FRAJNA IMRE, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
FRAJNA IMRE, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
FRAJNA IMRE, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megjött a szürke ősz, skinheadek állnak a kapuk előtt – ma csak a VI. kapunk előtt –, alacsonyan szállnak a médiaelnökök, magasan a kamatlábak. Diadalmas nyilatkozatok hangoznak a médiákból… (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) … Köszönöm. …, hogy hosszú ígérgetés után a Kormány is pont ezt az időpontot találta alkalmasnak arra, hogy kivesse a népre a szociális hálót. Előre megjósolható, hogy nem lesz valami nagy a fogás.
A tegnapi költségvetés kapcsán elhangzott miniszteri expozé azt a gyanút keltette bennem, hogy mégiscsak igaza lehet az MDF alelnökének, hogy a Kormány munkáját nagyon jól álcázott szabotőrök akadályozzák. Mert azt láttuk, hogy a Kormánynak van egy szociálisan oly érzékeny pénzügyminisztere, aki nem restell az expozéjában a képviselőkhöz fordulni menedékért, hogy segítsenek már egy kicsit megnövelni a szociális kiadásokat. Feltehetően a Kormány lehetett az a népnyúzó, akivel szemben kérte a segítségünket, ő csak tudja, hogy milyen kormánynak a tagja.
Tehát van egy ilyen jótét lélek pénzügyminiszterünk és van egy, az elesettek ügye mellett elkötelezett népjóléti miniszterünk és eközben a szociális törvényt két kormányülés között valaki olyan radikálisan megcsonkítja, hogy még a méz is eltűnik a szociális madzagról.
Komolyabbra fordítva a szót. A Kormánynak több olyan feladatot kellett volna megoldania ebben a törvényben, ami véleményünk szerint objektíven nem megoldható. A kormányzat képviselői az előzetes viták kapcsán panaszkodtak is eleget az őket ért kritika miatt, hogy amennyiben a kritikában megfogalmazott álláspontra helyezkedtek volna, akkor pedig a jelenlegi álláspontjukat kérnék számon rajtuk. Ez ugyan nem biztos, de van némi valóságalapja. Az oka pedig nem abban a magatartásban keresendő, hogy egyes kritikusok ezirányú hajlamai túltengenek, hanem ott, hogy az e törvény kapcsán megoldandó problémáknak nincs jó megoldása. Márpedig, ha egy problémának csak rossz megoldásai vannak, akkor igen nehéz meggyőzni arról, hogy melyik a kisebbik rossz megoldás.
Egy példával illusztrálnám. Olyan példát mondok, amely által felvetett problémák véleményünk szerint nem indokolják, hogy lemondjunk ennek az intézkedésnek a bevezetéséről, ám példázza, hogy a még látszólag igen pozitív megoldásoknál is kellő óvatosság ajánlatos, mert a mellékhatások igen súlyosak lehetnek.
Szóval, itt van ez a gyermeknevelési támogatás, vagy más néven főállású anyaság. Kitörhetne a hurráoptimizmus, hogy a gyerekeknek – legalább egy részüknek – végre nem kell kulccsal a nyakukban kódorogni iskola után, a családjuknak élni szándékozó anyák végre őrizhetik az otthon melegét és még sorolhatnám az előnyöket, de ezt már többen kifejtették előttem.
Feltehetőleg egy bizonyos körben meg is lesz ez a hatása ennek a törvénynek. De mit okozhat még?
Először is felerősíti azt a magatartást, melyben a gyerekek a család eltartóiként funkcionálnak. Hogy milyen szinten tud megélni egy család, azt a családi pótlék mértékéből bárki kiszámíthatja. Ennek a rendelkezésnek ez a mellékhatása elkerülhetetlen velejárója, nincs olyan jogtechnikai megoldás, amivel ezt ki lehetne szűrni.
A másik veszély az anyát fenyegeti. Odáig rendben van, hogy az az idő, amit az anya a gyeden tölt, az szolgálati időnek számít. Valaki feltehetően fizeti a tb.-járulékot utána. De mi lesz ezután, mikor véget ér? Belegondolt valaki abba az előterjesztők közül, hogy milyen mértékben romlik valakinek az elhelyezkedési képessége, ha 10 évre kivonják a munkaerőpiacról? Mert hogy tovább viszont nem jár neki.
Harmadszor: úgy gondoljuk, hogy a gyed elnyerését a Kormány indokolatlanul sok feltételhez köti és ezt nem pótolja a népjóléti miniszter korlátlan méltányossági jogköre. E tárgyban meg fogjuk tenni a szükséges módosításainkat.
