MÁDAI PÉTER (SZDSZ)
MÁDAI PÉTER (SZDSZ)
MÁDAI PÉTER (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Késő este van. Nagyra értékelem Pál képviselőtársam jó hosszú észrevételeit. Igyekszem sokkal rövidebb lenni.
Egyrészt azt gondolom, hogy gazdasági törvényről beszélünk, tehát ne beszéljünk felelősségre-vonásról, politikáról. Másrészt az általános vitában vagyunk, a részletes vitában el lehet még sok mindent mondani. Gazdasági törvényről tárgyalunk, a gazdaság egy döntő fontosságú ágáról, országunk természeti kincseinek kiaknázásáról. Jelen esetben ennek közgazdasági meghatározásáról.
Kulcskérdés ez, azt gondolom, minden függetlenségre igényt tartó országnak, nekünk magyaroknak, úgy gondolom, sokszorosan. Gazdasági gúzsba kötöttségünk zsibbadtságát még érezve egy reményeink szerint számunkra előnyt jelentő fejlettebb gazdasági gyakorlat, Európa felé kacsingatva kívánunk lépni. Ismételni szeretném, reményeink szerint nekünk fejlettebb és kedvezőbb Európa felé.
Azonnal szeretném leszögezni, e törvény inkább bicebócaságunkat, mint határozott lépéseinket tükrözi. Szándéka nemes, eredménye – legalábbis alapszövegét tekintve – kétséges. Bevezetésként még annyit, hogy egy alapiparág működése keretfeltételeit sem lehet úgy meghatározni, hogy a törvény ne foglalkozzon valamilyen módon és ne hordja fókuszában a termelő szellemiséget és a törvényt megvalósító munkásakaratot. Tudom, külön fogunk ezzel foglalkozni, többen elmondták, nem is akarok erre kitérni, csak emlékeztetni szeretnék rá, nagy hibát követne el a Ház, hogyha ennek az emberre vonatkozó részét valamilyen módon nem tekintené fontosnak, még ha nem is e törvény keretében kívánjuk tárgyalni.
Több hete már, hogy ezt a vitát elkezdtük. A vezérszónokok elmondták a legfontosabb gondolatokat, a pártokét is. Ahol ismétlek, elnézést kérek, inkább a bevésés szándéka vezet.
Miniszter úrtól szeretnék idézni: "az állam minden formájában rossz tulajdonos". Tökéletesen egyetértek. De az új tulajdonos kell, hogy vállalja majd ennek a réginek minden adósságát? Egyáltalán vállalni fogja az új tulajdonos azt az adósságterhet, amit a régi, rossz gazda hagyott? Mert – kérdem tehát: – milyen elképzelés szerint lehet a hozományterhelő súlyokat csökkenteni? Arról a bizonyos 40 milliárd forintról beszélek.
Ismét a miniszter urat szeretném idézni: "a bányabiztonsági követelmények terhére semmiféle engedményt nem tehetünk". Egyetértek. Magam mint sokáig bányában dolgozó ember tudom, hogy ebben nem lehet engedményt tenni. De garantálja ezt a koncessziós törvény? Azt gondolom, módosító javaslatom lesz erre. Pontosítani kell!
(19.40)
A következő az inkább kérdés – és most már nem vagyunk olyan túl sokan, tehát nem is választ várok rá –: van a minisztérium birtokában bármilyen, esetleg nem nyilvánosságnak szánt adat, hogy koncesszióra vagy netán tulajdonbavételre milyen tőkés csoportok – nem név szerint – és milyen összeggel jelentkeznek? Tartok tőle, tudniillik ha ez a felmérés, vagy valamilyen apró adat erre nincs, akkor lehet, hogy hozunk egy törvényt, és nem tudunk mit kezdeni vele.
A koncesszió az a gazdasági intézmény – fogalmazott nekem pontosan Szalay Gábor képviselőtársam –, ahol az állam beismeri, hogy az adott területen a magántőke nagyobb hatékonysággal működik, mint az állami. Azt gondolom – Bethlen képviselőtársam bólogat –, ezt így tanítják odakinn az egyetemen is. Ebből kiindulva felmerül bennem a kérdés, hogyha az állami üzemeltetésben hatalmas veszteségek voltak, akkor vajon helyes a törvénynek az az elvárása, hogy komoly nyereséget várunk el befizetésre azoktól, akiknek odaadjuk? Nem tűnik tisztelt képviselőtársaimnak úgy, hogy kicsit mohó a kincstár? Lehet, hogyha ezt várjuk – beismerve, hogy a másik oldalon nem jól tettük –, hogy igazában lesz jelentkező koncesszióra?
Bányaáldás. A múlt század egyik szép magyar szava; tiszta nyereség – csak a bányászatot vizsgálva. Ritka volt, mint a fehér holló.
A bányaáldás – jelenlegi törvényünk szavaival: bányajáradék a bánya termékére építő szolgáltatásokban jelentkezett, jelentkezik ma is, nem tisztán csak a bányászatban. A legritkább esetben jött. Ezért tisztelettel szeretném megkérdezni a törvény előterjesztőit: komolyan végiggondolták ezt, hogy bányát úgy vesznek koncesszióba, hogy abból tisztességes nyereség képződik?
Elnézést kérek, ez egy komplex egység. Ha kiszakítjuk belőle az alaptevékenységet, lehet, hogy tévútra jutunk.
Képviselőtársaim közül valaki említette az önkormányzatok esetleges bevonását. Nyilvánvaló, komoly bányavállalatoknál – több száz vagy esetleg ezer embert foglalkoztatónál – nem lehet, de például Nógrádban – csak példának említem – azt gondolom, nagyon fontos. Hiányolom tehát a törvényből, hogy valamilyen módon tulajdonhoz vagy koncesszióba, koncessziós díjhoz jutási lehetőség az önkormányzatok számára nincs biztosítva. Nem nagy termelési értékre, de munkahelyteremtésre mindenféleképpen jó lenne.
Bányászati emlékeink megőrzése: erről Ráday Mihály képviselőtársam már annyiszor beszélt – nem a bányászatnál. Én azonban nagyon fontosnak érzem, mert hallatlan értékeink vannak. Európa egyik leggazdagabb műszaki szellemi értékével rendelkező a magyar bányászat. Eddig – úgy-ahogy, ilyen-olyan módon – az állam vagy a vállalatok megőrizték ezeket, okulásul a jövőre. A törvényben nem látom garantálva azt, hogy ezeknek lesz gazdája, Isten óvjon bennünket attól, ha ebek harmincadjára jutna.
Földtani Kutatási Alap. Mindenki említette, és úgy gondolom ebből, hogy akik beszéltünk a témában, végül is fontosnak érezzük. Azt hiszem, hogy a föld méhének megkutatási eredményei nem lehetnek vállalati tulajdont képező szellemi értékek. Erre döntés kell, ez a nemzet tulajdona. Nem szeretve használom, hogy "nemzet", mégis azt kell mondjam, hogy a nemzeté. Erre ugyancsak megoldást kell a törvényben találni.
Egy apróságot szeretnék még említeni. Nagyon jónak tartom, hogy végül is tulajdonos jelenik meg a magyar bányászatban. Jobban örültem volna, ha nem koncesszióban. Tudom, hogy nem léphetünk egyszerre túl nagyot. De tisztelettel szeretném felhívni a tárca figyelmét, hogy a bányák csak olyan módon fognak tudni megélni tulajdonosként vagy koncesszióban, ha velük kapcsolatban álló partnerek monopolhelyzetét megszüntetjük. Majd a részletes vitában utalnék erre. Ha a MÁV meg fogja szabni monopolhelyzetben, hogy ő mennyiért szállít – mondjuk – szenet vagy bauxitot, és kiszolgáltatja a vele szemben álló bányavállalatot, akkor bizony nem fogunk tudni előrelépni. S ha nekem pénzem lenne, ennek alapján meggondolnám, hogy mondjuk kivegyek koncesszióba egy területet.
Befejezem. Azt gondolom, a bányászat tőke nélkül halott, mindenütt. De bányászat nélkül is halott. E törvénynek – s ez nem képzavar – hitem szerint üzennie is kell, üzenni a tőkének: érdemes befektetni. Tegyük olyanná a törvényt, hogy érdemes legyen. De üzennie kell a ma magyar bányászának, és azt gondolom, legalább annyira a ma tizenéveseinek, akik bizonytalanok a pályaválasztásban, hogy a magyar bányászatnak van jövője, érdemes bányásztanulónak menni, mert ez lehet hivatás, ebből meg lehet élni, erre jövőt lehet alapítani.
Embert próbáló feladatait vállaló dolgozói számíthatnak – és ezt kéne a törvény üzenje – megérdemelt figyelmünkre, és arra a többletre, amit a különleges munkájukért kapnak: anyagi és erkölcsi megbecsülésükre gondolok.
Azzal kezdtem az elején, hogy a törvény szándéka nemes, eredménye kétséges. Azt gondolom, vagy azt remélem, hogyha a sok módosító javaslatból a legjobbakat, s tényleg közös megegyezéssel találjuk meg, akkor ha ez a törvény nem is lesz igazán jó, de talán nem lesz annyira bicebóca, mint ahogy szeretném hinni, s talán ha az egyik lábunkat húzzuk is, de már tudunk előrelépni. Ha ezeket a módosító javaslatokat a Ház tárgyalja, elfogadja, akkor a magam részéről is a törvényt támogatom és elfogadom. Köszönöm. (Taps.)
