GREZSA FERENC, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka:
GREZSA FERENC, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka:
GREZSA FERENC, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat parlamenti vitájának indulásakor némi szorongással kezdem beszédemet, annak kinyilvánításával, hogy legértékesebb nemzeti kincsünk nem a privatizálandó állami tulajdon, nem szép tájaink vagy fővárosunk panorámája, nem: legfőbb értékünk az itt élő emberek külön-külön és együttesen.
Szorongással ejtem ki ezeket a szavakat, hiszen az elmúlt évtizedekben szólamszerűen hangoztatták e megállapítást, és oly sokszor visszaéltek ezzel az igazsággal. Ma sem lehet megkerülni azonban a vallomást, hiszen a tárgyalandó javaslat lényege éppen az, hogy az emberről mint legfőbb értékről szól.
Jó két évvel ezelőtt a szociális piacgazdaság kiépítésének tervével léptünk a választópolgárok elé. Piacgazdaságról beszéltünk, amely a szabadversenynek nyit teret a gazdaság, illetve az élet egyéb területein. Egyik alapeszménk a verseny meghonosítása volt, amelyben ki-ki tehetsége és szorgalma szerint boldogulhat.
Ugyanakkor a szociális piacgazdaság modelljét hirdettük, a szabadversenynek olyan formáját, ahol a vele született vagy szerzett okokból tartósan, vagy átmenetileg lemaradó honfitársunk fokozott védelemben és gondoskodásban részesül.
Úgy vélem, hogy a 6570-es számú törvényjavaslat elfogadása esetén jelentős hozzájárulás lehet ahhoz, hogy kiépülőben lévő piacgazdaságunk szociális tartalommal is telítődjék. Ennek fontosságára utalnak II. János Pál pápa következő szavai, idézem:
"A marxista megoldás megbukott. De a marginalizálódás és a kizsákmányolás jelenségei a világban és az emberi elidegenedés jelenségei továbbra is fennmaradtak, s emberek tömegei élnek ma is nagy anyagi és erköcsi nyomorban. A marxista rendszer bukása sok országban természetesen elhárítja az akadályt ezeknek a problémáknak a megfelelő és valós kezelése elől, de nem elégséges azok megoldására. Fennáll a veszélye annak, hogy olyan radikális kapitalista ideológia terjed el, amely elutasítja a mérlegelés lehetőségét, mert úgy véli, hogy minden szembehelyezkedési kísérlet eleve kudarcra van ítélve, és vakon bízik abban, hogy a piac erőinek szabad fejlődése mindent meg fog oldani."
Idézet vége. A Centesimus annus kezdetű enciklikából volt az idézet.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor a szociális gondoskodásról alkotunk törvényt, nem lehet nem utalni arra az örökségre, amelyet e téren az elmúlt, illetve fokozatosan kimúló előző társadalmi és politikai rendszer hagyott reánk örökségül. Sok mai és az átalakulás nyomán törvényszerűen jelentkező társadalmi nyomorúságunkra gondolva nem lehet nem kijelenteni, hogy szegénység, peremhelyzet, szociális feszültség évekkel, évtizedekkel ezelőtt is volt ebben az országban, csak nem illett, illetve tilos volt róla beszélni. Az elmúlt kurzus szavakban szociális biztonságot hirdetett. Azok a tömegek, amelyek valaminő csoda folytán mégis kívül rekedtek az úgynevezett szocializmus áldásaiból, az erkölcstelenség, tehetségtelenség, értéktelenség stigmáját kellett elszenvedjék. Így a szegénység egyébként tisztes, vállalható élethelyzete szégyellnivaló, bűntudattal terhes állapottá vált.
A hatalom a saját körein kívül eső segítő szolgáltásokat államosította, illetve könyörtelenül fölszámolta. A szociálpolitika gyakorlatát az ellátásokra való jogosultság mérlegelésének szubjektivizmusa uralta. Számos esetben a puszta szimpátia, a döntéshozókhoz fűződő közeli kapcsolat vagy éppenséggel politikai érdemek alapján ítéltek meg szociális juttatásokat, támogatásokat. Ennek nyomán szerveződtek a szolgáltatásokat folyamatosan és agresszívan követelők, az azokhoz jogosulatlanul hozzáférők, visszaélők társadalmi alcsoportjai, miközben a valóban segítségre szorulók tömegei szemérmességből meg sem kísérelték a támogatások megszerzését. A garanciális elemek hiányában kellett elszenvedni az úgynevezett környezettanulmányok gyakran megalázó procedúráit. A biztosítási elv teljességgel keveredett az alanyi jogosultság elemeivel, az állami költségvetés hiányait rendszeresen a társadalombiztosítási befizetésekből pótolták.
Röviden, a teljesség igénye nélkül ennyiben foglalható össze a mostanában olykor nosztalgikus mázzal bevont elmúlt rendszer szociálpolitikai leltára.
(11.30)
Ezzel kapcsolatban végül, de nem utolsósorban még csak annyit, hogy e szociálpolitikai gyakorlatban nem csupán annak ügyfelei, de az abban dolgozók is sokat szenvedtek. A szabályozatlanság, máskor pedig a túlszabályozottság számukra is jelentős érzelmi tehertételt jelentett. Hogy a szociális gondoskodás – minden ellentmondásossága ellenére – úgy ahogy, működött, az szinte kizárólag a szociális munkát végző szakemberek hivatástudatának, társadalmi érzékenységének volt köszönhető.
Tisztelt Országgyűlés! A szociális gondoskodás módszere a legtöbb országban a politikai viták, összetűzések gyújtópontjában áll. Talán nem túlzás megállapítani, hogy az elmúlt időszakban a fejlett ipari országokban egyfajta szigorodás figyelhető meg a szociálpolitika gyakorlatában. Az ellátásokra való alanyi jogosultságot túl tágan értelmező, általában szociáldemokrata programok és kormányok többnyire megbuktak.
Szemléletes példája ennek a világ egyik leggondoskodóbb állama hírében álló Svédország. Vagy utalhatunk Kanadára, ahol a legutóbbi időszakban ugyancsak csökken a támogatások mértéke és köre. Példaként említem, hogy – ellentétben az eddigi gyakorlattal – ma már minden beváltott recept után fizetnie kell pár dollárt a polgároknak abban a Kanadában, amely a világ egyik legfejlettebb ipari állama, ahol a legfrissebb ENSZ-felmérés szerint még ma is a legbiztonságosabb, a leginkább minőségi az élet.
Úgy tűnik, mintha a fejlett országok szociálpolitikájában a rossz értelemben vett szocialisztikus egyenlősdi helyett egy új megközelítés lenne kibontakozóban. Az egyéni felelősségvállalás, a társadalmi önszerveződő-képesség és az erkölcsi kötelezettségvállalás fontosságának paradigmája. E folyamatszerű változást alapozza meg a humán segítő szolgáltatások rendszerének modern elmélete.
Az intézménykritikai megközelítéstől sem mentes kutatások azt látszanak igazolni, hogy a spontán emberi szolidaritásból szövődő támogató hálózat a leghatékonyabb segítőrendszer.
A témával foglalkozó, kiemelkedő társadalomtudós: Caplan pedig tényként állapítja meg, hogy az egyházakhoz, különböző vallásfelekezetekhez kapcsolódó segítő szolgáltatások potenciálja önmagában nagyobb, mint az összes többi humán szolgáltatásé együttvéve.
Az elméleti megfontolások közül végül, de nem utolsósorban arra utalok, hogy a segítés folyamatának törvényszerűségeit kutatók egyre inkább hangsúlyozzák a segítő és az ügyfél közti kapcsolat lélektani sajátosságainak fontosságát a hatékonyság szempontjából.
Tisztelt Országgyűlés! Célszerűnek tűnik, hogy az előttünk fekvő javaslat vitájának már a kezdetén óvjunk esetleges illúzióktól. Le kell szögezzük, hogy önmagában egy szociális ellátásokról is szóló törvénytől nem lesz több gondoskodásra szolgáló anyagi forrás.
Azt is fölösleges lenne elvárni, hogy egyetlen törvény képes legyen összefoglalni a szociális gondoskodás teljes rendszerét, hálózatát. Ilyen teljességre törekvő, egyetlen szociális törvény tudomásom szerint sehol sem létezik. Készültek, illetve készülnek úgynevezett szociális kódexek, ám sok-sok év alatt, sok-sok év munkájával.
Hiba lenne az is, ha e javaslaton hosszú évtizedekre szólóan stabil, változatlan paramétereket kérnénk számon.
Tudomásul kell vegyük átalakuló világunk realitásait. Természetes, hogy a rendszerváltozás periódusában nem jósolhatók pontosan olyan – egyébként fontos – mutatók, mint például a munkanélküliség alakulása, a nemzeti jövedelem és össztermék mértéke.
E megfontolásokat összefoglalva: a törvényjavaslat nem egy folyamat lezárásaként, hanem a szociálpolitikai rendszerváltozás nyitányaként minősíthető, egy bizonyára hosszabb ideig tartó átalakulás első, ám legfontosabb lépéseként.
Az eddig említett fontos alapelvek jelzése után megállapíthatom, hogy a törvényjavaslat azok számos vonását visszatükrözi. A javaslatnak talán legfőbb erénye, hogy a szociális gondoskodás megvalósulásáért az állam, a közösségek – azon belül elsősorban a család –, továbbá az egyének felelősségét együttesen állapítja meg.
E szempontból nagy nyomatékkal kell hangsúlyozni, hogy az államhatalomnak a helyi önkormányzatok ugyanúgy részesei, mint a központi kormányzat. A közöttük való felelősségmegosztás helyes arányait megtalálni nagyon nehéz. Mert amennyire nyilvánvaló, hogy nem lehet az önkormányzatokat magukra hagyni a reáljuk hárított feladattömeg minden gondjában, olyannyira vitathatatlan, hogy helyi ügyeket nem lehet központból vezérelve, előregyártott sablonok alapján megoldani.
Véleményem szerint a javaslat megfelelően oldja fel ezt az ellentmondást, amikor állam által garantált jogosultságokat állapít meg, ugyanakkor a tényleges ellátásban jelentősen megnöveli az önkormányzatok mozgásterét. Elsősorban azáltal, hogy az eljárási rend megállapításával, a rendeletalkotási jog biztosításával, a nyilvántartás szabályozásával egységesíti az önkormányzati szociális igazgatást.
Kiemelkedő jelentőségű a javaslat mindazon része, amely az ellátottak jogvédelmét van hivatva garantálni, mint például a személyes adatok védelme, a különböző jogorvoslati és felülvizsgálati lehetőségek, tájékoztatási kötelezettség révén.
Ugyancsak meghatározóan fontos eleme a javaslatnak, hogy a különféle ellátásokkal kapcsolatban egyértelműen tisztázza a jogosultság feltételeit, illetve felhatalmazza az önkormányzaatokat a feltételrendszer pontos kidolgozására.
Ezt úgy is lehet fogalmazni, hogy az eddig csupán adható ellátások – konkrétan megfogalmazott körülmények fennállása esetén – jogosultsággá válnak.
A törvényjavaslat rendszerbe foglalja a különböző támogatási formákat, megkülönbözteti a pénzbeli, a dologi, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat.
A pénzbeli ellátások közül mint új normatív támogatás, a gyermeknevelési támogatás emelendő ki. Ez a régóta tervbe vett főállású anyaság intézménye. E támogatás egyelőre aligha jelenti majd az anyagi megbecsülésnek azt a fokát, amelyet egyébként a több gyermeket vállaló családok érdemelnének, de az elv megjelenése mindenképpen jelentős előrelépés.
A javaslat családközpontú jellegét a gyermeknevelési támogatáson kívül még számos egyéb törvényhely biztosítja. Ilyenek: a családi alapú jövedelemvizsgálat, az ápolási díj igénybevételének lehetősége, a családsegítés szociális alapellátási kötelezettségként való megjelenítése.
Az átmeneti segély intézménye pedig ebben a formájában a kríziskoncepció feltétlenül üdvözlendő előtérbe kerülésére utal.
A javaslat további vívmánya, hogy lakosságszámra vetítve a különböző szolgáltatások biztosításának kötelezettségét állapítja meg az önkormányzatok számára. Így remény van arra, hogy – ha nem is rövid távon, de – felszámolódnak a szociális intézményrendszer földrajzi fehérfoltjai.
