KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Négy pontban szeretném összefoglalni a részletes vitában az 1992. évre szóló Vagyonpolitikai Irányelvekkel kapcsolatos módosító indítványaim védelmét. Javasoltam módosító indítványként és elmondtam az általános vitában, hogy meg kellene változtatni ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a címét. Meg kellene változtatni, és a cím az lehetne, hogy az 1992. évi privatizációs bevételek felosztása.
(18.20)
Ugyanis nyilvánvalóan teljesen lehetetlen, hogy 1992 októberében kezdjük megtárgyalni vagy befejezni a tárgyalását az ugyanezen évre szóló Vagyonpolitikai Irányelveknek.
Én, amikor elmondtam ezt a hozzászólást, és beadtam ezt a módosító javaslatot, nagyon optimista voltam. Úgy gondoltam, teljesen természetes, hogy ez elfogadásra fog kerülni. Legnagyobb meglepetésemre kormánypárti képviselőtársaim a bizottságokban – mind a három bizottságban – ezt a javaslatot leszavazták. Elgondolkodtam, és mindössze három okot tudtam magamnak kitalálni, hogy vajon ezt a teljesen nyilvánvaló tényt miért nem lehet tényként elfogadni.
Az első ok az lehet, hogy valaki vagy valakik megpróbáltak egy "hülye" viccet csinálni a Parlamenttel, és beterjesztették októberben az ez évre szóló vagyonpolitikai irányelvet, és a tisztelt képviselőtársaim egy része ezt nem vette észre.
A másik ok az lehet, hogy észrevették, de mint a struccok, bedugják a fejüket a homokba, és úgy csinálnak, mintha nem vennék észre, hogy 1992 októberét írjuk, és nem 1991 októberét.
A harmadik ok pedig az lehet: valószínűleg kormánypárti képviselőtársaim hisznek az időutazásban, és úgy gondolják, hogy a Vagyonügynökség minden dolgozója 1992 januárjában, februárjában, márciusában, áprilisában, májusában, júniusában, júliusában, augusztusában… (Több képviselő együtt mondja a felszólalóval a hónapokat.) …, szeptemberében és októberében azok szerint az elvek szerint fogja visszamenőleg végezni a munkáját, amelyet mi most október végén elfogadunk.
Én azt hiszem, hogy Isaac Asimov, a világhírű tudományos-fantasztikus könyvek írója rendkívül boldog lenne, hogyha megtudná, hogy 1992-ben van olyan európai parlament, amely az ő könyveiben szereplő egyik legjobb ötletet a gyakorlatban is megvalósítja.
Persze, úgy gondolom, hogy még lesz idő módosítani a végszavazásnál a Parlamentben ezen a – nyilvánvaló – lehetetlenségen. Ezért én természetesen csak a II. fejezettel, a privatizációs bevételek felosztásával szeretnék foglalkozni. Az már nem ilyen érthetetlen és bonyolult dolog, hogy vajon a II. fejezet I/3. pontjában a 2. cím alatt szereplő, az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság működési költségeire biztosított kétmilliárd forint hogy került ebbe a Vagyonpolitikai Irányelvekbe.
Azt kell mondjam, hogy be akarják csapni tisztelt képviselőtársaimat. Amikor szeptember 7-én beadtam a módosító javaslatomat, akkor még azt hittem, hogy tévedésből került ebbe az országgyűlési határozati javaslatba, hogy az ideiglenes állami vagyon kezeléséről szóló törvény előírja, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságot a privatizációs bevételek terhére kell működési költséggel ellátni. Tehát azt hittem, hogy tévedés volt. Azóta eltelt hat hét, semmiféle módosítás a Kormány részéről ezzel a tévedéssel kapcsolatban nem történt, ezért azt kell érzékelnem és azt kell feltételeznem, hogy a Kormány vagy a beterjesztő tudatosan hivatkozik egy nem lévő törvényi előírásra ennél a pontnál.
Én szeretném felolvasni az Állami Számvevőszék jelentéséből az ide vonatkozó rövid két sort: "Privatizációs bevételből működési költségek fedezésére sem a régi, sem az új törvényi szabályozás nem ad lehetőséget. Így ez a javaslat törvénybe ütközik."
Én szeretném felhívni kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy ha nem akarnak tettestársak lenni egy újabb és nagyon tudatos törvénysértésben, akkor szavazzák meg az én 57. pont alatt szereplő módosító javaslatomat, és ne szavazzák meg a Kormány eredetileg benyújtott törvénysértő határozatát.
