KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A FIDESZ-frakció elemezte azt a helyzetet, hogy a távközlési törvény számos vonatkozásban osztotta a médiatörvény és a frekvenciatörvény sorsát – tekintettel arra, hogy néhány kérdésben ezek a törvények összekapcsolódnak. Mivel a frakció úgy értékelte, hogy a távközlési törvény elfogadása mielőbb kívánatos, ezért olyan tárgyú módosító indítványokat terjesztettünk be, amelyek azt szolgálják, hogy a távközlési törvényt önmagában is elfogadhassuk, és mindenfajta médiavonatkozást igyekszünk belőle kivenni – és frekvenciavonatkozást –, ezeket a frekvencia- és a médiákról szóló törvényben szabályozzuk. Ez lehetővé teszi azt, hogy semmilyen politikai vihar – ami esetleg még az általam említett kérdésekben szóba jöhet – ne zavarja a távközlési törvény elfogadását, és későbbi politikai támadási felületeket se nyisson a távközlés területén.
A távközlési törvény ebben a változatban – amelyet a Kormány újra benyújtott – nagyon szépen példázza, hogy milyen jó együttműködés jöhet létre szakkérdésekben a pártok között. Véleményem szerint az a munka, amit a hatpárti távközlési albizottság ezen a téren végzett, tényleg egyedülálló és iránymutató lehet. Ez nem jelenti azt, hogy néhány kérdésben egységes álláspont lenne. Ez azt jelenti, hogy sikerült egy olyan, alapkérdésekben konszenzusos állásponton nyugvó törvényt beterjeszteni és elkészíteni – illetőleg a Kormány beterjesztette, a törvényhozók, az albizottságban részt vevők és az ebben a kérdésben még érintettek munkájával úgy előkészítette –, hogy ma már tulajdonképpen néhány kritikus ponton kell még a távközlési törvényt jobbá tenni ahhoz, hogy egy olyan távközlési törvényt alkothassunk, amelyre akár még húsz év múlva is jó emlékekkel gondoljon vissza a távközlési piac minden szereplője.
Ez egyáltalán nem egyszerű kérdés, hiszen olyan rövid és hosszú távú célokat és követelményeket kell összeegyeztetni a távközlési törvényben, amire a megoldás sehol, semmilyen országban, semmilyen relációban nem kézenfekvő: mindenkinek magának kell ezeket kitalálni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a meglévő külföldi tapasztalatokat nem lehet erre igénybe venni.
Szeretnék egy olyan ellentmondást exponálni most, ami a jelenlegi változatban is szerepel, és azt gondolom, hogy valamilyen módon meg kell még oldani.
Az egyik: hosszú távú követelmény az, hogy olyan megoldást válasszunk a távközlési törvényben, amely a magyar távközlési piacot hosszú távon dinamikusan tudja fejleszteni, és biztosítja azt, hogy a távközlés többé ne legyen szűk keresztmetszete a hazai gazdaság és a hazai infrastruktúra fejlődésének. Más oldalról: meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyek kapcsán a távközlésbe befektetni hajlandó hazai szereplők megfelelő garanciákkal és biztosítékokkal tudjanak ezen a piacon részt venni, és a távközlési piac szereplői közötti együttműködést minden szempontból jól átgondoltan ki kell dolgozni.
(18.10)
Ugyanakkor tudjuk azt, hogy folyik a MATÁV privatizációja, illetőleg ez egy olyan folyamat, ami régen indult meg és még hosszú ideig fog tartani. Mindenképpen szem előtt kell tartanunk azt a kérdést, hogy a Magyar Távközlési Vállalatot úgy kell privatizálni, hogy lehetőleg értéken kerüljön privatizálásra. Nem szabad a törvényben – ha lehet – olyan helyzetet teremteni, amikor jelentős tőkevesztés következne be az ország számára abból, hogy olyan piaci helyzetet teremtettünk, amelyben a Magyar Távközlési Vállalat leértékelődik, vagy elveszti azt az értéket, amit korábban képviselt.
Ez nem jelenti azt, hogy a távközlési vállalatot monopolhelyzetben kell tartani minden vonatkozásban. Sőt, versenyhelyzetbe kell hozni. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy megítélésem szerint az a két év, amíg a távközlési vállalat folyamatos támadásoknak volt kitéve, először csak politikai jellegű támadásoknak, és ez is csak abban az értelemben volt politikai jellegű, hogy számos képviselő felvetette, telefon kell az országban, mert anélkül nincs fejlődés. Tehát ez nem más politika volt, csak egy szükség, hogy telefon kell.
Más vonatkozásban a távközlési vállalat piaci versenynek van kitéve, hiszen versenyző szolgáltatási fajták vannak ma már, és tudjuk azt, hogy a távközlési piac megnyitásával komoly versenytársai lehetnek a MATÁV-nak. Ezt a MATÁV is érzékeli. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ennek a nyomásnak a hatására a Magyar Távközlési Vállalat meglehetősen dinamikus fejlődést mutatott be, értékelésem szerint nagyon sok piaci kihívásnak meg tudtak felelni. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy jó lenne az országban a telefonhelyzet, csak szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy 40 évi távközlési elmaradást semmilyen menedzsmentmunkával nem lehet két év alatt pótolni, főleg abban a tőkeszegény helyzetben, amiben általában a magyar gazdaság van. Tudjuk azt, hogy a távközlési piacra – bármilyen igéretes piac is – tőkét bevonni megfelelő kondíciók mellett nem egyszerű dolog.
Tehát azt szeretném hangsúlyozni, hogy olyan hosszú és rövid távú érdekeket kell összebékíteni, amire valószínűleg nem fogunk tudni jó megoldást találni. Találunk valamilyen megoldást, és később a távközlési piac szabályozása kapcsán – azt hiszem – a későbbi problémákra megfelelő válaszokat kell adni részint a Kormánynak, részint a Parlamentnek is, attól függően, hogy milyen szinten vetődnek fel ezek a problémák.
Azt az illúziót szeretném eloszlatni, ami a távközlési piac versenyhelyzetét illeti. Azt hiszem, nagyon sok hozzászóló olyan értelemben beszélt a távközlési piacról, mintha az valódi versenyhelyzetet tudna teremteni. Valóban kívánatos az, hogy a távközlési piacon nagyon komoly versenyhelyzetben legyenek, hogy kihívásnak legyenek kitéve a piac szereplői. De hát lássuk be, hogy a távközlési piac alapvetően ilyen nagyságú piac esetén, mint Magyarország, meglehetősen korlátozott mértékben rendelkezik a verseny képességével. Megítélésem szerint olyan megoldást kell találnunk, ami a piaci megtámadhatóságot biztosítja a magyar távközlés esetén, illetve bizonyos versenyző szolgáltatási ágakban abszolút versenynek kell kitenni a hazai szereplőket. Ez biztosíthatja azt a dinamikát, amit – hangsúlyozom még egyszer – már lehetett érzékelni az elmúlt két év során.
Azt szeretném, ha a távközlés fejlesztésében senki nem bűnbakokat keresne, és tudomásul venné, hogy a Magyar Távközlési Vállalat csak meglehetősen korlátozott mértékben volt a felelőse annak, hogy 40 éven keresztül milyen távközlési fejlesztéseket hajtott végre az ország és milyeneket nem, mert mindnyájan tudjuk, hogy ezek a kérdések nem vállalati szinten dőltek el, főleg nem a források kérdése volt vállalati szinten eldöntendő.
Azt hiszem, a törvényben meg lehet találni azt a kívánatos együttműködést, ami biztosítja, hogy a távközlési piacba befektetni szándékozó hazai tőkék részesei lehessenek a hazai piacnak. Ugyanakkor a Magyar Távközlési Vállalat is megfelelő értéken kerülhet privatizálásra, ami azt jelenti, hogy a piaci pozícióit valamelyest mértékben meg tudja őrizni. Hiszen szembesülünk a helyzettel, hogyha a Magyar Távközlési Vállalatot minden pozíciójától és lehetőségétől elzárjuk, akkor az egy jelentős értékvesztést von maga után.
A hazai tapasztalatok azt mutatják, gondolok itt a gödöllői önkormányzati konferenciára, gondolok itt az előbb is említett EUROCOM kiállításra, ahol rengeteg, a világ távközlési piacában érdekelt cég képviselője nagyon magas szinten itt volt. Ezek a tapasztalatok szerintem azt mutatják, hogy meg lehet találni ezt a megoldást. A különböző, már beadott módosító indítványok tulajdonképpen készen kínálják a lehetőséget. Azon múlik a kérdés, hogy a parlamenti pártok konszenzusra tudnak-e jutni, és az eddigi fejlemények kapcsán azt hiszem – főleg úgy, hogy ma már a média-törvényről teljes mértékben le van választva a távközlési törvény minden vonatkozásban –, ezt a megoldást meg tudjuk találni. Nagyon remélem, hogy innentől a távközlési törvényt minél előbb el tudja fogadni a Parlament, és a frakció ezt a folyamatot igyekszik minél jobban segíteni. Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps.)
