BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója:
BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási önkormányzati igazgatásról szóló, továbbá egyéb törvények módosítására irányuló, 6935-ös számú törvényjavaslat általános vitára bocsátása kapcsán tegnap délután 6 óra tájban az alkotmányügyi bizottság ülést tartott.
Az alkotmányügyi bizottság ennek a törvényjavaslatnak számtalan tartalmi és alaki fogyatékosságát észlelte. Ezek kijavítása időt vesz igénybe.
Erre figyelemmel az alkotmányügyi bizottság azzal a fenntartással támogatta e törvényjavaslat általános vitára bocsátását, hogy kéri, hogy a Ház most ne zárja le az általános vitát, mert időre – egyszerűen időre – van szükség a szükséges kijavítások elvégzéséhez. A bizottság nyilván éjszaka nem ülésezett, tehát ezt a munkát nem végezte el.
Utalok itt arra, hogy időközben beérkezett Kiss György képviselő úrnak a 7123-as irományszámú módosító indítványa, mely részben érinti a tartalmi kifogásokat, részben nem érinti ezeket.
Mindenképpen indokolt, hogy az Országgyűlés olyan törvényt adjon ki, amelynek megfejtéséhez később nem kell külön rejtvényfejtő kulcsot is mellékelni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem