KOVÁTS LÁSZLÓ, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:

Teljes szövegű keresés

KOVÁTS LÁSZLÓ, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
KOVÁTS LÁSZLÓ, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Előrebocsátom, hasonló helyzetben vagyok, mint Kulin Sándor képviselőtársam, tehát nem a Kisgazdapárt merev álláspontját vagy legalább frakcióvéleményét adom elő, hanem körülbelül az ügy tekintetében a képviselőtársaim megosztott véleményét próbálom elmondani.
A Kisgazdapárt keresztény erkölcsi alapokon áll. Amit a keresztény erkölcs nem tart megengedhetőnek, ebből kifolyólag a Kisgazdapárt is tilosnak tartja. Az abortusz, ha spontán következik be, az művi beavatkozás nélkül jelenti azt. Spontán vetélés csak a terhes nő akaratán kívül következhet be. Vagyis tilos bármit is tenni, hogy ez az úgynevezett spontán vetélés bekövetkezzék. Egyedül csakis az a megengedett, hogy a nő, a terhes nő adott betegsége folytán orvosi felügyelet alatt szedett, orvos által előírt orvosságot kénytelen szedni, és ez esetlegesen másodkövetkezményként terhességének megszakítását indokolttá tenné.
Más módon ezt a spontán abortuszt nem szabad előmozdítani.
A művi beavatkozással bekövetkező abortusz szándékos eltávolítása a magzatnak, és ez a természet törvénye alapján tilos. A valláserkölcsi magatartás tehát a természettörvény alapján áll. A művi terhességmegszakítást lehet ugyan indokolni, de ezek az indokok minden esetben ellenkeznek a természettörvénnyel.
Miért? Először: általánosan elismert tény, hogy az ember élete a fogamzással kezdődik és a természetes halállal fejeződik be. A fentiek alapján a megfogamzott élet művi úton soha nem szakítható meg. Ugyanígy az ember élete művi beavatkozással sem rövidíthető meg.
A nemzetközi jog jogalanynak tekinti a magzatot megfogamzásától kezdve. Ez a jog nem sérthető meg sohasem. Mint ahogy a művi úton történő magzatelhajtás szinte minden országban valamilyen módon szabályozást nyert és kíván, ezért születtek és születnek erről törvények vagy törvényerejű hivatalos rendelkezések.
Magyarországon a legutóbbi erre vonatkozó törvényerejű rendelet módosításra szorul. Ez nem is képezi vita tárgyát. A módosításnak szabályszerűnek kell lenni, megfontolandó, hogy milyen szinten történhet ez a szabályozás. A Parlament által történő módosítás vagy más szinten történő törvényerejű módosítás megoldás. Akár az első, akár a második módosításnak figyelembe kell venni a fentebb kifejtett természeti törvényt, amely minden körülmények között védi a magzat életét a fogamzástól kezdve. Éppen ezért sem a Parlament, sem más, úgynevezett illetékes hatóság nem változtathatja meg úgy a jelenlegi természeti törvényt, hogy az figyelembe ne vegyen olyan eseteket, amelyek létfontosságúak ennek megítélésénél.
Bármelyik ország parlamentje vagy illetékesnek tartott hatósága csakis azt mondhatja ki, hogy a művi magzatelhajtás nem engedhető meg bizonyos eseteket kivéve.
A Kisgazdapárt irányjelszava: "Isten, haza, család". Az Isten által kinyilatkoztatott tízparancsolat közül az 5. azt mondja, hogy "Ne ölj!". Az öl, aki kioltja valakinek az életét. A magzat már fogantatásától kezdve ember. Emberi élettel rendelkezik és joga van az élethez. Ezen élet felett nem rendelkezik más, nem rendelkezhet más, csak az Isten, bárki más, ha a magzat életének kioltására törekszik, vagy azt elősegíti, az jog szerint gyakorlatilag gyilkosnak nevezendő.
Néhány szempontot szeretnék ismertetni, amely talán elősegíti a döntést. Nem lehet nem csodálkozni azon, hogy miközben az emberiség fellép a halálbüntetés s a háború minden fajtája ellen, másrészt pedig követeli az abszolút vagy korlátozott szabadságot a művi vetélést illetően. Világnézeti pluralizmusból nem következik az etikai pluralizmus. A legkevésbé akkor, amikor másnak a legalapvetőbb és elidegeníthetetlen jogáról van szó, tudniillik az élethez való jogról.
Sok világi ember, különösen orvosok, családapák, családanyák nyilatkoztak erről ebben a kérdésben. Ugyancsak több egyháznagyi konferencia és egyéb intézmény mondta el erről a véleményét. Az egyház mindig hirdette és hirdetni fogja, hogy az emberi életet óvni, védeni kell. Már Tertullianus is hirdeti, hogy emberölésnek számít, ha "…megakadályozod, hogy szabadon megszülethessen a magzat". Minden emberi lénynek legalapvetőbb joga önmagát birtokolni. Elsődlegesen az életét. Erről az életről senki más személy nem rendelkezhet.
A morál feladata az egyén és a társadalom kölcsönös jogkötelezettségeit definiálni. Mégis vannak jogok, amelyek fölött senkinek nincs joga dönteni, pusztán kötelességei vannak, tudniillik azokat védeni kell. Ezeket nevezzük mi emberi jogoknak.
Az emberi személy elsődleges joga: élni. A társadalomnak, bármilyen hatalmi formát öltött magára, nincs joga egyeseknek védeni az életét, például eltörölve a halálbüntetést, mondjuk a rablógyilkosét, másoktól pedig megtagadni azt a védelmet, színre, fajra, vallásra, nemre vagy éppen életkorára való tekintettel. Az ilyen különbségtételt gyakran fasizmusnak szokták nevezni.
(11.30)
Ha ugyanis elfogadhatóvá tesszük az életkor szerinti diszkriminációt, holnap már az aggastyánt sem fogja védeni a törvény. A megtermékenyített petesejt új élet, amely már sem az apa és sem az anya élete.
A természettudomány tanúsítja, hogy a fogamzás pillanatától kezdve egy meghatározott genetikai program indul el, az omnipotens sejtből más élőlény nem is fejlődhet ki, csak ember. Mindettől függetlenül nem a biológia és az orvostudomány, hanem a filozófia és az erkölcstan feladata dönteni az emberi személy létének pillanatáról.
Egyesek – a női emancipációra hivatkozva – próbálnak érvelni. A nő természeténél fogva életadásra hivatott, és nem a megfogamzott élet kioltására. De még ha elfogadnánk is ezt a beteges vágyat, akkor is tudomásul kell venni a nőnek, hogy jogait mások élethez való joga korlátozza. Az abortuszt lehet, hogy technikailag tökéletesítik és veszélytelenebbé teszik, ez azonban az erkölcsi minősítésen semmit sem változtat. A tökéletes technika ugyanis nem jelenti azt, hogy mindenre felhasználható, lásd az atomenergiát.
Sok országban a törvényhozást illetően vitatkoznak az abortuszról. Minden ország jóformán tiltja és bünteti a gyilkosságot. Sok országban ez magába foglalja az abortuszt is. Ám éppen napjainkban lehetünk tanúi annak, hogy sok helyen kísérleteznek a büntetés csökkentésén. A pluralizmusra hivatkozva nem világos, hogy egy olyan országban, ahol a többség keresztény, miért a kisebbség véleménye lesz elfogadhatóvá? Igaz, hogy ahol a törvény szankcionálja is az abortuszt, nem mindig büntetnek és nem mindig vonják felelősségre azokat, akik titokban végeztetnek abortuszt, amelynek sokszor nagyon tragikus mellékhatásai vannak.
Az államhatalom feladata: mindenki jogait védeni, s a gyengéket támogatni. Ezért feladata a téveszméket korrigálni. Nem szükséges, hogy a törvény mindent büntessen, de egyetlen törvény sem ellenkezhet a legfőbb természeti törvénnyel.
Attól, hogy a törvény nem büntet egy cselekedetet, attól a cselekedet tisztességessé, erkölcsössé még nem lesz, mert abban a pillanatban a törvény megszűnik törvénynek lenni. Az államnak ezzel szemben inkább az lenne a feladata, hogy olyan törvényeket alkosson, amelyek minden születendő gyermeket emberhez méltó körülmények között fogadnak a Földön.
Tisztelt Országgyűlés! Ha az emberek, az emberiség – már ezt nem megkülönböztetésként mondom –, de a fehér ember nem fog tudni ezen a vonalon gyökeres változtatást előidézni, akkor lassan oda jutunk, hogy az emberiség kétharmada mohamedán lesz, illetve a mohamedánok annyira elszaporodnak, hogy a fehér ember minoritásba szorul. (Zaj, derültség a bal oldalon.) Így van! Az abortusz miatt több az áldozatok száma, mint a háborúk okozta haláleset. Ha nem tudjuk meglátni ennek a következményeit, akkor nagyon nehéz helyzetbe jutunk. Hollandiában például évi 20 000 az abortuszok száma, ebből 6000-et mondanak indokoltnak. Nálunk egy házasságra 1,8 gyerek jut, és ha ez nem változik meg, akkor lassan olyan helyzetbe jutunk, mint az Amerikai Egyesült Államok, ahol importálni kellett a munkaerőt.
Az abortusz ellen azt kell tenni, amit a körülmények megengednek. Olyan törvényre van szükség, amely visszaszorítja az abortuszt. Az asszonyokat fel kell világosítani, de csak olyan orvosok adjanak tanácsot, akik már eleve abortuszellenesek. Angliában például az orvosok tartózkodnak attól, hogy ilyen ügyben tanácsot adjanak.
Ha a nő teherbe esik és válaszút elé áll azért, mert kilátástalannak látja a gyermekének a felnevelését – elsősorban anyagiakra gondolok, meg egyéb olyan körülményre, ami ezt problematikussá teszi előtte –, akkor az a feladata az embernek, a törvénynek, hogy megszüntesse azokat az akadályokat, amelyek ezt az asszonyt válaszút elé állították.
Szeretnék még néhány statisztikai adatot ismertetni. 1989. évi magyar statisztikai könyv szerint 1970-ben Magyarországon 192 000 abortusz volt. Ez volt az az idő – talán még emlékeznek rá –, hogy "kocsi vagy kicsi". Hát kocsi lett, ma már majdnem hárommillió a gépkocsik száma, milyen jó lenne, ha hárommillió gyerek lenne.
A továbbiakban még azt szeretném bejelenteni, hogy a törvényjavaslatot a magam részéről, és a Kisgazdapárt egyes tagjai részéről elfogadásra ajánlom. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem