SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Mecseki Ércbányászati Vállalat 5-ös számú bányaüzemének beruházásáról a Minisztertanács – figyelembe véve a jelentős ércelőfordulást, az olajárrobbanás miatt várható gyors uránáremelést és ennek következtében valószínűsített gazdaságos termelést – még 1974-ben hozott döntést. A költség-előirányzat 2 milliárd 687 millió forint volt, amelyből 710 millió forintot államkölcsön finanszírozott. A beruházási munkálatokban azonban a megvalósítási időszakban jelentős műszaki tartalomváltozás és időbeli csúszás következett be, miközben az urán világpiaci ára a tervezettnél lényegesen kedvezőtlenebbül alakult.
Mindez a nyolcvanas évek közepére megkérdőjelezte a 90%-os készültségi fokon lévő beruházás tervezett kapacitás szerinti befejezésének indokoltságát. Ezért, valamint a költségvetési források beszűkülése miatt 1988-tól a kormányzat e célra további fejlesztési forrást már nem biztosított. Sőt 1989-ben döntött az uránbánya bezárásáról. Ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a bezárási program során külföldi partner vagy partnerek bevonásával megvizsgálják a gazdaságos uránbányászat megteremtésének feltételeit.
Az üzemelési program gazdaságossági küszöbértékeként 60 amerikai dollár kilogrammos uránárat határoztak meg. Mindezeket, illetőleg a bezárás költségeit és a 2500 munkahely megszűnéséből adódó további nemzetgazdasági terheket mérlegelve a Kormány 3028/1991-es számú határozatában a bezárási határozatot visszavonta, azonban a korábbi terhekre vonatkozóan nem hozott döntést. 1991-ben a Paksi Atomerőművel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeit a Mecseki Ércbányászati Vállalat teljesítette.
A mérlegben azonban a kedvező ár ellenére 305 millió forint veszteség jelent meg, alapvetően a fennálló államkölcsön-tartozás utáni kamatfizetési kötelezettség, valamint humán kiadások miatt. Ez egyértelműen bizonyította, hogy a gazdaságos termelés a folyó termeléshez nem kapcsolódó terhek csökkentése nélkül nem biztosítható, vagyis az Állami Fejlesztési Intézetnél fennálló adósság rendezése elkerülhetetlen. A fennálló tartozásból a vállalat 1990 végéig 825 millió forint kamatfizetési kötelezettségének tett eleget. A további összes kötelezettsége 834 millió forint, ami tőke- és kamattartozást egyaránt magában foglal.
A számítások szerint a MÉV vagyonával létrehozott társaságok várható osztalékai a következő négy-öt évben 100-150 millió forint tartozás visszafizetésére nyújtanak fedezetet, így ebben a nagyságrendben van mód átütemezésre. A fennmaradó mintegy 700 millió forintot a költségvetés terheinek mérséklése érdekében közel egyenlő arányban értékesíthető vagyonrész átadásával és tartozás elengedésével indokolt rendezni. A javasolt adósságrendezés a költségvetés 1992. évi bevételeit nem csökkenti, mert a vállalat fizetési kötelezettségének teljesítésével a költségvetés kidolgozása során az Állami Fejlesztési Intézet nem számolt.
Mindezek figyelembevételével tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a 6396-os számon előterjesztett országgyűlési határozatot elfogadni szíveskedjék. (Taps.)
