ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP) Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mádai Péter – igen tisztelt – képviselőtársam optimizmusát nem nagyon tudom osztani. Ennek a törvényjavaslatnak olyan strukturális hibái vannak, amelyeket most nagyon röviden igyekszem összefoglalni, és nem hiszem, hogy ezeket módosító javaslatokkal korrigálni lehetne. Mondom őket sorban.
Az egyik az, hogy még az előző rendszerben, az előző rendszer utolsó éveiben igyekeztek szakértők rákényszeríteni az akkori országgyűlést, hogy nagyon fontos törvények lehetőleg végrehajtási rendelet nélkül jelenjenek meg, és mindazok a tartós törvényszövegek… – gondolom, elnök úr is emlékszik ezekre a törekvésekre, mint akkori gyakorló jogász – arra irányult a törekvés, hogy magába a törvénybe kerüljenek bele mindazok a tartós alkotóelemek, amelyek belekerülhetnek a törvénybe, és ebben az esetben nincs szükség végrehajtási rendeletre. Emlékeztetem az urakat, hogy így készültek például a társasági törvények. Én nagyon furcsának tartom, hogy az akkor már érvényesülni kezdő jogpolitikai irányelvektől e törvény esetében is eltértünk.
Ha a hölgyek és az urak végigolvassák a végrehajtási kormányrendeletet, talán öt paragrafus kivételével az egész belekerülhetne a törvénybe, mert olyan tartós elemeket tartalmaz, amelyek igenis egy törvény alkotórészét képezik. Hozzá kell tennem, hogy ennek a jogpolitikai elvnek az érvényesítése különösen fontos azokon a területeken, amelyek a folyamatos hosszadalmassága folytán időtálló szabályozást kívánnak. Jellegzetesen ilyen a bányászkodás, és nagyon ingatag az a bányatörvény, amelyiknek egyes fontos részei átemelődnek egy kormányrendeletbe, amelyet a következő kormány – vagy akár még ez a Kormány is – rövid időn belül módosíthat.
(19.50)
Hiányzik a jogalkotás stabilitása és időtállósága. Ez volt az egyik ellen-észrevételem.
A másik. Ez látszólag formai kifogás, nevezetesen az, hogy a törvényben a fogalommeghatározások a törvény végén, az 5. részben – ha jól emlékszem – kapnak helyet.
Ha az ember áttanulmányoz külföldi jogszabályokat, az az általános benyomása, hogy a fogalommeghatározások általában a törvény elején vannak. És ennek megvan a maga logikai sorrendje. A nyájas törvényolvasó tudja, hogy a következő lapokon egy szó mit jelent. Számomra kicsit úgy tűnik, amikor a fogalommeghatározások a törvény végén vannak, mint amikor a bűvész a végén varázsolja elő a cilinderből a nyulat.
Egyébként hazai precedensek is arra mutatnak – emlékeztetem az igen tisztelt Házat a banktörvényre –, hogy a fogalommeghatározásokkal kezdődik a törvény. Ez logikailag is azt hiszem, annyira magától értetődő, nem értem, és elnézést kérek, de azt sem tudom, vagy nem tudom megérteni, hogy akkor most a törvény-előkészítés nálunk hogyan folyik. Az egyik törvényben elején van a fogalommeghatározás, a másik törvényben a végén. Most már csak várom azt a törvényjavaslatot, amelyiknek a közepén lesz, vagy három részre elosztva: elején is, közepén is, végén is. Ez volt a második kifogás.
A harmadik, ugyancsak formainak tűnő, de valójában érdemi kérdés az, hogy a törvény elején szerepel a koncessziónak a kérdése. Ha most rosszindulatú vagy rosszmájú szeretnék lenni – ami egy kereszténydemokratától persze távol áll –, akkor azt mondanám, ez olyan, mint egy koncessziós törvény, amelyiknek csak éppen utána van illesztve egy bányatörvény, mert a kettőt valahogy egyben kellett meghozni. Hát elnézést kérek, a bányatörvény összes többi eleme lényegesen fontosabb, tartósabb, mint a koncesszióra vonatkozó, de ez még szerkezeti kérdés. Ennek ellenére jelentősnek tartom. Olyan mértékű átszerkesztést kívánna a törvény – hogy logikus, jogtechnikailag kezelhető legyen –, hogy nem hiszem, hogy ezt a módosítások révén sikerül elérni.
Végül a negyedik igazi észrevételt meg kell tennem. Nagyobb örömet már rég éreztem ebben a Házban, mint Pál József igen tisztelt képviselőtársam fölszólalásakor és a másik oldalon Szalay Gábor igen tisztelt képviselőtársam fölszólalásakor. Azt hiszem, ennek a törvénynek az alapproblémája az – és ez ennyiben alapjaiban vitatható –, hogy egy olyan totális állami tulajdont mond ki, amit a közelmúltban sajnos – azóta megszűnt – külföldi példákban lehetett csak találni. Amikor a törvény kimondja, hogy ásványi nyersanyagok természetes előfordulásában az állam tulajdonában állanak, ez egy olyan totális állami tulajdont mond ki, ami például az osztrák jogban nincs, több európai állam jogában nincs, és meg kell mondanom, értelmetlen is. Mert a földtulajdonosnak a külszíni fejtéssel hozzáférhető ásványvagyonát – gondolok itt a homokra, a kavicsra, az agyagra, amelyek a legtermészetesebb és az országban tömegesen előforduló ásványanyagok, és amelyek, ahogy Pál József igen tisztelt képviselőtársam mondotta, az önkormányzatok tulajdonában vagy akár magántulajdonában egy gyors kiaknázási lehetőséget tennének lehetővé – belekényszeríteni egy ilyen totális állami tulajdonba, azt hiszem, ez nem egy lépés a piacgazdaság felé, hanem egy lépés a piacgazdaságtól visszafelé, s ráadásul egy olyan terrénumra, ami valójában nincs is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