Amikor az általános vitában elmondtam, nem értek egyet azzal, hogy 10 milliárd forintot minden versenyeztetés nélkül a Magyar Befektetési és Fejlesztési Részvénytársaság számára utaljon át ezzel a Vagyonpolitikai Irányelvekkel az Országgyűlés, akkor utána ennek a részvénytársaságnak az igazgatója a folyosón azt mondta nekem, hogy ne személyeskedjek. Én megfogadtam a tanácsát, nem személyeskedek, s mindössze az Állami Számvevőszék jelentésének ide vonatkozó pár sorát fogom felolvasni. "A cél szerint az MBF Rt.-nek átadandó 10 milliárd forint visszaforgatásra kerül a gazdaságba, azonban a megvalósítás módja, vagyis az, hogy alaptőke-emelés formájában kapja meg az összeget, már ezt a célt nem garantálja. Ezen túl az MBF Rt.-t monopolhelyzetbe hozza a forráskihelyezésben."
Én ebben az ügyben ismét csak kéréssel fordulhatok tisztelt kormánypárti képviselőtársaim felé. Amennyiben nem akarják, hogy egy ilyen óriási összeg felhasználóját mindenféle versenyeztetés nélkül nevezze meg a Parlament, akkor szavazzák meg a 63. pont alatt szereplő módosító javaslatomat, és ne szavazzák meg a Kormány eredeti előterjesztését, mert az minden, a Kormány által eddig hirdetett privatizációs versenyeztetési eljárással is szemben áll.
Természetesen észrevettük, hogy 1992. szeptember 28-án a Kormány, "leánykori nevén": Fejes Attila aláírásával egy új, látszólag formai módosításokat tartalmazó javaslatot tett a privatizációs bevételek felosztására. Természetesen észrevettük ezt az új javaslatot, de meg kell mondjam, hogy semmiféle örömet nem okozott, mert ez az új módosított javaslat – azonkívül, hogy most már helyesen tartalmazza a várható privatizációs bevételeket, amelyek nem 50 milliárd forintra tehetők ebben az évben, ahogy az eredeti előterjesztés tartalmazta, hanem körülbelül 70 milliárd forintra, ezenkívül – sajnos – pontosan azokat az elemeit erősítette még tovább az eredeti javaslatnak, amelyekkel mi amúgy sem tudtunk egyetérteni. Így példaként szeretném csak megemlíteni, hogy a privatizáció lebonyolítási költségeire: tanácsadói díjakra, szakértői véleményekre és egyebekre a korábbi előterjesztésben szereplő 1,3 milliárd forint helyett – teljesen érthetetlen módon – ez az új beterjesztés 5,6 milliárd forintot tartalmaz.
Ugyanakkor arra a bizonyos Állami Vagyonkezelői Részvénytársaság részére biztosított összegként – amiről az előbb már elmondtam, hogy törvénytelen ebből a pénzből biztosítani – az eredeti javaslatban lévő 2 milliárd forinttal szemben itt ez az új javaslat 7, azaz hétmilliárd forintot tartalmazna erre a célra.
Mind a két előterjesztés ilyen megemelt formájában természetesen egy óriási, bürokratikus államgépezet működésében emésztődne föl, anélkül, hogy bármi hasznot hozna a magyar gazdaságnak.
Ugyancsak nem tudunk egyetérteni azzal, hogy munkahelyteremtésre ez az új előterjesztés a Dimag munkahelyeinek megvédésén kívül – ezzel a céllal természetesen egyetértünk, de ezen a célon kívül – egyetlenegy fillért nem tartalmaz. És most ebből az új előterjesztésből az is kiderül, hogy – bár korábban a Kormány és a pénzügyminiszter úr azt mondta, hogy a Világkiállítás számára a Kormány vagy a Parlament által jóváhagyott összeg rendelkezésre áll – ez az összeg nem áll rendelkezésre, s a Világkiállítás számára is négymilliárd forintot a privatizációs bevételekből kellene átutalni.
Tisztelt Ház! Az elmúlt két évben az Országgyűlés nemcsak a privatizáció irányítási lehetőségéről mondott le, hanem gyakorlatilag a privatizáció ellenőrzésének minden fajtájáról is, kivéve egyetlenegyet: azt, hogy a privatizációs bevételek felosztásáról a mai napig törvény szerint a Parlament dönt.
(18.30)
Úgy gondolom, ha ennek az egyetlen, utolsó feladatunknak és felelősségünknek ilyen slendriánul és – megkockáztatom – felelőtlenül fogunk eleget tenni, mint ahogy a jelenlegi beterjesztett javaslat alapján ez megtörténhet, akkor ezért nemcsak a következő választásokon kell felelősséget vállalni valamennyiünknek, hanem valószínűleg a történelem előtt is, hogy hozzájárultunk az állami vagyon privatizációjából keletkező óriási bevételek elherdálásához. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
