SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Bevezetőként szeretném leszögezni, hogy bármely termék vagy szolgáltatás ára vagy díja nem szociálpolitikai kérdés. A világ valamennyi jogrendszerében az igénybe vett szolgáltatásokért, így a villamosenergia-szolgáltatásért is fizetni kell.
Mivel ez a jog a polgári jog általános elvein, a szerződéskötés és a szerződésben foglaltak kötelező betartása elvén alapul, a Kormány nem korlátozhatja az áramszolgáltatót, illetve a tulajdonost, hogy törvény adta jogával éljen. Segíthet azonban a Kormány azokon, akik számukra fel nem róható okból kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudják villanyszámlájukat kifizetni.
Ez a segítség azonban nem lehet valamiféle központilag elrendelt tartozáselengedés, hiszen a díjfizetési kötelezettségeiket más szükségleteik terhére teljesítő háztartások joggal nehezményeznék a tartozások elengedését, felfüggesztését. Ugyanakkor a tulajdonosok, illetve az általuk megbízott díjbeszedő nem tudja megvizsgálni, hogy a díjfizetést elmulasztók milyen okból teszik ezt.
Ezért célszerű, hogy ezt a kérdést az önkormányzatok bevonásával népjóléti problémaként kezeljük, mert csak az önkormányzatok tudnak hatékonyan gondoskodni arról, hogy az állami segítség megfelelő helyre jusson.
(15.30)
Az 1992. augusztus 1-jével végrehajtott villamosenergia és földgáz fogyasztói áremelésekről képviselőtársaimat annak idején levélben tájékoztattam, melyben részletesen szóltam az áremelés mértékéről és indokairól. Részben megismételve az akkor leírtakat tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az 1992. augusztus 1-jétől a háztartási villamosenergia díja átlagosan 24%-kal emelkedett. Téves tehát Ilkei Csaba képviselőtársamnak az a kijelentése, hogy mintegy 40%-kal emelkedett az elektromos áram fogyasztói ára.
A háztartási villamosenergia-tarifa még ma is alacsonyabb, mint a termelési célú tarifa. Ez fordítva lenne indokolt. A keresztfinanszírozás nem ösztönöz takarékosságra, rontja a magyar ipar versenyképességét. A magasabb ipari villamosenergia-árak ellen a vállalkozások úgy tudnak védekezni, hogy például létszámcsökkentésen keresztül csökkentik működési költségeiket, azaz a jelenlegi torz árrendszer végeredményben a munkanélküliség növekedéséhez vezet.
Az indokolatlan árrendszer fenntartása ugyanakkor a privatizáció során való értékük alatt teszi csak értékesíthetővé a privatizálandó vállalatokat. Igazságtalan az olcsó, költségszint alatti lakossági ár azért is, mert ez mindenkit megillet, a szegényt éppúgy, mint a milliomost, ez pedig rontja a valóban rászorulók támogatásának pénzügyi esélyeit.
Az áremeléssel egyidőben a villamosenergia díjszabásban úgynevezett tömbtarifarendszert vezettünk be, amit éppen a nehéz helyzetben levő, fizetési gondokkal küzdő, kiskeresetű, kisnyugdíjas háztartások terheinek enyhítésére dolgoztunk ki.
Az augusztus 1-jétől bevezetett új díjszabás egy háztartás villamosenergia kiadását átlagosan havi körülbelül 150 forinttal növeli. A szociális indíttatású új tömbtarifarendszer ösztönöz a takarékosságra és elsősorban a magasabb fogyasztású, jobb jövedelmi viszonyok között élő háztartásokat sújtja.
Egyúttal bejelentem, hogy épp a lakosság teherbíróképességének határát érzékelve, 1993-ban nem tervezünk villamosenergiaár-változtatást a korábban elmondott érvek ellenére sem.
Meg kell említeni, hogy a ki nem fizetett közszolgáltatási számlák az adott közszolgáltatás egészét veszélyeztetik, és oda vezethetnek, hogy az erőművek nem tudják megvásárolni a villanyáram fejlesztéséhez szükséges tüzelőanyagot, ami a villamosenergia-szolgáltatás összeomlásához vezethet, ugyanakkor növeli a munkanélküliséget a szénbányászatban és az energiaiparban.
Természetesen vannak olyan családok, amelyek anyagi helyzetükből fakadóan képtelenek bizonyos díjakat megfizetni, ezeket a családokat azonban nem a legutóbbi áremelés hozta ebbe a helyzetbe. Ezeknek a családoknak a támogatására eddig is és a jövőben is figyelmet fordít a Kormány. A közelmúltban megvalósított családi pótlék és nyugdíjemelés ennek a körnek a támogatását is célozta. 1991–92-ben a különböző térségi szociális válságkezelő program részeként a Népjóléti Minisztérium körülbelül 10 millió forint céltámogatást nyújtott a magas lakossági díjhátralékot mutató települések önkormányzatainak.
A jövőt illetően a szociális igazgatásról és ellátásról szóló, a Parlament előtt 6570-es számú törvényjavaslat értelmében az önkormányzatok nyújtanak mérlegelés alapján rezsiköltségek fizetéséhez támogatást az arra rászorulóknak. A mérlegeléshez a törvényjavaslat támpontot ad annyiban, hogy kimondja, különösen indokolt a támogatás akkor, ha a lakásfenntartás indokolt költségei elérik vagy meghaladják az összjövedelem 35%-át, de az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét.
A támogatás összegének önkormányzati hatáskörben biztosítania kell a lakhatás feltételeinek megőrzését, beleértve elsősorban a közüzemi díjak megfizetését.
A törvénytervezetben elismerni javasolt kiadások szerkezetének megfelelő költségtöbbletet – ami körülbelül 7,2 milliárd forint – az 1993. évi költségvetési törvény tervezete tartalmazza. Ebből a lakásfenntartáshoz kapcsolódó támogatás éves nettó növekedése 3,4 milliárd forint. Ez a támogatás dologi formában is nyújtható 1993. január 1-jétől, közüzemi díjak közvetlen megfizetése vagy tüzelősegély formájában.
Mindezeken túlmenően átmeneti segélyezés folyósítására is van a hatályos jogszabályok alapján az önkormányzatoknak módja. (Az elnök csenget.) Meggyőződésem, hogy a szociális törvény alkalmas a közüzemi díjfizetés terén gondokkal küzdő családok problémájának rendszerszerű megoldására. Ezért annak mielőbbi elfogadása megoldást jelentene a képviselő úr által felvetettek tekintetében is. Ehhez kérem szíves együttműködésüket. (Taps.)
