MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat kiemelkedik jelentőségében a többi törvényjavaslat közül. Ezt a különös jelentőséget az a tény tulajdonítja ennek a javaslatnak, hogy két alkotmányos alapjog gyakorlásának a részleteit kívánja rendezni. Az egyik ilyen jog a személyes adatok védelméhez fűződő jog, amely tulajdonképpen a magánszférát védelmezi. A másik ilyen jog pedig a közérdekű adatok nyilvánosságához, más néven az információszabadsághoz való jog, amely azt jelenti, hogy az állampolgároknak hozzáférési joguk, lehetőségük van az állami szervek által kezelt iratokhoz, információkhoz.
Hogy mit is jelent ezeknek a jogosítványoknak az érvényesülése, arra néhány példát szeretnék mondani. Ez nem kevesebbet érint, mint az átvilágítás kérdését, azt a kérdést, hogy kit lehessen átvilágítani: az állampolgárt, vagy helyette inkább az államot?
Én azt hiszem, hogy kevesen vannak ebben a Házban, akik félreértenék ezt a kérdést, és az állampolgárt kívánnák átvilágítani inkább az állam helyett. De ez nem így volt – tisztelt Ház – az előző rendszerben.
A másik ilyen felvetésem, amely rámutat ennek a témának a jelentőségére, az abban áll, hogy a nyilvánosság és a titkosság határainak a tisztázása kezdődött el ezzel a törvényjavaslattal. De a hatalomgyakorlás módjára is vonatkozik ez a törvényjavaslat, mert akkor, amikor az állampolgárok hozzájuthatnak állami vagy önkormányzati szervek információihoz, akkor a hatalom gyakorlóinak oda kell figyelni arra, hogy milyen módon tevékenykednek, mert esetlegesen a joggal való visszaéléseik könnyen lelepleződhetnek.
De a hatalommegosztás kérdését is illeti ez, ugyanis az elbürokratizálódás és a technikai fejlődés következtében megnőtt a kormányzati szervek információs hatalma, és tulajdonképpen ebből az információs hatalomból kíván részesedni maga az állampolgár, kívánnak részesedni maguk a testületek, tehát ez a kérdés egy információs hatalommegosztást is jelent.
De hogy még konkrétabb legyek, olyan izgalmas kérdéseket is felvet, amelyekre Szigethy István képviselőtársam célzott, csak ő nem mondta el a konkrét esetet, amiről szó van. Mindannyian emlékeznek rá, úgy hiszem, hogy két évvel ezelőtt a Parlament emberi jogi bizottsága egy albizottságot állított fel, amelynek feladatát képezné, hogy a volt Állami Egyházügyi Hivatal iratanyagát átnézze bizonyos szempontok alapján. A művelődési miniszter úr azzal tagadta meg az albizottság tagjai részére az engedély megadását, hogy személyhez fűződő jogokat sértene ez a vizsgálódás.
De ide tartozik az az emlékezetes borítékos ügy is, amelyet én borítékos ügynek nevezek, amikor a miniszterelnök úr a kisgazdapárti képviselőknek borítékot osztogatott, amelyben kvázi a feddhetetlenségüket volt hivatott igazolni, és ide tartozik az egész III/III-as problematika, van-e valakinek joga kérni azt, hogy ha valamit tárolnak valamiféle nyilvántartásban róla, megkaphassa?
Tudjuk, hogy ezek jelenleg államtitkot képeznek, és olyan per is folyt, ahol egyszerűen azért nem kötelezték az őrző szervet az iratok kiadására, mert államtitkot képeztek, és mi több, a titokszakértői véleményt is titokká nyilvánították, és ezért nem kerülhetetett ismertetésre a tárgyaláson.
De ide tartozik majd más ügy is, amiről később szólok, az Állami Vagyonügynökség vonatkozásában. Mindezeket azért mondtam el, tisztelt képviselőtársaim, mert a részletes vita kiválóan alkalmas arra, hogy száraz érveléseket jelentsen, és akkor tulajdonképpen nem is emlékszik senki utána, hogy miről volt szó. Egyébként maga ez a téma is, az egész adatvédelem kérdése száraz, technikai jellegű valaminek tűnik, pontosan azért, mert a jogok érvényesítése bizonyos módon bürokratizált eljárásban történhetne meg. Ezért az emberi jogokkal foglalkozók számára ez túl technikai, viszont a technikai dolgokkal foglalkozók számára pedig túl emberi jogi.
Tehát ahogy az általános vitában említettem, a senki földjét képezi, ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ne essünk ebbe a csapdába, és legalább mi, itt a képviselőházban jobban odafigyeljünk.
Az első módosító indítvány, amellyel kapcsolatosan szeretnék néhány megjegyzést tenni, a törvényjavaslat 4. §-ához kapcsolódik. A 4. § ugyanis kimondja, hogy "a személyes adatok védelméhez fűződő jogot és az érintett személyiségi jogait – ha a törvény kivételt nem tesz – az adatkezeléshez fűződő más érdekek" – és most hangsúlyozom –, "ideértve a közérdekű adatok nyilvánosságát is, nem sérthetik."
Ez magyarán azt jelenti, hogy a törvényjavaslat 4. §-a a személyes adatok védelmének biztosít elsőbbséget a nyilvánossággal szemben.
(18.20)
Én úgy gondolom, hogy ez – az előző rendszer után, amikor a magánszféra teljesen áttetsző volt – egy nagyon helyes megközelítés. Viszont ha a két terület közé túl merev falat emelünk – tisztelt Ház –, akkor pont az ellenkezőjét fogjuk elérni annak, mint amire hivatott ezen jogok szavatolása.
Itt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a két jog nem áll ellentmondásban egymással. Az ellentmondás látszólagos. Ez a két jog az érem két oldalát képezi. Mind a két jog az állampolgár információs jogait hivatott biztosítani az állami információ-monopóliumokkal szemben. Ezért a két jog szembeállítása és egymással szemben történő kijátszása visszaélés tulajdonképpen ezekkel a jogosítványokkal.
Hogy miért beszélek erről részletesebben, annak a következő gyakorlati jelentősége van. Hol is merülhetnek fel problémák? A legkézenfekvőbb példa, tisztelt Ház, erre a politikusok, azaz a mi esetünk, vagy más magas rangú köztisztviselők esete. Ugyanis miránk és a magas rangú köztisztviselőkre az a jellemző, hogy magánszemélyek is vagyunk, de közemberek is vagyunk, állami emberek is vagyunk, és így személyünkben keveredik a magán- és a közszféra.
Mi mindannyian köztevékenységet végzünk és köztevékenységet végeznek a köztisztviselők is. Pontosan azoknál a szerveknél végezzük mindezt, amelyekkel szemben az állampolgárokat megilletné az információszabadság joga, tehát az információkérés joga. És mivel a hivatal, tisztelt Ház, a tisztviselőinek a cselekedeteiben, döntéseiben és véleményeiben él, a hivatal tevékenységével kapcsolatos információk mindenképpen személyes adatokat is érintenek, mert ugye a törvényjavaslat szerint személyes adat mindaz, ami valaki meghatározott személlyel összefüggésbe hozható.
Ez pedig azt jelenti, hogyha nem biztosítunk átjárást a személyes adatok védelme és a közérdekű adatok nyilvánossága között, azaz abszolutizáljuk a személyes adatok védelmét a közérdekű adatok nyilvánosságával szemben, akkor egy nagyon kézenfekvő megoldást kínálunk az állami szerveknek, illetve az állami embereknek, adott esetben magunknak, hogy a személyes adataink védelmére hivatkozzunk azokkal szemben, akik közéleti tevékenységünkkel kapcsolatos információkhoz kívánnak jutni. Ez pedig a két jog egymással szemben való kijátszását jelentené.
Ennek szeretném elejét venni egy olyan módosító indítvánnyal, amely kimondaná, hogy nem jelenti a személyes adatok védelméhez fűződő jogsérelmét, ha a személyes adatok nyilvánosságra hozatalára a közmegbízatással, illetve a közszolgálati tevékenységgel kapcsolatban keletkezett adatok vonatkozásában kerül sor.
Az előzőeken túl ennek még az alábbi indokai vannak. Maga az, amit már hangsúlyoztam, hogy a köztevékenység semmiképpen sem jelenthet magántevékenységet, nem képezheti a magánszféra részét. A másik, ennél még fontosabb jelentőségű indok, hogy a polgárok fizetik az adón keresztül a minisztereknek, a parlamenti képviselőknek, a köztisztviselőknek a bérét, és így joguk is van megtudni, hogy az ő pénzükön mi mit csinálunk, mi mit művelünk.
Szeretnék egy esetet röviden ismertetni önökkel. Az Európai Emberi Jogi Bíróság, a Strasbourgi Bíróság – amelynek az ítélkezési gyakorlatát a jövőben jó lesz nekünk is figyelemmel kísérni – 1986-ban hozott egy elvi jelentőségű döntést, amely összefügg ezzel a területtel. Bruno Kreisky, akkori osztrák kancellár és egy Liengens nevezetű újságíró úr állt peres viszonyban egymással, mert az újságíróval szemben a kancellár úr a személyes, a magánszférája megsértését panaszolta fel, és Ausztriában el is ítélték az újságírót, aki aztán az európai fórumokhoz fordult. Ott pedig – tisztelt Ház – az osztrák kormánnyal szemben az újságírónak adtak igazat, mégpedig az alábbi indokok alapján – és én úgy gondolom, itt Magyarországon ezeknek az indokoknak a jövőben óriási jelentőségük lesz, ezért ne haragudjanak, ha ezekből felolvasok.
Azt tartalmazta az indokolás, hogy az információkat szélesebb körben lehet nyilvánosságra hozni, ha az egy politikus közéleti tevékenységére vonatkozik, mint ha a magánéletére vonatkozna. A politikus e minőségben való szereplése kapcsán keletkezett adatok nyilvánosságra hozatala ellen – így a kritikák ellen, vélemények ellen sem, ezért ennek kihatása a véleménynyilvánítás szabadságára is van – nem léphet fel a magánéletére való hivatkozással.
Azért hangsúlyozom ezt, mert ha a törvényjavaslat szövege változatlan marad, azaz a módosító indítványom nem kerül elfogadásra, akkor – tisztelt Ház – könnyen lemondhatunk az igazságtételi törekvésekről is, mert adott esetben az elmúlt rendszer bűnös tetteit elkövetőktől majd engedélyt kell kérnünk akkor, amikor hivatkozni szeretnék az általuk különböző kb-üléseken, vagy másfajta üléseken kifejtett véleményekre, amelyekhez ma esetleg könnyebben lehet hozzájutni, mint a törvény elfogadása után, adott esetben.
Ez pedig biztos vagyok benne, tisztelt Ház, hogy egyikünknek sem érdeke, ezért én azt szeretném kérni, hogy alaposan gondoljuk át ezt a vonatkozását a törvényjavaslatnak, nehogy közmulatság tárgyaivá váljunk itt mindannyian, hogy ünnepélyesen egy kétharmados konszenzussal megfosztjuk a nemzetet és magunkat is az igazságtételi igényektől és törekvésektől.
Tehát módosító indítványommal átjárási lehetőséget kívánok keletkeztetni a két terület között.
A második eset megértéséhez, tisztelt Ház – és ezzel függ össze egy másik módosító indítványom – az alábbi esetet szeretném föleleveníteni. Nem is olyan rég Magyar Bálint képviselőtársam levelet intézett az Állami Vagyonügynökség igazgatójához, hogy közölje vele az 1990 óta átalakult állami vállalatok esetében az igazgatótanácsi tagnak, vagy ügyvezetőknek javasolt személyek nevét, iskolai végzettségét, előző munkahelyét és esetleges országgyűlési képviselői funkcióját. Csepi úr több indokra is hivatkozott, amikor megtagadta a kérés teljesítését, de az egyik indok az volt, hogy sértené a személyhez fűződő jogokat, a személyes adatok védelméhez való jogokat.
De tisztelt Ház, itt csak látszólag van szó személyes adatok védelméről. Valójában ezeknek az információknak a közzétételén keresztül egy klasszikusan az információszabadság területére tartozó információhalmazt tudott volna meg a képviselőtársam és rajta keresztül esetleg mi mindannyian. Magyarán, fény derült volna az Állami Vagyonügynökség mint kinevező szerv döntéshozó tevékenységére. Most hangsúlyoznom kell, hogy a tengeren túl számos hasonló ügyben szögezték le bíróságok elvi éllel, hogy a személyes adatok védelme az érintettek életének magántermészetű vetületeit hivatott védeni, tehát a magánszféráját hivatott védeni, nem pedig azt a tényt, hogy állami szervnek dolgoznak, vagy pedig állami megbízatást végeznek el.
Ennek pedig ma és a jövőben is különösen nagy jelentősége lesz, ugyanis egy modern államban, ott, ahol az állam nem törekszik mindennek a tulajdonosává válni, gyakran ad koncessziókat, gyakran ír ki pályázatokat és az információszabadságot illetően klasszikus területét képezi a kutatásoknak, hogy kik pályáztak, kik nyerték el ezeket.
Módosító indítványom ezzel a területtel kapcsolatosan tehát arra vonatkozik, hogy az állami munkaviszonnyal, kinevezésekkel, szerződésekkel kapcsolatos személyes adatokat kivonja az adatvédelmi előírások alól. Ugyanis álláspontom szerint az állami megbízatást megkapó személyek kompetenciájáról, szakmai hozzáértéséről joga van meggyőződnie annak, aki ezek iránt kutat.
Azt hiszem, az idő előrehaladtára való tekintettel rá is térek rögtön a harmadik pontra.
A harmadik pont, amely tulajdonképpen szintén az információszabadság területére vonatkozik, azt a témát érinti, hogy mik lehetnek a kivételek az információszabadság joga alól.
(18.30)
Az általános vitában jeleztük, hogy a törvényjavaslat részünkről történő elfogadásának a feltételét képezi, hogyha a törvény sokak által kifogásolt keretjellege valamiféleképpen összeszűkül. Teljesen nem lehet megszüntetni, mert akkor mindezt egyszerre kellene szabályozni. De ezt a széles mértéket, tehát a keretjellegnek eme széles mértékét viszont mindenféleképpen elfogadhatatlannak tartjuk garanciális okokból, mert a törvényjavaslat 18. §-ának (2) bekezdése azt mondja, hogy az (1) bekezdésben említett szerveknek lehetővé kell tenniük, hogy a kezelésükben lévő adatot bárki megismerhesse, feltéve, hogyha ezt törvény nem korlátozza. Tehát ez a "feltéve, hogyha ezt törvény nem korlátozza", tipikusan egy olyan megfogalmazás, ami illuzórikussá teheti ennek a jognak a gyakorlását.
Ezért ide olyan módosító indítványt terjesztettünk be, amely legalább egy enyhe taxációval elejét kívánja venni annak, hogy a jövőben parttalanul lehessen korlátozni ezt a fontos alkotmányos jogosultságot, és így hat kivételt soroltunk föl: honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési, vagy bűnmegelőzési, kereskedelmi, központi pénzügyi, vagy devizagazdálkodási, illetve külügyi kapcsolatokra, és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra vonatkozó, vagy pedig bírósági eljárásra vonatkozó kivételi csoportokat.
Ez mindenképpen egy kompromisszumos javaslat a részünkről, mert azt mindannyian érzik, akik hallják, hogy miről van szó, hogy ezek a területek rendkívül széles kört fölölelnek. De tulajdonképpen rövid volt az idő ahhoz, hogy egy sokkal részletesebb taxációt lehessen meghatározni. Ezért ezt a részletesebb taxációt majd az e területeket szabályozó, úgynevezett terület-specifikus törvényeknek kell elvégezniök. Éppen ezért megelégedtünk azzal, hogy azt mondjuk ki a továbbiakban, hogy a kivételeket adatfajtánként kelljen megállapítani ezekben a törvényekben, hogy ne fordulhasson olyan elő, mint amire az általános vitában is hivatkoztam, hogy a katonai körletben elhelyezett '65 mintájú virágtartó pusztán azért, mert katonai körletben van, honvédelmi érdekekből esetleg államtitoknak minősüljön.
Ezért adatfajtánként majd föl kell sorolni a kivételeket.
Nagyon fontos dolog, hogy e kivételi körön belül nyilvánvalóan lesznek olyan kérdések, amelyekhez való hozzáférést úgy lehet korlátozni, hogy titokká nyilvánítják, titkosítják. Másokat nem titkosítanak, de mégsem teszik hozzáférhetővé.
Ezért nagyon fontos, hogy ez a fölsorolás a jövőbeni titkosítási szabályozásnak is kereteket kíván szabni. Tehát egy kétharmados törvényben keretet kívánnánk szabni egy egyszerű törvényben esetleg végrehajtandó titkosításnak.
És itt tér el a koncepciónk a minisztérium koncepciójától, amely hajlandó elfogadni ezt a fölsorolást, de kvázi egy újabb pontként még hozzáillesztené az állami és a szolgálati titkokat. Ez pedig a gyakorlatban nem jelentene mást, mint azt, hogy – mondjuk – a) tól f) pontig terjedő kivételek, plusz az államtitkok, azaz a kivételek, plusz minden, amit csak akarunk. Mert a jelenlegi titokszabályok szerint – tisztelt Ház – még egy országos társadalmi szervezet országos elnöke is államtitokká nyilváníthat iratokat, így adott esetben egy szakszervezet elnöke, vagy akármelyik, Parlamentben helyet foglaló párt elnöke is. Ilyen tág a jelenlegi szabályozás.
És nincs is arra remény – tisztelt Ház –, látva a törvényalkotási programot és a Kormány jogalkotási programját, hogy rövid időn belül titoktörvényünk lesz. Ezért hogyha itt nem próbáljuk elejét venni a titkosítás területén uralkodó visszaéléseknek, akkor teljesen illuzórikus lehet az információszabadsághoz való jog gyakorlása.
El szeretném mondani, és hangsúlyozni szeretném, hogy az Alkotmányba nem véletlenül került be a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog, és nem véletlenül nem rendelkezik az Alkotmány titkokról. Ez azt jelenti, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog a jogszabályi hierarchiában mindenféleképpen a titkok fölött szerepel, s ez mindenféleképpen alkotmányossá és indokolttá teszi, hogy a kétharmados törvényben próbáljuk – úgymond – "belőni" a jövőbeli titkosításnak a területét.
Amit még hangsúlyozni szeretnék itt, hogy éppen erre tekintettel is – tisztelt Ház –, tudván, hogy ez nem egy egyik napról a másik napra teljesíthető feladat, de tulajdonképpen már tavasz óta folyik ennek a törvényjavaslatnak a vitája, ennek az időnek mindenképpen elégnek kellett volna ahhoz lenni, hogy a kormányzat is átgondolja azt, hogy mely területeket lehet még megjelölni plusz kivételi körökként.
Hangsúlyozni szeretném ugyanis, hogy minket kevésbé zavar akár egy 15 tételből álló kivételi szabály, mint az, hogyha a kivételi körök megjelölése nélkül teljesen nyitva marad az információszabadság kivételi területe.
És ezért aztán – tisztelt Ház – amit most elmondtam, nem is annyira kritikaként kívántam megfogalmazni. Mert tisztában vagyok azzal, hogy ez egy teljesen új jogterület Magyarországon, mindannyiunk most képezi ki magát ennek a vonatkozásában, és ha valahol, akkor itt igazán szükséges, hogy összeadjuk amit tudunk, mert ezt a törvényt meghozni közös erőfeszítés nélkül nem lehet.
Ezért hangsúlyozni szeretném, amit a kisebbségi törvényjavaslat ügyében is hangsúlyoztam, hogy mi nem gyanítunk hátsó szándékot ezek mögött a törekvések mögött, amelyek a titok területét így kívánják kezelni, amit hangsúlyoztam. Inkább azt gyanítjuk, hogy a hosszú évtizedek után – és a magyar történelemben tulajdonképpen nincsenek ennek a nyitottságnak hagyományai –, inkább a kisebbik rosszat kívánják választani a kormányzati tisztviselők, mert kevésbé üthetik meg a bokájukat, hogyha több információ van, amit a birtokukban tartanak, mint hogyha esetleg kiadnak olyat, amit nem kellett volna. Tehát átlátjuk az ezzel kapcsolatos hozzáállást. De hangsúlyozni szeretném, hogy egyszer el kell kezdeni a váltásnak a politikáját.
Összefoglalva – tisztelt Ház – én remélem, hogy a fölsorolt példákkal sikerült ráirányítanom a figyelmet ennek a kérdésnek a fontosságára, és ezzel esetleg hozzájárulni ahhoz, hogy a jövő, vagy az azt követő héten lezajló végszavazás mindannyiunk számára megnyugtató eredményt hozhasson. Ehhez viszont ezen a héten további tárgyalásokra van szükség.
És ezért szeretném kérni tisztelt elnök urat, hogy ne zárja ma le a részletes vitát. Már csak azért sem, mert a mandátumigazolási ügy miatt keletkezett fölfordulás teljesen fölborította a Ház menetrendjét, és egyszerűen kalkulálhatatlanná tette, hogy mi történik ma, és ezért a szakértői egyeztetéseket is lehetetlenné tette, emiatt nem tudtuk a szakértői egyeztetéseket befejezni. És tegnap fejezte csak be az alkotmányügyi bizottság a módosító indítványok megtárgyalását, úgyhogy tegnap délutánra kerültünk abba a helyzetbe, hogy ezt a 100 valahány módosító indítványt át tudjuk nézni, hogy ezek kapcsán hogyan alakulhat a törvény. És ezért megfontoltan pontosításokat, vagy kapcsolódó módosító indítványokat nem is lehetett volna ma beterjeszteni.
Én úgy tudom, hogy ez nemcsak a mi frakciónknak a véleménye, hanem a többi ellenzéki párt véleménye is; ígéretet téve arra, hogy nem fogunk fölszólalással élni a jövő héten, amennyiben a részletes vita lezárását a jövő hétre teszi át a tisztelt Ház – kifejezetten csak azért szeretném ezt kérni, hogy a pontosításokat elő tudjuk terjeszteni, és nyitva álljon még a hét második felében a lehetőség eme kardinális kérdésekben az egyeztetésekre.
Köszönöm – tisztelt Ház – a figyelmüket. (Taps.)