Nézzük még az általános problémákat! Az első megoldhatatlan probléma ma ebben az országban a jövedelem mérése. Erről hosszabban adószakértők tudnának mesélni. E törvénytervezet a családi jövedelem mérésére tesz kísérletet. Igaz, úgy, hogy az egész feladatot átpasszolja az önkormányzatok nyakába.
(12.40)
Ettől már nyugodtan alszik is, hogy megoldotta a rászorultsági alapon járó szociális ellátások kérdését, s ha az önkormányzati apparátusnak se sikerült az, ami a központi apparátusnak, hát vessenek magukra, hogy nem képesek végrehajtani még egy jó törvényt se.
Természetesen a szociális csapda problémája is e törvényhez tartozik. Ez az a jelenség, hogy a segélyezett ellenérdekeltté válik abban, hogy a saját jövedelmét növelje, mert egy jövedelmi határ átlépésekor a megszűnő segélyezések miatt a jövedelme drasztikusan csökkenni fog. Mentségére legyen mondva a Kormánynak, ezt a problémát teljesen megoldani sehol sem sikerült. Ám itt szemmel láthatóan kísérletet sem tettek a probléma leküzdésére. Persze ez több törvény összehangolt változtatását igényelte volna, ami az év végi hajszában feltehetően méltánytalanul nagy elvárás lenne.
Szintén nehezen feloldható probléma a rászorultság tényleges vizsgálata és az önkényes elbírálás közötti ellentmondás kiküszöbölése. Itt azt kell mondanunk, hogy az előterjesztők igen sok mindent tettek a szabályozásban ennek kiküszöbölésére. De az igényekhez képest igen szűk pénzeszközök léte azért tovább súlyosbítja ennek a problémának a jelenlétét.
Úgy látjuk, hogy a kormányzat régi jó szokásához híven ismét bőven méri a feladatokat az önkormányzatok számára, és igen szűken az ezek ellátásához szükséges pénzt. Példának okáért igen jó lenne tudni, hogy abba a 11 milliárd forintos növekménybe, amivel emelkedik a szociális normatíva, mi mindent képzel bele a kormányzat. Mert ha összeadjuk, amit a népjóléti kormányzat, illetve a pénzügyi kormányzat mondott ennek tartalmáról, legszűkebb becslések kapcsán is legalább a háromszorosára lenne szükség.
Az igen szép dolog, hogy ezek a kiadások kiteszik a GDP 2%-át, és ez önmagában szép számnak tűnik, de ha a központi elvonás 66%-os mértékéhez hasonlítjuk, akkor azért mutat valamit.
A magunk részéről megértjük azt a megoldást, hogy a későbbiekre tervezett szociális ellátásokat nem e törvény sorolja fel, hanem egy országgyűlési határozat húzza el a mézesmadzagot a rászorulók orra előtt. A közalkalmazotti törvény jó példáját mutatja annak, hogy milyen elégedetlenséget vált ki, amikor olyan juttatásokat ígérnek embereknek, amiket bizonyosan nem lehet teljesíteni, és úgy gondoljuk, jobb, ha nem kerül sor, hogy azzal a nevetséges válasszal próbálják kielégíteni a rászorulókat, hogy az ellátáshoz szükséges összeget tartalmazza a normatíva. Ilyet ugyanis már kaptak a pedagógusok a bérük emelése kapcsán.
Hiányoljuk viszont, hogy a törvény látószögéből teljesen kimaradtak a fogyatékos emberek.
Amíg a kormányzat garanciát tud vállalni arra, hogy az erről szóló törvényt záros határidőn belül az Országgyűlés elé terjeszti, úgy nincs kifogásunk ellene, hogy a törvény ezzel nem foglalkozik, ellenkező esetben úgy gondoljuk, hogy egy igen súlyos mulasztás a szociális szférából kihagyni ezeket az embereket.
Hiányoljuk továbbá, hogy a törvény foglalkozik a tb. által ideiglenesen finanszírozott ellátások nagy részével, csak igen szűk körben vesz át, legalább szabályozási szinten be kellett volna foglalni a később átveendő ellátásokat ebbe a törvénybe, akár azzal a feltétellel, hogy a finanszírozása meghatározott ideig még a tb. alapból történik.
Összességében a törvényjavaslatot – minden fogyatékossága ellenére – jelentős módosítások után el fogjuk tudni fogadni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
