KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1991 szeptemberében a péceli Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző vezető tanárai, valamint az önkormányzat képviselői fölkeresték dr. Dobos Krisztina helyettes államtitkárt, és jelezték szándékukat, hogy a mezőgazdasági mellett közgazdasági és általános középiskolai képzést is kívánnak indítani. A megváltozott igényeknek megfelelően a mezőgazdasági ágat is új irányba kívánják átalakítani, amelyhez segítséget ad a közgazdasági képzés.
Azoknak a tanulóknak pedig, akik nem akarnak korán szakosodni, hatosztályos gimnáziumot biztosítanak. Ezzel a tervezettel egyetértett a mezőgazdasági képzést képviselő tanárnő, az iskola igazgatója, a tantestület jelentős része, az egyetemet vagy tanárképző főiskolát végzettek közül csaknem mindenki és az önkormányzati testület többsége is.
A szakvéleményezésre kiadott anyag nemcsak a mi minisztériumunknak az elképzeléseivel egyeztethető össze, hanem a Földművelésügyi Minisztérium szakvéleménye szerint megvalósítása jelentősen szolgálhatja a szakmai képzés fejlesztését. Itt van a kezemben dr. Vermes László osztályvezető úr 1991. november 11-i levele.
A péceli önkormányzat képviselő-testületének 201/1991. számú határozata az átalakítást elfogadta. A jegyzőkönyvi kivonat ugyancsak itt van a kezemben. Bár kétségtelen tény, hogy egybekapcsolta az igazgatói pályázatot a szerkezetátalakítással. A MEDOSZ véleménye szerint a feszültségek egyik forrása, hogy az iskolában a szakmai kérdések véleményezésére hivatott fórumok nem működnek.
A kialakult helyzetnek számos oka van. Objektív okok és szubjektív okok egyaránt. A nézeteltérések zöme helyi, politikai vagy személyi eredetű, ezeket ott helyben kell megoldani. Nagyon bánt, hogy magam is és munkatársaim is belesodródtunk ebbe a darázsfészekbe. S bár számos külső nehézség is zavarta a tisztánlátásunkat, pl. átszervezések a minisztériumon belül, pontatlan tájékoztatások az egymással szembenálló péceli csoportok által és a mindnyájunkat szinte lehetetlenné tevő hatalmas túlterhelés. Mégsem bújhatunk ki a felelősség alól. Akiket felelősség terhel ez ügyben, figyelmeztetést kaptak.
Ezúton kérem elnézésüket mindazoknak, akiknek hátrányuk származott egy-egy értesítés vagy döntés késése miatt. Elsősorban Körösfői László képviselő úrtól kérek elnézést, aki végig igen korrekten próbálta segíteni az ügyet. Ezért ezúton is köszönetemet fejezem ki neki.
Felkértük az Országos Közoktatási Intézet és a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatással foglalkozó munkatársait, hogy a Pécelen kialakult helyzetet a helyszínen szíveskedjenek tanulmányozni, segítsenek a szakközépiskola tantestületének egységét helyreállítani, a néhány hete megbízott új igazgatót támogatni, valamint az önkormányzatot szakmai tanácsokkal segíteni, hogy helyes döntés születhessen abban a kérdésben, melyik középiskola folytassa a hatosztályos gimnáziumi kísérletet.
A Ráday Gimnázium pályázatát szakértőink vizsgálják. Ahhoz, hogy minden esetben és mindenki által betartassanak az előírások, mindenekelőtt a hat-, illetve a nyolcosztályos gimnáziumi kísérletekkel kapcsolatos miniszteri rendeletet kell módosítanunk már a közeljövőben, hogy jobban alkalmazkodjék a megváltozott körülményekhez, az új oktatási törvény koncepciójához, továbbá egyértelműbben fogalmazza meg a követelményeket.
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium ezután kizárólag a szakmai feltételek meglétét kívánja ellenőrizni. Az ellátási kötelezettség és a végső döntés az iskolafenntartók felelőssége lesz.
Ismétlem, a péceli fiaskónak sok, nem utolsósorban helyi oka volt, a ránk eső felelősséget vállaljuk, és minden tőlünk telhetőt el fogunk követni azért, hogy Pécelen helyreálljon a békesség, és hasonló eset másutt sehol se fordulhasson elő.
Kérem, hogy a válaszomat szíveskedjenek elfogadni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem