KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr!
Tisztelt Ház! Igazuk van azoknak, akik úgy gondolják, hogy ennek a törvénynek az elfogadása próbaköve, próbatétele a magyar demokráciának. Nemcsak azért, mert próbatételt jelent a törvény tartalma, hanem a hozzá vezető út miatt is. Hiszen hogyha előjönnek a vita során – amely a törvény megalkotásához feltehetően el fog vezetni – olyan felfogások, amelyek azért tiltanák – legalábbis a fehér emberek körében – az abortuszt, nehogy elszaporodjanak a mohamedánok, akkor garantált, hogy a demokráciánk e törvény során is csorbát fog szenvedni.
Tisztelt Ház! Itt nem indulatokkal, nem érzelmekkel kell vitázni, és nem kell megmerevíteni a szemben álló felek között a nézeteket, nem kell lövészárkokba vonulni, és nem kell elővenni mondvacsinált indoklásokat sem a törvény elfogadása mellett, sem ellen.
Nincs semmiféle olyan veszély, hogy valamifajta fogamzásgátlásra vonatkozó törvény egyik vagy másik vallás, egyik vagy másik népcsoport elszaporodását eredményezné. Erre vonatkozóan semmiféle tapasztalat a világban nincs, nem ide tartozó kérdés ez.
A fő kérdés az, tisztelt Ház, hogy el tudja-e a magyar Parlament a fogamzás gátlására vagy – jelen esetben – a magzat védelmére vonatkozó törvényt olyan körülmények között fogadni, tud-e olyan törvényt csinálni, amely megfelel egy XX. század végi gondolkodásnak.
A fő kérdés az, hogy van-e az államnak joga beleavatkozni a népesedésbe, vagy van-e az államnak joga közbeszólni a családok életébe valamilyen módon, akár olyan módon, hogy korlátozza, akár olyan módon, hogy ösztönzi a gyermekvállalást.
Erre vonatkozóan nem kell új dolgokat kitalálnunk. Mindenhol a világban – vagy legalábbis nagyon sok részén – van olyan tapasztalat, hogy igen, van erre lehetőség, de nem korlátozó eszközökkel, nem a jog eszközével, hanem elsősorban közmegegyezéssel elfogadott ösztönzőrendszerekkel, olyan ösztönzőrendszerekkel, amelyeket demokratikus úton valósítanak meg.
Ilyen ösztönzőrendszeren alapuló népesedéspolitikába lehetne elhelyezni – ha lenne ilyen a kormányzatnak – egy olyan törvényi szabályozást, a szabályoknak egy olyan rendszerét, amely nem magát a fogamzásgátlást, még csak nem is a magzatvédelmet, hanem az egész úgynevezett humán reprodukciót szabályozná, az egész születésszabályozás kérdését. Nem kellene ennek egy törvényben megjelenni, de ahogy miniszter úr is az expozéjában utalt rá: szükség volna egy egységes szabályozásra. Másként hatna egyébként akkor az abortusz tilalmáról vagy megengedéséről szóló törvény is.
Frakciónknak az a véleménye, hogy ennek a törvényi szabályozásnak elsősorban az a hiányossága, hogy nem áll mögötte egy ilyenfajta népesedésre vonatkozó felfogás, és nem áll mögötte egy olyan látható szándék – azon kívül, amit eddig az expozéban hallottunk –, hogy valójában ezt az egész kört szabályozni kívánja a Kormány, mégpedig nagyon rövid időn belül és egységesen.
(11.40)
Tisztelt Ház! Az 1970-es évek vége, pontosabban '77 óta a világban elindult egy olyan folyamat, amely a terhesség megszakítására vonatkozó törvénykezéseket, törvényeket átalakította. Harmincöt országban következett be olyan törvényi változás, amely inkább a megengedés felé irányul. Ezeknek a törvényi szabályozásoknak a tapasztalatait nekünk is feltétlenül figyelembe kell venni.
A kérdés az, hogy mit szabályoznak általában ezek a törvények. Több fajtája van. Van, amelyik csak a terhességmegszakítást, van, amelyik ennél szélesebb körben a terhesség megszakítását, megelőzését, a humán reprodukciónak egy nagyobb területét szabályozza, illetőleg vannak olyanok, amelyek a teljes születésszabályozási kört egy törvényben, vagy egynéhány, egymással összekapcsolódó törvényben szabályozzák. Ezeknek a tapasztalatait mindenképpen hasznosítani kellene, és fel kell figyelni arra, hogy milyen kérdéseket tesznek fel akkor, amikor ezeket a törvényeket megalkotják. Hiszen ezeket a kérdéseket nekünk is fel kell tenni, és alig hallunk mégis róla. A következőket. Hány abortuszt végeznek, és ebből hány az illegális? Vajon mi befolyásolja legjobban az abortuszok számát, és mi befolyásolja legjobban az illegális abortuszok számát? Fel kell tenni azt a kérdést is, hogy milyen árat fizetnek az emberek az illegális abortuszért, milyen árat fizetnek az emberek, s a társadalom milyen árat fizet ezért, milyen árat fizetnek életben és egészségben az illegálisan végzett abortuszokért? Fel kell tenni a kérdést, hogy vajon a tiltással lehet-e csökkenteni az abortuszok számát. Erre vonatkozóan elég széles körű a tapasztalat, tisztelt Ház. Valaki az imént már utalt arra, hogy hosszú időn keresztül, tizenegy éven keresztül egy rendkívül szigorú szabályozás volt a szomszédos Romániában, 1989-ig. Van tehát arra tapasztalat, hogy egy nagyon szigorú törvényi szabályozásnak milyen hatása van. Hát a hatása olyan, tisztelt Ház, hogy az a bizonyos arány, amit úgy hívunk, hogy abortusz ráta, terhesség-megszakítási arány, az ezer nőre vonatkoztatott terhesség-megszakítások száma 91-re emelkedett ez alatt az idő alatt, mivel rendkívül erősen felszökött, a tiltással együtt szinte törvényszerűen, velejáróan rendkívül erősen felszökött az illegális abortuszok száma.
Egészségügyi világszervezeti adat, tisztelt Ház az, hogy 50 millió abortuszt végeznek egy évben a világon, és ennek fele illegális. Nem arról van tehát szó, hogy mi hozunk egy törvényi szabályozást és ez csökkenteni fogja az abortuszok számát. Hanem csak arról van szó, hogy ha szigorú törvényi, tiltó törvényi szabályozást hozunk, akkor az a legálisan, biztonságos körülmények között végzett abortuszok számát csökkenti, és eltereli olyan irányba a terhességüket megszakítani kívánókat, amely már kevéssé biztonságos, sőt az életükre veszélyes. Kétszázezer asszony szenved minden évben súlyos károsodást a világban az illegális abortuszok következtében, és ezt a számot a törvényhozás során is igazán érdemes figyelembe venni.
Kérdés az is, hogy milyen típusú szabályozások vannak. Általában figyelembe veszik a szabályozások az életveszélyt, az egészség veszélyeztetését anyánál, gyermeknél. Általában figyelembe veszik, tisztelt Ház, a szociális indoklást, a szociális kérdéseket is. Megengedő törvényektől a teljes tiltásig igen sokféle megjelent a világban, mégis azt kell mondani, hogy megengedő törvények keretei között él a Föld lakosságának 70-75%-a, és csak 5%-a él tiltó törvények körülményei között. Ezt is figyelembe kellene venni a törvényhozás során.
Az a tendencia alakult tehát ki, hogy a hetvenes évek végétől igen erősen megengedő irányban mozdult el a törvénykezés mindazon országokban, amelyek foglalkoztak ezzel; és a legtöbb azért foglalkozott ezzel a kérdéssel.
Mit mutatnak most már a többször idézett hazai közvélemény-kutatások? Kettőről érdemes szólni, mert a kettő két év különbséggel követi egymást, '90 nyarán és '92 nyarán készültek, az adataik összevethetők. Ezek is azt mutatják, tisztelt Ház, hogy a lakosság körében igen jelentősen nőtt azoknak a száma, akik megengedő törvényt kívánnak, igen erősen nőtt azoknak a száma, akik a korlátozások eltörlését kívánják – nemcsak a csökkentését, hanem az eltörlését kívánják. Ezzel párhuzamosan igen erősen csökkent azoknak a száma, akik a tiltást igenelnék.
Nagyon fontos még felfigyelni, tisztelt Ház arra is, hogy az elmúlt két év során – e közvélemény-kutatások bizonyítékai szerint – igenis a szociális indikáció, ezen belül különösen '92-ben a munkanélküliségtől és lakástalanságtól való félelem az emberek gondolkodásában nagyon nagy szerepet kapott. Igen sokan azt vallják, a túlnyomó többség azt vallja, hogy a szociális okai a döntőek a gyermek nem vállalásának. Miniszter úr az expozéjában az imént azt mondta – és teljesen igaza van –, hogy nem működnek azok a törvények, amelyek megvalósításához nincs meg a társadalmi akarat. Bizony így igaz! Nem működnek ezek a törvények. Nem működhet olyan törvény, amely e kérdés szabályozásánál egyszerűen nem is vesz figyelembe szociális okot akkor, hogy ha a közvélemény első helyre teszi a szociális indikációt.
Meg kellene nézni azt is, tisztelt Ház, hogy végül is milyen törvényt lehet ma Magyarországon hozni. Természetesen az lenne a jó, hogyha kialakult volna egy olyan valódi gyermektámogatási rendszer, amely ösztönző jellegű lenne, és amely valójában működne is. Utalt erre is miniszter úr az iménti expozéjában. Én azonban a jelenlegi törvénykezési szakaszban már előttünk levő törvények alapján azt mondom, hogy ennek még a látszata sincs meg, hogy tudniillik egy valódi gyermektámogatási rendszer kialakuljon. Ebben a törvényben benne van a várandósági pótlék, amely egy előrehozott családi pótlék, hiszen a számítása is úgy van, úgy működik, és erre a költségvetés 2,7 milliárd forintot tervez 1993-ban. Ez tehát egy plusz forrás lenne. Ugyancsak előttünk van a szociális ellátásokra vonatkozó törvény, amelyben megjelenik a gyermeknevelési támogatás, és erre 3,1 milliárd forintot tervez a törvény. Ez is plusz ellátás lenne. Ez összességében 5,8 milliárd; legyen 6 milliárd.
Mivel csökken? Ezzel nőne a gyermektámogatások köre. Mivel csökken? Hát ide kell venni feltétlenül az anyasági segélyt, ami 1,1 milliárd, és megszűnik, ha a törvényt elfogadják. A nevelési segélyek csökkentésére a költségvetési tervezet 1 milliárd forinttal kevesebbet ír. Ugyancsak a törvénytervezetben szerepel az, hogy a családi pótlékok értékmegőrzésére kellene 12-13 milliárd forint, de nincs. Összességében tehát, ha a két adatot összevetjük: az egyik oldalon áll az, hogy 6 milliárddal nőne a támogatás, a másik oldalon pedig az, hogy körülbelül 8 és fél, 9 milliárddal – még a kisebb számokat figyelembe véve is – csökkenne. Nem érhető el tehát az a cél, hogy egy olyan gyermektámogatási rendszer alakuljon ki, amely önmagában is ösztönzően hat, és segít a családok szociális gondjainak a megoldásában.
(11.50)
Mit tarthatunk tehát elfogadható törvénynek most, 1992 őszén? Az a véleményünk, hogy nem lehet olyan törvényt elfogadni, amely a jelenlegi szabályozásnál szigorúbban ítéli meg az abortuszkérdést – megengedő törvényt kívánunk tehát, mégpedig a következő okok miatt:
Megengedő törvényt akarunk azért, mert nem tudjuk elfogadni az anya önrendelkezési jogának az állami beavatkozással, jogi beavatkozással való szűkítését. Lehet ezen vitatkozni – vitatkozzunk is, tisztelt Ház–, csak ennek az önrendelkezési jognak a létét tagadni nem lehet.
Nem tudjuk elfogadni a szigorítást és megengedő törvényt akarunk azért is, mert nem lehet csökkenteni jogi szabályozással az abortuszt – jogi szabályozással, jogi szigorítással csak az illegális abortuszok számát lehet növelni. Ha tehát azt mondjuk, hogy megengedő törvény kell, akkor nem az abortusz érdekében szólunk, nem abortuszpártiak vagyunk, hanem olyan érdekeket képviselünk, mint a nők egészsége és a nők biztonsága; az anyák életét és egészségét kívánjuk védeni.
Nem lehet elfogadni szigorító törvényt azért sem, mert a társadalom többségének más a véleménye, és az ő viselkedésük fogja eldönteni, hogy ez a törvény alkalmazható-e vagy sem.
Nem lehet azért sem elfogadni, mert hogyha mi egy liberálisabb vagy megengedőbb törvényt fogadunk el, akkor mindazok számára, akik ennél önmagukra nézve szigorúbb szabályokat, szigorúbb erkölcsi követelményeket tudnak elfogadni, lehetőséget adunk arra, hogy éljenek ezzel, lehetőséget kapnak egy megengedő törvényi szabályozás esetén arra, hogy a maguk számára szigorúbb követelményeket állítsanak fel, és eszerint éljenek. Ha azonban egy szigorító törvényt hozunk, akkor erre azok számára, akik más felfogást vallanak, nem lesz lehetőség.
Mit kellene teljesíteni, tisztelt Ház a törvénynek? Először is teljesíteni kellene azt, hogy megengedő jellegű legyen – az előző indoklás alapján. A törvényt természetesen nem jogászok, nem orvosok, nem parlamenti képviselők – vagy legalábbis főleg nem ők – fogják használni, alkalmazni, ezért a törvénynek, az indikációs listának, az időtartam-, időponthatároknak, a hozzáférési lehetőségeket szabályozó tételeinek rendkívül világosnak, közérthetőnek kell lenni.
Tisztelt Ház! A leginkább megengedő törvényt is semmissé tehetik, ha a hozzáférési eljárásokat nagyon bonyolulttá, nagyon nehézkessé teszik. Három lehetőség van erre: az adminisztratív szabályok bonyolítása, nehézkessé tétele, az anyagi szabályozásoknak, a térítési díjaknak a nehézzé tétele és az információs feltételek kiiktatása. Azt kívánjuk természetesen, hogy a megengedő törvényhez olyan eljárási szabályok járuljanak, amelyek lehetőséget biztosítanak a joggal való élésre. Nagyon fontos lenne, hogy a törvény biztosítsa a korszerű eljárásokhoz való hozzájutást is – már tudniillik, nemcsak azokkal az eljárásokkal lehet terhességmegszakítást végezni, amelyekről itt ismeretek vannak és amelyek esetleg Magyarországon elterjedtek, hanem ennél már sokkal kevésbé egészségkárosító eljárások is vannak.
Mármost, mit teljesít ezekből a feltételekből az előterjesztett törvényjavaslat? A szabályzás körét illetően is vannak vitatható részei, mert hiszen ez a törvényjavaslat egy átmenetet alkot egy valójában a magzat védelmére vonatkozó törvény és egy ennél egy kicsit, valamivel bővebb törvény között, hiszen beveszi a várandóssági pótlékot mint egy szociális ellátási formát, egy új intézményt, azon felül utal – de, sajnos, csak utal és meglehetősen langyos, felszínes módon – a felvilágosítás szükségességére. Szóval, valamelyik álláspontot el kellett volna fogadni, hogy a törvény valójában mivel is foglalkozzék, és azt kicsit markánsabban – vagy talán sokkal markánsabban is – megjeleníteni.
Az előzőekben elmondottak szerint számunkra nem fogadható el más, csak megengedő törvény – ebben az is benne van természetesen, hogy nem tudjuk elfogadni, még tárgyalási alapnak sem, a törvénynek az A-változatát. A Kormány természetesen homályban hagyta a két változat előterjesztésével azt, hogy ő melyik mögé áll, hiszen ha mind a kettőt idehozta, akkor feltehetően mind a kettőt el tudja fogadni. Nem választott tehát a kettő között.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ebben a törvényjavaslatban a jelenlegi szabályozáshoz képest erősen szűkül az indikációk köre: kimarad belőle a házasságon kívüliség, a lakáshiány, a kor, a katonai szolgálatra hivatkozás, kimarad az a nagy csomag, amelyet szociális okoknak hívunk, és kimarad a szabadságvesztéssel kapcsolatos indikáció is – megjelenik ezzel szemben, vagy ettől függetlenül a válsághelyzet. A válsághelyzetnek mint indikációs kritériumnak az elfogadottsága a közvélemény-kutatásban ez év nyarán elég nagy – 64%-os – volt. Lehet ezt a fogalmat pontosítani – kell is a törvényben –, meg el kell dönteni, hogy pontosan mi a tartalma. Igen nehéz dolog lesz ez, de a törvény előterjesztője idehozta.
Nagyon fontos – amint már utaltam rá –, hogy az eljárási szabályok pontosak és világosak legyenek, és ne gátolják, hanem segítsék a törvény alkalmazását. Úgy érezzük, hogy túl sok felhatalmazást kap e tekintetben a Kormány, illetve a népjóléti miniszter. Különösen így van ez a térítés megállapításánál, hiszen tisztelt Ház, egy rosszul megállapított térítési díj diszkriminál, különösen a szociálisan hátrányos rétegek számára nem fogadható el, különösen ezt a réteget – amely a szociális hátrányával együtt egyben kulturális hátrányt is szenved, egyben az érdekérvényesítésben is hátrányt szenved – eltéríti és lehetetlenné teszi számára a törvény adta jogokkal való élést.
Alapelveinkként tehát a következőket javasolhatjuk:
Alakuljon ki, hozzon létre a Kormány egy olyan – közösen, valamennyiünk által konszenzussal elfogadható ösztönzőrendszeren alapuló – népesedéspolitikát, amely a gyermekes családok támogatására épül, és ilyen módon kíván beleszólni a gyermek vállalásába vagy nem-vállalásába.
Hozzon létre a Kormány egy olyan törvénycsomagot, törvényi rendszert, jogi rendszert, amely a humán reprodukciót összefüggésében tudja szabályozni, és hozzon létre a Kormány – illetve most a Parlament alkosson – egy olyan magzatvédelmi törvényt, amely nem korlátozó, nem szigorít a jelenlegi szabályozáshoz képest, egy olyan törvényt, amelynek az indikációi pontosan, világosan vannak megfogalmazva, az állampolgár számára közérthetőek. Egy olyan törvényt tudunk elfogadni, amely tehát a szociális indikációt nem iktatja ki, nem zárja ki az indikációs körből, olyan eljárási rendet, amely a jogérvényesítést nem akadályozza, hanem elősegíti, olyan méltányos szabályozását a térítésnek, amely lehetővé teszi a joggal élést a legszegényebb rétegek számára is; olyan eljárási rendet, amely mind a modern fogamzásgátló eszközökhöz hozzáférést, mind pedig a terhességmegszakítás humánusabb eszközeihez való hozzáférést biztosítja.
Ilyen törvényt tud a szocialista frakció támogatni, mert véleményünk szerint csak ez felelhet meg a XX. századvég törvénykezésének, csak ez felelhet meg egy demokratikus ország magzatvédelmi törvényének.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Dr. Hans Zehetmair bajor kultuszminiszter és kísérete köszöntése
