BALOGH GÁBOR, a független képviselők vezérszónoka:
BALOGH GÁBOR, a független képviselők vezérszónoka:
BALOGH GÁBOR, a független képviselők vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Így leszek utolsóból első.
A vezérszónokok sorában szélesebb kontextusba ágyazva szeretném gondolataimat a törvényjavaslatról elmondani. Néhány előttem szólótól eltérően nem kívánok ismert, nagy emberekre, államférfiakra hivatkozni, mert szerintem az adott korból kiszakított vélekedésük napjainkban lehet, hogy hamisan cseng és félreérthető. Rájuk való hivatkozás nélkül is bárki megállapíthatja, hogy olyan törvényjavaslat tárgyalásához érkeztünk, amely építendő demokráciánk egyik sarkalatos problémakörét, alkotmányosságunk és jogállamiságunk kiteljesítésének irányvonalát, értékrendünk kritériumait foglalja magában.
Az elv, amit a törvényjavaslat – főként a preambulumában – megfogalmaz, mindenképpen tiszteletet és elismerést érdemel. Különösen méltánylandónak tartom, hogy – mint olvashatjuk – a határok nélküli Európa megteremtésének, a kisebbségi létből adódó hátrányok mérséklésének és felszámolásának, az ehhez szükséges demokratikus intézményrendszer továbbfejlesztésének szándéka vezérli. Ezzel nyíltan tágítja a horizontot, ugyanakkor leképezi a célt. Politikai analógiával élve, a magyar társadalom egyelőre még zárójelbe tett, de az Egyesült Európa megteremtése után várható önértelmezésének aktuálpolitikai perspektíváját tárja fel és vetíti elénk. Nevezetesen: a törvényjavaslat, ha eltekintek a temporalitásban rejlő bizonytalansági tényezőktől, már a határok nélküli Európa megteremtése előtt három i-re kívánja feltenni a pontot; mégpedig az integrációra, az integritásra és az identitásra.
Az integrációra, azaz az egységesülésre, beilleszkedésre az integritáson, vagyis a nemzet és a kisebbség sérthetetlenségén, valamint az identitáson, másként kifejezve az azonosságtudat megőrzésének folyamatán keresztül. Még egy értelmében úgy is mondhatom, hogy a kisebbség sérthetetlenségének és azonosságtudatának az ember és a család, az egyén és a közösség, legmagasabb szinten pedig a társadalom szférájába történő beültetésével, kizárva az erőszakos asszimilációt, például a kisebbségi csoportok politikai megfontolásokból történő áttelepítésének lehetőségét.
Az előterjesztés tehát számos princípium, elvi kérdés tisztázását és gyakorlattá válását tartja szükségesnek már most, amikor még csak szándékról beszélünk. Ezt helyesnek vélem, mert egyrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy a belső hazai viszonyoknak érlelődniük kell, másrészt pedig a folyamatoknak egészséges kisebbségpolitikát folytatva kell beérniük, ha az egyesült Európába akarunk bejutni, ahol az összlakosságon belül nemcsak egyes személyek, egyes népcsoportok, hanem kivétel nélkül mindegyik nemzet kisebbséget alkot, s a nemzeti integritás és azonosságtudat megadása törvényi, alkotmányos garanciái nélkül valamennyi, kisebbséghez tartozó nemzet méltósága, értékei sérülnének.
A cél, amit a törvényjavaslat magáénak vall, a jelenben fogalmazódik meg, de a jövőre irányul, s ezért nem mindennapi. Jövőbe mutató és nem mindennapi a szó társadalmi, kulturális dimenziójában, hiszen egyrészt lehetővé kívánja tenni a kisebbségeknek önazonosságuk megőrzését, ápolását és átörökítését, másrészt mert jelenleg a világon több mint kétezer év él együtt, hazánkban pedig legalább száz év, ami tükröződik a kulturális viszonyokban, a társadalmi együttélésben és a társadalmi berendezkedésekben.
Ezzel a kijelentéssel nemcsak arra célzok, hogy a törvényjavaslat legalább száz év itt-tartózkodáshoz köti a taxatíve felsorolt népcsoportok elismerésének kritériumait, továbbá, hogy a politikai, társadalmi, kulturális szokások, jelenségek még a demokratikus berendezkedésű országokban is legalább ilyen nagyságrendű szóródást mutatnak, ekkora különbségekről tanúskodnak, hanem arra is utalok, hogy a társadalmi, kulturális demokrácia lényege abban leledzik, hogy az állam olyan jogi és intézményi feltételeket teremt, amelyek a közjó jegyében, az igazságosság elve szerint, a méltányosság elvével kiegészítve egymás mellé rendelik és összehangolják a különböző társadalmi, kulturális csoportokat, népcsoportokat.
Jövőorientált és nem mindennapi az előterjesztés a szó politikai jelentésében, vonatkozásában. Egyfelől azért, mert már most olyan feladatokat ró a politikusokra, amelyeket csak hosszú, kitartó és fáradságos munkával, egészséges lelkülettel tudnak teljesíteni, másfelől mert a politikai életben sem csak generációs, hanem évszázados különbségek is léteznek, amelyek feloldása mentalitásbeli változások nélkül elképzelhetetlen, s amelyek komoly megpróbáltatásokkal járnak, komoly kihívások elé állítják a politikai közéletet. Bizonyítékként hadd említsem meg azokat a demokratikus berendezkedésű országokat, amelyekben időnként különböző okokból idegengyűlölet vagy faji, etnikai zavargások törnek fel és nehezítik a politikai életet, mivel az ilyen típusú előítéleteket ott sem sikerült levetkőzni, az emberek mentalitása ott sem képes egyik generációról a másikra olyan mértékben megváltozni, hogy ilyesmik ne történhessenek.
(16.20)
Nemcsak a társadalmi-kulturális demokrácia elve sérül ilyenkor, hanem a politikai demokráciáé is. A politikai demokráciában ugyanis az emberi szabadság és egyenlőség eszméje az állampolgári szabadságban és egyenlőségben valósul meg, és a közszabadságok – mint például a lelkiismereti, a szólás-, a szervezkedési, a véleménynyilvánítási, a gyülekezési, a pártképzési szabadság vagy a vallásszabadság, a sajtószabadság és a többi – szavatolásával teljesedik ki.
Végül perspektivikusnak és nem mindennapinak tekinthetem a törvényjavaslatot a szó gazdasági vonzataiban is, mert olyan gazdasági struktúrák, viszonyok és körülmények kialakítását igényli, amelyekben a kisebbségek önazonosságukat elismerő, sajátosságaiknak megfelelő vállalkozásokat hozhatnak létre, vagyonnal rendelkezhetnek, hogy ezáltal vállalkozásaik, közösségeik valóban mint személyek közösségei jelenjenek meg, ahol nemcsak gazdasági termelést folytatnak, hanem személyiségüket is fejleszthetik.
A jövő szempontjából rendkívüli fontossággal bír a gazdasági demokrácia kiépítése. A gazdasági demokrácia hivatott arra, hogy egyrészt meghiúsítsa a nagy gazdasági egyenlőtlenségeket, másrészt kivétel nélkül mindenkinek megadja a gazdasági biztonságot, a javakban a szükséglet és a teljesítmény szerinti kielégítő részesedést. A politikai, de még a társadalmi-kulturális szabadság sem véd meg ugyanis senkit a gazdasági elnyomástól. Úgy vélem, hogy az ember nem lehet politikailag szabad ott, ahol gazdaságilag kiszolgáltatott.
Az integráció és az ehhez kapcsolódó feladatok tehát nem egydimenziósan jelennek meg, hanem legalább három dimenzióban: politikai, társadalmi-kulturális – részben ide sorolva a szociálist is – és gazdasági dimenzióban. Rajtuk keresztül a kisebbségpolitika a demokráciáról szóló hitvallása az adott ország nemzet-önértelmezésévé válik. Éppen ezért a törvényjavaslat tárgyalásakor sem törvényhozóként, sem politikusként nem zárkózhatunk el az ilyen irányú, kényesnek tűnő kérdések fölvetése és megválaszolása elől – én sem teszem.
De még mielőtt bárki is félreértené a beszédem során a szokásosnál olykor élesebben megfogalmazott, netalán sarkított problémafelvetéseimet, már elöljáróban szeretném leszögezni, hogy szerintem a demokrácia nem azt jelenti, hogy a többség uralkodik a kisebbség felett, de azt sem, hogy a kisebbség sajátíthatja ki a hatalmat, legyen az akár politikai, akár társadalmi-kulturális vagy akár gazdasági hatalom. Ha ilyesmi mégis előfordulna, akkor sérülne a demokrácia elve – és azt egészen másnak kellene nevezni.
A demokrácia az általam használt jelentésében elsődlegesen a szabad polgárok összességének, minden egyes polgárnak az erejét, hatalmát fejezi ki – következésképpen mind a politikai, mind a társadalmi-kulturális, mind pedig a gazdasági szférában megjelenő személyek viszonyát, az emberi kapcsolatok minőségét állítja előtérbe, s nem csupán a struktúrát emeli ki – mert csak így nem tekinthetem a demokráciát pusztán jogi aktusnak.
A politikai, a társadalmi-kulturális és a gazdasági hatalom oldaláról a demokrácia lényegét nem az "impérium" – vagyis az "uralom" – szó jeleníti meg, hanem a "potestas" – magyarán az ember, a család és a közösség, legmagasabb szinten pedig a társadalom teljes körű kibontakozási lehetőségének elősegítésével, feltételrendszerének megteremtésével és a participációval jellemezhető. Röviden: az aktív részvétel teljes körű garantálásával és a vele való éléssel. Ilyen értelemben a pártok hatalmi túlsúlya sérti a demokrácia elvét – különösen a parlamenti demokráciáét –, de erre részletesebben a választási törvényről szóló vitában akarok kitérni.
A jelen helyzetben amit kérdésfeltevéseimmel el akarok érni, az nem más, mint hogy a törvényjavaslatban a politikai, a társadalmi-kulturális és a gazdasági demokrácia nyomait megkeressem, és a hiányosságokra rámutassak. Ehhez hol a logikát, hol az ésszerűséget fogom segítségül hívni, továbbá reflektálni fogok néhány olyan rendelkezésre is, amelyek szerintem logikusak, de nem ésszerűek, vagy fordítva: észszerűek, de nem logikusak, netalán egyik sem.
E felvezetés után az általános vita szintjén rátérnék a törvényjavaslat általam lényegesnek tartott, de a korlátozott időkeret miatt csupán érintőlegesen kifejthető problémakörére, elsősorban a politika szemszögéből, a politika szemüvegén keresztül nézve vetem föl őket – ezt külön hangsúlyozom.
Beszédem során – magától értetődően – a háttérben mindig meghúzódik a sokszor ki nem mondott kérdés: a törvényjavaslat két lábbal áll-e a földön, a cél, amit maga elé tűzött, érvényesül-e benne, megfelel-e a hazai követelményeknek, és teljesíthető-e? Annál is inkább szükséges, hogy ezeket a kérdéseket közelebbről megvizsgáljam, mert az országot és a világot járva nemegyszer tapasztalhatjuk, hogy a politikai közélet már régóta igenli, a hazai politikai helyzet pedig kifejezetten kedvez egy nemzeti és etnikai kisebbségek jogaival és kötelezettségeivel foglalkozó törvény meghozatalának. Különösen időszerűnek látszik ez még azért is, mert félő, hogy az emberek – lefojtott, káros indulataiknak engedve – éppen a kisebbségekben fogják keresni problémáik forrását. Kiváltó ok lehet például az életszínvonal nagyarányú visszaesése, a különböző egzisztenciális problémák megoldatlansága, a megélhetési nehézségek növekedése és így tovább.
A történelemből azt is tudhatjuk, hogy ilyen esetekben az emberek egy része – amíg népőrületté nem válik – eleinte a bevándorlókat, a hontalanokat, a menekülteket – elsősorban a gazdasági menekülteket –, majd az életerős, segélyért folyamodókat, legvégül, de nem utolsósorban – ha azt látják, hogy a segélykérők nagy számban valamely nemzetiség vagy etnikum köréből kerülnek ki – ezeket a kisebbségeket teszi felelőssé megélhetési gondjaik növekedéséért. De a jelenséget meg is fordíthatom, úgy, hogy a kisebbségekhez tartozók vádolják a többséget leszakadásukért, megélhetési gondjaikért.
Kérdés: logikusan járok-e el, ha a különböző dimenziókba tartozó jelenségek – például az életkörülmények rosszabbodása – és a kisebbségek között ilyen formában létesítek ok-okozati összefüggést? A válasz: nem. Ugyancsak nemleges a válasz, ha azt állítanám, hogy mindenképpen a többség hibáztatható a kisebbség rosszabbodó életkörülményei miatt.
A másik kérdés: életszerű helyzetet vázoltam-e fel? A válasz: igen – gondoljunk a hazai és a nemzetközi helyzetre. Így azt mondhatom, hogy bár a problémafelvetés nem logikus, de ésszerű.
Hogyan oldja fel ezt a dilemmát a kormány-előterjesztés, milyen választ ad ezekre a – főként emocionális vagy egzisztenciális indítékú – problémaforrásokra?
A törvényjavaslat egyértelműen kimondja, hogy hatályánál fogva nem terjed ki a menekültekre, a bevándorlókra, a letelepedett külföldi állampolgárokra és a hontalanokra, viszont hatálya alá tartoznak a Magyarországon honos népcsoportok. A kormány-előterjesztés ezzel nyíltan elismeri azt a tendenciát, amit a Nyugat is követ, vagyis megkülönbözteti az úgynevezett őshonos és nem őshonos kisebbségeket. Az őshonos kisebbségeket taxatíve sorolja fel, továbbá lehetőséget ad arra, hogy meghatározott feltételek teljesülése esetén bármelyik, magát népcsoportként elismertetni akaró kisebbség ezt megtehesse, és ezáltal mint népcsoport számítson államalkotó tényezőnek.
Álljunk meg egy pillanatra az "államalkotó tényező" kifejezésnél! Mit jelent ez, mi a lényege a törvényjavaslatban? Az "államalkotó tényező" kifejezés a törvényjavaslatban ambivalensen, kétértelműen jelenik meg. Az egyik megjelenési formája, amikor az előterjesztés deklarálja a kisebbséghez tartozó személy jogait és – bár erről kevesebb szó esik – kötelezettségeit, a másik dimenziója pedig, amikor definiálja a kisebbséget, és deklarálja a kisebbséget közösségként megillető kógens jogokat, a jogokkal való élés esetén pedig a többségre vonatkozó kötelezettségeket, a kisebbségek tekintetében főként mint lehetőségeket.
Csak zárójelben jegyzem meg: mint ahogy a törvényjavaslaton belül gyakran keverednek a logikai és az ésszerűségi elemek – amelyek következtében nemcsak szerkezeti, szerkesztési és formális hibák, hiányosságok, hanem a törvényjavaslat ilyetén elfogadása esetén végrehajtási nehézségek is adódnak –, úgy ennek a kifejezésnek a használata is számos problémát, bonyodalmat okoz a homályos megfogalmazás miatt.
(16.30)
A törvényjavaslat nem tisztázza egyértelműen, mit kell érteni az államalkotó tényező kifejezésen, legfeljebb következtethetünk rá, amikor elveti a nemzetállam gondolatát. Úgy vélem, ha nem pontosítjuk a kifejezést, a későbbiek során számos alkotmányjogi értelmezési problémával kell szembenéznünk. Ezekre, ha úgy látom, hogy nem kapott megfelelő hangsúlyt, a részletes vitában térek majd ki.
A törvényjavaslat ugyancsak lehetővé teszi a népcsoportok és tagjaik számára, hogy politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális esélyegyenlőségben éljenek, politikai pártokat, egyesületeket és egyéb helyi, regionális vagy országos szerveződéseket hozzanak létre, megtartsák a szó tágabb értelmében vett kulturális autonómiájukat, ápolják és tovább hagyományozzák értékeiket, identitástudatukat, valamint, ha képviselettel rendelkeznek, akkor például akár már önkormányzati csoportként működve a települési önkormányzatokon belül elkülönített vagyont használjanak, költségvetésük legyen, meghatározott esetekben egyetértési jogot, ismertebb szóval vétójogot vagy véleményezési, javaslattételi jogot gyakorolhassanak és így tovább.
Az egyetértési, illetve a véleményezési jog intézmények ilyetén megjelenítése a végrehajthatóság szempontjából, úgy vélem, szintén problémákat fog okozni. Ezt pontosabban kellene körülírni.
Gazdasági téren szintén olyan jogosultságok, a pozitív diszkrimináció körébe tartozó lehetőségek illetik meg a kisebbségeket, a kisebbségekhez tartozókat, amelyek számos vonatkozásban még a jelenleg hatályos nemzetközi előírásokon is túlmutatnak. Ezenkívül még számos olyan jog, lehetőség megilleti a népcsoportokat, egy-egy népcsoporthoz tartozókat, amelyek az eddigiektől teljesebbé teszik autonómiájukat, önazonosságuk ápolását, egyéni és közösségi kibontakozásukat.
Határozottságot és eltökéltséget vélek kiolvasni a törvényjavaslatból akkor, amikor nem egy rendelkezésben rendkívül szigorú taxációval, rendelkezésekkel akarja elejét venni bizonyos nem kívánatos jelenségeknek, eseményeknek. Részben azáltal, hogy tilt, nem tűr, nem enged követni, vagy nem támogat olyan politikát vagy magatartást, amely a kisebbséghez tartozókat, illetve a kisebbségek életkörülményeit nehezíti, részben azáltal, hogy a közigazgatási egységek, választókerületek határainak megvonásánál a település- és gazdaságfejlesztési, valamint környezetvédelmi tervek kidolgozásánál a Magyar Köztársaság figyelembe veszi a nemzeti vagy etnikai kisebbségek települési viszonyait, gazdasági érdekeit stb.
A törvényjavaslat a mondottak alapján elvileg tartalmazza és megadja azokat a jogokat, amelyekkel való élés esetén az egyes kisebbségeket vagy kisebbséghez tartozókat nem tekinthetnék bűnbakoknak azok, akik megélhetésük rosszabbodása miatt neheztelnek rájuk.
A törvényjavaslat alapirányultságától, szellemétől idegen a fajgyűlölet, a rasszizmus, a kisebbségi vagy a többségi nacionalizmus, a bűnbakkeresés vagy a másság lenézése. Úgy tűnik tehát, mintha a törvényjavaslat megfelelne a követelményeknek. Ha a témát globálisan nézem, akkor talán úgy fogalmazhatok, hogy igen, mivel az előterjesztés reálisan igyekszik szembenézni a valós helyzettel, elfogadható technikai útmutatóul szolgálhat olyan élethelyzetekben, amelyek a kisebbségi léthez kötődnek és a kisebbség-többség viszonyában általában felmerülnek.
Mégis miért fogalmaztam feltételes módban? Az ok egyszerű: a törvényjavaslatban hol a logika, hol pedig az ésszerűség hibádzik. Ennek legpregnánsabb jelei akkor láthatók, amikor a realitásokra, az életszerű helyzetekre szeretnék cselekvési szabályt kapni. Az előttem szólók már néhány ilyen esetről beszámoltak, úgyhogy azokat nem ismétlem meg. De bőséges adalékul szolgálnak eddigi megjegyzéseim, fejtegetéseim a politikai, a társadalmi-kulturális és a gazdasági demokráciáról a kisebbség és többség relációjára vonatkoztatva. Általános vita szintjén az idő múlására tekintettel már nem célszerű ezekhez bármit is hozzáfűznöm.
További problémát szokott jelenteni, amikor egy kisebbség vagy többséghez tartozó csoport uralja, illetve csoportok uralják, esetleg uralni akarják a politikai, társadalmi-kulturális és gazdasági szférát. Netán rettegésben tartják nemcsak saját népcsoportbeli társaikat, hanem a többséget vagy az olyan többséghez tartozókat is, akik az adott helyen, településen kisebbségben élnek. A problémafelvetés nem mesterkélt, hanem valós tényeken alapul, hiszen ilyen esetekkel nemcsak külföldön, például Dél-Afrikában találkozhatunk, hanem hasonló tendenciák – igaz, még elszigetelten – különösen a közbiztonság területén hazánkban is előfordultak már, és ezért az ilyen jellegű problémákkal is politikai szemszögből számolnunk kell.
Most ilyen szemszögből is szeretném körüljárni az előttem fekvő törvényjavaslatot. Melyek azok a főbb jellemzői, amelyek a politikai, a társadalmi-kulturális és a gazdasági demokrácia kiteljesítésére való törekvés során az ilyen jellegű problémák feloldására utalnak.
A problémák középpontjában itt szintén az úgynevezett hatalmi kérdés áll. Ugye, ismerősen hangzik? Akié a hatalom, azé az igazság. És akié az igazság, az határozza meg a társadalom viselkedését, milyen demokráciát, milyen kisebbségpolitikát folytasson hivatalosan az ország. De ezzel már bonyolultabb vizekre eveztem, ugyanis burkoltan azonosítottam a hatalmat az uralommal. Eltekintettem attól, amit a demokráciáról beszédem elején mondtam, vagyis hogy a demokrácia lényegét nem az impérium, az uralom, hanem a potestas jeleníti meg. Éppen ezért nem logikusan, nem következetesen jártam el a problémafelvetéskor sem, viszont életszerű szituációt vázoltam fel, magyarán: a problémakör nem logikus, de ésszerű és ezáltal életszerű.
A törvényjavaslat – úgy vélem – valami hasonló álláspontról indul el, de vajmi kevés támpontot ad a helyes magatartást illetően. Nem tekinthetem adekvát útmutatónak a tiltó vagy kogens rendelkezéseit, mert ezek fokozott kisebbségvédelemre vonatkoznak. Az előterjesztés talán akkor segít az eligazodásban, amikor a kisebbségi önkormányzat területén élő többséghez tartozók védelméről beszél. Akik az adott területi népcsoportokhoz viszonyítva kerültek létszámbeli kisebbségbe. Ez véleményem szerint csak részben ad választ a felvetett problémára. Akárhogy is nézem, ennek a problémakörnek a feloldásával a törvényjavaslat adós marad, mint ahogy nagyvonalúan siklik el a kisebbségek politikai célzattal egymás rovására vagy hátrányára történő kijátszásának lehetősége felett is.
Pedig nemcsak a demokráciát, hanem a többséget és a kisebbséget is megilleti az önvédelem joga, amikor azt tapasztalják, hogy egyesek visszaélnek a hatalommal és uralmi törekvéseik leplezésére használják fel. A mondottakhoz még csak annyit fűznék hozzá, hogy az önvédelem joga a törvényjavaslatban elismerésre talál a vétójogban és a véleményezési, olykor a javaslattételi jogban. Ez a két jogintézmény azonban nem képes teljes körű politikai, társadalmi, gazdasági egyenjogúságot szavatolni. S nem akadályozza meg, hogy a kisebbség a többség kárára ne kövessen el jogsértéseket, vagy a kisebbség jogsértéseivel ne veszélyeztesse a teljes körű politikai, társadalmi-kulturális és gazdasági demokrácia kiépítését.
Ezen a téren komoly pótolnivalója van a kormány-előterjesztésnek.
Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az előzőekben szinte címszavakban öleltem át a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslatot. Találtam benne olyan kritériumokat, amelyeket véleményem szerint nem e törvényben, hanem az Alkotmányban kellett volna megfogalmazni. Ezért is javasoltam annak idején a tripartid, három részből álló, a politikai, a társadalmi-kulturális és a gazdasági demokrácia alapértékeit, viszonyait, intézményrendszerét tartalmazó alkotmány elkészítésének szükségességét, amit objektív okok – például az MDF–SZDSZ paktum – miatt sajnos nem sikerült realizálni.
(16.40)
De még ma sem tartom későnek, hogy ilyen irányban mozduljon el, ha nem is a jelenlegi, akkor a következő Országgyűlés.
Úgy gondolom, ennek hiányában súlyos kár érné mind a kisebbség, mint pedig a többség érdekeit, jogait és kötelezettségeit. Bármilyen furcsán is hat, de véleményem szerint egy nemzeti és etnikai kisebbségről szóló törvény megfelelő alkotmányi bázis nélkül negligálja a kérdés fontosságát és súlyosságát.
Erre hívják fel figyelmünket azok a történések, amelyek Európa legkülönbözőbb, keleti és nyugati tájairól hozzánk eljutnak.
Hölgyeim és Uraim! Lezárva mondandómat, optimizmussal tölt el, hogy egyre többen igénylik és vállalják a kisebbség, a kisebbség és többség viszonyának minél magasabb szintű, életszerűbb és egzaktabb kodifikálását.
Nehéz út áll előttünk, hogy hazánkban, de Európában is nemcsak a békesség betűje, hanem szelleme is érvényesüljön, a mindennapi élet részesévé váljon. Ehhez mindenekelőtt lelki defektusoktól mentes, kiegyensúlyozott politikusokat és szakértőket, nyitott és előítélet-mentes embereket, családokat és társadalmakat kívánok. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
