VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Elöljáróban Remport Katalinnak szeretnék annyit megjegyezni, hogy az én értesüléseim szerint nem a FIDESZ vetette fel, hogy ebben a vitában ne legyen vezérszónoki rendszer, nagyon szerencsétlennek tartjuk, hogy nem a bevált szokás szerint kapnak szót a pártszónokok, de úgy tudjuk, hogy volt olyan frakció, amelyiknek nem volt egységes álláspontja ebben a kérdésben.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az állami költségvetés szempontjából tragikus 1992-es esztendő jónéhány meglepetéssel szolgált eddig is. Bár szüntelenül azt hallhattuk, hogy a bevételek elmaradása miatt ilyen tetemes a költségvetési deficit, mégis az adatok azt mutatják, hogy a lakossági befizetések azok közé a bevételi források közé tartoznak, amelyekre bizton számíthat az állam.
A sokat kárhoztatott és elmarasztalt magyar adómorál, ami okán az adóhivatal újabb és újabb jogosítványokat kap az állampolgárral szemben, és ami miatt vagyonnyilatkozatok kitöltésével kell szabadidőnket hasznossá tennünk, úgy tűnik, nem mindig megalapozott tényeken nyugszik.
Érezhette ezt a Kormány is, hiszen az 1993-as költségvetésben, tisztán a lakossági befizetéseknél 210 milliárd forint bevétellel számol, ami jóval magasabb az idei tervezettnél. Hogy ebben persze mennyi a szokásos kincstári optimizmus, az csak 1993-ban derül ki.
Azt hiszem, bajban lennénk, ha az adótörvények módosításából kellene megállapítani, milyen adó- és gazdaságpolitikát követ a Kormány. Ezekből a módosításokból ugyanis nem derül ki, hogy milyen összhang van a különböző adótörvények között.
Példaként említhetem a pénzügyminiszter sokszor hallott kijelentését, hogy a jövedelem helyett a fogyasztás adóztatása a cél.
(21.00)
Ennek a – véleményünk szerint helyes – célnak a beterjesztett javaslatokban sajnos nyomait sem találjuk. Drasztikusan emelkedik a fogyasztás adóztatása – lásd kétkulcsos ÁFA –, ugyanakkor a jövedelmek megcsapolása is az eddig megszokott ütemben történik.
Ennek a következetlen és kiszámíthatatlan adópolitikának a terméke a tavalyi SZJA-módosítás is. A tavalyi átgondolatlan vita után idén békésebb vizekre eveztek az előterjesztők. A mostani javaslat nem forgatja fel alapjaiban a törvényt, ami józan ítélőképességről tanúskodik.
Az indoklás szerint a változtatások zöme pontosító, korrekciós jellegű, valamint az új jogintézményekkel való összhangot hivatott megteremteni. A szándékot nem vonom kétségbe, az eredményt annál inkább. Ezek a módosítások nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövedelemadó-törvény egyre zavarosabbá és áttekinthetetlenebbé válik. Képzett adótanácsadónak vallhatja magát, aki el tud rajta igazodni.
Az igazán súlyos változtatás mégis az adótáblát érinti. Az eddigi 40%-os marginális kulcs helyett újra 50%-os kulcs kerülne bevezetésre az arányos közteherviselés nevében. Arányos közteherviselésről beszélni akkor, amikor az összes személyi jövedelemadó bevétel 30%-át az adózók mintegy 4%-a fizeti, ez nevetséges hivatkozási alap. Másrészt egy ilyen lépés legfeljebb még szélesebb körben fog jövedelemeltitkolásra, úgynevezett egyéni adótervezésre ösztönözni. Az ebből várt magasabb bevétel jelentéktelen és illuzórikus, kifejezetten vállalkozásellenes – hadd tegyem hozzá –, alapvetően demagóg célokat szolgál.
Emlékezzenek vissza tisztelt képviselőtársaim: a tavaly elhangzott miniszteri expozéban Kupa Mihály szinte győzelemként könyvelhette el az 50%-os kulcs kiiktatását, és boldogan hozta a Ház tudomására, milyen előnyök várhatók ettől a lépéstől. Matyi László idézett ebből a felszólalásból – hát, ebben vannak még azért ízesebb részek is, ezek ismertetésétől most eltekintek.
Meg lehetett nyirbálni a kedvezmények körét, ez meg is történt, és pozitív szempont volt, hogy a társasági adó kulcsa is 40%-os, ami a két adórendszer közelítését jelentette.
Ezek után újra előállni az 50%-os kulccsal egyértelmű visszalépés, és nem vet jó fényt a Kormány szavahihetőségére. Egy adórendszer módosításakor felrúgni a bizalom és a kiszámíthatóság szempontjait, némiképp felelőtlen magatartásra utal.
A másik adótáblát érintő módosítás a valorizáció elmaradása – erről szólt szintén Matyi László. Látszólag ellentmondásról van szó, hiszen az adótábla érintetlenül hagyása még akár kedvező is lehetne, ha az összegek követnék az infláció ütemét. Erről azonban szó sincs. A Kormány a legigazságtalanabb adóval, az inflációval is megcsapolja a lakossági jövedelmeket.
Összegezve tehát: a Kormány módosítása a bevételek növelésén kívül semmilyen más szempontot nem szolgál, szűk látókörű, kifejezetten visszalépés az adórendszer átalakításában. Miközben a gazdaságban folytatódik a visszaesés, és elhúzódó válsággal lehet számolni, az adórendszer pusztán a bevételszerzés eszközévé degradálódott.
Ennyiben akartam erre a részre kitérni, hogyha nem került volna a kezembe két kormánypárti képviselő által beadott módosító indítvány az 50%-os kulcs megszüntetésére, és kedvező tapasztalataink vannak a tekintetben, hogy bizonyos kormánypárti képviselők által beadott módosító indítványok némileg magasabb támogatottságot szoktak élvezni az adótörvények vagy bármilyen törvény megszavazásakor. Ezért reméljük, hogy ez is kedvező elbírálásra vagy fogadtatásra talál majd.
Miniszter úr bővebben szólt a deviza-kamatadóról és az úgynevezett forrásadóról. Engedjenek meg néhány szót erről a kérdésről, már csak azért is, mert valóban újra napirendre került a deviza-kamatadónak a kérdése, ami kissé komikus az elmúlt egy évre visszatekintve. A jegybank elnöke mindig felveti ezt, ideges reagálások a másik oldalon, némi csend, aztán újra fölveti – érdemes tehát erről a kérdésről néhány szót szólni, én most inkább csak a forrásadóról.
Miről is van szó? A jelenleg hatályos adótörvény szerint a takarékbetétből, értékpapírból származó bevétel jövedelemnek tekintendő, amelyet 20%-os adó terhel. Ez a szabályozás gyakorlatilag 1988 óta változatlanul élt, csak az osztalék adókulcsa módosult. Bár maga az adó személyi jövedelemadó, mégis mindössze egyetlen fél évig volt azonos a kezelése a többi SZJA-val. 1988 második felétől kezdve mostanáig az elkülönített alapok forrását képezte. 1991 végéig a lakásalap bevétele, majd annak megszüntetése – pontosabban: a kedvezményes kamatozású lakáskölcsönök költségvetés által vállalat terheinek az "államadósság" fejezetbe történő átcsoportosítása – után az államadósság finanszírozási forrásai közé tartozik.
Gyakorlatilag tehát a bevétel mindvégig az állam lakásgazdálkodási forrásait gyarapította, amely hozzárendelésnek semmiféle közgazdasági alapja nincs.
Milyen nagyságrendekről van szó? 1989-ben, 1990-ben 7,6 milliárd forint, 1991-ben pedig 11,9 milliárd forint volt az államháztartás említett forrásból származó bevétele. Az 1992-es költségvetés 11 millárd forinttal számol, ami a személyi jövedelemadó összegének mintegy 6,4%-a. A költségvetés bevételeihez viszonyítva 1,7%-ot, míg az államháztartás bevételeiben mindössze 0,7%-ot tett ki a forrásadó 1991-ben.
A növekvő megtakarítások és az eddig meglehetősen magas kamatlábak ellenére sem volt tehát ez az adó igazán érdemi tényező az egyensúly alakulásában. Az 1993-ra tervezett bevétel a fenti hányadoknál is lényegesen kisebb jelentőségű.
Az említettekből kifolyólag a FIDESZ parlamenti frakciója javasolja: 1993-ban szűnjön meg a forrásadó. Javasoljuk: az eddigi 20%-os adómérték 1993-ban 0%-os legyen.
Mi lehetne ennek a javaslatnak a következménye? A 20%-os adó egy 10%-os nettó kamatnál 2,5%-os, 15% nettó kamatnál 3,75%-os, míg 20%-os nettó kamatnál már 5%-os rést jelent a bruttó kamathoz képest. Elkülönítése esetén természetesen nem ekkora hányaddal esnének vissza a kamatok, de mindenképpen további eszköz lépne be a kamatokat lefelé szorító tényezők közé.
A bankok forrásköltségének csökkenése egyértelműen a kihelyezések olcsóbbá tétele irányába fog hatni.
Természetesen számítunk a pénzügyminiszter reakciójára, ami nyilvánvalóan elutasító lesz a kényelmes és fix bevétel elvesztése miatt. Ugyanakkor hadd hívjam fel a pénzügyminiszter figyelmét arra, hogy a kamatok csökkenése a költségvetés kiadási oldalára is hat, különösen azért, mert a jelenlegi szabályozás szerint az 1991-től felvett hitelek után a költségvetés piaci kamatot fizet. Az 1991 végén kamatozó több mint 900 milliárd forint egészénél persze az általános kamatcsökkenés nem jelentkezne, hisz az 1990 végéig fölhalmozott államadósság mindössze 9%-kal kamatozik. Miután azonban az 1991. évi 114 és az ez évre valószínűsített több mint 200 milliárd forint deficit már legalább jegybanki alapkamattal terhelt, csak e tételeknél egyetlen százalékos kamatmérséklés több mint 3 milliárd éves megtakarítást jelentene.
Tisztelt Ház! Természetesen rosszindulatú megközelítés lenne részünkről, ha csak abból a feltételezésből indulnánk ki, hogy a pénzügyminisztert pusztán a bevételi mohóság jellemzi. Erről szó sincs. Egyelőre annyit kell megállapítanunk, hogy a személyi jövedelemadó idei módosítása – néhány technikai változtatáson kívül – ezt a rosszindulatú megközelítést támasztja alá. Köszönöm figyelmüket.
