PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt egy többször elhangzott gondolatot szeretnék pontosítani. Ez nemcsak a Ház előtt hangzott el, sajtóban is igen gyakran, hogy ez az anyag egy hatpárti konszenzus alapján készült és került előterjesztésre. Én azt hiszem, hogy nem lehet pontos az a kifejezés, hogy egy konszenzus volt, itt egy komoly hatpárti együttműködés volt, együttműködés az illetékes kormányzati hivatallal, de hát a konszenzustól azért távol voltunk, hiszen jó néhány kérdésben nem volt egységes a szavazás, többek között a gazdasági bizottság ülésén.
Úgy érzem, hogy a törvény tágyalásából jó néhány tanulság vonható le, amelyik nem feltétlenül közvetlenül csak a távközléshez csatlakozik, és én szeretném a tisztelt Ház – a Házon belül különösen az ügyrendi bizottság és a házbizottság – figyelmét felhívni olyan momentumokra, amelyek hasznosíthatók lennének más törvények tárgyalásánál is.
Azt hiszem, hogy most találkozunk először igazán azzal, hogy két fordulóban tárgyalunk egy törvényt. Általában, amikor azt mondjuk, hogy van az általános vita és a részletes vita, ez a valóságban nem két forduló, hiszen nem kerül sor egy koncepcionális tárgyalásra, és ezt követően egy pontosító, egy szövegező tárgyalásra. Most találkoztunk egy olyan esettel, amikor a Kormány által előterjesztett koncepciót alapul véve a hat párt szakértői, képviselői összeültek, és jó néhány ponton módosították a koncepciót, egyetértésben a Kormány képviselőjével, és ez az új koncepció került később kodifikálásra, és az új kodifikáció – sajnos, módosításokkal – fekszik előttünk. Én azt hiszem, hogy ezt a tárgyalási módot azért alkalmazni kéne más területeken is, hiszen nem feltétlenül helyes az, hogy a parlamenti képviselők és a parlamenti bizottságok szavazásos módszerrel kodifikálnak, a kodifikációra nálunk sokkal alkalmasabb szervezetek vannak, mint adott esetben az Igazságügyi Minisztérium, amely a második fordulóra, második tárgyalási körre ezt a kodifikációt elvégezte.
Én javaslom, hogy a Házszabály későbbi alakítása során ezt a módszert próbáljuk általánosabbá tenni.
Tanulsága ennek a tárgyalási módnak az is, hogy ha jelentős módosításokra kerül sor egy törvényen, akkor a Ház nagyon kis része tudja áttekinteni a törvény egészét.
(12.20)
Ezért kerülhetett sor például arra, hogy az alkotmányügyi bizottság inkább áthárította a Kormánynak a további pontosító munkát, mint hogy ő maga tárgyalta volna. Én azt hiszem, hogy ebből is az előző következtetés levonása célszerű.
Hadd ejtsek néhány szót arról, amit itt az előttem szóló miniszter úr, illetve három képviselő úr nem említett meg: tulajdonképpen miért is került sor ilyen jelentős megváltoztatására a beterjesztett törvénynek?
Azt hiszem, hogy ennek nagyon objektív okai vannak, s ezeket az objektív okokat az egész távközléssel kapcsolatos tevékenységben és sajnos, más területeken is figyelembe kéne venni.
A távközlést közvetlenül érintő kérdés az, hogy ahogy még most sem, az elmúlt egy év során sem terjesztette be a tárca, illetve a Kormány a Parlament elé a távközlésfejlesztés politikájáról szóló dokomentumát. Most is az szerepel előttünk a törvényjavaslatban, hogy be fogja terjeszteni az Országgyűlés elé.
Ennek alapján előttünk egy óriási kérdőjel áll. A kérdőjel úgy szól: tudjuk-e, hogy mire csinálunk törvényt, vagy nem tudjuk? Egy olyan törvényt kell megalkotni, ami mindenfajta politikára, illetve koncepcióra alkalmas lesz, vagy egy elfogadott koncepcióhoz kell törvényt csinálni, hogy annak a megvalósulása az általunk jónak tartott szabályok szerint folyjék.
Én azt hiszem, hogy van ebben valami sanda ügy – elnézést a kifejezésért, nem nagyon sértő szándékkal mondtam. Az, hogy a koncepciót beterjesztette a tárca a Kormány elé, tudomásom szerint augusztus folyamán tárgyalta is a Kormány, és még most sincs itt előttünk – ez számomra érthetetlen, megmagyarázhatatlan. Igaz, hogy az albizottság tagjai megismerték a dokumentum valamilyen stádiumát, de tárgyalásra és egyeztetésre maga a stratégia, a koncepció nem került. Most ennek hiányában kezdünk el törvényt fogalmazni, törvényt alkotni. Nem egy elfogadott koncepcióra, hanem egy olyan törvényre gondolunk, ami bárkinek megfelelhet – és ez a másik fő probléma a beterjesztett anyaggal, ezért kellett alapvetően módosítani.
Ha én jól érzékelem a szituációt, a Kormány, illetve a minisztérium érezte egy vagy másfél évvel ezelőtt, hogy különböző iskolák szerepelnek a magyar közéletben a távközlés-politikát illetően. Vannak olyan iskolák, amelyek azt mondják, hogy egy monopoltávközlés fenntartása egy monolitszervezet keretében elengedhetetlen, és van olyan iskola, amelyik azt mondja, hogy legyen teljesen szabad a távközlési piac. És természetesen van a kettő között kompromisszumos elképzelés is, amelyik bizonyos területeken korlátozott, más területeken korlátlan versenyt képzel el.
A minisztérium az én elképzelésem szerint úgy gondolkodott, hogy egy olyan törvényt kell beterjeszteni a Parlament elé, amelyik minden iskola igényeit kielégíti. Képzeljék el azt a törvényjavaslatot – és ez volt előttünk egy évvel ezelőtt –, amelyik egyszerre a teljesen szabad piac és a teljesen korlátozott piac feltételeit egyaránt kielégíti. Tehát egy olyan törvénytervezetet kaptunk mi annak idején, amelyik mondott számos elvet, és hozzátette: majd a minisztérium eldönti. Hát, azt hiszem, ez a pont volt az, ami tarthatatlanná vált a gazdasági bizottságban, illetve annak albizottságában, különös tekintettel arra, hogy különböző képviselőcsoportok – többek között kormánypártiak, s azt hiszem, ez volt a szerencse –, kormánypárti képviselőcsoportok is előterjesztettek a koncepció pontos kifejtésére irányuló törvénymódosítási javaslatokat. Miután kormánypárti előterjesztés is volt, azt hiszen, belekényszerültünk abba, hogy egyeztessünk. Ez az egyeztetés végeredményben – azt hiszem – tényleg jó irányba mozdította el a tárgyalásokat, és ma egy kimondottan jó tárgyalási alapot látunk az asztalon.
Volt még egy probléma – és ez a probléma ma sincs megoldva –, ez a három összefüggő törvénynek a kérdése, és most nem beszélek a médiáról, amelyik a negyedik, ide csatlakozó törvény.
Annak idején – azt hiszem, 1964-ben – az ország rendelkezett egy postatörvénnyel. A postatörvény foglalkozott a hagyományos posta ügyeivel, a távközlés ügyeivel és a frekvenciagazdálkodás ügyeivel egyaránt.
Valamilyen alkotói vágy arra vezényelte annak idején a tárcát, illetve a Kormányt, hogy ezt a három ügyet válasszuk külön, és három törvényben szabályozzuk.
A postatörvényt a Ház meghozta egy jó fél évvel ezelőtt. A postatörvény a mai napig nem léphetett életbe, hiszen addig nem lehet a régi postatörvényt hatályon kívül helyezni, míg az utódtörvények, tehát mind a három: a posta-, a távközlési és a frekvenciatörvény meg nem születik. Tehát van egy postatörvényünk, de még sincs.
A távközlési törvénnyel ugyanígy fogunk járni, tisztelt Ház, hiszen a frekvenciatörvény elfogadását megelőzően nem tudjuk hatályon kívül helyezni a régi postatörvényt, tehát a régi távközlési szabályokat sem. Ezért úgy látom, ezt a tárca és a Kormány is jól átérezte; ha megnézik, az újonnan beterjesztett anyag utolsó bekezdéseiben ki vannak pontozva dátumok, ki vannak pontozva hatályba léptető rendelkezésekre vonatkozó elképzelések. Tehát ez egy olyan probléma, amelyikkel most sem birkózott meg még a Kormány, és hozzáteszem: nagyon nehéz tárgyalásoknak nézünk elébe majd a frekvanciatörvény keretében, de abba én most részleteiben nem mennék bele.
S még egy utolsó ilyen előfeltételt – amelyik a tárgyalásokat arrafelé terelte, amerre folytak – szeretnék megemlíteni: a koncessziós törvényt. Önök már tudják, hogy én, akárhányszor koncesszióval találkozunk ebben a Házban, elmondom: szültünk egy rossz törvényt, ki kéne javítani, mert akárhány résztörvényt fogunk szülni a koncessziós törvény alapján, annyiszor fogunk eltévedni. Ez már igaz volt – ha jól tudom – a kikötők ügyében, szerintem igaz a vasút ügyében, igaz lesz most a távközlés ügyében és sok másutt.
Szerencsére – és ezt meg szeretném köszönni a Kormány ebben az ügyben részt vevő munkatársainak – itt bizonyos fokig el lehetett mozdulni a koncessziós törvény hiábáiból, bár természetesen nem az összesből. Talán bizonyos fokig kijavítjuk azokat a hibákat, amit például az adatátviteli hálózat kizárólagos állami tulajdonát illetően annak idején beépítettünk a koncessziós törvénybe. Nem javítjuk ki azt a hibát, ami a személyi hívórendszerek tekintetében ugyanígy bennmaradt a koncessziós törvényben. És nem javítjuk ki azokat a nem speciálisan általános hibákat, amelyek a koncessziós törvénybe beleépültek, például azt, ha valaki egy területen elnyer egy koncessziót, az hogy köteles átvenni a korábban a területeken dolgozó cégeknek a tulajdonát, és sok más eljárási szabályt sem javítunk ki. Tehát további hibák benne maradnak a jó szándék, az együttműködési készség ellenére a koncessziós törvényben, s ennek következtében itt, a távközlési törvényben is.
A most elénk terjesztett törvény egy kompromisszumos modellt tartalmaz az én értelmezésem szerint, tehát nem a teljesen szabad piac és nem a teljes monopólium törvényét. Egy olyan kompromisszumos törvényt, amelyik lehetővé teszi, hogy a távközlési hálózat gerincének a fejlesztésében érvényesüljön a Magyar Távközlési Vállalat, illetve – ha privatizálására sor kerül – utódszervezetének egy monopóliuma, de ezt a monopóliumot bizonyos fokig oldhatja az, hogyha más funkciójú hálózatokra, például az adatátviteli hálózatokra kapnak más szervezetek engedélyeket. Nem érvényesül a monopólium a koncessziós területeken belül a regionális hálózatokban, a primer körzetekben, ott bárki elnyerheti a szolgáltatások jogát. Hozzáteszem, hogy a gerinchálózat monopóliumának következtében a primer köröknek, a primer hálózatoknak a tulajdonjoga nagyon nagy valószínűséggel csak a Magyar Távközlési Vállalat részvételével létrejövő és később működtetendő társaságok keretében tud majd megvalósulni egyszerű gazdasági és műszaki okok miatt. Tehát nem feltétlenül azért, mert a jog nem teszi lehetővé a sokkal szélesebb részvételt ebben a tevékenységben.
Ez a modell az én értelmezésem szerint valamivel közelebb van a valósághoz, de hozzáteszem: nem tudom, hogy pontosan hogyan szeretne ezzel a modellel élni majd a Kormány, a tárca, illetve az Állami Vagyonügynökség a jövőben.
Nem tudom, hogy azok a privatizációs tárgyalások, amelyek ma folynak, azok ezt a modellt milyen mértékig veszik figyelembe.
Hadd mondjam el, hogy az én ismereteim szerint nem arról van szó, hogy a Magyar Távközlési Vállalat 49%-át el kívánnák adni, hanem úgy tudom, hogy arról tárgyalnak, hogy 49%-nyi additív kiegészítő tőkét kívánunk bevonni a Magyar Távközlési Vállalatban lévő tőke mellé, és így valósulna meg az 51%-os hazai, 49%-os külföldi tulajdon. Nem biztos, hogy így van, nekem erről csak híreim vannak. De ha ez így van, akkor nagyon megfontolandó, hogy ezt a külföldi tőkét a monopol MATÁV-hoz kell-e bevonni, vagy ugyanilyen értéke van-e annak a külföldi tőkének, amelyik nem a MATÁV-hoz jön be, hanem például az adatátvitel területén működő hálózatokba vagy a rádiótávközlés területén működő szervezetekhez vagy máshová.
(12.30)
Tehát az ország szempontjából nem biztos az az optimum, hogyha a MATÁV-ot a lehető legmagasabb árra föltornásszuk; az én érzésem szerint az optimum az, hogyha valamennyi szolgáltatóhoz a lehető legtöbb idegen tőkét tudjuk együttesen bevonni.
Az előzetes vitákban nagyon sokszor hangzott el az érv, hogy a MATÁV-ot kell a lehető legnagyobb értékre föltornászni, mert akkor a legjobb áron lehet eladni. Szerintem az érv nem pontos, nem jó. Valószínűnek tartom, hogy az Állami Vagyonügynökség érdekeit ez a legjobban szolgálhatja, de hát a magyar távközlését már nem. Hozzáteszem, hogy érdemes lenne ezeket a privatizációs tárgyalásokat és stratégiákat együtt kezelni olyan ügyekkel is, mint a magyar távközlési ipar. Itt Kuncze Gábor egy fél szóval utalt már egy korábbi sikertelen tenderre, én sem engedhetem meg magamnak, hogy ne utaljak rá. Miniszter úr nekem egy legutóbbi válaszában elmondta, hogy bizonyosfajta központok szállítója lehet lényegében a BHG, tudomásom szerint szerződések vannak rá, de ez a monopolhelyzetben lévő MATÁV ezeket a szerződéseket sorra visszamondja. És ezzel sikerül tönkretenni az ipart, a privatizációból ott sokkal kevesebb pénz fog bejönni. Remélem, megint csak pontatlanok az információim, illetve hogyha pontosak, akkor tesznek róla az illetékesek, hogy kijavítsák az itt elkövetett hibákat.
A törvényjavaslat javult a társadalmi ellenőrzés szempontjából, az együttműködések szempontjából is. Azt hiszem, hogy az a távközlési érdekegyeztető fórum, amiről itt már szó esett, és az a műszaki tanács, mérnöki tanácsadó testület, amelyikről itt talán kevesebb szó esett, mind a kettő fontos szerepet fog játszani a távközlés elkövetkező idejének az alakításában; nemcsak a piac alakításában, hanem a minisztérium tevékenységét is elő tudja majd segíteni, hiszen a minisztérium ennek a dokumentumnak az alapján is rengeteg végrehajtási szabályt kéne hogy kidolgozzon, amire a szereplőkkel történő egyeztetések nélkül nem lenne képes; képes lehetne arra, hogy félrevigye az egyes szabályokat, és valakiknek az érdekeit a szükségesnél nagyobb mértékben vegye figyelembe. Tehát ezek a társadalmi testületek és szakmai testületek hasznosak, és előreviszik a törvényt.
A törvény hibáiról igen sok szó esett Kuncze Gábor előadásában és Juhász Péter hozzászólásában is. Én egy-két elemet tennék még az elmondott problémákhoz hozzá.
Az első problémám az idővel kapcsolatos, a hatálybaléptetéssel kapcsolatos, és hogy mi történik a hatálybalépésig. Nagyon jó lenne, hogyha előre lehetne hozni a hatálybaléptetés időpontját, mert én úgy érzem – lehet, hogy ez egy fölösleges bizalmatlanság, de talán nem egészen megalapozatlan –, hogy a hatálybalépésig eltelő időben privatizáció tekintetében, illetve a belföldi beruházáspolitika tekintetében olyan lépések történhetnek, amelyek végleg determinálják, talán kedvezőtlen és monopolisztikus irányba, a magyar piacot. Remélem, hogy ez is csak egy megalapozatlan félelem a részemről, bár az eddigi tapasztalatok kérdésessé teszik.
Szóba került már a távközlési törvényben megalapítandó hírközlési hivatal kérdése, hírközlési főfelügyelet kérdése, amely, úgy tűnik, hogy egy monopolhivatallá kíván válni, egyesítve az eddigi Postai és Távközlési Főfelügyelet, valamint a Frekvenciagazdálkodási Intézet funkcióit.
Volt egy pillanat, amikor én is azon a véleményen voltam, hogy ezeket esetleg össze kéne vonni, hiszen egyszerűsíti a felhasználó számára az eljárásokat, ha egy hellyel kell levelezni. Megváltozott a véleményem, erről tájékoztattam az albizottságot, tájékoztattam a gazdasági bizottságot, és most tájékoztatni szeretném a tisztelt Parlamentet is. Az a helyzet, hogy a frekvenciagazdálkodás számos, nem távközlési jellegű üggyel foglalkozik, számos, nem távközlési jellegű frekvenciagazdálkodási – és nemcsak gazdálkodási, hanem frekvenciavédelmi – kérdésben meghatározó szerepet játszik. Egészen más funkciókat tölt be, mint egy ilyen összevont hivatalban a volt Postai és Távközlési Főfelügyelet.
A két funkció a jövőben is élni fog, és hogyha helyes eljárásokat kíván alkalmazni a törvény, akkor külön kér távközlési és külön kér frekvenciagazdálkodási engedélyeket különböző távközlési szolgáltatásokhoz is. Mind a két engedélynek rendelkezésre kell állni. Hogyha a két engedélyezési procedúrát összetoljuk egy szervezetbe, egy szervezet vezetője lesz jogosult egy engedélyt kiadni, akkor rendelkezni kéne arról, hogy ennek az engedélynek tartalmaznia kéne mind a távközlési, mind a frekvenciagazdálkodási szempontok szerinti hozzájárulást. Csak az egyiknek az alapján nem lehetne kiadni engedélyt, vagy nem szabadna kiadni engedélyt, ez különösen frekvenciaoldalról rendkívül káros lehet. Szerintem a biztosítékot az adja, hogy ha a két intézményt külön tartjuk meg a jövőben.
Problémát látok a törvényben egy olyan vonatkozásban is, hogy valószínűleg szokásból, valószínűleg egy rossz tapasztalat alapján ez a törvény foglalkozik a közszolgálati rádió- és televízióműsor-szórás ügyeivel is, annak a koncessziós ügyeivel, a szórási jogoknak a kiosztási ügyeivel is. Én azt hiszem, hogy ez a mai helyzetben nagyon nagy hiba. A törvény önmagában, a folyamatok önmagukban elbírnák azt, hogy ebből a törvényből hagyjunk el mindent, ami a médiatörvény hatáskörébe esik. Azért hagyjuk el, mert önmagában vitatható elemek tömkelegével fogunk találkozni. Nem tudom, hogy megkísérelte-e bárki a képviselőtársaim közül fölrajzolni az eljárási szabályokat egy majdani médiadöntésben. De a szabályok olyanok, hogy annak ellenére, hogy itt csak egy hivatal szerepel, és nem az általam javasolt kettő, beláthatatlanul nehéz folyamatot kell végigjárni ahhoz, hogy valaki engedélyt adjon, vagy megszegi az engedélyezési eljárásokat, és mondjuk, a minisztérium közvetlenül kiadja az engedélyt, mint például a műholdas távközlésben. Én azt hiszem, hogy nem ez a helyes út, a törvényes út betartása a helyes, ezért értelmes, átlátható szabályokat kellene szülni. Ha kihagyjuk ebből a törvényből a műsorszórással összefüggő elemeket, és azt mondjuk, hogy a médiatörvény keretében kell betartani a frekvenciagazdálkodási és távközlési szabályokat is, ezzel a dolog teljes mértékben rendezhető, és sokkal egyszerűbbé válnak a jövőben az eljárások.
Végül egy nagyon rövid csokrot szeretnék még elmondani. Itt a kompromisszumok megkötése kapcsán említette elsősorban Juhász Péter képviselőtársam azt, hogy milyen ígéretek hangzottak el a tárgyalások során. Én is elmondanék néhányat, és remélem, ezekhez az ígéretekhez tartja magát a kompromisszumok érdekében a tárca. Ígéret volt az, hogy minden olyan engedélyt, amely a liberalizált tevékenységre vonatkozik, a minisztérium ki fog adni abban az esetben, ha az műszakilag megfelel a követelményeknek. Én azt hiszem, hogy több ilyen engedélykérelem bent van. Ha a minisztérium kiadja ezeket az engedélyeket, bizonyította azt, hogy azokon a területeken, ahol a törvény liberalizált tevékenységet vár el, ott nem fogja megakadályozni a verseny kialakulását.
Ígéretet tett a tárca itt ismételten arra, hogy a távközlés-fejlesztési politikának a dokumentumát behozza a Parlament elé. Én azt hiszem, semmi akadálya nincs, hogy akár a holnapi napon megjelenjen, vagy gondolom, hogy ez így van. Jó lenne, hogyha erre minél előbb sor kerülne.
A végrehajtási rendelkezések kidolgozásánál a törvény meg fogja határozni a határidőt, hogy meddig, de jó lenne minél előbb munkába tenni és kiadni.
Azt hiszem, hogy a MATÁV privatizációjával kapcsolatos tárgyalásokban a tárca úgy fog eljárni, ahogy ezt megígérte, tehát úgy fog eljárni, hogy a törvényben a MATÁV számára monopóliumként ígért területekre terjeszti ki a privatizációt, a többiben pedig hagyja a versenyt érvényesülni.
Végeredményben azt szeretném aláhúzni, hogy szerintem a törvénytervezet javult, az elmondott szempontok szerinti kompromisszumok megtartása esetén támogatható, finomításokkal elfogadható. Köszönöm szépen. (Taps.)
