (Hodosán Róza: Hányszor szültél?) Komolyan azt akarják mondani, hogy kemény szívűek, amikor az abortusz végső, kétségbeesett eszközét választják?
Amikor törvényt alkotunk a terhességmegszakításról, illendő lenne, ha lelki szemeink előtt ezek a nők lennének, s nem rosszindulatú képzelgésekből előlépő ádáz perszónákról fogalmaznánk paragrafusokat.
Tisztelt Országgyűlés! A Kormány tervezetének A-változata gyakorlatilag betiltja az abortuszt. A B-változat is büszkén hirdeti, hogy a nő védelme nem szorul jogi szabályozásra. Ezt a szemléletet sem mint szabaddemokrata politikus, sem mint nő nem tudom és nem is fogom soha elfogadni.
Nézzük most a Kormány tervezetét a gyakorlatban! A nő, miután rászánta magát az abortuszra, elmegy a területileg illetékes családsegítő szolgálathoz, hogy alávesse magát a kötelező felvilágosításnak, hiszen ez a feltétele a Kormány tervezetében a terhességmegszakításnak. Ha ez a nő eddig úgy gondolta, hogy döntése magánügy, most kénytelen-kelletlen leszámol ezzel, hiszen aligha fog tudni álruhát ölteni, enélkül pedig ország-világ számára nyilvánvaló lesz, ez az asszony azért jött ide, mert nem kívánt terhességét meg akarja szakíttatni. Ha nincs szerencséje, órákat, napokat ül vagy áll sorára várva.
Tisztelt Ház! Ez a törvénytervezet nem teszi lehetővé, hogy egy nő eltitkolja a terhességét és terhességmegszakítási szándékát. Jártak önök már Budapesten kívül kisvárosban, falvakban, ahol mindenki mindenkit ismer? (Közbeszólások: Ááá! Ne hülyéskedj! Onnan jöttünk!) Fatális figyelmetlenség vagy a megalázás szándéka vezeti azt, aki a kötelező tanácsadás eme formáját kieszelte. Hogy mi történik bent az ajtó mögött, számomra nem világos. Az indoklás és az államtitkárnő szavai arról győznek meg, hogy a bent ülő hivatalnoknak nincs döntési joga. Úgy legyen. Éppen elég, hogy itt, ebben, a nő számára oly tragikus pillanatban kívánják a fogamzásgátlás módjairól felvilágosítani, s az államtitkárnő a nyitott agyat is elvárja tőlük. Nem cinizmus ez?
(12.00)
Biztos lesz olyan asszony, aki félvállról veszi a helyzetet, és így képes lesz odafigyelni a tanácsadásra. A többség azonban alig várja majd a pillanatot, hogy megszökhessen a kínos és megalázó helyzetből. És igazuk lesz, tisztelt Ház! Mert a nők legnagyobb része képes felelősen dönteni egymaga is, vagy képes férjével megbeszélni az élet nehéz kérdéseit, súlyos erkölcsi döntéseinek következményeit képes vállalni.
Nem kételkedem a kormányzat jobbító szándékában, a társadalomról, az emberekről, a nőkről alkotott képük, s így kiindulási alapjuk azonban egészen más, mint az enyém, mint a miénk.
Én azt gondolom, mert azt tapasztalom, hogy nem keményszívű és bűnös társadalomban élek, hanem becsületes, szívós, életképes férfiak és nők azok, akik minket megválasztottak. Ők azt várják tőlünk, hogy a legnagyobb tisztelet vezessen bennünket, amikor törvényeket hozunk, még ha olyan szörnyűségről szól is ez a törvény, mint a terhességmegszakítás. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)