Ebbe az irányba hat az is, hogy a népjóléti tárca tervei szerint a szociálpolitikai forrásokat település szerint differenciáltan osztják majd el. E szándék rendkívüli jelentőségű, mert a szociális problémák eloszlása nagyon aránytalan az országban. Vidéken, különösen pedig egyes alföldi régiókban sokszoros a depriváció, a lecsúszás, illetőleg a szociális ellátásokból való kimaradás kockázata, mint a fővárosban, valamint a nagyobb városokban.
A források differenciált elosztásának terve az első jelentősebb lépés ezen aránytalanságok felszámolására, eddig másod-, illetve harmadrendűként kezelt társadalmi csoportok egyenjogúsítására.
Tisztelt Országgyűlés! Természetesen most nincs lehetőség minden egyes olyan ellátási formát, igazgatási szabályt górcső alá venni, amelyet a javaslat említ. A rendszer működését eredményező anyagi források biztosításának kérdése viszont nem megkerülhető. Van ennek a törvényjavaslatnak bizonyos tragikus aurája, amennyiben egy szegény ország parlamentje és kormányzata törekszik arra, hogy hátrányos helyzetű polgárain segítsen.
Mégis örömmel nyugtázható, hogy nem csupán gesztusokról, de tényleges forrásbővülésről is szó van. Az új ellátások vezetése a jogosultsági feltételek kiterjesztése nyomán a szociálpolitikai célú költségek 23 milliárd forinttal fognak növekedni, amely összegből '93-ban 10 milliárddal kell számoljunk. (A jegyzői székben Dr. Szabó Lajost Juhász Péter váltja fel.)
(11.40)
A jövő évben még ehhez adódik 2,2 milliárd forint, amely összeg a társadalombiztosítási járulék fizetésének átvállalása azoktól, akik arra önhibájukon kívül nem képesek. Ötéves távlatban pedig összességében körülbelül 40 milliárd forintos forrásbővüléssel kell számolnunk.
Tisztelt Országgyűlés! Az eddig elmondottakból nyilván kiderült, hogy a törvényjavaslatot alapvetően jelentős előrelépésnek, a szociálpolitikai rendszerváltozás meghatározó kiindulópontjának tekintjük. Nem mond ennek ellent, hogy több apróbb, illetve néhány komolyabb aggályunk is van a javaslattal kapcsolatosan.
Legnagyobb hiányérzetünk, hogy az semmilyen előirányzatot nem tartalmaz a nyugdíj nélküli időskorúakra vonatkozóan. Népes társadalmi csoportról van szó, többnyire mezővárosokban, illetve tanyákon élő idős asszonyokról, akik számára az aktív korukban fennálló társadalombiztosítási rendelkezések nem tették lehetővé a nyugdíjjogosultság megszerzését, gyermeknevelés, beteg hozzátartozók ápolása miatt nem szereztek ahhoz elég hosszú munkaviszonyt.
Más esetekben pedig egyszerűen nem alkalmazták őket – például a tsz-ek –, hiába is akartak elhelyezkedni. Zömében olyan emberek ők, akiket a hagyományos szociálpolitika nem vagy alig képes elérni, önmaguk pedig elvétve jelentkeznek támogatásért, hiszen munkás életükre visszagondolva, azt lealacsonyítónak találják.
Tisztelt Országgyűlés! Erről a népcsoportról hordoz üzenetet ez a kiadvány, amely ezeknek az embereknek a leveleiből született, a Nyugdíjnélküli Időskorúak Országos Szövetségéhez eljuttatott leveleikből, s amelyekből egy megrázó társadalmi panoráma és körkép rajzolódik ki. Bízom abban, hogy néhány napon belül valamennyi képviselő számára hozzáférhetővé tudjuk tenni ezt a kötetet.
A javaslat súlyos hiányosságának érzem tehát, hogy e társadalmi csoporttal nem foglalkozik. Ugyanakkor ezen idős emberek megnyugtatásául mindjárt jelzem, hogy a népjóléti tárca '94-től számukra is tervezi a jövedelempótló támogatás bevezetését, amint az az országgyűlési határozati javaslatban szerepel. A probléma sajátosságai miatt viszont szükségesnek érzem e határidő előbbre hozását legalább az érintettek legidősebb korcsoportjára vonatkozóan.
Ugyancsak szükséges lett volna, hogy a javaslat számoljon azoknak a fiataloknak a helyzetével is, akik aluliskolázottak, az oktatási intézményekből különböző okok miatt kihullottak, ám elhelyezkedni nem tudtak, ily módon nem jogosultak munkanélküli-ellátásra.
Néhány további apróbb kritikai észrevételtől az idő hiányában most eltekintek.
Végezetül a majdani törvényről való alapos tájékoztatás fontosságára utalok. Kissé szomorúan tekintek most a sajtópáholyba, ahol egyetlen sajtómunkatárs dolgozik és végzi feladatát, és kissé szomorúan emlékezem vissza arra, hogy hétfőn délután, amikor a botrány előszele terjengett ebben a Házban, akkor dugig volt a sajtópáholy. Akkor számosan álltak, mert nem jutott nekik ülőhely, illetve a másik páholyt is elfoglalták a sajtó munkatársai. Most, amikor a társadalmi gondoskodás alapvető kérdéseit tárgyalja, kezdi megtárgyalni az Országgyűlés, a rádió megszokott és a sajtópáholy jelenleg egyetlen dolgozó munkatársán kívül én legalábbis nem látok a tömegtájékoztatás részéről képviselőket, (Felkiáltás: Nem érdekli őket!) és ezt nemcsak szomorúnak, hanem jellemzőnek is minősítem. (Taps.) És elnézést kérek, hogy minősítgetek!
A sajtónak ezúttal is kulcsfeladata lesz annak elősegítése, hogy az elfogadott jogszabály a társadalom számára a problémamegoldás megélt, elsajátított eszközévé váljék! Őszintén remélem, hogy a tömegtájékoztatás jobban megfelel majd e szerepének, mint ahogy az néhány egyéb törvény esetében a múltban történt.
De tájékoztatási felelőssége lesz a kormányzatnak és az önkormányzatoknak is. Széles kör számára kell hozzáférhetők legyenek azok az űrlapok, amelyeken az egyes ellátásokat igényelni lehet. Jó lenne, ha ilyen igénylőlapok nemcsak a népjóléti irodákban, hanem a hétköznapi létezés más forgalmas, kitüntetett helyén is majd megtalálhatók lennének, például postahivatalokban, ahogyan ez más országokban is történik.
Tisztelt Országgyűlés! Nincs kétségem aziránt, hogy mai nehéz társadalmi és gazdasági helyzetünkben épp a szociális törvénykezés során széles tere van a kritikai megnyilvánulásoknak. Meggyőződésem, hogy e lehetőséggel élni is kell. Ugyanakkor óvom valamennyiünket a reális helyzettel számot nem vető, demagóg megnyilvánulásoktól. Kormányzópártok és ellenzék éppen elég politikai vitát folytattak és folytatnak ahhoz, hogy a szociális gondoskodás óhatatlanul korlátozott lehetőségeiről szóló törvényjavaslat vitájában tartózkodjanak a felesleges szócsatáktól.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, amelynek nevében a javaslatot most elfogadásra ajánlom, erre fog törekedni.
Tisztelt Képviselőtársak! A másokon való segítés legfontosabb aspektusa, a segített és a segítők közötti lélektani kapcsolat mélysége, hatékonysága nem iktatható törvénybe. Az élet misztériumának okán talán jobb is így.
A szociális törvénykezés vitájában a segítés lelki tartalmáról hadd szóljak nagy írónk, Németh László szavaival. Idézem "Irgalom" című regénye utolsó sorait, azt a jelenetet, amelyben a szigorló orvos futni tanítja a kezdetben szégyenlősen szabadkozó, ám mindjobban feloldódó sánta kollégáját. Idézem: "Na, ugye hogy tudunk mi futni? – állt meg Ágnes közvetlen mellette, s a mellére húzta s megcsókolta a lihegő fejét. És közben úgy érezte, mintha nem is csak Ferit, de az anyját, apját, Bölcskeinét, a haldokló Matát, az egész elfekvőt, a nagy emberiséget húzta volna a mellére, a sánta emberiséget, amelynek hitet kell adni, hogy futni tud, s a lábára is vigyázni közben, hogy sántaságába bele ne gabalyodjék!" Köszönöm figyelmüket. (Taps.) (A jegyzői kormánypárti helyet Tóth Sándor tölti be.)
