ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Tisztelt Országgyűlés! Ma többen le akartak téríteni az elnöklés helyes útjáról, de ezt nem engedhetem meg.
Államtitkár Úr! Ha mi a meghirdetett napirendek szerint haladtunk volna, erre sor sem került volna. Már rég befejeztük volna az Országgyűlés munkáját, ha folytatjuk abban a sorrendben: Szigetköz és így tovább. Nem tudtuk. Tehát megkíséreltük, hogy ebben a két ügyben próbáljunk zöldágra vergődni. Nem sikerült. Tehát ezt kérem, hogy államtitkár úr vegye figyelembe. (Rajkai Zsolt: Nem tudom elfogadni!)
A másik dolog pedig: Eddig ez gyakorlat volt, hogy ha egy frakció kéri, hogy ne zárjuk még le az általános vitát, általában ennek helyt szoktunk adni. (Rajkai Zsolt: Hányszor, Elnök úr?) Igen. Tehát erről van szó. Kérem szépen, egyébként is a 19 óra elmúlt, és most jegyzői bejelentés következik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem