KŐSZEG FERENC (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ) A miniszter úr válaszát nem tudom elfogadni. Az indokaimat igyekszem nagyon röviden összefogni, de rám is áll az, amire a miniszter úr hivatkozott, hogy itt valóban négy kérdéskörről volt szó. Ennek ellenére igyekszem az időhatárokhoz alkalmazkodni.
Az első kérdéssel kapcsolatban, tehát az államtitkok kifecsegésével kapcsolatban én azt gondolom, hogy itt a miniszter úr ezen a sajtótájékoztatón tulajdonképpen egy igen súlyos vádat fogalmazott meg a Parlament egészével, valamennyi képviselővel szemben. Csak azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon csodálkozom, hogy a Ház tiszti kara nem talált módot arra, hogy erre felhívja a figyelmet, ugyanis ha a képviselők államtitkokat fecsegnek ki, akkor bűncselekményt követnek el, tehát ha azt vélelmezzük és azt sugalmazzuk, hogy ilyen történik, akkor valamennyi képviselő bűncselekménnyel vádoltatik, különösen természetszerűen a nemzetbiztonsági bizottság tagjai, akik helyzetüknél fogva elsődlegesen jutnak az államtitkokhoz.
Én szeretném ezt az inszinuációt, ezt a sugallatot visszautasítani, és én azt gondolom, hogy sem a képviselők összessége, sem a nemzetbiztonsági bizottság tagjai nem követtek el államtitoksértést. Ha ezt megtették volna, akkor gondolom, hogy az ügyészség fellépett volna ellenük, mert feltételezem, hogy éber ügyészségünk és hatásosan működő jogrendünk van.
Ami azt az érvet illeti, hogy a képviselők ellen nem lehet fellépni, minthogy védi őket a mentelmi jog, ez természetesen nem állja meg a helyét, hiszen az ügyészség az eljárást kezdeményezheti, és a Parlamenten múlik, hogy kiadja-e a képviselőt az ügyészségnek. Én azt gondolom, hogy a Parlament – én is így szavaznék –, amennyiben az ügyészség megfelelő bizonyítékokat tár elő arra, hogy egy bűncselekmény elkövetésének gyanúja fennforog, akkor igenis kiadná azt a képviselőt, mint ahogy sokkal labilisabb és sokkal inkább csupán verbálisnak tekinthető állítólagos bűncselekmények esetében is ez megtörtént.
A másik, ami az információadást illeti: az Alkotmányunk is tartalmazza azt – Alkotmányunk 21. cikkelye –, hogy a Parlament bizottságainak kérdéseire minden köztisztviselő köteles válaszolni, köteles megjelenni a bizottság előtt, köteles teljesértékű és őszinte információt adni. Természetesen amennyiben államtitokról van szó, ez zárt ülésen kell, hogy történjen. Tehát az, ami… A 168 órát idézem, de ezek a miniszter úr saját szavai, amikor azt mondja ezzel az államtitokkérdéssel kapcsolatban, hogy vajon el fog-e hallgatni információkat, azt mondja: az a helyesebb kifejezés, hogy nem közlöm velük. Ez előfordulhat.
Én azt gondolom, hogy ez alkotmánysértő álláspont, és szembenáll a képviselők jogállásáról szóló törvénnyel is. (Taps.)
A harmadik kérdéssel, az üzleti ügyekbe való bepillantás, rálátás kérdésével kapcsolatban: a rálátás szót én a Magyar Hírlapból vettem. Lehet, hogy nem ez a kifejezés fordult elő másutt. Azt hiszem, a Pesti Hírlapban a látókör, az új Magyarországban a hatókör kifejezés fordult elő. Nos, azt hiszem, hogy az az alapgondolat nem felel meg a valóságnak, miszerint a régi állambiztonsági szervezetnek ilyenfajta jogosultsága volt, a régi állambiztonsági szervezetnek is az volt a feladata, hogy az államellenes, tehát a Büntető Törvénykönyvnek az államellenes bűncselekményeket tárgyaló fejezetében előfordult bűncselekmények ügyében végezzen előzetes nyomozást. Az más kérdés, hogy a totális államnak az állambiztonsági szervezete a totális elhárítás és a totális megfigyelés elve alapján a maga hatáskörét jogellenesen és a jogállamiság elveivel ellentétesen kiterjesztette. De szó nincs arról, hogy egy valóságos jogot kellene a nemzetbiztonsági szerveknek visszakapniuk, a jelenlegi – a Nemzetbiztonsági Hivatal és más nemzetbiztonsági szervek tevékenységére vonatkozó –, bár átmeneti, de hatályos törvények világosan szabályozzák, hogy mely bűncselekmények esetében végezhet a hivatal előzetes nyomozást. Az elkészült és visszavont tervezet ennél többet nem tartalmaz. Vannak olyan javaslatok, el nem fogadott javaslatok, amelyek például a kábítószer-bűnözésre ki kívánják terjeszteni, de egy ilyenfajta ellenőrzési jogkör semmilyen kormányszintű elképzelést nem tartalmazott. (Az elnök pohara kocogtatásával figyelmeztet az időre.)
(16.00)
Én azt gondolom… (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét) …, hogy ez a miniszter úr magánvéleménye volt. Az, amiről a miniszter úr beszél, hogy a pénzügyi és gazdasági világban mindenütt előfordul az információszerzés, információkérés. Ez banki információ, üzleti információ, ez természetesen van Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is, de nem hiszem, hogy Németországban az Alkotmányvédelmi Hivatal vagy az Egyesült Államokban – akár az FBI, az FBI az más – mondjuk a CIA feladata volna, hogy egy külföldi üzletembert üzleti szempontból ellenőrizzen.
Szóval, azt hiszem, ebben a tekintetben igen veszélyes ötlet ez, amit a miniszter úr felvetett. (Az elnök ismét megkocogtatja a poharát.)
Végül pedig, ami a pofoszosok jelenlétét illeti. Egyrészt azt az érvet, hogy a pofoszosok politikai múltjuk következtében egy jobb fényt adnak – a Gálszécsy úr azt a kifejezést használta, hogy szidolozzák a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Én azt gondolom, ha egyáltalán belemegyünk ebbe az utcába, hogy vannak számosan ebben az országban, akik szintén a másik oldalon álltak… (Az elnök ismét megkocogtatja a poharát.) …, azt gondolom, hogy az SZDSZ-hez közel is igen sokan álltak, akik a régi állambiztonsági szervezet üldözöttei voltak, akkor őket is meg lehetne hívni szidolozás céljából a Nemzetbiztonsági Hivatalba, de nem ez volna a kívánatos megoldás.
A kívánatos megoldás az, amelyet a miniszter úr által is említett 1991. április 18-i ülésén… (

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem