SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a vitának a legelején felszólaltam már, és hivatkoztam azokra a késedelmekre, amelyeket Gál Zoltán az előbb megemlített – ismételten.
Hivatkoztam arra is, hogy ha már 1990. november 30-ra a Kormány vállalta ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését, akkor ilyen hosszú késedelem után minden bizonnyal nagyon kiérlelt törvényjavaslat lett volna elvárható, hogy az asztalunkra kerüljön.
Nos, már akkor jeleztem, hogy nagyon komoly elvi problémák vannak ezzel a törvényjavaslattal. Ezeket azt hiszem három vagy négy pontban összegyűjtöttem. Ennek megfelelően be is terjesztettünk a Szabad Demokraták Szövetsége részéről néhány módosító indítványt.
Természetesen nem azért szólaltam fel, hanem azért, mert a mai napon újabb események történtek. Ez a bizonyos kiérleletlenség sajnos azt jelentette, hogy a leginkább érdekelt szervezeteket egyszerűen nem vonták be a jogaikat alapvetően érintő törvénynek az előkészítésébe. Én két körről szeretnék említést tenni. Egyrészt annyira jelentős, országosan nagy hatással rendelkező társadalmi szervezeteknek – mint például a MTESZ, mint például a Magyar Autóklub, mint például a repülőklubok, és még sorolhatnám – az igényeit megnyugtatóan nem biztosítja a törvényjavaslat, és az az igazság, hogy az ő észrevételeiknek a figyelembe vétele nélkül a saját elgondolásaink alapján előterjesztett módosító indítványok nem ölelik fel az összes problémát.
A másik kérdés. Gál Zoltán is említette a pártok elhelyezésének a problémáját. Én ezzel az első felszólalásomban elég részletesen foglalkoztam, és elő is terjesztettem egy módosító indítványt annak megfelelően, hogy ne kerüljön be a köztársasági megbízott ebbe az elosztási rendszerbe, helyette a települési önkormányzatoknak legyen valamiféle véleményezési joga. Nem biztos, hogy ez a tökéletes megoldás – hangsúlyozom. Mi rögtönöztünk néhány nap alatt, amire a Kormány – mondjuk – két év alatt rákészülhetett volna.
Ebben a körben ma, a parlamenti folyosón olyan beszélgetések hangzottak el, kormánypárti oldalról is, hogy nincs megnyugtató garancia arra, hogy ha még a köztársasági megbízott ki is kerül ebből a körből, ez a vagyoni elosztás valóban az optimális tulajdoni megosztás lesz-e. Mivel tulajdoni megosztás, és a tulajdonjog örök időkre szól, legalábbis addig, amíg valaki attól meg nem szabadul, ez egy nagyon tartós viszonyt hoz létre, és milliárdokat oszt el a vagyonkezelő szervezet.
Éppen ezért a mai parlamenti folyosói beszélgetések során különböző pártok részéről elhangzott az az igény, hogy létre kellene hozni valamiféle olyan koordináló, esetleg egyetértési joggal rendelkező pártok feletti, pártok közötti szervezetet, amely hatással rendelkezhet erre a vagyonelosztásra.
Ezek a megbeszélések folynak. Sajnos, nem az elmúlt két év alatt folytak, hiszen az elmúlt két év alatt nem nekünk kellett ezt a törvényt előkészíteni. A jelenlegi helyzetben azonban éppen a törvénynek az előkészítetlensége, bizonyos értelemben összecsapottsága miatt nagyon szerencsétlen dolog lenne az általános vitát lezárni. Éppen ezért kérjük több párt részéről is – éppen az előbb Dragon Pállal beszéltünk erről a kérdésről a kisgazdák részéről –, hogy az Országgyűlés ne zárja le az általános vitát, mert nem lenne szerencsés az adott helyzetben a törvénynek az óriási súlya és jelentősége miatt.
Az általános vita lezárása

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem