SPEIDL ZOLTÁN (MDF)
SPEIDL ZOLTÁN (MDF)
SPEIDL ZOLTÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt mondandómra rátérnék, engedjék meg, hogy annyit közöljek, miután hasonló témában óhajtott Székelyhidi László mosonmagyaróvári képviselőtársam is felszólalni, úgy gondolta, hogy ő eláll a felszólalásától, így tehát az ő nevében is mondom, amit mondok.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napokban Salgótarjánban a helyi lap fórumot tartott. Ezen szép számú elégedetlen jelent meg, hiszen nem csupán arról volt szó, hogy lesz-e fűtés, de arról is, mennyiért. A közönség soraiban jó néhány idős ember is ült, megannyi kisnyugdíjas. Közöttük nem egy, aki az elmúlt évtizedekben megtapasztalta, milyen a szocialista Magyarországon a börtönélet, ha az ember a politikával kerül összeütközésbe, s milyen egy munkatábor, mely csak annyiban különbözött hitleri elődjétől, hogy nem virított a kapu fölött a felirat: Arbeit macht frei.
A leghangosabb elégedetlen a város ismert őslakosa, a hajdani politikai foglyok egyike volt. Talán nem is a gyűlés témája érdekelte igazán. A távfűtés ügye számára újabb sokadik alkalmat adott arra, hogy világgá kiáltsa: a volt politikai foglyokkal nem törődik senki. Szegények voltak, és azok is maradtak. Innét már csak egy lépés hiányzott, ezt most nem tette meg, annak kimondása, hogy bezzeg a volt pufajkások, a tarjáni gyilkosok – s most idézet következik tőle – a képünkbe röhögnek. Sokszor hallottam ezt.
Tisztelt Ház! Őrzök egy levelet. Feladója egy idős asszony, akinek férjét, aki a Salgótarjáni Acélgyárban töltött be a forradalom alatt vezető szerepet, társával együtt a pufajkások bestiálisan meggyilkolták 1956 decemberében. Erről egyébként két esztendővel ezelőtt Pál József képviselőtársam már drámai szavakkal beszélt. Noha a levélíró nem hatalmazott fel levele közzétételére, egyes részleteket mégis felolvasok belőle. Ügye ugyanis közügy.
Az özvegy, miután elmeséli, mely fórumokat járt meg igazsága érvényesítésére – törvény híján hiába –, ezeket írja: "Sajnos, ez idáig csak elodázó válaszokat kaptam, illetve mindig türelemre kérnek. Sajnos, nem én vagyok türelmetlen, hanem az idő múlik gyorsan felettünk, hiszen már a 72. évemet is betöltöttem, egészségem megrokkant, szívbeteg vagyok és ki tudja, mennyi még a hátralévő időm." Később így folytatja: "Végtelen szomorúsággal vettük tudomásul, hogy azt a vandál, galád gyilkosságot nem lehet számonkérni, és még máig sem tudom, férjem teteme hol van elásva. Igaz ugyan, hogy a meghalt lelkeket nem lehet visszaadni, de a nyomort és a mellőzöttséget valamiképp pótolni lehetne."
Az idős asszony a továbbiakban elmondja: "Sokáig még fizikai munkát sem kaphattam. Bár sohasem szűntem meg kérni az özvegyi és árvasági segélyt, de ezt is mindig megtagadták, és amikor 1988-ban újra kértem, elutasították azzal, hogy kérelmem már elévült. Kb. egy éve kapom az 1500 forint nyugdíj-kiegészítést."
Tisztelt Ház! Képviselő, törvényhozó vagyok. Mint ilyen, a törvényesség őre is. Be kell látnom, hogy amit a törvény nem enged, azt nem lehet megtenni. Csakhogy közember is vagyok. Egy vidéki város lakója, aki közvetlen közelről nézem, hogy noha igenis vannak a múlt fájdalmát enyhítő lépések, a történelem meghurcoltjai fölül a csillagok rossz állása igazából ma sem múlt el. Azt látom, hogy az életút utolsó kilométereit, néha csak métereit tapodják az áldozatok. Igaz, életük megrontói is. (dr. Horváth József helyét dr. Szabó Lajos foglalja el)
(15.10)
Tudom, az idő nagy úr. Az idő sok mindent megold. Ha akarom, kimondom, ha óvatos vagyok, csak gondolom: az idő ezt is megoldja. Még néhány év, kihalnak az áldozatok, és kihalnak a bűnösök is – nem lesz mit jóvátenni, nem lesz kit számon kérni.
Ha kellően politikus alkat lennék, tán azt mondanám, minden történelmi átalakulásnak vannak áldozatai – soroljuk hát a levélírót és a többieket is ide. Pár év, és úgy sem kérdez már senki semmit, legfeljebb az utókor – de hol van az még?
Mit tegyek, ha nem vagyok eléggé politikus alkat, ha hiányzik belőlem a kellő cinizmus? Különben pedig néhány volt áldozat még várhat valamit az élettől: újabb ősbemutatót, például időt az emlékiratok megírására; örülhet sikeres gyereknek, szép unokának. Nemkülönben a hóhérok némelyike is elhúzhatja még: eltartja bankvezér fia vagy a Vörös Segély. Az idős hölgytől és a többiektől pedig türelmet kérünk…
Tisztelt Ház! A minap a mosonmagyaróvári sortűz ügyében történt feljelentést tartotta nyomozhatatlannak az ügyész. Most három parlamenti képviselő tett feljelentést az 1956-os őszi–téli kegyetlenségek miatt. A választ borítékolni merem. Újabb törvényjavaslattal készül egy képviselőtársunk, s lépni kíván a Kormány.
Tisztelt Ház! Már csak egy ember szavára várok – mert szava mértékadó lehet –, egy hajdani politikai fogolyéra, egy idősödő emberére, aki minden bizonnyal tudja: az élet véges; akiről hírlik: erkölcsös ember, hívő ember; akinek azt is tudnia kell: ha nem teszünk semmit, ha nem áll helyre a bűn és bűnhődés rendje, valami összeomlik: a hit az igazságban. Ha így lesz, egy magyar szerző darabjának címére utalva, a lelkekben nem marad kő a kövön… Talán mondanom sem kell: az idős ember, akinek a szavára várok, a Magyar Köztársaság elnöke.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Önök, meghallgatván most engem, joggal kérdezhetik, hol itt a rendkívüli ügy, ami szót kívánt. Azt felelem: semmi rendkívüli nem történt. Mondhatom úgy is: keleten ezekben a kérdésekben a helyzet lényegében változatlan.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
