TIRTS TAMÁS (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

TIRTS TAMÁS (FIDESZ)
TIRTS TAMÁS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az idő előrehaladtával én nem kívánom most elmondani a felszólalásomat. Ugyanakkor azt szerettem volna kérni én is – miután csatlakozó módosító indítványokat kívánunk készíteni, pontosan azért, mert a mandátumprobléma miatt többek közt a Ház elnöke is a FIDESZ-frakciónak úgy jelezte, hogy ma ez a vita már nem is kezdődik meg, tehát a részletes vitát meg sem kezdjük –, én arra kérem az elnök urat, amit az előbb Mészáros István képviselőtársam mondott.
Igencsak méltányosnak tartom, ráadásul kétharmados törvényről van szó, ahol az ellenzék a messzemenő kompromisszumkészségéről próbál tanúbizonyságot tenni majd a csatlakozó módosító indítványokban is, és remélem, hogy nem rajtunk fog múlni, hogyha a kétharmados törvény nem születik meg akár október vége előtt, akár ebben az évben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem