SZENTÁGOTHAI JÁNOS, DR. (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS, DR. (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A népjóléti miniszter úr expozéja – amellyel szinte szó szerint egyetértek és azonosítom magam – felment attól, hogy a természettudományosan gondolkodó számára nyilvánvaló tényeket tovább elemezzem. A leendő gyermek sorsa a megtermékenyítés pillanatában genetikailag determinált. A magzati fejlődés során különböző, esetenként súlyos, és az élettel összeegyeztethetetlen zavarok jelentkezhetnek, de ez a lényegen már nem változtat. Ritka kivételektől eltekintve, ez például az úgynevezett anencefal, tehát agy nélkül fejlődő magzat, amely egyébként teljesen normális nagyságú lehet, azonban agya nincs, tehát ezért embernek nem tekinthető.
Így semmiféle jogi vagy filozófiai csűrés-csavarás nem változtathat azon, hogy a terhesség mesterséges módon való megszüntetése lényegében emberölés.
Személyesen nagy élvezettel hallgattam Fodor Gábor képviselőtársam és tisztelt barátom magasröptű fejtegetését a magzat jogalanyiságáról. De egyszerű biológusként én ezekbe a magasságokba nem tudom követni. Ellenkezőleg, ilyen okoskodással legföljebb visszatérhetnénk a középkori gondolkodók szőrszálhasogatásaihoz, amelyek végül a korabeli ábrázolásokhoz, képekhez vezettek: az élet másik végén a haldokló orrából utolsó leheletként távozó kis angyal vagy kis ördög jelzi a mennyországba vagy a pokolba kerülő jó vagy gonosz lélek sorsát. Sajnálom, de a modern természettudomány számára ilyen kis angyal vagy kis ördög lélek nem létezik. Nemcsak nem távozhat, de nem is költözhet be a magzatba a fejlődés valamilyen szakaszában.
Ami a mai idegtudományunk számára van, az az idegrendszerben lezajló információáramlás, amit idegsejtek milliárdjainak működése hordoz, amíg az agy felső központjai élnek.
(16.30)
Ezt számtalan helyen próbáltam már kifejteni – még a vatikáni tudományos akadémia által katolikus hittudósok számára összehívott szimpóziumon is előadtam – és senki sem vádolt meg eretnekséggel. Szívesen bocsátkozom bárkivel e körül teológiai vitába, de ez nem a Parlament elé való.
Szubjektíve, miniszter úrhoz hasonlóan, szívesebben a Kormány A-variációja mellett szavaznék, az anya veszélyeztetettségének valamivel árnyaltabb megfogalmazásával. Még árnyaltabban kellene fogalmaznunk a terhesség első hat és fél napjára vonatkozóan, azaz a petének a méhnyálkahártyába való beágyazódása előtt, amikor a megtermékenyített zigóta – bár elég sok sejtből áll – még csupán lehetőség: nem tudjuk biztosan, hogy a megtermékenyített zigóták hány százaléka ágyazódik be. A lombikbébiknél nyert tapasztalatok szerint körülbelül 20%. Egyesek szerint a normális terhességnél ennél több. Én – itt nem részletezhető okokból – ezt nem hiszem. Inkább kevesebb, de ismétlem: nem tudjuk.
Ez a kérdés majdnem akadémikus jelentőségű, illetve az volt, mert ma egyes terhességet megakadályozó szerek, a "morning after pill" és mások, épp a beágyazódást lennének hivatottak megakadályozni, és ilyen szerek éppen most nagy jelentőségre tettek szert az orvostudományban.
Igen ám, de mi nem erkölcsi elvekről való vitatkozásra vagyunk itt, hanem törvényt kell alkotnunk. Bármennyire is szívem szerint való lenne, és magamra nézve kötelező az A-változat, nekem, mint törvényhozónak, nincs jogom a társadalom jelenlegi feltételezhető többségi véleményével szemben törvényt hoznom, abban a kellemes tudatban – pláne, miután engem aligha érint közvetlenül –, hogy lelkiismeretem tiszta: Fiat iustitia pereat mundus, és utána Pilátusként mosom a kezemet.
Ezért kell helyeselnem a kompromisszumos megoldást, amit a B-változat szerintem lényegében kielégít. De ez, kérem, kompromisszum. Ugye, itt kaptuk ezt… (Fölmutatja a Magzatvédő Társaság által terjesztett pici műanyag babát.) Ez egy tizenkét hetes magzatnak a mása, azonban az a valóságban lényegesen nagyobb: ez tán öt centiméter hosszú, hát kilenc centiméter a tizenkét hetes magzat. Tehát a B-változat szerintem lényegileg ezt a kompromisszumot kielégíti.
Egyre viszont nem vagyok hajlandó: hogy nevén ne nevezzem a gyermeket. Ez azért emberölés volt és marad, amiért az ezt vállalónak a lelkiismeretével kell felelnie. Nem adok jogfilozófiai álmegoldásokat, amelyek természettudományilag értelmetlenek. Nem vagyok képes átlátni, hogy a kérés – orvosi vizsgálat és más megoldások felkínálása és egy-két napos meggondolási idő – bármilyen jogfosztás lenne a terhes nők számára. Ezt diszkrécióval, humánusan, lehetőleg az apa bevonásával, a terhes minden megaláztatása nélkül el lehet végezni.
Persze, van a dolognak egy másik, szerintem fontosabb és meggondolkoztatóbb aspektusa is. A nők többsége társadalmunkban úgy véli, hogy a terhesség megszakítása számára elemi szabadságjog. Kérem: kétszeresen idézőjelben! Ebben nagyon tévednek. Tamás Gáspár Miklós szürkeállomány-nagybirtokos barátom… néhány hónapja itt, e helyen mondta ki, hogy a többség is tévedhet. Bár dicséretemet szerényen elhárítva, ezt közhelyként értelmezte, mondása pontosan telibe találja az előttünk fekvő problémát. Mihelyst a férfiak észreveszik, hogy a terhességmegszakítás a nők elidegeníthetetlen szabadságjoga, ez azonnal a legaljasabb, önző kanösztöneiket – bocsánat, uraim! – szabadítja fel – idézőjelben –, mondják: nem az én dolgom, lássa a következményét a nő! Tehát a helyett, hogy a valóban szükséges családtervezést a házaspárok – esetenként szexuálpartnerek, tudniillik, én nem vagyok prűd – gondosan mérlegelnék, és életüket aszerint rendeznék be, ami a házasságok javára is szolgálna, a férfi az egész gondot így egyszerűen áthárítja a női partnerre. Már bocsánatot kérek, de ez az igazi rabszolgaság, és a nő durva, hátrányos megkülönböztetése.
A hölgyek általában – és joggal – sok rosszat mondanak a férfiakról – főleg a feministák –, de meg kell mondanom, így is naivak, és nem ismerik a férfinem valódi aljasságát. (Derültség.) Hosszú ideig belső családunkban én voltam az egyetlen férfi, míg vejeink és fiúunokáink elő nem jöttek – akikre egyébként, azt hiszem, minden joggal büszke lehetek –, és mindig úgy éreztem, én vagyok a feminista, a nő jogainak valódi előharcosa, és én sokkal inkább vagyok az, mint az úgynevezett feministák. E tekintetben nagyon sajnálom, de Rózsa Edit képviselőtársam érvelését – hogy a teherbe eső lányok nagy része nincs is tisztában a nemi élet és a terhesség kapcsolatával – mint a női nemre sértő állítást, visszautasítom. Az egész kultúrantropológia két vagy esetleg három olyan primitív törzset ismer, amelyben ezt az összefüggést nem ismerik. Ha nálunk is lenne, akkor a sok egyéb szégyellnivaló leg-leg-legebbjei közé ezt is be kellene sorolnunk. Ami a következő mondatom, kérem, ezt a színpadi szövegekben a "félre" szóval szokták jelezni – tudniillik, ha cinikus lennék, akkor azt mondanám: aki pedig ilyen buta, az talán jobb, ha nem szaporodik, a nemzetünk érdekében… (Derültség.)
Egyetértek persze azzal, amit szintén mondott képviselőtársnőm, hogy a szexuális felvilágosítást – az életkor sajátosságainak figyelembevételével – minél korábban kell biztosítani. Azonban van egy bibi, mégpedig az, hogy persze, lehetőleg családi életükben hiteles tanárok közbejöttével. Mert, kérem, másoknak a szexuális felvilágosítását nem tartanám nagyon optimálisnak gyermekeim, unokáim vagy ükunokáim, vagy dédunokáim számára – ükunokákról egyelőre még a nagyon távoli jövőben sem lehet szó.
Végül, bár nem utolsósorban, népünk által is joggal siratott tragédiánk, a József Attila által megidézett "és kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk" mellett egyik oka a nálunk régóta hagyományos egyke. Persze, a Jászai Mari térről közelmúltban eltávolított – a változatosság kedvéért művészileg is jó – Marx–Engels-szobor eredetijének abban igaza volt, hogy minden mindennel összefügg… (Derültség.) …, és a nálunk dívó egyke egyik legfontosabb oka társadalmunk félfeudális elmaradottságában keresendő. A világon sokhelyütt nagyon is indokolt a családtervezés – nálunk a túl szűkre szabott közfelfogás: népi öngyilkosság.
Az Országház mélyen tisztelt képviselőinek figyelmébe ajánlom egy sokgyermekes anya veszélyeztetett utolsó terhességének védelmében közel féléves kórházi ágyon töltött idejének tapasztalatát az abortuszra kerülő nők remek esettanulmányaival. Ezt a drámai történetet a férj előadásában még azon melegében hallottam, de úgy hiszem, valahol már meg is jelent. Ezek közt azok az esetek voltak az igazán szívbemarkolóak, ahol az újgazdag – feltehetően adóeltitkolással megtetézett életszínvonalú – férj, aranyfityegőktől csörgő anya vagy anyós a legújabb, méregdrága nyugati kocsival viszi el a szerencsétlen áldozatot pár órai vagy esetleg egy éjszakai sírdogálás után.
Nem ajánlhatom a törvényhozói jó lelkiismerettel a radikális és végleges tiltást – erre társadalmunk, sajnos, attól félek, ma még nem érett –, de egypár napos nevelő célzatú gondolkodási időt megkövetelnék.
Legvégül: manapság, amikor mindenki a jó befektetést kutatja, arról a régi igazságról se feledkezzünk meg, hogy hosszú távlatban egy jó befektetés van, és ennek a neve magyarul: gyermek. (Taps.) Köszönöm.
