NYERS REZSŐ (MSZP)
NYERS REZSŐ (MSZP)
NYERS REZSŐ (MSZP) Tisztelt Ház! Mondanivalóm azt a gazdaságpolitikai szemléletet tükrözi, amelyet Békesi László a Szocialista Párt vezérszónokaként kifejtett.
Mint a Szocialista Internacionálé elveit elfogadó és képviselő párt, általános célunkat a nemzetgazdaság fejlődésében, különös célunkat pedig a munkavállalói érdekek érvényre juttatásában látjuk, s tudjuk, hogy az utóbbit csak az előbbi céllal együtt érhetjük el.
Nem vagyunk és nem leszünk vállalkozásellenesek, sőt támogatjuk olyan gazdasági környezet kialakítását, amelyben érdemesebb lesz tőkét befektetni, amelyben kiszámíthatóbb lesz a kormányzati cselekvés, eredményesebbek a szolíd vállalkozások, mert ilyen helyzetben a munkavállalók széles tömegei is megtalálják a maguk számítását. Mi több, csak ilyen helyzetben boldogulhatnak igazán!
A Kormánytól aktív gazdaságpolitikát várunk el piackonform eszközökkel, a mainál jobb koncepcionális megalapozással és professzionálisabb kivitelezésben.
Különösen az államháztartással kapcsolatos reformok kidolgozásában, a privatizáció és az állami vagyonkezelés gyakorlatának előmozdításában és a foglalkoztatási politikában várjuk el a jobb kormányzást. Beleértve természetesen a mainál teljesebb és tisztázottabb törvényi megalapozást.
Nem támogatjuk viszont a gazdasági élet mai kormányzati túlpolitizálásának a tendenciáját, erről már több szó esett itt, ami főként a privatizáció és a vagyonkezelés terén, valamint a mezőgazdasággal kapcsolatban tapasztalható.
Az elmúlt 40 év hazai tanulságai, de eléggé széles nemzetközi tapasztalatok is mutatják, hogy a gazdaságba való politikai behatolás egyértelműen hatékonyságrontó tényező akkor is, ha szocialista, akkor is, ha konzervatív keresztény célok érdekében történik a dolog.
Bíráljuk azt a jelenséget, ami nem ritkán hozza nehéz helyzetbe a gazdálkodó szférát, amikor fiskális, vagy monetáris, vagy éppen szakmai szabályozási intézkedéseket kellő állami vagy érdek-képviseleti koordináció híján meglepetésszerűen rendelnek el, mint például az importőrök számára az azonnali vám- és ÁFA-fizetési kötelezettséget.
Ez ugyanis annyit könnyített az állam felé, amenynyit nehezített az importáló vállalatok felé, ha éppen még nem több nehézséget okozott a vállalatoknak.
Bíráljuk azt is, hogy a kormányzat még mindig nem veszi kellően figyelembe az érdekképviseletek társadalmilag fontos szerepét, gyakran csak késve kéri véleményünket – a mostani költségvetésnél is ez történt –, néha pedig figyelmen kívül hagyja azokat. Egyáltalán az érdekegyeztetés rendszere hiányos, gyakorlata pedig döcögő. Ez is hatékonyságcsökkentő tényező.
A piacgazdaság útján való előrehaladásunkat manapság – véleményünk szerint – háromfajta bizonytalansági tényező is lassítja. Ezek: a piaci, a pénzügyi és a szociális biztonság fogyatékos, sőt fogyatkozó volta.
A külső piaci illeszkedésünk lassan javuló, a gazdálkodók piaci alkalmazkodási szándéka általában már erős, de eszközellátottságuk a nagyobb biztonsághoz sajnos nem elegendő.
A belső piaci helyzetet pedig a keresleti hiány teszi bizonytalanná a termelők, szolgáltatók számára. A pénzügyi bizonytalanság megszűnt vagy erősen csökkent a devizagazdálkodásban, ez igaz, és a külföldi hitelakciók lebonyolításában is. Viszont fokozódott az állami költségvetésben, és ha ez pillanatnyilag nem is okoz finanszírozási gondot – mint a miniszter úr megállapította –, a közeljövő azonban már nem biztosított.
A gazdálkodó szervezetek jövedelmezősége alacsony, likviditási helyzete pedig aggasztó. A szociális bizonytalanság a munkaerőpiaci helyzet rohamos romlásából ered, továbbá abból, hogy az állami gondoskodásnak a korábbi, kétségtelenül túlzott és csökkentendő rendszerét és mértékeit rögtönözve, kényszercselekvés módjára, nem pedig átfogó koncepció alapján építi le a Kormány.
Úgy látszik, szinte csodaszerként bízik abban, hogy a rászorultsági elvre épített szociálpolitikával kielégítő gazdasági helyzet teremthető. Holott ez csak kiterjeszti a már létező bizonytalanságot a középrétegekre is.
Úgy vélem és úgy gondoljuk mi, szocialisták, hogy a háromféle bizonytalanság ellen egyidejűleg lehet csak eredményesen cselekedni, jobb kormányzással és a társadalmi partnerek jobb összehangolásával.
A továbbiakban az előttünk fekvő tervezet makroökonómiai megalapozottságáról, a mikroökonómiai lehetőségek különböző megítéléséről, valamint a külkereskedelmi elvárásokról szeretnék néhány szót szólni.
Ami a makroökonómiai megalapozottságot illeti, figyelemreméltó az a számvevőszéki vélemény, hogy a bevételi tervezésben ugyan részlegesen jobb, de egészében alig jobb a mai költségvetési javaslat a tavaly előterjesztettnél. Az ÁFA és a társasági adó realizálása bizonytalan, márpedig a kettő együtt a bevételek több mint egyharmadát adja. Tehát ha a teljesítésben érdemleges elmaradás lenne, az ismét felborítaná a pénzügyi egyensúlyt.
A lakosságtól várt bevételek jobban megalapozottak, ez kétségtelen, viszont a munkavállalói és az értelmiségi középrétegekre hárítanak nagyobb terheket, azok elviselhetősége már erősen kétséges, a szociális biztonság további romlása lehet ennek következménye.
Nemzetgazdasági szempontból – mások is rámutattak erre – kedvezőtlen az, hogy a bevételek egy része, igaz, kisebb része, a nemzeti vagyon feléléséből származik. Elfogadható az, hogy a Kormány a jövő évben nem szorgalmazza aktívum létrejöttét a fizetési mérlegben, sőt kisebb hiányt is késznek mutatkozik elviselni.
A nagy kérdés azonban az, mire használódik fel a külföldről nyert forrás? Az lenne racionális, ha piaci indíttatású és produktív infrastrukturális beruházást szolgálna. De mennyi beruházás lesz belőle, vagy mennyit fog elszívni az államháztartás hiányának a fedezése?
Nem látni biztosan, de erős kételyeink vannak. A Kormány láthatóan kedvező képet fest arról, hogy a nemzetgazdaság jövőre már el tud mozdulni a lejtős pályáról, sőt növekedésnek indul.
A bruttó nemzeti terméket ugyan óvatosan, szokatlanul nagy határszámokkal prognosztizálja, de érzékelhetően inkább a 3%-hoz közeli növekedésben bízik, szemben a nullanövekedés esélyével.
(10.20)
A Kormánytól független elemzők viszont a nullanövekedésnek adnak esélyt, ami már önmagában is jobb az idei teljesítménynél, de nem jelentene érdemleges kimozdulást a mai beszorított helyzetből.
Kétségtelen, hogy az 5%-os GDP-csökkentéstől könnyebb az út a szinten tartásig, mint onnan, a szinten tartástól a 2-3%-os növekedésig. Vagyis egyfelelől az Állami Számvevőszék, másfelől pedig a független szakértői elemzők is nagyobb horderejű bizonytalanságot látnak a jövő évi gazdasági prognózisban, mint a Kormány. Mi is így látjuk.
Hogy látják a gazdálkodók saját jövő évi helyzetüket? A szembesítésnek persze nem lehet az a célja, hogy akár a kormányzati, akár a gazdálkodói helyzetértékelést válasszuk teljes mértékben valósnak, hanem inkább az, hogy ennek segítségével tisztábban lássuk a gazdaság jövő évi mozgásterét, amelyben a kormányzati cselekvésnek hatnia kell.
Ha az általam megismert gazdálkodói véleményeket összesítve szembeállítom a költségvetési tervben tükröződő kormányzati véleménnyel, az a következtetés adódik, hogy a gazdálkodói szféra kisebb részében van hasonló irányultsága a véleményeknek, a nagyobb részében attól lényegesen eltérő, sok minden ellentétes.
Az érzékelhető ellentmondások a következőképpen jelentkeznek: míg a Kormány a külső és a belső kereslet élénkülésére számít, addig a gazdálkodói szféra nagyobb és meghatározó részében szűkülést várnak mind a hazai, mind az exportpiacokon.
Míg a Kormány az export élénk növekedésére számít, addig a gazdálkodóknak csak egyik fele számít ezzel egyező tendenciára, míg a másik felében az eladások stagnálását vagy éppen a csökkenését valószínűsíti.
Míg a Kormány a beruházási piac élénkülésére számít, addig a gazdálkodóknál továbbra is tartózkodó magatartás a jellemző, csak kisebbségnél mutatkozik élénkség és kedvező pénzügyi piaci lehetőség. Míg a Kormány a vállalati eredmények, s ennek alapján a társasági adó érdemleges 10%-os növekedésére számít, addig a vállalkozói véleményekben túlnyomó a csökkenésre vagy a stagnálásra való utalás.
Míg a Kormány a privatizáció gyorsulására és ennek alapján a tőkeimport változatlan ütemére számít, addig a vállalkozásoknak több mint egyharmada folytat ugyan külföldi tőketársulással összefüggő tárgyalásokat, de csak kis részük valószínűsíti a megállapodást.
A Magyar Gazdasági Kamara az elmúlt napokban vizsgálta az exporttevékenység hazai feltételrendszerét, s megállapította, hog az üzleti tevékenységet jobban segítő jogi és finanszírozási környezet kialakítása nélkül nincs igazi lehetősége az exportvolumen 5-7%-os növelésének. Márpedig ennek meghiúsulása romba döntené a jövő évi gazdasági prognózis egészét.
Tennivalók vannak tehát a finanszírozásban, a pályázati rendszer kereteinek szélesítésében, az élőmunka ma még növekvő terheinek a mérséklésében, az európai közösségi szabályokhoz való alkalmazkodás jobb elősegítésében és annak a terjedő jelenségnek a visszafordításában, hogy nyugati kereskedőkön keresztül kereskedünk kelet-európai piacokon. Sürgetjük a láthatatlan export, főként az idegenforgalom koncepcionális újragondolását, fejlesztését, hisz ez a magyar gazdaságnak ma már egyik vezető ága, ez kell legyen a jövőben is, viszont mai eszköztárával kimerülnek a lehetőségek.
Végül pedig felmerül a kérdés: a Kormány belső felkészülésével képes lesz-e alternatív cselekvésre, ha tavaszig nem élénkül a gazdaság, a hiány pedig mégis magasabbra tendálna a tervezettnél? Alternatív a gazdasági helyzet alakulásának lehetősége, igazán reális egy alternatív gazdasági cselekvési felkészülésre.
Tisztelt Ház! A Kormány a kritikákat felfoghatja amolyan okvetetlenkedésnek is, de jobban teszi, ha Spencer angol filozófus intelmeinek alapján az igazságot az ellentétes vélemények egymás mellé rendeléséből próbálja deriválni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
