SZŰCS ISTVÁN, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

SZŰCS ISTVÁN, DR. (MDF)
SZŰCS ISTVÁN, DR. (MDF) Igen, köszönöm szépen. Tehát azt szeretném mondani, hogy a gazdasági bizottság értelemszerűen megtárgyalta azokat a módosító indítványokat, amelyeket Katona képviselőtársam itt fölemlegetett. Én most az összevont jelentésből az ő beszéde után átnéztem, hogy ezek a módosító indítványok szám szerint hányan is voltak. Aztán értelemszerűen hozzánéztem azokat a módosító indítványokat, amelyekről Katona Béla még beszélt itt, nevezetesen Pál képviselőtársunk módosító indítványait is megnéztem.
A helyzet a következő első közelítésben. Ketten összesen körülbelül 24 vagy 26 módosító indítványt adtak be. Ezekből 22-t a gazdasági bizottság egyharmada sem támogatott. Az egyharmadot udvariasságból mondom, voltak olyan módosító indítványok, amelyeket egyetlenegy képviselő sem támogatott. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a gazdasági bizottság nem kifejezetten MDF-es vagy kormánypárti képviselőkből áll, hanem van ott szép számmal ellenzéki is, művészet ilyen arányt elérni, hogy 26 módosító indítványból 24-et ne támogasson még az ellenzék se. Márpedig itt ez történt.
Azért szükséges erről beszélnem, mert amit Katona képviselőtársam előadott, azt hallgatja a plenáris ülés jelen levő száz képviselője, szerencsére a tv már nem, itt hajlamosak azt hinni, hogy neki igaza van. Márpedig a tények ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Kérem, nem az MDF szavazta le. És nem arról van szó, amit képviselőtársunk előadott, hanem egyszerűen arról, hogy zömmel olyan módosító indítványokat adtak be, amelyek egy-két szavazatot kaptak, még a saját frakciójuk sem szavazott rájuk, meg nem szavazott rájuk az ellenzék sem. Ezt mi tudomásul vettük.
Én itt ezt bizottsági előadóként nem hoztam föl, mert nem akartam, hogy szó érje a Ház elejét. De ha már ő itt eléggé minősíthetetlen módon ezt elővezette, elnézéseteket kérem, elnézésüket kérem, de ezt el kellett mondjam a rend kedvéért.
Köszönöm szépen. (Taps.)
(18.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem