BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A Kormány által benyújtott határozati javaslathoz 6810-es számon nyújtottam be módosító indítványt.
A módosító indítványnak négy célja van. Az első, hogy a Parlament ne elégedjen meg most, október 6-án az eredeti törvényben előírt 1,2 milliárdos csökkentéssel, hanem a központi igazgatás '92-es előirányzatait 2 milliárddal csökkentse; a második, hogyha differenciáltan csökkent is a Kormány, de ne szelektáljon, azaz terjessze ki a központi igazgatás valamennyi fejezetére és intézményére a csökkentést; a harmadik, hogy ez a csökkentés szolgáljon a '93-as központi igazgatási előirányzatok bázisául, azaz ne egyszeri alibiakció legyen, hanem egy tendencia kezdete; és végül a negyedik cél, hogy kezdődjék meg, kötelező erővel írja elő a Parlament, hogy '93-ban a központi igazgatás területén induljon meg az államháztartási reform, azaz a központi igazgatáshoz tartozó fejezetek és intézmények, hivatalok teljes körű feladatának és előirányzatainak felülvizsgálata kövesse a költségvetési előirányzatok összeállítását.
Indokaimat leírtam. Ezekről nagyon röviden.
Más a helyzet, mint volt áprilisban, amikor a Kormány benyújtotta az eredeti javaslatát. Áprilisban még a '92-re jóváhagyott költségvetési törvény kötelezte a Kormányt arra, hogy a központi igazgatási szervek kiadásait 1,2 milliárddal csökkentse, abban a hitben, hogy ez a csökkentés hozzájárul az egyébként rendkívül kiélezett költségvetési szituációban a központi tartalékok növeléséhez.
Ma október van és a költségvetés hiánya nem 69, hanem 198-199 milliárd forint. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ennek a rendkívüli mértékben megnövekedett deficitnek a finanszírozásáról kell gondoskodnia törvényes eszközökkel a Kormánynak a Parlament döntését kérve majd – ily módon tehát módosítania kell az eredetileg jóváhagyott '92-es költségvetést –, hanem nyilvánvalóan arról is szó van, hogy a megnövekedett deficitet, amilyen mértékben lehetséges, csökkentse a kiadási előirányzatok mérséklésével.
Azt gondolom, minden tapasztalat és minden józan ész, minden józan érv, ugyanakkor rögtön hozzáteszem, minden etikai érzék is azt kívánja, hogy ha már egyszer kényszerű kiadáscsökkentést kell a költségvetésben végrehajtani, akkor az az igazgatási kiadásoknál kezdődjék, és ezen belül is a központi igazgatásnál.
(16.30)
Szimbolikus jelentőségű ez a növelés, hiszen az 1,2 milliárd és a 2 milliárd közötti 800 millió forint nem nagyságrend. Ne feledjék el, hogy 54 milliárdos bruttó előirányzatról van szó, és a javasolt 2 milliárd sem éri el ennek az előirányzatnak a 4 %-át. Hosszú évekre visszamenőleg azt tapasztalják, hogy az éves pénzmaradványok nagyságrendekkel haladják meg ezt a 4%-ot.
Nem akarok ötleteket adni a Kormánynak: mindenki tudja, hogy egy ekkora nagyságrendű kiadási előirányzat-csökkentés drámai hatások nélkül végrehajtható – jelzésértéke, szimbolikus ereje azonban van. És erre most – túl a 800 millió forinton – vélhetően minden eddiginél nagyobb szükség van.
A második dolog: úgy vélem, semmi nem indokolja, hogy bármilyen megfontolásból szelekciót hajtson végre a Kormány a központi igazgatások csökkentésénél. Ha a felülvizsgálatok alaposak és differenciáltan akar csökkenteni, ám tegye – de ne hagyjon ki szervezeteket, ne hagyja ki a tárca nélküli miniszterek előirányzatait, egyes hivatalokat, hanem ott is érzékeltesse azt a hatást vagy azt a döntést, amely egyébként elkerülhetetlen lesz 1993-ban.
A harmadik dolog, amire már az általános vitában is fölhívtam a figyelmet: megengedhetetlen, hogy csak '92-es csökkentésről legyen szó. Itt van előttünk a '93-as esztendő költségvetése: mindannyian tudjuk, milyen nehéz lesz ezt a költségvetést tető alá hozni. Akkor van értelme egy ilyen egyszeri akciónak, hogyha ez egy hosszú távú folyamatot alapoz meg. A javaslat tehát úgy szól, hogy a '93-as előirányzatok bázisa legyen.
És végül a negyedik dolog: a módosító indítvány negyedik célja nem tartalmaz mást, mint a Kormány által beterjesztett '93-as költségvetési koncepció 53-54. oldalán szereplő feladat megerősítését, amely úgy szól: a Kormány hozzákezd bizonyos területeken az úgynevezett nullabázisú költségvetési tervezés előkészítéséhez – ez pedig a központi és területi igazgatás. Itt az alkalom, hogy '93-ra ne csak hozzákezdjen, hanem már érvényesítse is ezt a munkát – nem úgy, persze, hogy az egyes minisztériumok és hivatalok fogják eldönteni, hogy milyen előirányzatokat kívánnak, hanem úgy, hogy a Kormány vaskézzel felülvizsgálja a feladatokat, a funkciókat és a hatásköröket, és csökkentett előirányzatokat rendel mindehhez.
Összegezve, tisztelt Ház: sajátos a helyzet. Alig van a világon olyan kormány, amely önszántából, lelkesedve hajtja végre saját apparátusa működési feltételeinek mérséklését – azt is mondhatnám, bizonyos szituációkban a kormányok erre alkalmatlanok. A Parlament végül is tehát segíthet a Kormánynak abban, hogy ebben a helyzetben végre tudjon hajtani olyan feladatot, amely saját elhatározásából esetleg nehézségekhez, feszültségekhez, netán olyan nem kívánatos belső vitákhoz vezetne, amelyeket inkább elkerül egy költségvetési kompromisszum árán.
Szeretném tájékoztatni önöket, hogy a költségvetési bizottság 7:6 arányban elvetette a módosító indítványt: kormánypárti képviselőtársaim mindegyike tartózkodott a szavazásnál, és ezzel voltaképpen támogatta a Kormány eredeti javaslatát, de a koncepciónak, amelyet a módosító indítvány tartalmazott, nem mondott ellent. Nem vagyok annyira naív, hogy azt higgyem, hogy itt a szavazás más eredményt fog hozni. Figyelmükbe ajánlanám: nemsokára '93-ról kell dönteni, az sokkal nehezebb döntés lesz. Most talán ezzel a döntéssel segíthetnénk a '93-as esztendő előkészítésében.
Köszönöm. (Taps a bal oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem