LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szokásom úgy kezdeni, hogy "Köszönöm, Elnök Úr, a szót" – mert természetesnek veszem, a képviselők jogállása kapcsán, hogy nem kell megköszönni, hanem a képviselőnek jár a szó –, de most nemcsak elnök úrnak szeretném megköszönni, hanem a tisztelt Háznak is, akik végül úgy döntöttek, hogy elkezdhetjük a nemzetiségi törvény vitáját, és köszönöm mindazoknak, akik kíváncsiak is ennek a kétharmados törvénynek a vitájára.
(Olvassa:) "Honnan gyarapodott a Római Birodalom kezdetben, és magasztaltattak fel dicsőségre a római királyok, hanem hogy különféle tartományokból sok jelesek és bölcsek sereglenek vala oda? Bizony, hogy Róma mind e mai napig szolgaságban lenne, ha Aeneas maradéka szabaddá nem tette volna.
Mert a mint különb-különbféle tartományok széléről jőnek a vendégek, különb-különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, a mi mind a király udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá, és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szívöket.
Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország."
István király törvényeiből idéztem, azon okból, hogy olyan törvényt kíván alkotni az Országgyűlés, amely megfelelő történelmi és erkölcsi alapokon alapszik. És engedtessék meg, hogy ennek kapcsán három történelmi argumentumot emeljek ki: először Dugovics Titusz hősiességét, másodszor – a mai nap alkalmából, október 6-án – az aradi vértanúk életáldozatát, abból is azt a jelenetet, amikor a bitófa alá menő, a családja által kitagadott gróf Vécsey letérdel és megcsókolja a szerb katona, Damjanich kezét, ahol a bitófa alatt a nemzeti kisebbséghez és a nemzeti többséghez tartozott hős férfiak együtt hozták meg az életáldozatot; és végül a legújabb korból hadd emlékeztessek boldog emlékű Mindszenty József – született Pehm József – bíborosra, akinek volt bátorsága fölemelni a szavát a vajdasági magyarok öldöklése során – bár lett volna kisebb bátorsága annak, aki cenzúrával sokáig nem engedte ezt a filmet bemutatni –, volt bátorsága a lakossági kitelepítések ellen felszólalni, és körlevélben tiltakozni ellene, ugyanúgy a svábok kitelepítése, mint a felvidéki lakosságcsere esetében.
E történelmi argumentumokkal azt kívántam bemutatni, hogy mindig és mindenkor ebben az országban, egész történelmünk folyamán, a kisebbségek és többségek együtt tudtak élni, és a legnemesebb történelmi hagyományok közé tartozott ez.
Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy a preambulum patetikus megfogalmazása – amikor legnemesebb történelmi hagyományainkra hivatkozik – megkérdőjelezhető volna, hiszen e patetikus megfogalmazást az évezred során a kisebbségek véráldozata, a kisebbségek hősiessége, a kisebbségek hazaépítése tölti meg tartalommal.
A törvényjavaslat tárgyalása során koncepcionális kérdésekben – kizárólag a koncepcionális kérdésekben – öt témakört szeretnék kiemelni: mindenekelőtt a törvényalkotás tárgyát, az alanyok meghatározását, a funkcionális egységeket, a kulturális autonómia kérdéseit, és végül nem utolsósorban az anyagi garanciákat.
Érdekes párhuzam vonható az 1868. évi törvény tárgyalása és a jelenlegi törvény tárgyalása között: az alapvető koncepcionális kérdés akkor is az volt, hogy mi a törvényalkotás tárgya.
Tisztelt Képviselőtársak! Ellentétben az eddig felhozott indokokkal, én úgy gondolom, hogy a törvényalkotás tárgya jelen esetben nem a kisebbségek jogainak a deklarálása, hanem a törvényalkotás tárgya a kisebbségek és a többség egymáshoz való viszonyának rendezése és a kisebbségek egymáshoz való viszonyának rendezése.
Bátorkodom idézni Eötvös Józsefnek az 1868-as törvény vitája kapcsán elmondott érvelését a törvényalkotás tárgyában, ahol úgy fogalmazott: "A nemzetiségi kérdés nem a haza egyik vagy másik nemzetiségének kérdése, hanem mindannyiunk közös kérdése." És ebből a szempontból megközelítve a törvényjavaslatot, érthetővé válnak azok a hosszadalmas – és sokszor elfecsérelt időnek, elfecsérelt energiának tűnő – egyeztető tárgyalások, amelyek a törvényjavaslat, illetőleg az azt megelőző törvényjavaslatok tárgyalása körében történtek. Mert ha csak abból indulunk ki, hogy a törvényjavaslat deklarációja szerint tizenhárom olyan nemzetiség él hazánkban, amely megfelel a második szakaszban foglalt definíció kritériumainak, akkor, abban az esetben látnunk kell azt, hogy olyan törvényt kell alkotnunk itt és most, amellyel minden egyes nemzetiségi és etnikai kisebbség jogai biztosítva vannak, és minden egyes nemzetiségi és etnikai kisebbség érdekeit kifejezi a törvény. És ez a törvényalkotás nehézségi foka is, mert nem általában egy nemzetközi jogi deklarációt kívánunk megalkotni, hanem egy funkcionáló törvényt, amely képes kezelni ezeket a kérdéseket. Márpedig én úgy gondolom, hogy akik a magyarországi nemzetiségeket egységesen kezelik, azok vagy a kollektivizmus vírusától fertőzöttek, vagy nincsenek kellően tisztában a magyarországi nemzetiségek különböző élethelyzetével: különböző kultúrában, különböző nagyságrendben, különböző szórtságban élünk itt, ebben a hazában –, tehát olyan törvényi megoldásokat kell keresnünk, amelyek ezeket a különbözőségeket is figyelembe vennék, és olyan technikákat kell kidolgoznunk, amelyek minden egyes nemzetiség problémáira választ tudnak adni.
Szeretném idézni Konek Sándor professzor 1878-ban írt munkáját, amelyben kiemeli – hiszen abban az időben hasonlóan merültek föl a kérdések –, hogy miért fontos és miért kiemelkedő Magyarországon a nemzetiségi törvény kezelése: "Nincs Európában állam, melyben a nemzetiségi kérdés akár társadalmi, akár államigazgatási szempontból nagyobb jelentőséggel bírna, mert Magyarországon csaknem valamennyi népágból járulékot nyert a magyar birodalom."
Látnunk kell, hogy már ebben az időben is rendkívül szórt volt a nemzetiségek helyzete – és ekkor 1878-at írtunk. Számításba kell vennünk és figyelembe kell vennünk a különböző történelmi viszonyokat – az elmúlt negyven év különböző történelmi viszonyait –, amikor valóban olyan események történtek, olyan sajnálatosan alakult történelmünk, hogy kialakulhattak olyan félelmek egyes népcsoportokban, amelyek más népcsoportokban föl sem merültek. És nekünk, ha demokratikus államrendet kívánunk építeni, akkor olyan törvényt kell alkotnunk, hogy ezeket a félelmeket képesek legyünk oldani.
A következő kérdéskör, ami az egész törvény szellemét és megoldását meghatározza, az az alanyi kör meghatározása. Jól tudom, hogy a tiszta jog alapján rengeteg kritika érheti a törvény megoldását.
(12.50)
Rengeteg kritika, mert a taxációs megoldás valóban nem elegáns. Funkcionális szempontból azonban – úgy gondolom – csak ez az út járható. Nemzetközi egyezmények vitájakor vagy nemzetközi konferenciákon az alapvető kérdés, hogy azokban az országokban, ahol a kollektív vagy közösségi jogok létét tagadják, a kérdés mindig akként merül föl, hogy igen, de ki akkor a közösségi jognak az alanya.
A másik nehézség – meghatározni a nemzetiségeket – az adatvédelmi törvényben rejtezik. Az ilyen adatot nyilvánvalóan megfelelő módon kell tudni kezelni.
Ezeket az ellentmondásokat úgy gondolom, hogy nem elegáns, de funkcionális szempontból jó megoldással oldja meg a törvény.
Kritizálható a törvény definíciója a nemzetiségek megalkotására. Hadd tegyem hozzá, hogy a kritikusok sem tudnak jobb megoldást, mert ugyanolyan esetleges a száz év, a honosság ismérvének a megválasztása; erre a nemzetközi jogalkotásban nagyon sokféle megoldást találunk: három generációt vagy egyéb más megoldásokat – bármilyen mással való helyettesítése esetleges.
Ugyanakkor jogértelmezés szempontjából a taxáció ebben a definícióban értelmet nyer olyképpen, hogy azt állítom, hogy ez a törvényben felsorolt 13 nemzetiség rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket a korábbi definíció meghatározott, tehát egy törvényi védelmet állít fel, ugyanakkor a taxáció nem zárt, hanem lehetőséget ad más kisebbségeknek, nemzetiségeknek is a regisztrálására.
Én úgy gondolom, hogy ezzel a törvényi technikával az alapvető kérdést a törvény megoldotta, és alkalmas arra, hogy funkcionálisan ellássa feladatát.
Feltehetően sok vitát fog még okozni, és sok vitának a kiindulópontja lesz a törvény megalkotásakor az egyesületek vagy önkormányzatok kérdésköre. Hozzáteszem, hogy magának a kérdésnek a feltevése is – úgy érzem, hogy – hamis, mert ha a törvény nem rendelkezne az egyesületekről, az egyesületek akkor is léteznének az egyesülési jog és az egyesületi törvény alapján. Így tehát a kérdés számomra az, hogy egyesületek és önkormányzatok.
Ugyanakkor hadd mutassak rá a törvénynek egy alapvető hibájára, hogy ezeket a kérdéseket, az egymáshoz való viszonyt is rendeznie kell a törvénynek, mert különben úgy járunk, hogy az alkalmazás során az Alkotmánybíróságnak sorozatosan döntenie kell majd a hatáskörök kérdésében. Ez pedig nem kívánatos, ebben a kérdésben most döntési helyzetben van az Országgyűlés, és átgondolt módosításokkal ezt a kérdést megoldhatja.
Ugyanakkor hadd mutassak rá arra, hogy a lényegében háromféle önkormányzat megalkotásával, és lényegében az egyesülési jog bekapcsolásával a törvény megteremti azt a lehetőséget, hogy a különböző élethelyzetekben és a különböző problémákkal gyürkőző kisebbségek mindegyikének megoldást adjon. Hiszen kívánatosnak tartjuk ebben az országban a civil társadalom fejlődését, és feltehetően szeretnénk, ha a nemzetiségek civil társadalma is megfelelő módon fejlődne, márpedig az önkormányzatok három formájának felajánlásával: a települési önkormányzattal, az önkormányzati csoporttal és a részönkormányzattal megteremti azt a lehetőséget, hogy az egymásba való átmenetiséggel a különböző élethelyzetekben lévő csoportok számára a fejlődés lehetősége megnyíljon.
Természetesen meggyőződésem, hogy ez csak akkor fog sikerülni, ha a nemzetiségi civil társadalom fejlődéséhez is megfelelő anyagi keretek állnak rendelkezésre, és természetesen csak akkor lehet az önkormányzatiságot tartalommal megtölteni, ha van mire támaszkodniuk ezeknek a nemzetiségi önkormányzatoknak. Itt határozottabb és erősebb jogi garanciákra van szükség, az egyesületek és önkormányzatok egymáshoz való viszonyának a rendezésére, hiszen azzal a legitimációs problémával állhatunk szemben, hogy még az egyesület esetén tagsággal rendelkezők – akár közvetett módon nemzetiséget vállaló tagok – kevesebb jogosultsággal rendelkeznek, mint a nem regisztrált önkormányzatok, illetőleg csak jogi személyként regisztrált önkormányzatok. Ez feltehetően feszültségeket teremthet, és ezeket a feszültségeket a törvényalkotónak kell feloldani.
A leglényegesebb és a legfontosabb az idézett szent istváni törvények alapján is a kulturális autonómia kérdésköre. A közhatalomnak nem az a feladata, hogy meghatározza, milyen legyen a kultúra, csak a feltételeket kell megteremtenie, és megfelelő segítséget kell nyújtania ahhoz, hogy mindenki kulturált életet élhessen, a nemzeti kisebbség is. Ezért mindenekelőtt arra kell ügyelni, hogy a kultúra ne térjen el a maga céljától, és ne kényszerüljön politikai vagy gazdasági hatalmasságok szolgálatába szegődni.
Tisztelt Képviselőtársak! A Gaudium et Spes zsinati konstitúcióból idéztem, és úgy gondolom, ha ezeknek a kritériumoknak megfelel a törvényalkotásnak ezen szelleme és a törvényalkotás garanciái, akkor jó törvényt alkotunk, ha ezeknek a kritériumoknak nem felel meg, akkor úgy gondolom, hogy a törvény üres lesz és alkalmazhatatlan.
Befejezésül rögtön rátérek az 5. kérdéskörre, az anyagi garanciák kérdéskörére.
Amikor bevezetőmben arra kívántam rámutatni, hogy a történelem folyamán mindig nemzeti kisebbség és nemzeti többség sorsa össze volt kötve ebben a hazában, akkor igaz ez a jelenlegi helyzetben is. Igaz az ország jelenlegi gazdasági helyzetében is. Tudomásul kell venni, hogy ma nem alkotunk olyan törvényt, és nem tudunk a törvényben olyan garanciákat biztosítani, amelyek 40 vagy 100 vagy többszáz év elmaradottságát, intézményhálózatának a meg nem létét egyik napról a másikra biztosítani tudják. Ugyanakkor kötelességünk azokat a jogi garanciákat biztosítani, amelyek minden évben – akár az Országgyűlés ellenőrző szerepének fenntartása mellett is – biztosítják, hogy ezek – a kulturális autonómia kérdései – nem üres szavak, ez nem üres törvényhely, hanem valóságos funkcionáló törvény lehet. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha a jelenlegi törvénytervezetnél sokkal pregnánsabban, sokkal konkrétabban vannak megfogalmazva az anyagi garanciák.
Úgy gondolom, hogy az a technika, amit a törvény alkalmaz, erre alkalmas. De ha nem akarunk a törvényalkalmazás folyamán feszültségeket, akkor ma ennek a kisebbségi alapnak a működési szabályait a törvényben alapvetően meg kell határozni. Mert csak akkor érzem jogilag garantáltnak ezeknek a jogoknak az érvényesülését, ha jogi és anyagi garanciákkal megfelelő módon vannak körülbástyázva.
Én úgy látom, hogy a kisebbségi alap intézménye alkalmas lehet egy olyan garanciarendszer megteremtésére, ha a részletszabályai is megjelennek a törvényben, amely alkalmas arra, hogy az ország mindenkori gazdasági erejének megfelelően megpróbálja ezt a történelmi lemaradásunkat pótolni, és megpróbálja azt, hogy ne üres szavak, és ne üres törvénybetűk legyenek, amelyek megfogalmazódtak a törvényben.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A Kereszténydemokrata Néppárt ezekkel a fenntartásokkal a törvényt elfogadásra ajánlja. Köszönöm szépen. (Taps.)
