EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A ma reggeli csetepatéban Szabó Tamás tárca nélküli miniszter úr felhívta a figyelmet arra, hogy a választási kampány megkezdődött. Hadd tegyem ehhez hozzá, hogy ezt mi, ellenzéki képviselők is gyakran érezzük, amikor, mondjuk Antall József miniszterelnök úr azt mondja a televízió, rádió nyilvánossága előtt: ellenzéki pártoktól semmi olyat nem tud hallani, amit a kormányzati munka során fel tudnának használni. Úgy vélem, tisztelt képviselőtársaim, hogy azt a magatartást, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége a terhességmegszakítással kapcsolatos vitában tanúsított, úgy lehetne hívni, hogy ez a konstruktív ellenzékiség csimborasszója… (Derültség.) …, talán még a KDNP is tanulhatna, hogyan kell egy ellenzéki pártnak ilyen helyzetben eljárnia.
(16.40)
Emlékeztetném a tisztelt Házat: amikor az Alkotmánybíróság tavaly év végén meghozta a döntését, ezáltal az Országgyűlést olyan helyzetbe hozta, hogy ez év végéig meg kell hoznia a terhességmegszakításról szóló törvényt. Miközben a Kormány – nyilván joggal – arról panaszkodott, hogy különböző kormányzati szervei nem győzik a hatalmas munkát, állandóan időzavarba kerülnek, a Szabad Demokraták Szövetsége úgy határozott, hogy ebben a kérdésben megpróbál segíteni a Kormányon, és leveszi válláról a kodifikáció terheit és saját szakértőivel elkészített egy törvényjavaslatot.
Az SZDSZ meg is tette és már márciusban – ha jól emlékszem – beterjesztette a Ház elé. Igazán sajnáljuk, hogy elnök úr – vagy nem tudom kinek – közreműködése folytán a Ház nem került abba a helyzetbe, hogy a terhességmegszakításról szóló vitát már tavasszal vagy nyár elején megkezdje, és ne az év lezárását közvetlenül megelőzően kelljen a Háznak a vitát megkezdenie, egy nagyon gyors vitát gyorsan lezárva esetleg meggondolatlan döntést hoznia.
Amióta az SZDSZ saját törvényjavaslatát benyújtotta, azóta SZDSZ-es képviselők sok meghívásnak tettünk eleget. Az ország minden táján járva, minden alkalommal azt mondtuk, hogy ez egy olyan kérdés – tipikusan olyan kérdés –, amelyből nem szabad pártpolitikai vitát csinálni. Akárcsak az MDF képviselői, az SZDSZ is úgy van ezzel a kérdéssel, hogy ez lelkiismereti kérdés alapvetően, ezért a mi képviselőink is ebben a kérdésben lelkiismeretük szavára hallgatva fognak szavazni.
Miután a Kormány beterjesztette a saját elképzelését, úgy gondoltuk, ebből sem fogunk presztízskérdést csinálni és tárgyalási alapnak elfogadjuk a Kormány előterjesztésének B-variánsát. Hiszen meggyőződésünk, nem az fő kérdés, hogy melyik párt előterjesztését, koncepcióját vitatja meg a Ház, hanem az a fő kérdés, hogy az év végére olyan terhességmegszakításról szóló törvényt fogadjon el a Ház, amely az állampolgárok legszélesebb rétegeinek az igényeit kielégíti. Ezért a továbbiakban a Kormány előterjesztésének B-variánsával szeretnék foglalkozni. Mégpedig azért, mert meggyőződésem, hogy az A-variáns elfogadásának – amelyik variáns lényegében az abortusz teljes körű betiltása mellett tör lándzsát – ma Magyarországon nincs realitása, ezt az állampolgárok túlnyomó többsége elutasítja. Nekem meggyőződésem, hogy a Ház túlnyomó többségének sem élvezné a támogatását.
Tehát úgy érezzük, hogy a Kormány előterjesztésének B-variánsa – amely korlátozottan megengedi a terhességmegszakítást – alapvetően elfogadható, bár hadd tegyük hozzá, megítélésünk szerint rengeteg kiegészítésre szorul.
Miről van itt szó? Alapvetően a nők jogainak érvényesítéséről van szó. Annál is inkább, miután Pusztai Erzsébet államtitkár asszony egyik interjújában – talán kisegít ebben – kijelentette, hogy a Kormány által előterjesztett törvényjavaslat alapvetően nem a nők jogait rögzítő törvény, hanem a magzat jogait rögzítő törvény. Azt hiszem, Pusztai Erzsébet államtitkárnő lehetne saját magával szemben engedékenyebb, sőt, elnézőbb saját magával szemben, hiszen két olyan szélsőséges álláspont képzelhető el, amely vagy csak a magzat, vagy csak a nő jogainak érvényesítésére törekszik. A Kormány előterjesztésének A-variánsa valóban a nő jogait a legteljesebb mértékig figyelmen kívül hagyja. Talán a holland megoldás lenne az – amely nagyon hosszú ideig, mindenfajta indoklási kötelezettség nélkül lehetővé teszi az abortuszt –, talán ez az a megoldás, amely csak a nő jogaira helyezi a hangsúlyt és a magzat jogai kevésbé kerülnek figyelembevételre.
Azt hiszem, mind az SZDSZ javaslatának A- és B-variánsa, mind pedig a Kormány javaslatának B-variánsa valamilyen módon kiegyensúlyozott helyzetet kíván teremteni a magzat jogai és a nő jogai között. Azt hiszem, ez mindenféleképpen helyes törekvés, sőt hadd tegyem hozzá, az egyetlen helyes törekvés az, ha a törvényhozó ebben a rendkívül kényes, rendkívül kiélezett kérdésben olyan megoldásra törekszik, amely a lehető legnagyobb mértékig figyelembe veszi a magzat élethez fűződő jogát és a lehető legnagyobb mértékig figyelembe veszi a nő önrendelkezési jogát is.
Úgy ítélem meg, tisztelt Országgyűlés – noha nyilvánvalóan a Kormány is erre törekedett, Pusztai Erzsébet nyilatkozatával talán ellentétben –, hogy a Kormány előterjesztése mégsem szolgálja kielégítően a nők önrendelkezési jogát az abortusszal kapcsolatban. A Kormány előterjesztésének egyes rendelkezéseiből legalábbis nem lehet olyan törekvést kiolvasni, hogy a Kormány ezekre a szempontokra kellő súlyt fektetne. De meggyőződésem, hogy közös munkával ezek a hibák kijavíthatók lesznek.
Az egyik ilyen kérdéskör, amire szeretném a tisztelt Országgyűlést felhívni, a várakozási procedúra, amely a Kormány javaslatában helyet kapott, és amelyet most Szentágothai professzor úr is oly mértékig dicsért, sőt kívánatosnak tartott. A Kormány törvényjavaslata értelmében, amikor a terhes nő benyújtja a kérelmét, azt követően tájékoztatást kap az egészségügyi szolgálat munkatársától … (Pusztai Erzsébet: Családvédelmi szolgálat.) Köszönöm szépen … a családvédelmi szolgálat munkatársától, azt követően háromnapos várakozási időre van ítélve, majd ismételten aláírásával kell megerősítenie azt, hogy a terhességet meg akarja szakítani. Úgy ítéljük meg, hogy ez az eljárás – amit a Kormány előterjesztése tartalmaz – egyrészt felesleges, megalázó és egy rossz helyzetértékelésen alapszik.
Azon a rossz helyzetértékelésen alapszik, hogy azok a nők, akik úgy döntenek, megszakítják a terhességüket, az esetek jelentős részében felelőtlenül, a körülményeket nem kellően mérlegelve hozzák meg a döntésüket. Azt hiszem, ez nem így van és Szentágothai professzor úr példája a bizsuktól hemzsegő rokonokról – nem pontosan tudtam kivenni a szavakat, de a lényeg, amire emlékszem –, hogy egyórás sírdogálás után a terhes nő keresztülmegy a műtéten. Noha nyilván lehetnek erre is példák, azonban azok a viták, amiket ebben a kérdéskörben lefolytattunk – és nemcsak állampolgárokkal folytattunk le, hanem egészségügyi dolgozókkal is –, arról győztek meg bennünket, hogy rendkívül kevés, szinte elhanyagolhatóan kevés azoknak a nőknek a száma, akik meggondolatlanul – ahogy Szentágothai professzor úr mondta, órácska sírás után – szánják el magukat erre a rendkívül tragikus lépésre.
Ellenkezőleg, a nők legnagyobb része nem egypár órás fontolgatás vagy sírdogálás után hozza meg döntését, hanem nagyon kemény, napokig tartó, rendkívül felelősségteljes gondolkodás után, s ez senki számára nem lehet annyira tragikus, mint azoknak a nőknek, akik ezt a döntést végül is meghozzák.
Azt hiszem, hogy a Kormány előterjesztése ebben az eljárásban – amelyet a törvényjavaslatban lefektetett – rossz fontossági sorrendet állított fel. Úgy tűnik – legalább is ez tűnik ki a Kormány előterjesztéséből –, fontosabb, hogy a nőt az állam megnevelje, hogy hogyan tudja legközelebb a terhességet megelőzni, hogyan tud olyan döntést hozni, amely adott esetben megfontoltabbnak tűnik a Kormány szerint annál, mint ahogy a nő azt a döntést meghozná. Ezért tartalmaz a törvényjavaslat olyan szabályozást, hogy először kell tanítani a nőt, először kell neki megmagyarázni, hogy milyen szervezetek segítségét lehet igénybe venni, milyen szolgáltatásokat nyújt az állam a gyermeknevelés érdekében, hogyan lehet megelőzni a terhességet, minthogy a terhességet megszakítaná.
(16.50)
Én azt hiszem, hogy ez a sorrend téves. Én megfordítanám és azt mondanám, hogy az a nő, aki teherbe esett és úgy dönt – a körülmények hatására –, hogy meg kell szakítania a terhességet, nagyon nagy bajban van, és az állam akkor segít rajta, hogyha először megszakítja a terhességét, és azt követően segíti hozzá mindazon tudáshoz adott esetben, amely ahhoz szükséges, hogy többet ilyen helyzetre ne kerüljön sor.
Hadd mondjak önöknek egy nagyon egyszerű példát. Képzeljék el, hogy egy közlekedési balesetben egy gépkocsi vezetője vétkes azért, mert elnézte a jobbkézszabályt, vagy bármely más közlekedési szabályt megszeg, s a közlekedési balesetben – amelyet ezáltal okozott – ő maga is sérülést szenved.
Képzeljék el képviselőtársaim, hogy a mentős, mielőtt ezt a sérült gépkocsivezetőt a kórházba szállítaná, először arra ítélné, hogy járjon el még egyszer egy KRESZ-tanfolyamra, tanulja meg azt, hogy mi a jobbkézszabály, mi a stoptábla… (Zaj.) …, és csak hogyha az illető jól levizsgázott a KRESZ-ből, akkor tenné számára lehetővé, hogy a sérüléseit is ellássák.
Nyilvánvaló, hogy helyesen a sorrend fordított: a bajbajutott embereken először kell segíteni, és aztán kell csak őket arra megtanítani: hogyan lehet a jövőben a bajt elkerülni.
De hadd hívjam fel a figyelmüket arra, mennyire abszurd dolog az, hogyha először az állam meg akarja tanítani a nőket, és várakozásra ítéli őket. Képzeljék el azt a helyzetet, hogyha egy fiatal nő – hajadon vagy akár férjezett – megy haza késő este a munkájából és egy erőszakos szexuális bűncselekmény áldozata lesz, amelynek következtében teherbe esik. Ez a nő, aki átéli azt, hogy egy nagyon nehéz döntést kell meghoznia, hiszen egy megfogant életet kell neki megszakítania, elmegy a családvédő szolgálathoz, ahol először azt mondják neki, hogy hogyan kell megelőzni a teherbeesést, kap egy oktatást arról, hogy milyen családi pótlékot kaphat, hogyha a gyereket megszüli, majd kell várnia három napot, hogy hátha meggondolja magát, hogy a bűncselekmény következtében bekövetkezett terhességét, a gyereket mégis megtartsa.
Én azt hiszem, hogy hihetetlenül megalázó ez a megoldás, semmiképpen sem lehetséges elfogadni, legalábbis ebben a körben mindenféleképpen meg kell változtatni a Kormány előterjesztését.
A következő probléma, amelyre szeretném a Ház figyelmét felhívni az az: a családvédelmi szolgálat munkatársa a törvényjavaslat értelmében – a szó szoros értelmében – élet és halál ura lesz. Ugyanis, hogyha a családvédelmi szolgálat munkatársa nem írja alá azt a papírt, amelynek alapján a terhesség megszakítható, a Kormány előterjesztése értelmében nincsen semmifajta fellebbezési lehetőség.
A Kormány törvényjavaslata értelmében kizárólag az egészségügyi okokból való elutasítás esetére van fellebbezési lehetőség – hiába rázza a fejét Pusztai Erzsébet, majd ki kell mutatnia a törvényjavaslatból, az előterjesztésből ez derül ki, és nem más.
Az következik ebből, hogy miután mérlegelésről kizárólag súlyos válsághelyzet esetében lehet szó, a törvény úgy hívja: testi vagy lelki megrendülés, vagy társadalmi ellehetetlenülés esete, rendkívül aggályosnak tartanánk, hogyha ilyen kérdésekben egy ember – akit nem tudjuk, hogy ki nevez ki, hogy nevez ki, miért nevez ki – dönt, ebben a kérdésben nincsen hova fordulni, nincs megnyitva a bírói lehetőség, amelynek alapján egy terhes nő olyan helyzetbe kerülhet, hogy a terhességét, hogyha törvényi indokok fennforognak, akkor megszüntethesse.
Mindenféleképpen az a véleményem és meggyőződésem, hogyha egyetértünk ezekben, hogy a nő jogait ebben a körben is a legteljesebb mértékben figyelembe kell venni, akkor egy megfelelő törvényt tudunk elérni.
Befejezésképpen arra szeretném a Ház figyelmét felhívni, hogy amióta a terhesség megszakítása a Ház előtt van, amióta erről a társadalmi viták folynak, azóta igen gyakran lehet hallani – legfőképpen indokoltan – nők részéről: hogyan van az, hogy ebben a kérdésben, amely leginkább a nőket érinti, olyan Parlament hoz döntést, amely túlnyomó többségben férfiakból áll.
Én azt hiszem, elsősorban férfi képviselőtársaimhoz szeretnék apellálni: bizonyítsuk be a nőknek, és bizonyítsuk be a magyar társadalomnak, hogy nemcsak tiszteljük és nemcsak szeretjük a nőket, hanem ugyanilyen mértékig tiszteljük és szeretjük a nők jogait is, a törvényhozási munkánkban ennek érvényt fogunk szerezni. Köszönöm szépen. (Taps.)
