SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ebben a vitában Mészáros István részletesen fog beszélni azokról a módosító indítványokról, amelyeket ő terjesztett elő, és amelyeknek jelentős részét a bizottságok támogatták. Ez is mutatja, hogy kétharmados törvény meghozatalánál mennyire szükséges az ellenzéki konstruktivitás, és mennyire szükséges, hogy a Kormány megfelelően reagáljon ezekre az indítványokra akkor, ha azok valóban jobbá teszik a törvényt, elfogadhatóvá teszik, és biztosíthatják a törvény esetleges elfogadását.
Hangsúlyoznom kell azonban az esetlegességet: az előterjesztett törvényjavaslatnak van ugyanis néhány olyan eleme, amely alkotmányossági problémát vet fel, és akkor fogadható csak el maga a törvény, ha ezek az alkotmányossági feltételek teljesülnek.
Mészáros István a saját indítványait ismertetni fogja. Én – éppen az előbb elmondottak miatt – csak eggyel kívánok foglalkozni, amely az összefoglaló jelentés 118. sorszáma alatt olvasható, és a következőket tartalmazza:
(18.00)
Az országgyűlési képviselők felvilágosításkérési joga nem korlátozható. Ez a rendelkezés az eredeti előterjesztésben nem szerepel. Mik azok az alkotmányos rendelkezések, amelyeknek az összhangját biztosítani kell ebben a törvényben?
Az alkotmány 2l. § (3) bekezdését a mai nap már Kőszeg Ferenc idézte egy interpelláció kapcsán. Ez a következőket tartalmazza: "Az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illetőleg köteles előttük vallomást tenni." Ezzel összhangban a házszabály, illetőleg a képviselők jogállásáról szóló törvény a következőket tartalmazza. "A képviselő figyelemmel kíséri az alkotmányosság és a jogszabályok érvényesülését, azok végrehajtásának tapasztalatait, az állami szervek kötelesek az országgyűlési képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást biztosítani."
Ez a kérdés ennél sokkal többet jelent. Amint Kőszeg Ferenc mai interpellációja is eléggé kényes kérdéssel foglalkozott, hasonló kérdések az Országgyűlés gyakorlatában már előfordultak. Interpellációk hangzottak el, és ezekre az interpellációkra nem hangzott el a másik oldalról az alkotmánnyal összhangban levő válasz. Ezért ez a kérdés sokkal több, mint egy adott módosító indítvány ebben a törvényben. Ez a módosító indítvány rendkívül lényeges összetevője annak, hogy az Országgyűlés az egyik alapvetően fontos funkcióját, a Kormány feletti felügyeleti jogát, de általában az igazgatási szervek feletti felügyeleti jogát gyakorolni tudja.
A bizottsági vitában elhangzott olyan észrevétel, hogy Mészáros István indítványára nincs szükség, hiszen az alkotmány, illetőleg a képviselők jogállásáról szóló törvény megfelelő garanciákat már biztosít. Nos, ha valóban így lenne, akkor nem kerülhetett volna sor arra, hogy a mai nap már második bizottsággal kapcsolatosan hangzott el olyan miniszteri válasz, hogy ezt az alkotmányban biztosított ellenőrzési jogot adott miniszter, adott minisztérium nem kívánja teljesíteni.
Az alkotmány ilyen kivételt nem ismer. Az alkotmányosság biztosításához, az Országgyűlés ellenőrzési jogának a biztosításához garanciákat kell adni ebben a törvényben is. Miért ebben a törvényben, s miért beszélek én most erről a kérdésről? Eléggé régen, 1991. június 4-én volt egy interpellációm, amelyben kifogásoltam, hogy akkor Andrásfalvy Bertalan miniszter úr ezt az alkotmányos kötelességét megtagadta, és a miniszteri válasz, a miniszterelnöki válasz erre az interpellációra azt tartalmazta, hogy ennek személyiségvédelmi, adatvédelmi okai is vannak.
Nos, 1991. június 4-étől nagyon sok idő eltelt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a kérdés nagyon bonyolult. Tisztában vagyok azokkal a problémákkal, amelyekről Füzessy Tibor ma beszélt a Kőszeg Ferencnek adott válaszában, azaz nincs megnyugtató módon szabályozva pillanatnyilag az államtitok és a képviselői államtitoksértésnek a viszonya. Valóban ez így van. 1991. június 4-e óta azonban megvolt a lehetőség arra, hogy akár az alkotmány szövege tekintetében, akár az említett kétharmados törvények tekintetében megfelelő jogszabály-előkészítő munka történjék.
Sajnos, úgy néz ki, ez nem történt meg. Mészáros István indítványa egy megközelítését tartalmazza ennek a kérdéskörnek. Nem biztos, hogy ez a tökéletes megoldás. Mészáros István módosító indítványa azonban lehetővé teszi, hogy bármiféle megegyezésre sor kerülhessen ennek a problémának a rendezése érdekében. Egy dolgot azonban az Országgyűlés a jelenlegi helyzetben nem tehet. Ezt a kétharmados törvényt nem lehet úgy meghozni, hogy ez az alapvetően fontos alkotmányjogi garancia ne kerüljön be ebbe a törvénybe. A képviselőknek ezt a jogát legalább olyan szinten biztosítani kell, ahogy a törvényjavaslat más helyen, a 25. §-nál, az adatvédelmi biztos jogainak a biztosítása keretében ezzel a joggal foglalkozik.
Mi a helyzet jelenleg? A június 4-i interpelláció óta nem történt meg az a módosításcsomag az egyéb érintett törvényeknél – gondolok akár a büntető törvénykönyvre, akár a képviselők jogállásáról szóló törvényre, akár az alkotmányra –, amelyek megteremtették volna az összhangot abban a körben, hogy az országgyűlési képviselőknek, az országgyűlési bizottságoknak mindenképpen biztosítani kell azt a garanciális jogot, hogy előttük nem lehet titok. Ha titok van, ha bármely igazgatási szerv megtagadhatja azt, hogy ezt az alkotmányos kötelességét teljesíti, abban az esetben az Országgyűlés nem képes ellátni azt a feladatát, amellyel minket ideküldtek, többek között azt, hogy a Kormány tevékenységét ellenőrizni tudjuk. Ha egy miniszter azt mondhatja – részletes indokolás nélkül – hogy én egy hatáskörrel, illetékességgel rendelkező országgyűlési bizottság számára adatokat nem bocsátok rendelkezésre, amelyet nem indokolok meg részletesen, hogy miért, csak általánosságban hivatkozom egy kb. "csak"színvonalú megtagadásra, akkor az Országgyűlés alárendelt a Kormánynak, és nem a Kormány az Országgyűlésnek. Ez egy alapvető alkotmányos probléma, és ezt az alapvetően alkotmányos problémát csak úgy lehet megoldani, ha az Országgyűlésnek ezt a jogot, ezt az alkotmányos jogot ez a törvény is garantálja.
Éppen ezért a jelenlegi helyzetben aligha érett szavazásra ez a törvényjavaslat. Ez az alapvetően fontos garanciális kérdés nincs megoldva. Egy megoldás ugyan lehetséges, hogy Mészáros Istvánnak a módosító indítványát az Országgyűlés elfogadja, ebben az esetben azonban további kérdések nyitva maradnak, többek között az a kérdés, amellyel Füzessy Tibor ma alaposan foglalkozott, tehát az, hogy az országgyűlési képviselőt terheli ugyan az államtitok megőrzésének a kötelezettsége, a másik oldalról azonban az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény, illetőleg a büntető törvénykönyv között nincs meg a megfelelő összhang itt a védelemre. Ezt a bonyolult kérdést tehát mindenképpen tisztázni kell, és előre kell bocsátanom, hogy ha ezt a garanciális kérdést – az Országgyűlés felügyeleti jogának a biztosítását – a Kormány és egyéb igazgatási szervek felett ez a törvény nem garantálja, akkor a Szabad Demokraták Szövetsége nem lesz abban a helyzetben, hogy ezt a kétharmados törvényt megszavazza.
Feltehetően a másik két ellenzéki pártnak is hasonló az álláspontja ebben a garanciális kérdésben. Ez azonban egy alapvetően fontos dolog, mert ez kétharmados törvény, amely végre a Parlament elé került. Szeretnénk, hogy ez a kétharmados törvény megfeleljen az alkotmánynak, és ne az alkotmánybíróság mondja ki ennek az alkotmánysértő voltát utólag. Ilyen alkotmánysértő rendelkezéshez segédkezet nem nyújthatunk, tehát egy lehetőség van, ezt a kérdést még a szavazás előtt nagyon sürgősen meg kell oldani. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem