ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Meggyőződésem szerint az Országgyűlés és a Kormány mindent megtett annak érdekében, hogy az anyagi lehetőségek adott korlátai között részleges kárpótlásban részesítse mindazokat az állampolgárokat, akik a magántulajdonukban az állam által 1939. május 1-jét követően alkotott, és a részletesen felsorolt jogszabályok alkalmazásával sérelmet szenvedtek. Sőt ezen túlmenően igyekezett megteremteni az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásának a feltételeit is.
Az időt nem akarom kihasználni, hogy leltárt készítsek a jogszabályokról. Köztudomású, hogy öt kárpótlási törvény született, annak a végrehajtási utasításai, és megszülettek a társadalombiztosítási és munkajogi helyzetnek a rendezéséről szóló jogszabályok is.
Az kétségtelen, hogy a kárpótlási tényállások magyar állampolgároknak a magyar állam által Magyarországnak a párizsi békeszerződéssel meghatározott határai között okozott, illetve elszenvedett tulajdoni sérelmeire terjednek ki. De azért nem árt említeni, hogy az első kárpótlási törvény alapján – ugye, széles körű a kárpótlási törvény – 830 ezer kárpótlási igény érkezett a Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz.
Most nem vitás, hogy 1939. május 1-je után magyar állampolgárokat nemcsak a magyar állam, hanem az ugyancsak szocialistának nevezett kommunista diktatúra útjára kényszerített külföldi államok részéről, általuk okozott kár súlyos vagyoni hátrány formájában érte, és a sérelmek teljes körű orvoslására a mai napig nem került sor.
Ugyancsak a tényállás teljessége érdekében meg kell említeni, hogy a béketábor sátra alatt az akkori Magyar Népköztársaság kormánya ilyen fogalmazással – hogy pontosan idézzek ezekből az egyezményekből – attól az óhajtól vezettetve, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi kérdéseket a barátság és testvéri együttműködés szellemében rendezzék, ennek a szellemében állapodott meg akként a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal, valamint a Jugoszláv Szövetségi Népköztársasággal kötött szerződésekben, hogy a magyar kárpótlási igényekről lemondott, átvállalta ezeknek a kárpótlási igényeknek a részbeni teljesítését, s az egyezmények megkötése után született meg a 17/1964-es kormányrendelet, amelyik kétségtelenül a kárpótlási törvényektől eltérő, szűkebb keretben teremtette meg a kárpótlási lehetőséget, mert csak azoknak járt a magyar államtól kártalanítás, olyan házingatlan után, amely nem tartozott volna az 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet hatálya alá, és ki voltak vonva a termőföldek.
Tehát nyilvánvalóan a Magyar Népköztársaság kormánya által hozott szerződések a magyar állampolgároknak külföldön lévő vagyontárgyaik tekintetében sérelmet okoztak, és megnyugtathatom a képviselő urat, hogy ezeknek a kárpótlása, ugyancsak a részleges kárpótlási törvény keretében történő rendezése napirenden van. A Pénzügyminisztérium, a Pénzintézeti Központ és az Igazságügyi Minisztérium között, miután a jogalkotási törvény is előírja, hogy széles körű feltárást kell végezni a jogalkotás előtt, meg kell néznünk, hogy ezeknek a rendeleteknek az alapján milyen összegű, milyen kártalanítások történtek, kinek az igényét utasították el. Miután ismételten hangoztatom, hogy a magyar kárpótlási törvény szélesebb kört fog át, mint amilyen körben a magyar állampolgárokat külföldön ért jogsérelmei orvoslásra kerültek.
Tehát a munka igenis folyamatban van, és ezért a kérdésre egymondatos válaszom az, hogy megnyugtathatom a képviselő urat, hogy az ügy nem került le csendesen és elintézetlenül a napirendről. Dossziékban áll az anyag, amit a Pénzintézeti Központ átküldött a Jugoszláviával és Csehszlovákiával kötött szerződések alapján kifizetett kártalanítási igényekről és az ott történt bejelentésekről.
Egyébként, hogy teljes legyen a kérdés, nemcsak ezek a jogszabályok rendelkeztek a vagyoni igény bejelentéséről. Itt sem kívánom felolvasni mindazokat a jogszabályokat, amik magyar állampolgárokat köteleztek arra, hogy külföldi követeléseiket, vagyoni igényeiket bejelentsék. Nem fog hozzá a tervezett jogszabály jogvesztő határidőt fűzni, tehát hogy aki nem jelentette be az igényét, az most már nem érvényesítheti. Nem kívánunk foglalkozni olyannal sem, hogy akinek az igényét azért utasították el a 17/1964-es kormányrendelet alapján, mert a személyi tulajdon mértékét meghaladta, hanem egy olyan jogszabály születik majd, amely ugyancsak a részleges kárpótlásnak a szabályai szerint ezeket a jogsérelmeket is – ugyancsak az anyagi lehetőségek korlátai között – orvosolni kívánja. (Szórványos taps.)
